SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Jessie J félmeztelenül pózolva ünnepli a testét

Az énekesnő már nem szégyelli megmutatni melleit - azt is elmondta, miért.


Ugyan a sztárok leginkább figyelemfelkeltés vagy magamutogatás céljából posztolnak magukról képeket hiányos öltözetben, Jessie J most nem ezért vállalt be egy félmeztelen fotót, amelyen

teljesen fedetlenek a mellei, csupán a mellbimbóit ragasztotta le

(valószínűleg ezt is csak az Instagram szigorú szabályai miatt tette).

Az angol énekesnő egy rendkívül őszinte bejegyzésben vallott arról az Instagram-oldalán, hogy sokáig tartott neki, mire el tudta fogadni a mellméretét.

Sokat piszkálták emiatt az iskolában, és ahogy idősödött, egyre kényelmetlenebbül érezte magát bikiniben is. Bevallotta, hogy néha még most is csalódott, amikor visszagondol a régi önmagára, de már nem akar úgy élni, ahogy mások elvárják. Ezt üzeni mostani képe is:

"Ez a kép rólam, a testem ünnepléséről és a szabadság érzéséről szól. (...) Megtanultam szeretni a testemet, úgy ahogy van, most már ünneplem. Ez az én oldalam, az én döntésem, az én testem. Ez csak bőr. A mellbimbók csak mellbimbók"

- írta a popsztár posztjában, hangsúlyozva azt, hogy nem kell mindenben a szexualitást látni.

Jessie J nem példakép szeretne lenni, hanem azt tartja fontosnak, hogy inspirálhassa az embereket. A képpel együtt arra biztatja a nőket, hogy szeressék a testüket, fedezzék fel magukat és éljék boldogan az életüket.

I don't wish to be a role model. I want to be an inspiration. I have begun to realise that being a role model means that my actions are based on what someone else feels is right and wrong. And as soon as I break what a "role model" is to them, I will have let them down. It's impossible for me to be a role model for completely different people. Who believe and love and hate different things. To INSPIRE is important to me. I'm being real, but again I know I can't always inspire the same people over and over again. Basically it's impossible for me to keep everyone happy. It's impossible for me to do something that everyone agrees with or understands. So I just live my life as I wish to live it. Sometimes I even look back and will be disappointed and disagree with myself. But if i don't experience and live and learn what's the point? I stay hidden in my sensuality and freedom? Nah... I'm too old to live for other peoples wants from me. This picture is me celebrating my body and feeling free. It took me a long time to be comfortable with my breast size. I was teased at school and for a long time when I got older felt uncomfortable in a bikini etc... I have learnt to love my body. In its natural way. I'm celebrating that. Its my page, Its my choice and it's my body. It's just skin. Nipples are nipples. Some people can add emotion and a sexual twist on everything. I'm hyping all my women up! We are ALL QUEENS! I love women and want all women to LOVE their bodies. And I'm not going to leave myself out to please other people. ??‍♀️ Live your best life ladies. Enjoy exploring yourself. Emotionally, sensually, sexually, physically. Push yourself. Challenge yourself Love yourself! ❤️ "l love my body. I love my skin. I am a goddess I am a queen" ? My album R.O.S.E. ? OUT NOW | Link in bio ? : @brianziff

418.6k Likes, 6,155 Comments - J E S S I E . J (@jessiej) on Instagram: "I don't wish to be a role model. I want to be an inspiration. I have begun to realise that being a..."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem fogok magamból bohócot csinálni” – Kiara Lordot annyira megalázta Stohl András, hogy azonnal összepakolt
Kiara Lord fülébe jutott, hogy Stohl András Ginát nevezte a legfontosabbnak, ami után teljesen összeomlott. A vita hevében a színész-műsorvezető is keményen odaszólt neki, a következmény pedig egy összepakolt bőrönd lett.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Kiara Lord a bőröndjét pakolja, miután Stohl András egy másik nőről, Gináról azt mondta, „ő neki a legfontosabb”. A hétfői adás előzetese alapján úgy tűnik, az egykori felnőttfilmes sztár kész feladni a versenyt a színész-műsorvezető szavai miatt, vette észre a 24.hu.

A konfliktus a TV2 párkereső műsorának február 9-i epizódjának promójából derül ki. A felvételeken Stohl András éppen Ginával randevúzik, amikor a kijelentés elhangzik. Miután ez eljut Kiara fülébe, félrehívja a férfit, hogy számonkérje. „Hallod, idegbeteg vagyok. Én azért nem fogok magamból bohócot csinálni…” – mondja Stohlnak, aki erre így reagál: „Ha te ilyen könnyen azt mondod, hogy én hátralépek, akkor jó, csináljuk ezt, menjél haza.”

A következő jelenetben Kiara már a bőröndjét csomagolja össze, és kisétál a szobájából.

A helyzetet különösen feszültté teszi, hogy Kiara nemrég különleges kiváltságot kapott. Stohl egy fehér rózsát adott neki, amellyel a következő rózsaceremónián ő döntheti el, hogy ki az, aki biztosan nem kaphat virágot. A döntésjogot azzal érdemelte ki, hogy Danny Blue mentalista szerint ő tiszta szívvel, valóban Stohlért érkezett a műsorba.

A mostani vita éles ellentétben áll azzal a beszélgetéssel, amit nemrég folytattak a közös jövőjükről és a lehetséges támadásokról. „Azt nem akarod, ha mi együtt vagyunk, akkor azért bántást kapjunk? Ezt bízd rám. Ha én úgy döntök, akkor vállalom ezeknek az ódiumát. Kaptam én már eleget. Tettem is érte eleget. Szerintem ez nem olyan horderejű dolog, még akkor is, ha tudjuk, hogy az. Hogy mi ketten összeállunk. Nem szeretném, ha visszahúzódnál, azt szeretném, ha ugyanúgy harcolnál értem, mint eddig” – biztosította akkor Stohl a nőt.

Hogy Kiara Lord valóban feladja-e a versenyt és otthagyja a műsort, az a hétfő esti adásból fog kiderülni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ami rajta volt ruha, a tartozás többszörösét érte” – Döbbenetes titkok derültek ki Jákli Mónika szlovákiai cégeiről
Egy ismerőse döbbenten áll a hír előtt, mert az influenszer boldognak és gazdagnak tűnt. A szlovák cégnyilvántartások azonban árnyaltabb képet mutatnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Bár sírján még el sem száradtak a virágok, a január 21-én halálos közlekedési balesetet szenvedett fitneszmodell, Jákli Mónika múltjából sorra kerülnek elő a megválaszolatlan kérdések. A 31 évesen elhunyt nő a szlovák cégnyilvántartások szerint hatalmas tartozásokat halmozott fel azokon a címeken, ahol évek óta nem is látták. Végrehajtók is jártak már azon a két szlovákiai, csallóközi címen, ahol marketinges vállalkozásait 2022-ben bejelentette - tudta meg a Blikk.

A felsővámosi (szlovákul Horné Mýto) ingatlanról azóta már a házszám is lekerült, míg az albári (Dolný Bar) címet szinte lehetetlen megtalálni. A helyi postás szerint Jákli Mónika cégnyilvántartásban szereplő címére az utóbbi tíz évben semmilyen küldeményt nem kellett kézbesítenie. Egy felsővámosi nyugdíjas, Ilonka szerint a fitneszmodell sosem élt a településen.

„A 197-es ház az utca főúthoz közeli végén van, 30 éve épült. Itt ismerünk mindenkit, egészen biztos hogy az a szerencsétlenül járt fiatal lány egy percet sem lakott itt. Voltak távoli rokonai a településen, de Mónikát itt nem láttuk, csak a médiából értesültünk arról, mit is csinál, na meg hogy mi történt vele. Rettenetesen sajnálom, nagyon fiatal volt.”

A szomszédok elmondták, tartozások miatt még végrehajtó is járt az utcában, ahol korábban több cég telephelye is volt.

A szlovák társadalombiztosítás a felsővámosi címen közel 8 millió forintnak megfelelő követelést tart nyilván. Ezen felül a néhai Jákli Mónika nevére bejegyzett cég itt 20 ezer eurót is meghaladó tartozást halmozott fel, ha a cégtulajdonos felelőssége az adósságért fennáll, akkor ez is az örökség részét képezheti. Az albári lakásban, ahol egykor szüleivel lakott, több mint félmillió forintnyi tartozást tartanak nyilván be nem fizetett céges járulékok után.

Egy helyi fiatal nő, aki egykorú volt Mónikával, megerősítette, hogy a fitneszmodell már régen nem élt a családi címen. „Korábban Jákliék három háztömbbel arrébb, az úgynevezett kék blokkban laktak, onnan költöztek ide, de Mónika akkor már nem élt itt. Mi több, sosem láttam erre, pedig egykorúak vagyunk, gyerekkoromból még emlékszem rá a korábbi házuk környékéről, mindig is ő volt a legcsinosabb, legszebb lány a környéken. Nem tudtam, hogy ide be van jelentkezve bármilyen formában is, itt senki nem kereste, nem lakott soha.”

A nő két-három évvel ezelőtt véletlenül futott össze Mónikával egy bolt előtt, és a tartozások híre teljesen meglepte.

„Úgy vettem ki a szavaiból, Dunaszerdahelyen él, azt mondta vállalkozik is, de a szereplésekért is szép pénzt kap, a párja is jól keres, nincsenek anyagi gondjai. Boldognak, kiegyensúlyozottnak tűnt, nem olyannak, mint akinek tartozásai lennének.

Hogy itt, az albári címen egy 1390 eurós tartozása lenne? Hát, ami akkor rajta volt ruha, ékszer, óra, telefon, az ennek az összegnek a többszörösét érte, szerintem ez csak tévedés vagy figyelmetlenség lehet.

Nagyon sajnálom ami vele történt, ez a 63-as út, az a kanyar ott Nagymegyer felé egy elátkozott rész. Ott voltam a temetésén, elsirattam. Szörnyű ez az egész, főleg a kislányának, akinek öt év jutott az édesanyjából.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett tehetség a világ legrangosabb kifutóin dolgozott.


Gyászol a divatvilág: mindössze 21 éves korában elhunyt Cristina Pérez Galcenco spanyol topmodell. A fiatal lányt február 3-án találták holtan Málaga tartománybeli otthonában. A helyi hatóságok szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a helyszínen nem találtak erőszakra utaló nyomokat – írta a Blikk.

Cristina az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez és Tatiana Galcenco lánya volt. Pályája üstökösként ívelt fel, miután 14 évesen bemutatkozott az oviedói Campoamor Fashion Show-n. Hamar felfigyeltek a tehetségére, és hamarosan a világ legrangosabb kifutóin dolgozott Madridtól Sanghajig, szerepelt többek között a párizsi és a milánói divatheteken is.

Halálhíre megrázta a szakmát. A Campoamor Fashion Show szervezői, akik elindították a karrierjét, az Instagramon egy fotóval és videóval emlékeztek meg róla, bejegyzésüket egy fehér galamb emojival kísérték. Manuel Mon neves spanyol fodrász is megható szavakkal búcsúzott:

„A kamera és a kifutó előtti tehetsége mellett emlékezni fogunk a kedvességére, a professzionalizmusára és arra a hitelességre, amivel minden ruhadarabot életre keltett. A jelenléte nemcsak szépséget hozott a munkába, hanem emberséget, tiszteletet és egy különleges energiát, ami örökre velünk marad.”

Cristina Pérez Galcencót február 7-én helyezik végső nyugalomra az asztúriai Lugones városában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Elfogatóparancs VV Frenki ellen: „Nem tudom, hogy mikor jönnek értem, és választanak el Dóritól”
Kábítószer-kereskedelem miatt adtak ki körözést Jámbrik Ferenc ellen. Az egykori valóságshow-szereplő ügyvédei perújítást és a büntetés spanyolországi letöltését kérik.


Elfogatóparancsot adott ki a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja február 3-án Jámbrik Ferenc, azaz VV Frenki ellen, mert a Való Világ egykori szereplője nem kezdte meg a kábítószer-kereskedelem miatt rá jogerősen kiszabott hároméves szabadságvesztését. Jámbrik a Blikknek adott interjúban azt állította, meglepődött a körözésen, mivel nem bujkál, sőt, tavaly nyáron már megpróbált bevonulni a börtönbe.

„Ugyanis elérhető vagyok, nem bujkálok, és amikor a jogerős ítélet után megkaptam a behívómat, akkor tavaly július 8-án megjelentem a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézetben, de elküldtek onnan, mondván, hogy folyamatban van a spanyol hatóságoknál a büntetés-átvétel”

– mondta Jámbrik, aki Spanyolországban él és szállásadással foglalkozik, ezért ott szeretné letölteni a büntetését. Elmondása szerint kapott egy újabb időpontot, de akkor vesekővel kórházba került, és orvosi papírral igazolta távolmaradását, ám ezt a büntetés-végrehajtás nem fogadta el, új időpontot pedig nem kapott.

Az ügy egy több mint egy évtizeddel ezelőtti, 2014-es osztrák esetre nyúlik vissza.

„Azzal vádoltak, hogy marihuánát szállítottam. Ausztriában több mint egy évtizeddel ezelőtt. De nonszensz az egész ügy”

– jelentette ki Jámbrik. Állítása szerint akkoriban egy építőipari cégnél dolgozott kint, ahol két magyar férfi megkérdezte tőle, lenne-e kedve füvet csempészni Ausztriába, de ő ettől elzárkózott. Később hallotta, hogy a két férfit elfogták és börtönbe kerültek, de őt az osztrák ügyben sem gyanúsítottként, sem tanúként nem hallgatták ki. Évekkel később egy budapesti rendőr hívta be kihallgatásra, ahol közölték vele a gyanúsítást. A házkutatás során sem kábítószert, sem arra utaló eszközt nem találtak nála.

Jámbrik szerint az eljárás során súlyos hibák történtek. A bíróságon olyan lehallgatási anyagokat hoztak fel ellene, amelyekhez a védelem nem férhetett hozzá, mert azokat előbb technikailag nem tudták megnyitni, később pedig tanúk adatainak védelmére hivatkozva tagadták meg a kiadásukat. Az egyik, ellene valló tanú a távmeghallgatás során zavartan viselkedett, és elismerte, hogy alkohol-, drog- és nyugtatófüggő, ezért nem biztos a vallomásában. Jámbrik azt is kifogásolta, hogy hazugságvizsgálat iránti kérelmét indoklás nélkül elutasították.

Bár ártatlannak vallja magát, azt mondja, jogkövető állampolgárként bevonulna.

Igen, pedig igazságtalannak tartom. Jogkövető állampolgárként megtenném, és meg is teszem, aztán majd perelünk azért, hogy ártatlanul zártak be évekre és szakítottak el a családomtól”

„ – fogalmazott. Ügyvédei, dr. Szepesházi Péter és dr. Rettig Richárd perújítást készítenek elő. Jámbrik szerint az ügye a kormány drogpolitikájában csupán statisztikai adat. „Úgy gondolom, hogy a kormány drogpolitikájában az én ügyem csak egy, a statisztikát növelő adat.”

A Spanyolországban élő férfi elmondta, az eljárás nagyon megnehezíti a mindennapjaikat, és a bizonytalanság rendkívül megterhelő. „Nem tudom, hogy mikor jönnek értem, és választanak el Dóritól.” Ügyvédje a spanyol büntetés-átvételi kérelemre hivatkozva a körözés felfüggesztését kéri a hatóságoktól az ottani döntés megszületéséig. Jámbrik bízik abban, hogy az igazságszolgáltatás felülvizsgálja a szerinte igazságtalan ítéletet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk