Jason Momoa szinte felismerhetetlen egy reklámban, de a rajongói imádják
Jason Momoa egyik szexepilje egyértelműen a jellegzetes göndör hajkoronája, és amikor valamit variál rajta – például amikor három éve jó célból levágta a fürtjeit –, akkor a rajongói általában eléggé kiakadnak. Most meglepő, de nem ez történt!
A színész a Chime pénzügyi technológiai (fintech) vállalat reklámfilmjében szerepel, több szerepben is, és mindegyikben más külsővel látható: először pénztárosként, majd biztonsági őrként, végül pedig matracbolt eladójaként.
Azt gondolhatnánk, hogy a rajongói szívbajt kaptak, amikor meglátták, hogy a sztár ikonikus haja eltűnt, de a kommentek alapján úgy tűnik, tetszik nekik a látvány:
„Nem tudok túllépni a kopasz fejtetőn, annyira vicces!” – írta egy felhasználó egy sírva nevetős emoji kíséretében.
„Minden másodpercét élveztem ennek a videónak” – osztotta meg a véleményét egy másik netező.
Momoát egyáltalán nem zavarta, hogy félig kopaszon kellett kamera elé állnia. Ahogy az a kisfilmben is látszik rajta, nagyon jól érezte magát a forgatáson. A kampány lényege szerinte az, hogy a pénzügyi eszközök „hatékonyabban működjenek az emberekért”.
Via Unilad