SZTÁRVILÁG

Jákob Zoltán igyekszik majd kiszűrni a Nagy Ő–ben azokat a nőket, akik csak a pénzére hajtanak

Idén a különc milliárdos lesz a párkereső műsor címszereplője. Jákob azt is elárulta, mi az ami számára nagyon fontos egy nőben.

Link másolása

Szerencsésnek tartja magát a szerelemben Jákob Zoltán, milliárdos üzletember, a következő Nagy Ő. Az ország egyik leggazdagabb embere a Tények Plusszban azt mondta, szereti a kihívásokat, ezért vállalta el a TV2 műsorát is.

Ahogy arról mi is beszámoltunk:

Tóth Dávid és Árpa Attila után 2023-ban Jákob Zoltán milliárdos üzletember keresi majd a szerelmet A Nagy Ő-ben.

A Crystal Nails alapító-tulajdonosának vagyonát 43 milliárd forintra becsülik, ezzel jelenleg ő az ország 37. leggazdagabb embere.

„A szerelemben szerencsés vagyok, főleg azért, mert könnyen szerelembe esek, ami nem egy pozitív tulajdonság, de amikor benne vagyok, akkor mindent beleadok, és nagyon jó szokott lenni. Nyilván ebből következik az is, hogy volt már több. Amikor vége van, akkor nem azt gondolom, hogy az egész rossz volt, hanem a jó részeket mindig értékelem, és azt őrzöm meg magamban” – fejtette ki Jákob a Tények Plussznak.

Azt is elmondta, hogy

a műsor címszerepét azért vállalta el, mert szeretne mindent kipróbálni az életben.

„Nagyon sokszor megmutatom azt, honnan hova lehet eljutni. Példát szeretnék mutatni, fiataloknak, vállalkozóknak, hogy el lehet érni az álmokat. Ebben a műsorban én is kíváncsi vagyok, mit lehet elérni.”

Jákob azt is elárulta, hogy számára nagyon fontos a humor, szereti ha valaki jó társalkodó partner is, mert ő sokat mozog a társasági életben.

Az üzletember a műsorban igyekszik majd kiszűrni azokat a nőket, akik csak a pénzért szeretnék őt közelebbről megismerni. Erre ugyanis a múltban már többször is volt példa.

„Elég nagy rutinom van benne, mindig oda terelem a beszélgetést, hogy nagyon hamar kiderüljön. A Nagy Ő egy próbája lesz ennek az egésznek. Nagyon sokszor sikerül, de nagyon sokszor nem”

- mondta az új Nagy Ő.

„Egész életemben a kíváncsiság hajtott. Amikor nem voltam gazdag, kíváncsi voltam, hogy milyen lehet annak lenni, ők hogyan élnek, hogyan udvarolnak? Most, hogy már elértem ezt a célomat, hasonló indíttatásból vállaltam A Nagy Ő felkérését is. Így akik hasonlóan kíváncsiak, mint én voltam, válaszokat kaphatnak ezekre a kérdésekre, és afféle inspirációként is szolgálhat, hogy hová lehet eljutni, ha teszünk az álmainkért” - mondta a milliárdos üzletember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fésűs Nelly lánya egy ismert rapperrel jöhetett össze
Horváth Csenge nemrég még menyasszonyi ruhákat nézegetett, azonban a távolság véget vetett előző kapcsolatának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Februárban még menyasszonyi ruhákat nézegetett és az esküvőt tervezte Patrik nevű párjával Fésűs Nelly lánya, azóta azonban állítólag szakítottak, tudta meg a Blikk.

Horváth Csenge a hírek szerint nem maradt sokáig egyedül: a népszerű magyar rapperrel, KKevinnel jöhetett össze, ugyanis hirtelen bekövették egymást a közösségi oldalaikon, és többen látták őket együtt Budapesten.

„Biztos forrásból tudom, hogy KKevinnel randizgat. Látták több helyen őket együtt. Nyílt titok. Napokkal ezelőtti posztban is írták, hogy már rég beszélgettek, miközben még együtt voltak” – írja a Bors egy redditező hozzászólása alapján, aki úgy tudja, hogy a távolság vetett véget a 21 éves Csenge és Patrik kapcsolatának.

„A korábbi barátjával sok ideje voltak együtt, ráadásul Patrik külföldre ment táncolni, így ráment a kapcsolatuk. Csenge szakított vele egyébként.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Nagy Feró: Magyar Péter ügyesen csinálja a dolgát
A Beatrice frontemberének eleinte nem tetszett, hogy Magyar Péter már másképp gondolkodik, mint a fideszesek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Fidesz Millenárison rendezett kampányindítójára érkezőket kérdezte többek között a kormánypárt esélyeiről és Magyar Péterről a Blikk. A vendégek között felbukkant Nagy Feró is.

A Kossuth-díjas rocker azt mondta, hogy nem foglalkozik Magyar Péterrel, és szerinte a politikus hangfelvételei nem ártanak a Fidesznek.

„Eleinte nagyon nem tetszett a dolog, hogy oda szarik, abba a fészekbe, amelyikben jól érezte magát ezek szerint. Most meg már máshogy gondolom. Kicsit liberálisabban azt gondolom, hogy éli az életét.

Ügyesen csinálja a dolgát, ezért nem kell valakit megszólni, mert éli az életét és próbál érvényesülni. Meg kell bocsátani neki. Menjen, csinálja a dolgát, aztán majd meglátjuk, hogy az idő mit hoz”

– mondta a Blikk riporterének a zenész.

Magyar Péter közben péntek délután bejelentette, hogy 95 ezernél is többen szavaztak két nap alatt pártja lehetséges EP-képviselőjelöltjeire. A voksolást a TikTokon népszerű egészségügyi influenszer, Dr. Kulja András nyerte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
44 évesen szerzett jogosítványt Makranczi Zalán, de hogy vezethetett akkor a Renitensben?
Tavaly decemberben szerezte meg, hogy kisfiát óvodába vihesse. Sosem izgatta, hogy volán mögé ülhessen.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Blikk interjúzott Makranczi Zalánnal, aki elmesélte, miért is szerzett tavaly jogosítványt, noha sohasem érezte ennek szükségességét. Eddig.

Fontos volt számunkra, hogy Benji Waldorf-óvodába járhasson, s erre Szentendrén volt lehetőség, ami nagyjából egy órai utazásra van tőlünk tömegközlekedéssel. Mivel – érthető módon – nem akartam kitenni a gyereket ennek a hercehurcának, úgy döntöttem, megszerzem a jogosítványt, és autóval tíz percre redukálom az egyórás utat” – kezdte mondandóját. Azt is elárulta, hogy

rendesen voltak félelmei, biztosra is akart menni, így nyolcvan vezetéstechnika órát vett, mielőtt vizsgázni ment.

Bevallotta, hogy mélyen átérezte a felelősséget, hiszen „pontosan tudtam, hogy a jövőben majd a gyermekem ül mögöttem, ami hatalmas felelősség. Ezért is döntöttem úgy, hogy a kötelező harminc helyett nagyjából nyolcvan órát veszek, hogy ténylegesen biztos legyek a tudásomban. Mindemellett szerettem volna minden terepen és helyzetben kipróbálni magam, amire aztán volt is lehetőség: vezettem éjszaka, autópályán, hóban-sárban, csúszós utakon is.

Már csak az a kérdés maradt, hogy ha eddig nem volt jogosítványa, hogyan pattant autóba Dobler százados a RTL-en futó Renitens nyomozója?

Erre a vártnál is egyszerűbb választ adott a színész: természetesen akkor sem vezetett igazából autót, mindez csak játék volt.

Az autó meg sem mozdult, egy tréleren húzták, miközben ő „vezetett”.

Makranczi szerint most, hogy van jogosítványa, a következő évadban már a trélerre sem lesz szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szekér Gergő élő adásban comingoutolt az RTL reggeliben
A 29 éves énekes félt, hogy ha felvállalja homoszexualitását, munkáktól fog elesni, de azt érezte, nem titkolózhat tovább.
VB / Fotó: RTL - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

„Nem akarom rásózni az emberekre az életemet, de fontos, hogy szabadságban éljünk” – mondta az X-Faktorból és a The Voice-ból is ismert Szekér Gergő az RTL Reggeliben, majd

a kamerák előtt vallotta be, hogy meleg.

Az énekesnek civil szakmája is van, vezető vágóként dolgozik, és korábban már azért is esett el munkától, mert sejtették, hogy meleg.

Szakács szerint viszont „nem lehet félelemben élni”, és hozzátette, nem tetszik neki, hogy sokan politikai állásfoglalásként tekintenek arra, ha valaki a melegségéről beszél.


Link másolása
KÖVESS MINKET: