HÍREK
A Rovatból

„Lemondhat a miniszterelnöki vágyáról” – sokaknál elásta magát Jakab Péter azzal, hogy igennel szavazott a melegellenes törvényre

Szimpatizánsai felháborodtak azon is, hogy mivel indokolta meg a döntését.


Mint azt mi is megírtuk, június 15-én elfogadta az országgyűlés a pedofiltörvény melegellenes módosítását, amely betiltja a 18 éven aluliak számára az összes olyan terméket, reklám- és médiatartalmat, amely meleg vagy transznemű embereket jelenít meg, tiltaná a társadalmi célú reklámokban az LMBTQI emberek megjelenését, valamint betiltana minden olyan oktatási programot, amely említést tesz az LMBTQI emberek létezéséről.

Az ellenzéki pártok a Jobbik kivételével már előre jelezték, hogy nem vesznek részt a szavazáson. A DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum képviselői a Parlament előtt tartott, de online is közvetített sajtótájékoztatóján beszéltek arról, miért bojkottálták a voksolást és mit gondolnak a módosításról.

A Jobbik ugyanakkor beállt a Fidesz mellé a szavazáson. Mint azt korábban jelezték, mindig is azon az állásponton voltak, hogy Magyarország érdeke a szexuális és pedofil jellegű bűncselekmények jelenleginél sokkal súlyosabb büntetése, így üdvözölnek minden szigorító kezdeményezést, ami az ilyen jellegű bűncselekményeket súlyosabban kívánja szankcionálni. Ugyanakkor azt is hozzátették, szerintük alapos a gyanú, hogy a kormány csupán a közvéleményt felborzoló fideszes pedofil-botrányokat igyekszik elpalástolni, valamint újabb olyan csapdákat csempésztek bele a javaslatba, ami próbálja megosztani az ellenzéket.

Azt ígérték, hogy bár most a módosítást minden hibája és említett csapda ellenére megszavazza, ha kormányra kerülnek a választás után, ki fogják venni a törvényből a "témaidegen, a Fidesz által szándékosan belecsempészett inkriminált részeket".

Jakab Péter, a párt elnöke a Facebook-oldalán indokolta meg, ő miért járult hozzá a törvénymódosítás megszavazásához. Kaleta Gábor volt perui nagykövetet hozta fel példának, akinél 19 ezer pedofil, gyermekpornográf képet találtak a számítógépén, ezért pedig 540 ezer forint büntetést kapott.

"Ezt a fickót az Orbán-kormány hozatta haza titokban Peruból ahelyett, hogy hagyta volna megrohadni egy dél-amerikai börtönben. Nem. Kaletát hazamenekítették, hogy itthon „feleljen” tettéért" - írta a politikus, majd így folytatta:

"A Fidesz most benyújtotta a pedofil-ellenes törvényt. Talán azért, hogy lemossák magukról a pedofil vádat. Az indíték már mindegy. A büntetés nem az. Annak elrettentőnek kell lennie. A gyermekeket megnyomorító pedofilokkal szemben nincs kegyelem. Nálam nincs. Mert a gyermek az első. Minden más csak utána jön."

Jakab a legutóbbi felméréseken a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek bizonyult, most azonban úgy tűnik, sokaknál kihúzta a gyufát azzal, hogy igennel szavazott a melegellenes törvényre. A Facebook-oldalán igencsak sok kommentelő akadt ki a döntésén.

Íme néhány vélemény, (amelyek egy része még a szavazás előtt íródott):

"Péter, ha negszavazza ezt az összemosott törvényt, szégyellje magát, és már nem is szimpatikus nekem és sokunknak."

"Ez a törvény sajnos már nem csak a pedofilokról szól. De hát ezt te pontosan tudod... Mindenesetre segítettél eldönteni, kire szavazzak."

"Hát, ez most nem éppen a leghumánusabb döntésed volt, és mellesleg jókora szavazatvesztéssel is járni fog. Érdemes lenne átgondolni ezt a dolgot még egyszer."

"Ha ez megtörténik, ha a Jobbik megszavazza a pedofíliaellenesnek HAZUDOTT, valójában azt támogató, nettó putyini gyűlölettörvényt, a 2014 előtti időkbe teszed vissza magatokat, Péter. És én akkor nagyon szomorú leszek. Nem ezért adtam anno az arcom és a nevem a Jobbiknak."

"Csak differenciálnod kellene a bújtatott mocskosságot is Pet! Azt, hogy összemosnak két teljesen eltérő dolgot! De persze most KELL a szavazatod, mert kevesen maradtak. Egyszer még a Te gyermeked is eléd állhat és azt mondhatja neked, hogy meleg. Ekkor az a törvény szorítja majd meg, amit ma TE IS MEGSZAVAZOL. Gondolkozz már!"

"Kedves Jakab Péter! Ha ezt megszavazza, mármint a melegek elleni törvényt, lemondhat a miniszterelnöki vágyáról!"

"Most elvesztettél pár százezer szavazatot."

"Eddig Önre kívántam szavazni. Eddig."

Osváth Zsolt vlogger, aki nemrég interjút is készített Jakabbal, videósorozatában is bírálta a pártelnököt:

"Ez a törvény sajnos nem a gyerekekről szól. Ezt pontosan tudjátok. Csalódott vagyok es szomorú. Nem, nem azért mert melegként újra másodrendűnek érezhetem magam, hanem mert képtelenek voltatok tartani az egységet, ezzel hitelt adva a kormánynak. Pontosan úgy cselekedtetek, ahogy ők azt tervezték. Ugyanmár. Gyerekek. Ez színtiszta politika. Akiket valóban érdekel a gyerekek sorsa, sajnos nem a parlamentben ülnek. Minden, a törveny miatt megnyomorodott élet azok lelken szárad, akik ma igent nyomnak a szavazáson. Sajnálom, hogy egy pillanatig is bíztam a Jobbikban."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brüsszel még rá sem bólintott, a kormány máris kiírt egy 540 milliárdos pályázatot a helyreállítási tervből
A kormány energetikai hálózatfejlesztésre és okosmérőkre írt ki pályázatot az uniós helyreállítási alapból. A brüsszeli döntés a forrásokat biztosító tervről azonban csak júliusban várható.


Miközben Brüsszel még csak most kezdi értékelni a frissített magyar helyreállítási tervet, a kormány már egy 540 milliárd forintos energetikai pályázati csomagot indított el, amelyre a jelentkezőknek alig egy hónapjuk lesz. A nagyobb pályázaton csak egy szűk, előre meghatározott kör, a hálózati engedélyesek vehetnek részt.

A kormány szerdán bocsátott társadalmi egyeztetésre két, uniós helyreállítási alapból (RRF) finanszírozott pályázatot, miközben az alapul szolgáló módosított tervet épp csak elküldte az Európai Bizottságnak – írta a 444.hu.

A nagyobbik, 486 milliárd forintos program célja a villamosenergia-hálózat fejlesztése, hogy az jobban tudja kezelni a megújuló energiaforrások, főként a napelemes rendszerek által okozott terhelést

Egy másik, 54 milliárd forintos keretből okos villanyórákat szereznének be és telepítenének országszerte.

A kiírások ütemezése rendkívül feszes: a társadalmi egyeztetés még ezen a héten lezárul, a pályázatokat pedig június 19. és július 20. között lehet beadni.

A pályázatokra csak az áramhálózati engedélyesek, vagyis a MAVIR és a területi elosztótársaságok, köztük az E.ON, az OPUS TITÁSZ, az ELMŰ és az MVM hálózati vállalatai jelentkezhetnek.

A hálózatfejlesztéshez önerőt is biztosítaniuk kell, a támogatás mértéke az elosztók esetében legfeljebb 75, a MAVIR-nál pedig 90 százalék lehet. Az okosmérők telepítését ezzel szemben teljes egészében állami forrásból finanszíroznák

- írja a lap.

A sietség oka, hogy az RRF-források felhasználására szigorú határidők vonatkoznak, a jellemzően hosszú előkészítést igénylő energetikai fejlesztéseket pedig a kormány minél előbb elindítaná.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk