Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, 95 éves korában elhunyt Gene Hackman. A kétszeres Oscar-díjas színészt feleségével, a 63 éves Betsy Arakawa zongoraművésszel, és kutyájukkal együtt találták meg Santa Fé-i otthonukban. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a halálukat, és azt sem, pontosan mikor történt a tragédia. Hackman, aki Hollywood egyik legismertebb színésze volt, utoljára a 2003-as Golden Globe-díjátadón jelent meg nyilvánosan, ahol életműdíjat kapott.
Pályafutása során több mint 80 filmben szerepelt. Olyan klasszikusokban játszott, mint A Francia kapcsolat és Nincs bocsánat, amelyekért Oscar-díjat is kapott: 1972-ben a legjobb férfi főszereplő, 1992-ben pedig a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.
Bár több mint 20 éve visszavonult, néha még készült róla fotó.
Tavaly márciusban például feleségével együtt látták, amit a Magyar Nemzet vett észre. Feltehetően ez lehetett az utolsó kép, ami a holtan talált házaspárról nyilvánosságra került.
Last photo of Gene Hackman, 95, and wife Betsy Arakawa, 63, before their tragic deaths at home with their dog in New Mexico. The two-time Oscar winner used a cane, holding Betsy’s arm in a rare outing on March 28, 2024, weeks after his 94th birthday. pic.twitter.com/JkEhM6fPlb
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, 95 éves korában elhunyt Gene Hackman. A kétszeres Oscar-díjas színészt feleségével, a 63 éves Betsy Arakawa zongoraművésszel, és kutyájukkal együtt találták meg Santa Fé-i otthonukban. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a halálukat, és azt sem, pontosan mikor történt a tragédia. Hackman, aki Hollywood egyik legismertebb színésze volt, utoljára a 2003-as Golden Globe-díjátadón jelent meg nyilvánosan, ahol életműdíjat kapott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Andi kommentben vágott vissza az X-Faktorból kiesett versenyzőjének, aki TikTok-élőben borult ki
Mohácsi Anett többek közt azt állította, hogy nem olyan dallal lépett fel az első élő show-ban, amivel szeretett volna. Mentora először nem akart reagálni, végül azonban mégis elmondta, mit gondol a vádakról.
Tóth Andi nem hagyta szó nélkül azt, hogy az X-Faktor első élő show-jának egyik kiesője éles kritikát fogalmazott meg a tehetségkutatóról. Mohácsi Anett visszatérőként Andi csapatába került, ráadásul nem is akárhogy, szabályt is változtattak, hogy a mentornak ne kelljen közte és Patai Anna között választania.
Anett a kiesését követően egy másik versenyzővel, Nazyrával beszélgetett élő adásban a TikTokon, ahol több szempontból is panaszkodott a műsorra – írja a story.hu. Bár a felvétel már nem elérhető, kommentek szerint
a versenyző sérelmezte, hogy olyan dalt, ruhát és sminket kapott, amiben egy pillanatig sem érezte jól magát, sőt, „utálta az egészet”. Azt is állította, hogy a képernyőn senki sem az, aki a valóságban, egyedül Valkusz Milánról nyilatkozott pozitívan.
Tóth Andi a minap egy TikTok-videóban beszélt a versenyzőiről, és megemlítette, hogy látta Mohácsi Anett és Nazyra élő videóját, amiről viszont nem szeretne véleményt mondani. Ugyanakkor kommentben mégis reagált a kiesett énekes egyik vádjára. A mentor szerint a versenyzők sértődötten másokat hibáztatnak, pedig a végső döntés a dalválasztásról az övék.
„Igenis ők választják a dalokat. Mi segítünk, ajánlunk mi is dalokat, főleg ha ők nem hoznak ötleteket. Csak ilyenkor sértődötten könnyebb másokat hibáztatni. Ha utolsó pillanatban ők »mégsem akarják a dalt«, akkor nem lehet mit csinálni, hiszen gondolni kell arra is, hogy a színpad, a koreó, fények stb. már készen vannak, ezért is kérdezzük meg őket ezerszer, hogy BIZTOS ezt szeretnéd-e”
– írta Andi, aki a versenyzőtársak elleni támadásokat is elfogadhatatlannak tartja. „Ellenszenves és kétszínű” – fogalmazott.
A kommentháborúban olaj volt a tűzre egy magát bennfentesnek beállító hozzászóló, aki az egyik kiesett versenyző párjának mondta magát. Több súlyos vádat is megfogalmazott, például, hogy szerinte a műsornak előre megírt forgatókönyve van, és a dalválasztással is manipulálják a versenyt. Tóth Andi ezeket a vádakat összeesküvés-elméletnek minősítette.
Nem Mohácsi Anett volt azonban az egyetlen, aki a dalválasztást kritizálta a kiesése után. A fiatal rapper, Lil Davis is rendkívül csalódottan távozott, és úgy érezte, másik dallal nagyobb sikert ért volna el.
„Megmutattam volna ország-világnak ezt a dalt, ami arról szól, hogy miből, honnan jövök: a telepről. Hiába dicsértek a mentorok a produkció után, most már úgy gondolom, nem ezzel a dallal kellett volna indítanom”
– nyilatkozta a rapper, aki Gáspár Laci versenyzőjeként vett részt az első élő show-ban.
A kommentelők közül egyébként többen felidézték, hogy amikor Mohácsi Anett Gáspár Laci mentoráltjaként esett ki az X-Faktorból, akkor is hasonlóan viselkedett: egy hozzászóló szerint „nagyon gusztustalanul beszélt” élő Facebook-videóban az énekesről.
Tóth Andi nem hagyta szó nélkül azt, hogy az X-Faktor első élő show-jának egyik kiesője éles kritikát fogalmazott meg a tehetségkutatóról. Mohácsi Anett visszatérőként Andi csapatába került, ráadásul nem is akárhogy, szabályt is változtattak, hogy a mentornak ne kelljen közte és Patai Anna között választania.
Anett a kiesését követően egy másik versenyzővel, Nazyrával beszélgetett élő adásban a TikTokon, ahol több szempontból is panaszkodott a műsorra – írja a story.hu. Bár a felvétel már nem elérhető, kommentek szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Reagált az RTL ByeAlex drogügyére – kiderült, szerepelhet-e így a Csillag Születikben
A csatorna azután szólalt meg, hogy kiderült, az énekesnél kis mennyiségű kábítószert találtak, amikor házkutatást tartottak nála a rendőrök. Ezt maga ByeAlex is elismerte.
Szerdán érkezett a hír, hogy ByeAlexnél házkutatást tartottak, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. A történtekről már a drogügyi kormánybiztos is elmondta a véleményét.
Mivel ByeAlex a múlt héten elindult Csillag Születik című műsorban zsűrizik, felmerült a kérdés, hogy vajon a drogbotrány befolyásolja-e a szereplését. Az RTL a 24.hu kérdésére azt közölte, elítélik a kábítószerrel való visszaélés minden formáját, de nem érzik szükségesnek bármilyen lépést tenni.
„Ahogy azt a hatóság jelezte, ByeAlexet nem vették őrizetbe, és mivel szabadlábon védekezhet, így ez a Csillag Születik című műsorban való szereplését nem befolyásolja”
Szerdán érkezett a hír, hogy ByeAlexnél házkutatást tartottak, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. A történtekről már a drogügyi kormánybiztos is elmondta a véleményét.
Mivel ByeAlex a múlt héten elindult Csillag Születik című műsorban zsűrizik, felmerült a kérdés, hogy vajon a drogbotrány befolyásolja-e a szereplését. Az RTL a 24.hu kérdésére azt közölte, elítélik a kábítószerrel való visszaélés minden formáját, de nem érzik szükségesnek bármilyen lépést tenni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sebestyén Balázsék a reggeli rádióműsorukban borús hangulatban jósolták meg, hogy a ByeAlexnél tartott drograzzia csak a kezdet, és egy valóságos lavina indulhat el a hazai sztárvilágban. A műsorvezetők túlzónak érezték a hatósági fellépést, de Balázs szerint a T. Danny-ügyet követően most több híresség is a rendőrség látóterébe kerülhet – idézte a Story.hu.
„Durva dolgok lesznek még itt a következő 2-3 hónapban, celebek, előadók, hírességek...”
– fogalmazott a rádiós, utalva arra, hogy az ügy végigsöpörhet a szakmán.
ByeAlex nem sokkal korábban egy Facebook-posztban ismerte el, hogy a róla szóló hírek igazak: „Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” – írta, majd részletezte, hogy hajnali fél hétkor tizenöt rendőr jelent meg a lakásán. Az énekes hozzátette, hogy bár morcos volt a korai ébresztő miatt és a frizurája miatt is aggódott, mindenben együttműködött a hatóságokkal. A rajtaütés nemcsak őt érintette: zenekara több tagjánál is házkutatást tartottak, majd mindenkit bevittek az őrsre vizeletmintát adni.
A mostani esetek hátterében friss törvényi változások állhatnak, amelyek miatt a rendőrség szigorúbban léphet fel a kábítószeres ügyekben. A hasonló ügybe keveredett előadók már nem úszhatják meg anélkül a büntetést, hogy ne dobnák fel a dílerüket. A hazai sztárvilágban nem ez az első ilyen eset: 2022 őszén egy énekesnőt vittek be a lakásáról, akinek a vérében nagy mennyiségű kokaint találtak. Azóta sikeresen teljesítette az elterelést, és megállapodott a rendőrséggel, hogy tanúskodni fog. A Fővárosi Törvényszéken idén nyáron kezdődött el az a büntetőügy, amelyben egy másik „topceleb” neve is felmerült, aki ugyanattól a hálózattól szerezte be a drogot. Mindeközben a fiatal rapper, T. Danny ellen szintén kokain miatt folyik eljárás.
Sebestyén Balázsék a reggeli rádióműsorukban borús hangulatban jósolták meg, hogy a ByeAlexnél tartott drograzzia csak a kezdet, és egy valóságos lavina indulhat el a hazai sztárvilágban. A műsorvezetők túlzónak érezték a hatósági fellépést, de Balázs szerint a T. Danny-ügyet követően most több híresség is a rendőrség látóterébe kerülhet – idézte a Story.hu.
„Durva dolgok lesznek még itt a következő 2-3 hónapban, celebek, előadók, hírességek...”
– fogalmazott a rádiós, utalva arra, hogy az ügy végigsöpörhet a szakmán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Paris Jackson egy meglepően őszinte TikTok-videóban beszélt arról, milyen hatással volt rá a túlzott kábítószer-fogyasztás.
„Még soha nem beszéltem erről, pedig néha nagyon is feltűnő tud lenni. Hangos, sípoló hangot adok ki, amikor az orromon veszek levegőt. Ha visszanézitek a videóimat, hallhatjátok ezt. Ez azért van, mert az orsövényem perforálódott” – mondta a 27 éves énekes-színésznő.
Ezt bizonyítva a telefonja fényével bevilágított az orrába, hogy megmutassa a benne lévő lyukat. Egyértelművé tette, hogy a probléma „attól van, amire gondoltok”, utalva a múltbeli droghasználatára.
Michael Jackson lánya saját példájából kiindulva azt tanácsolta a fiataloknak, hogy ne nyúljanak kábítószerekhez.
„Ne drogozzatok, gyerekek! Vagy csináljátok, hiszen mindenki a saját tapasztalatából tanul. Nem fogom senkinek megmondani, mit tegyen, de nem is ajánlom ezt, mert nekem tönkretette az életemet”
– fogalmazott a videóban. Az erről szóló rész nagyjából a felvétel közepén kezdődik.
Arról is beszélt, hogy bár plasztikai műtéttel helyre lehetne hozni az orrában lévő lyukat, a beavatkozás gyógyszerekkel járna, azt viszont nem akar szedni, mivel közel hat éve tiszta.
Az énekes-színésznő elmondta, hogy nagyjából 20 éves kora óta él perforált orrsövénnyel, és már megszokta, bár a stúdiófelvételeknél zavaró tud lenni.
„Konkrétan át tudok dugni rajta egy spagettiszálat”
– mondta.
Paris Jackson év elején nyíltan beszélt arról, hogy korábban alkoholista és heroinfüggő volt. Januárban egy Instagram-posztban ünnepelte az ötödik tiszta évét, amelyben azt írta, a józanságnak köszönhetően ma már „jelen tud lenni” az életében. Októberben, a Friendly House Awards díjátadón is beszélt a felépüléséről, ahol kijelentette:
„Nem csak visszakaptam az életemet. Jobbat kaptam.” A józanodást egy autóbalesethez hasonlította, mivel „minden, amit a hátsó ülésre toltam, az ütközéskor előrecsúszott”.