Istenes Bence tavaly 50 napig volt távol családjától a Survivor műsor forgatása alatt. Hamarosan újra indul a műsor, így Bencének ismét el kell búcsúznia Adéltól és kisfiától, Nátántól.
Ezzel az élménnyel ébredt ma reggel, amit közösségi oldalán ki is fejtett követőinek:
„Ma sírva keltem, épp Natantól búcsúztam álmomban, mert indultam Survivort forgatni.
Tudjátok, tavaly tudatosult bennem igazán a majdnem két hónap forgatás alatt, hogy mennyire fontos számomra a családom, hogy milyen jó a technikai kütyük nélkül, és hogy a nomádságban, szegénységben is milyen boldogan élnek az emberek, mennyire szeretik egymást. Megfogadtam, hogy változtatok az életemen. Aztán hazajöttem, és mindezt részben elfeledtették velem a civilizált, rohanós hétköznapok. Viszont 2 hét múlva újra indulok 50 napra, ami már most nagyon megvisel. Próbálok erős maradni és megérteni, hogy mit akar nekem tanítani a jóisten ezzel, de nagyon nehéz. Szeressétek egymást és éljétek meg a pillanatokat!”
Istenes Bence tavaly 50 napig volt távol családjától a Survivor műsor forgatása alatt. Hamarosan újra indul a műsor, így Bencének ismét el kell búcsúznia Adéltól és kisfiától, Nátántól.
Ezzel az élménnyel ébredt ma reggel, amit közösségi oldalán ki is fejtett követőinek:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sajnos én is segítségre szorulok” - Laár András után Galla Miklós is bajban: pénzt kér, tartozásai vannak
A humorista a közösségi oldalán kért támogatást élelmiszerre, gyógyszerre és számlákra, bankszámlaszámát is megadta. Laár András korábbi segélykérése után ő is a nyilvánossághoz fordult.
Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”
Laár András nemrég videóban beszélt arról, hogy nehéz helyzetbe került, és már tankolásra, ételre sem maradt pénze. Sokan melléálltak: idegenek ezrei küldtek neki támogatást.
Pár héttel ezelőtt Laár a Facebookon részletesen is elmondta, hogy menedzserével, Kalocsai Krisztiánnal és az ő barátnőjével egy Ópusztaszer melletti tanyán élt, napok óta nélkülöztek, és mindössze 3000 forintja maradt. A rajongók végül 10 millió forinttal segítettek neki.
Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”
Rengetegen várták, hogy Sebestyén Balázs feltűnjön az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorának negyedik évadában. A műsorvezető ugyanis rendkívül élvezte a találgatásokat az elmúlt hónapokban, sokszor pedig Árpa Attila is rátett egy lapáttal a megszólalásaival.
A tegnap reggeli rádióműsorában végül tiszta vizet öntött a pohárba. A műsorvezető elmondta, nyomós oka volt arra, hogy nem vállalt szerepet az idei évadban sem, pedig mint fogalmazott, imádná.
„Ennek többféle fizikai akadálya van. Egyik például, hogy akkor forog a Nyerő. Ez nagyon fontos. Így nehezen diszponálható dolog. És nekem szent meggyőződésem, hogy úgyis kiszórnának. Mert én egy olyan karakter vagyok, akiről mindenki azt feltételezné, hogy gyilkos. Harmadik este, teljesen váratlanul felbontanám a borítékot, és kinyírnának, mert túl nagy falat vagyok. Hacsak nem választanának meg gyilkosnak”
– fogalmazott.
Azt is elárulta, hogy szereti a műsort, és amikor csak tudja, követi az eseményeket. Egyik nagy kedvence az idei évadban Hajdú Péter lett.
„Olyan béna, hogy szórakoztató”
– mondta róla.
Azokról, akik az eddigi évadokban kevésbé bírták a pszichológiai nyomást pedig kemény kritikát fogalmazott meg.
„Borzasztóan labilisak, önképzavarosak és gyengék sokan. Eltűnik a tükör, kapnak egy csomó rossz kritikát, és hányan kikészültek abba, hogy őket gyilkosnak gondolják. De azért mentek oda, hogy gonoszok legyenek. Ettől nem készülsz ki… Nem sírod el magad… A sírás mögött van egy labilis önkép, borzasztó önértékelés, személyiség.
Rettenetes bizonytalanok, látom rajtuk: önmagukban, a hitükben, a világképükben, a saját magabiztosságukban. Eltűnik mindenféle visszajelzés, vagy kapnak három negatívat, kettő meg nem úgy jelez vissza, és megborulnak. Ha van egy határozott önképed, nem készülsz ki. Ez mégiscsak egy tévéműsor”
– mondta.
Balázs még kulisszatitkokat is elárult. Elárulta, hogy minél tovább marad játékban valaki, annál többet visz haza, a szereplők ugyanis napidíjért vállalják a szereplést.
Rengetegen várták, hogy Sebestyén Balázs feltűnjön az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorának negyedik évadában. A műsorvezető ugyanis rendkívül élvezte a találgatásokat az elmúlt hónapokban, sokszor pedig Árpa Attila is rátett egy lapáttal a megszólalásaival.
A tegnap reggeli rádióműsorában végül tiszta vizet öntött a pohárba. A műsorvezető elmondta, nyomós oka volt arra, hogy nem vállalt szerepet az idei évadban sem, pedig mint fogalmazott, imádná.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sallai Nóra: A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről.
Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.
„Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik”
– mondta a Borsnak a színésznő, aki jelenleg vidéken lábadozik.
Sallai Nóra elmondta: kisfia haláláról rehabilitációja közben értesült a férjétől és az édesanyjától. Szeretne minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe, ezen az úton a családja és a barátai segítik őt. Még nem tudja, mikor, de a későbbiekben szeretne visszatérni a színpadra is.
Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról korábban írtunk, Szűcs Judith 16 év után döntött úgy, hogy véget vet kapcsolatának lett származású vőlegényével. A 72 éves énekesnő újra egyedül él, és bár nem volt könnyű meghoznia ezt a döntést, úgy érezte, most inkább a saját útját szeretné járni.
Hasonló helyzetet élt meg korábban Csepregi Éva is, akinek 15 év után ért véget a párkapcsolata. Az énekesnő 60 éves kora felett maradt egyedül, és nyíltan beszélt arról, milyen nehéz volt számára a szakítás utáni időszak. Elmondta, hogy a kapcsolatában sokszor megalkuvó volt, ami egy idő után nagyon zavarta. Úgy fogalmazott, nem tud hosszú távon működni ott, ahol korlátozzák a szabadságát, és nem olyan módon szeretik, ahogy számára fontos lenne.
A Neoton Família sztárja most üzent is Szűcs Judithnak.
„Judithnak is azt mondom, hajrá! Az élet annyiféle lehetőséget nyújt! Viszont lehet, hogy ebben az életszakaszban már máshol kell keresni... Velem is így volt, de hogy pontosan min is mentem át közvetlenül a szétválás után, abba azért sem mennék bele, mert azt gondolom, kettőn áll a vásár... Nem akarom bolygatni a múltat, illetve már túl is vagyok rajta, de azt elmondhatom: örülök, hogy annak idején a saját lábamra álltam. Úgy vagyok boldog, ahogy vagyok”
Az énekesnő úgy látja, párkapcsolat nélkül is lehet teljes életet élni. Elmondta, számára a család, a barátok és a színpad jelenti az igazi boldogságot.
„Az egész életem a nyilvánosság előtt zajlott, még ha én magam óvatosan is beszéltem, beszélek róla, így nem titok, nekem a fiamék és a színpad a legfontosabbak a világon! És ebbe nagyon nehéz bárkinek becsatlakoznia... De nekem így jó! És annyi közös családi-, baráti ebéd, program, utazás van az életemben, nem beszélve a közös zenélésről, fellépésekről, hogy sosem unatkozom! Sőt, huszonnégy óra kevés is ahhoz, hogy mindennek a végére érjek. Ráadásul mivel nagy a baráti társaságom – tehát nincs olyan hét, hogy valakinek ne lenne névnapja vagy születésnapja –, mindig van mit ünnepelni!” – fogalmazott.