FELFEDEZŐ
A Rovatból

Istenes Bence a DWTS-ról: Nem jó nézni, hogy a párod ennyire intim helyzetben van egy másik csávóval

Mostanában mindenki azt kérdezi tőle, hogy bírta ezt a helyzetet.


Kovácsovics Fruzsina, Puskás-Dallos Peti és Frohner Fecó vendégeskedtek az IstenEst legújabb részében, és hát szóba került a Dancing with the Stars is. A műsorvezető, Istenes Bence, – akinek párja, Csobot Adél táncpartnerével, Hegyes Bercivel a döntőbe is bejutott, és ott győztek, azt mondta, hogy kicsit zavarja, hogy a táncosok intim közelségbe kerülnek egymással.

"Nem akartam a műsor közben erről beszélni, mert nem akartam, hogy ez befolyásolja Adélt és a hangulatot. De nyilván ez engem nagyon foglalkoztatott, és voltak nagyon nehéz perceim. Szerintem 10 emberből minimum nyolc így van ezzel, hogy azért nem jó nézni, hogy a párod egy ennyire intim helyzetben van egy másik csávóval. A szex után szerintem a tánc talán az egyik legintimebb dolog a világon, és Adél a Bercivel az elmúlt négy hónapban tízszer annyi időt töltött kettesben, mint velem, és abból 6-8 órát naponta testi kontaktusban voltak"

– mondta Istenes. Mostanában mindenki azt kérdezi tőle, hogy bírta ezt a helyzetet.

„Adél nyilván zseniálisan táncol, de azért megélni ezt az intimitást… Ráadásul agyon sokan, szakmabeliek is mondták, hogy »Figyi, mi ezt azért nem vállaljuk el, mert a mi kapcsolatunkba ez nem fér bele, mert ez olyan feszkót és fájdalmat okozna a páromnak, hogy én ezt nem tudom elvállalni«. Tehát szerintem ez egy olyan dolog, ami sok párkapcsolatban felmerül” – magyarázta Istenes. Puskás Peti rá is tromfolt, hogy vele megtörtént, hogy a barátnője tényleg beleszeretett a színpadi partnerébe.

"Rossz volt nézni. Érdekes érzés is volt, hogy igazából szurkolsz neki, látod, hogy mennyire ügyes, látod, hogy mennyire tehetséges, akarod támogatni, de közben ott van egy másik érzés, hogy basszus, miért simogatja ennyire? Miért ennyire szenvedélyes ez a tánc? Miért kell ennyire közel lenni? Miért kell ennyire megélni? És jönnek utána még a képek, amiket posztolgatnak, és így nézem: már csak 7 hét, még hat…"

Adél persze teljesen máshogy élte meg a helyzetet, Istenes szerint élvezte a táncot és a műsort, mert meg tudta élni a nőiességét és a tehetségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: