SZTÁRVILÁG

„Inkább én zárok be ajtókat, és nem várom meg, amíg az élet bevágja előttem” – Kasza Tibi befejezi az éneklést, családjával külföldre költözne

A műsorvezető szerint teljesen hétköznapi életet élnek, és bár jólesik neki, ha felismerik, de más lett a hangsúly az életében.


Kasza Tibi családjával közösen döntött úgy, hogy egyre kevesebb információt oszt meg magánéletéről. Míg korábban aktívan jelen volt a közösségi médiában, most ebből visszavonulva inkább a családjára koncentrálna - írja a Blikk a Story Magazin különkiadására hivatkozva.

A Szerencsekerék műsorvezetője úgy véli:

"Az is lehet, hogy minden maradt a régi, csak szimplán megöregedtem. Tudatosan kerülöm a nyilvános eseményeket. És őszinte leszek, ha holnaptól nem ismernének fel az utcán, nem lenne bennem hiányérzet. Holott kimondottan jólesik, ha valaki odalép hozzám, megszólít, és beszélgetünk egy kicsit".

A zenész, műsorvezető beszélt arról is, hogy szeretne jó férj és apa lenni. "Máshova kerültek a hangsúlyok. Az az igazság, hogy teljesen hétköznapi életet élünk, ami másoknak már-már unalmasnak is tűnhet" - árulta el.

A zenész pályafutását is lezárja.

"Negyven elmúltam, amikor egy hosszabb szünet után még visszatértem, a dalaim kivétel nélkül nagyon sikeresek lettek, tehát elégedetten zártam le az életemnek ezt a fejezetét. Az a filozófiám, hogy inkább én zárok be ajtókat, és nem várom meg, amíg az élet bevágja előttem".

A végén pedig annyit elárult a magánéletéről, hogy nem tartják kizártnak, hogy külföldre költöznek a családdal. Kislánya az öt éves Lora Bella kéttannyelvű óvodába jár, a nyelv nem okoz majd gondot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Kiderült, hogy alakult Dorina és Zotya kapcsolata A Kísértés után
A lány Noellel érkezett a műsorba, de végül Zotyával távozott onnan. Most elárulta, hogy alakult a kapcsolatuk a műsor után.


A szakítás mellett döntött Dorina A Kísértés csütörtök esti záróepizódjában. A fiatal lány Noellel érkezett a műsorba, a szigetről azonban már Zotyával távozott. Mint kiderült, ez a kapcsolat sem tartott sokáig.

Dorina és Noel a SuperTV2-n futó Power of Love című műsorban ismerkedtek meg tavaly.

A Kísértésbe már egy párként érkeztek, de Dorina elmondása szerint, már az indulás előtt voltak benne kétségek a kapcsolatukat illetően.

A kísértő fiúk közül Zotya megtetszett Dorinának, a lány azonban nem akart felé komolyabb lépéseket tenni. Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy Noel a másik villában el nem kezdett csajozni.

„Zotyát már láttam egy korábbi műsorban, és akkor is megjegyeztünk anyukámmal, hogy milyen helyes. Aztán megismertem, és rájöttem, hogy jó ember. Sokszor vigasztalt és támogatott, amikor szembesültem azzal, hogy Noelt mennyire félreismertem eddig, hiszen egy teljesen már arcát mutatta meg a műsorban. Csalódtam benne” - mondta Dorina a Blikknek.

Dorinának az volt a legfájóbb, amiket Noel az utolsó napon mondott, hogy még az előző barátnőjére gondol, nem pedig rá. A lány szerint azóta nem is beszéltek, ő pedig végül Zotyával távozott a szigetről.

„Zotyával ezután elkezdtük a közös utunkat, folytattuk az ismerkedést a való életben. Egy-másfél hónapig próbálkoztunk, nem lett belőle komoly kapcsolat, de jó viszonyban váltunk el.

Most jól vagyok, összeszedem magam minden téren. Megvisel visszanézni az adást, sokszor elpityeredem, amikor látom magam, ahogy sírok a műsorban” - mondta Dorina.

A lány mindezek ellenére pozitívan gondol vissza a kalandra: szép helyen nyaralt, barátokra lelt a társaiban, rengeteget fejlődött és még jobban megismerte önmagát.

„Rá kellett jönnöm, hogy kapcsolatfüggőségben szenvedek, nehéz egyedül lenni, nem szeretek, de szükségem van rá” - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nyáry Luca állt modellt Rihanna ruhamárkájának új kollekciójához
A modell és újságíró egy testpozitív márka kampányához vállalta a fotózást.


Rihanna testpozitív és inkluzív márkája, a Fenty összefogott az olasz Diesellel egy közös kollekció erejéig. A kollekció fotóin két magyar modell, Nyáry Luca és Varjú Maja is feltűnnek. Nyáry Luca büszkén osztotta meg az Instagramján a róla készült képeket, és közben megköszönte a The Roster modellügynökségnek, ami Magyarországon képviseli őt.

A 23 éves Nyáry, aki nem csak modell, de újságíróként, fordítóként és dalszövegíróként is dolgozik, egy zöldesbarna és fekete fehérneműszettben pózol. Varjú Maja pedig egy neonzöld szettet visel a Diesel-Fenty közös kampányában, amit a márka webshopján lehet megcsodálni.

Rihanna 2019-ben alapította a Fentyt, ami az LVMH-csoport részeként a luxusdivat és az utcai stílus találkozására épít. A Fenty célja a diverzitás és az inkluzivitás népszerűsítése, különböző bőrtónusokhoz és testalkatokhoz tervezett kollekciókkal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ázsia Expressz: Kiderült, kik jutottak a top 3-ba
Ismét búcsúzott egy páros, mutatjuk, kik csúsztak le a dobogóról.


Az Ázsia Expressz szerdai adásában kialakult az idei évad top 3-as mezőnye. Ehhez a még négy versenyben lévő pár közül egynek bizony búcsúznia kellett.

A párosoknak ezúttal külön kellett játszaniuk, amíg az egyik feladatokat oldott meg időre, addig a másiknak haladnia kellet Ördög Nóra felé. Krausz Gábor és Mikes Anna úgy is remekül dolgozott együtt, hogy szét kellett válniuk, így elsőként értek célba, biztosítva ezzel a helyüket a fináléban. Dárdai Blanka és L.L. Junior már korábban bekerült a top 3-ba, így már csak egy hely volt kiadó.

Az utolsó kiadó helyért Jolly és Szuperák Barbara, valamint Sáfrány Emese és Béres Anett küzdött meg. Végül a barátnőkből álló párosnak sikerült gyorsabban teljesítenie a feladatot, így

Jolly és Szuperák Barbara esett ki a játékból.

"Én még ilyet nem éreztem, ilyen roppan csalódottságot. Ez sajnos most rajtam ment el" - fogalmazott Jolly.

Ezzel pedig az is kiderült, hogy

Krausz Gábor és Mikes Anna, Dárdai Blanka és L.L. Junior, valamint Sáfrány Emese és Béres Anett került a top 3-ba.

Közülük kerülhet majd ki tehát az Ázsia Expressz idei győztes párosa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Ördög Nóra jóban van az alkohollal, és nem tudja, hogy ez pozitív vagy negatív
Gyakran boroznak otthon a férjével, de egyedül azért nem jutna eszébe, hogy felpattintson egy üveggel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 10.



Rövidesen bemutatják Till Attila új, És mi van Tomival? című filmjét, melynek promójához csatlakozott Ördög Nóra is. A műsorvezető ennek kapcsán beszélt részletesebben az alkoholhoz fűződő viszonyáról, vette észre a 24.hu.

„Az alkohol és én jóban vagyunk, és nem tudom, hogy ez pozitív vagy negatív. Ha nem is napi rendszerességgel, de gyakran fogyasztunk ilyen-olyan alkalomból bort. Azért olyan nincs, hogy egyedül nekiállok, és fölpattintok egy bort. De ez folyamatos téma közöttünk a férjemmel, hogy honnantól indul az alkoholizmus”

– mondta a műsorvezető, majd hozzátette:

„Ahhoz viszont sajnos túl jól bírom, hogy a méltóságomat mindig meg tudom őrizni.”

A családban azonban már volt alkoholista, de a szüleitől annyit se látott, hogy otthon fogyasztottak volna alkoholt.

„Én innen jövök, és ez sokszor szöget üt a fejembe, hogy én, aki soha nem láttam a szüleimet alkoholt inni, az én gyerekeim hogyan szocializálódnak. Tőlünk már látják, hogy mi iszunk alkohol, akkor mi lesz velük a saját felnőttkorukban?” – mondta Ördög Nóra a videóban, amit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: