Ingyenes Mandoki Soulmates koncert a Budai Várban – fél évszázad történetét idézik meg augusztus 21-én
Augusztus 21-én este különleges szabadtéri koncerttel tér vissza Budapestre Leslie Mandoki és világhírű zenekara, a Mandoki Soulmates. Az esemény a Szent István-napi rendezvénysorozat méltó lezárásaként valósul meg a Budai Várban, a Szentháromság téren. A koncert időpontja szimbolikus: Mandoki éppen 50 évvel korábban, 1975. augusztus 21-én disszidált Nyugatra két barátjával, Szűcs Lászlóval és Csupó Gáborral. Az „50 év szabadságvágy” jegyében megrendezett, ingyenesen látogatható előadás az elmúlt öt évtized legfontosabb zenei és személyes állomásait idézi meg. Az alábbi interjúban arról mesél, mit tanult meg az időről, a művészet erejéről és a szabadság valódi jelentéséről – és hogy miért hiszi, hogy a zene ma is képes világokat összekötni.
- Milyen szerepet játszik az idő az életedben? Te alakítod a saját tempódat, vagy a világ rohanása diktál?
- Az idő számomra egy mérhető dimenzió, egy állandóan változó belső táj. Mindig is úgy éreztem, hogy a legnagyobb kihívás nem is az idő mennyisége, hanem a minősége. A zene írása például sosem történik mechanikusan van, hogy egy dallam ami akár egyetlen pillanat alatt….szinte készen érkezik meg, máskor évekig érlelem magamban ugyanazt a gondolatot, míg megszületik. A világ körülöttünk egyre gyorsabb, egyre zajosabb, nem lehet tétlen hanem figyelek és alkotok. Igyekszem megteremteni a belső nyugalmam, ilyenkor az idő is másképp kezd viselkedni, megnyúlik, kitágul, és teret ad annak, hogy valami valódi születhessen én soha nem hagyom, hogy a külső rohanás diktálja a belső ritmusomat, hiszem, hogy az itt és most jelenlétéből fakadhat igazi alkotás.
- Mit gondolsz, a művészetnek mekkora ereje van változást hozni a társadalomban?
- Hallottam már olyat, hogy a művészet ma már nem tud olyan erővel hatni, mint régebben, de ezzel nem értek egyet. A művészet mindig is a legmélyebb emberi rétegeket érintette meg, és ez független a kortól, társadalmi vagy a politikai helyzettől. Természetesen nem egyik napról a másikra formálja a világot, de képes olyan magokat elültetni az emberekben, amelyek idővel gyökeret vernek. Egy dal, egy vers, egy festmény stb. képes szembesíteni minket önmagunkkal. Nem kell feltétlenül forradalmat csinálnia, elég, ha ráébreszt, hogy nem vagyunk egyedül a kétségeinkkel, a fájdalmainkkal vagy az álmainkkal. Jómagam minden alkalommal, amikor zenét, szöveget, akár esszét írok, abban bízom, hogy valaki, valahol meghallja azt a hangot, ami neki is erőt adhat, a művészet valódi ereje szerintem abszoclút maradandó.
- Ha egyetlen gondolatot hagyhatnál örökül a következő generációnak, mi lenne az?
- Azt mondanám: SZABADSÁGVÁGY. hisz a szabadság belülről fakad, és a szeretetből táplálkozik, manapság hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szabadság az, amikor bármit megtehetünk, de szerintem ez tévhit. A valódi szabadság az, amikor képesek vagyunk belül erősek maradni, amikor nem függünk mások elismerésétől vagy ítéletétől. Ha megtaláljuk magunkban azt a belső iránytűt, amely megmutatja, mi a helyes, akkor bármilyen viharban talpon maradunk. Ez az, amit szeretnék továbbadni, ne hagyjátok, hogy mások határozzák meg, kik vagytok, az igazi erő az önazonosságból fakad, abból, hogy mertek önmagatok lenni akkor is, ha ez nem mindig könnyű.
- A technológia rohamos fejlődése hogyan érinti az alkotói folyamataidat?
A technológia hatása kettős, egyfelől lenyűgöző, mennyi lehetőséget nyitott meg előttünk: ma már pillanatok alatt megoszthatjuk az ötleteinket a világ bármely pontján élő zenésztársainkkal, és olyan hangzásokat is létrehozhatunk, amelyekről korábban csak álmodtunk. Nyilván ezzel együtt óriási a kísértés is, hogy mindent a gépek ritmusához igazítsunk, és sok esetben elveszik a spontaneitást.
ez az, amit semmilyen digitális megoldás nem tud pótolni.
- Hogyan definiálod ma az otthont? Egy hely, egy érzés, vagy valami egészen más?
- Az otthon számomra elsősorban kapcsolódás, érzés, egy lelki állapot. Ott vagyok otthon, ahol van kinek elmondanom a legmélyebb gondolataimat, és ahol tudom, hogy akkor is elfogadnak, ha épp sebezhető vagyok. Lehet ez a tóparti házam, lehet egy színpad a világ túlsó felén, a közönség, a zenekarom egy koncerten stb. Otthon az ahol szeretettel üdvözölnek a hangszerboltban, a gyermekeim lelki közelsége, de otthon az a pillanat is amikor a dalokon keresztül összekapcsolódunk stb… a jövő mindig emlékeztet és miért is fontos számomra, hogy hű maradjak a gyökereimhez.
- Mit tanultál meg a karriered során az emberekről?
- A plakátokon az áll, hogy: Music is the greatest unifier. Azt, hogy szinte mindenki ugyanazokra a dolgokra vágyik: szeretetre, biztonságra, megértésre, elfogadásra, Bárhogyan is próbáljuk magunkat különböző kategóriákba sorolni nemzetiség, kor, társadalmi helyzet szerint a szívünk mélyén ugyanazokat a félelmeket és reményeket hordozzuk. Ezért is tartom a művészet egyik legfontosabb feladatának a hidak építését. Amikor a Mandoki Soulmates-szel színpadra állunk, pontosan ezt éljük meg különböző kontinensekről, különböző műfajokból érkezünk, de a zene összeköt minket. Ez a fajta egység ma talán fontosabb, mint valaha.
- Mit jelent számodra, hogy éppen a disszidálásod 50. évfordulóján adhatsz koncertet a Budai Várban, és milyen üzenetet szeretnél ezzel közvetíteni a közönségnek?
Számomra ez egy érzelmi kör beteljesülése. 1975. augusztus 21-én, a Bem rakpartról indultunk neki annak a reményteli, de életveszélyes útnak, amely a szabadság felé vezetett. Nem volt más választásom, kénytelen voltam disszidálni, hisz többszöri próbálkozás után sem kaptam útlevelet.Muszáj volt elmennem mert úgy éreztem, hogy követnem kell édesapám tanácsát aki azt mondta „fiam éld az álmaid és ne álmodd az életed” a szabadságvágyam …azt érzetem,, hogy itthon megfojtanának. Nem tudhattam, hogy mi vár rám a határ túloldalán, csak azt, hogy mennem kell.
A legújabb albumunk, az A Memory of Our Future világszerte hatalmas visszhangot váltott ki, és ennek az üzenetével jutottunk el odáig, hogy idén a Mandoki Soulmates-t ünnepeljék a Rock and Roll Hall of Fame legendás falai között. A szakmai siker mellett annak a bizonyítéka is, hogy a hiteles, értékalapú zene képes utat találni a világ zajában. Amikor a Budai Vár színpadán játszunk majd, hidat építünk múlt és jelen, egyéni sors és nemzeti emlékezet között. Az üzenetem egyszerű, a szabadság sosem adottság, hanem minden nap újra és újra kivívandó döntés. A történelem sebei begyógyíthatók, és a legnehezebb időkben is van remény, szeretném, ha a közönség magával vinné ezt az érzést, és megérezné, hogy amit ötven éve el kellett hagynom, most újra itt van velem, és ez a hazatérés a zene ereje és a közönség nélkül nem lenne lehetséges és emiatt nagyon hálás vagyok.