KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Így lehet emberségesen véget vetni a hajléktalanságnak

Utah államban tíz év alatt szinte felszámolták a hajléktalanságot, és kevesebbe is került.
Albert Ákos, Abcúg, Fotók: Pixabay, Címkép: Daniel Lobo / Fickr - szmo.hu
2015. július 03.



Az amerikai Utah államban tíz év alatt szinte teljesen felszámolták a hajléktalanságot, méghozzá úgy, hogy közben több mint a felére csökkentették a szociális kiadásokat. És mindezt hogyan? Minden hajléktalannak adtak egy lakást, függetlenül attól, hogy alkoholista vagy esetleg drogfüggő. Az eredmény pedig az lett, hogy a legtöbbjük rendben beilleszkedett a társadalomba, így már nem kell tovább fizetni se az ellátást, se a börtönköltségeket.

December elején a 63 éves William Millernél májrákot diagnosztizáltak egy nevadai kórházban. Miller hajléktalan, és úgy gondolta, hogy a szomszédos Utah államban jobb ellátást kaphat, ezért vonatra szállt, hogy eljusson Salt Lake City-be. Két éjszakát töltött egy autópályahíd alatt. Minden reggel arra ébredt, hogy hánynia kell, és a két nap alatt két ruhának is búcsút mondhatott a hasmenése miatt. Végül, egy önkéntes hajléktalansegítő csoport aktivistája szállította be egy klinikára, ami hajléktalanok ellátására specializálódott.

wanderer-814222_640

Ugyanaz nap, ugyanez az aktivista csoport meglátogatta az 57 éves Patrickot és a barátnőjét Charmaine-t, akik az út szélén éltek egy sátortáborban. Patrick azt mondta, jól van, annak ellenére, hogy abban az évben már két szívrohama volt, két tumor van a bal tüdejében és csak bottal tud járni. “Két éve élünk itt a dombok között” – mondta. A barátnőjét már kétszer megmarták a mérges pókok, két és fél centis sebet ejtettek rajta. Amikor a doktor megpróbálta kivágni a fertőzést, véletlenül belehasított az izomba.

Az aktivisták felpakolták Charmaine-t az autójukra, hogy bevigyék a sürgősségi ellátóba. Azt mondta, már nem is számolja, hányszor járt ott, miközben a férfi azt kérte, hogy helyezzék el őt egy támogatott lakásba. “Ha vissza kell ide jönnie, akkor meghal. Főleg, ha megérkezik a hideg idő” – mondta.

Tele vannak velük az éjjeli menedékek

Miller és Patrickék történetét a Mother Jones amerikai lap írta meg még februárban abban a cikkben, amely a utahi hajléktalanellátó programról számol be. Ők mindhárman azok közé a hajléktalan emberek közé tartoznak, akik nem alkalomszerűen, pár hetes vagy hónapos időszakra kerülnek az utcára, hanem akik évek óta, életvitelszerűen az utcákon élnek. Az Egyesült Államokban élő hajléktalanoknak ők mindössze a 15 százalékát teszik ki, mégis ők azok, akik a leginkább rászorulnak a szociális ellátórendszerre. Hiszen, ahogy Charmaine is elmondta, számtalan alkalommal megfordult már a sürgősségi ellátóban. Velük vannak tele az éjjeli menedékhelyek, nekik van szükségük leggyakrabban orvosi ellátásra, és adott esetben ők kerülnek be a börtönökbe is.

Utahban ugyanakkor éppen tíz éve indítottak el egy programot, amely a korábbiakhoz képest teljesen másképp közelítette meg a hajléktalanok problémáját:

állami pénzből, segélyszervezetek bevonásával mindenkinek adtak egy lakást. Az eredmény mindenkit meglepett: szinte teljesen eltűntek a hajléktalanok az utcáról, ráadásul az egészre jóval kevesebb pénz ment el, mintha az utcán látták volna el őket.

Kitaszítottságból vissza a társadalomba

A Mother Jones cikke szerint a megvalósításig rögös út vezetett. A hajléktalanprobléma kezelésére Amerikában az volt a bevett szokás, hogy felkészítik őket arra, hogy lakást kaphassanak, például drog-elvonókúrával, mentálhigiénés tanácsadással. És csak ezután, “miután készen vannak”, kaphatnak lakást. Amelyet aztán rögtön el is veszíthetnek, ha visszatérnek például az alkoholproblémáik. A lap szerint ugyanakkor relatíve kevés hajléktalan volt képes megfelelni ezeknek a feltételeknek, és ha mégis lakáshoz jutottak, akkor nagy volt az esély rá, hogy ha hibáznak, leromlik az állapotuk, akkor pedig újra az utcára kerülnek.

A utahi program első változatait már 1992-ben elkezdte tesztelni egy New York-i pszichológus, Sam Tsemberis. 242 hajléktalannak adtak lényegében kérdésfeltevés nélkül lakást, azt csinálhattak benne, amit csak akartak, egy szabály volt, hogy a szomszédokat nem lehetett zavarni. Az eredmény: öt évvel az indulás után a beköltözők 88 százaléka élt még a lakásban mindenféle probléma nélkül, miközben a rájuk fordított költségek egyértelműen alacsonyabbak voltak annál, mintha ezeket az embereket az utcán kellett volna kezelni.

“A hajléktalanságból a lakásba költözés megváltoztatja egy személy identitását, kitaszítottból a közösség tagjává emeli” – mondta Sam Tsemberis. Hozzátette, szerinte

korábban úgy gondolták, hogy egy hajléktalannak higgadtnak és stabilnak kell lennie ahhoz, hogy lakást kaphasson, ez ugyanakkor éppen fordítva van: csak akkor tud higgadt és stabil lenni valaki, ha van hol laknia, az utcán nem.

A legrosszabbak közül is a legrosszabbak

A New York-i modell után több városban is indítottak hasonló jellegű programokat, mígnem 2003-ban Utahban is az az ötlete támadt két szociális téren dolgozó férfinak, Matt Minkevitch-nek és Kerry Bate-nek, hogy elindítják az akkor már Housing Firstnek, azaz Elsőként lakhatásnak nevezett programot.

A lap szerint akkor kevesen hittek a programban, ezért mindenképpen szükség volt egy befolyásos szervezetre, amely támogatja. Ezt végül a helyben erős beágyazottságú mormon egyház vállalta fel, amelynek a szociális irodája már korábban is foglalkozott lakhatási kérdésekkel. Az iroda vezetője, Lloyd Pendleton azt mondta, elindítanak itt is egy modell programot, és ha az működik, csak akkor vágnak bele nagyban.

trashcan-735820_640

Pendleton 25 hajléktalan embert kért, “a legrosszabbak közül is a legrosszabbakat”. Azt mondta, mindegyiküknek lakást fog adni, és ha velük működik, akkor bárkivel működni fog. Akkor sokan kételkedtek a sikerben, a legrosszabbaknak ugyanis tényleg tengernyi problémájuk volt: alkoholizmus, demencia, skizofrénia.

Végül 17-en költöztek be, és két évre rá még mindig 14-en éltek a lakásokban mindenféle probléma nélkül (hárman meghaltak), sokan pedig még ma is ott élnek. Pendleton ezután adott zöld utat a programnak, és azt mondta, tíz év alatt megszüntetik a hajléktalanságot Utahban. Öt új apartman-komplexumot építettek a hajléktalanoknak, főleg szövetségi forrásokból. A terv pedig az volt, hogy a lakhatási támogatás ne kerüljön többe, mintha az utcáról betérve kezelnék a hajléktalanokat menedékházakban, klinikákon vagy börtönökben. Sőt, ha lakást kapnak, akkor járulékos nyereségként csökken a várakozási idő a sürgősségi osztályokon, kevésbé lesz leterhelt a rendőrség, és az utcák is tisztábbak lesznek.

Szinte eltűnt a hajléktalanság

“Ez egy jó hely. Ők megtűrnek engem, én meg őket, és ez jó alku. Szeretek itt lenni” – mondta a Mother Jones újságírójának a Pendletonék által épített egyik lakás lakója, az 58 éves Mark Hudgins. A lakótársai szintén szeretnek az apartmanházban élni, vasárnaponként még bowlingozni is elviszik őket. “Az első játszmát ők fizetik, a másodikat mi” – mondta a 62 éves Paul. A beköltözőknek a bevételük harminc százalékát kell lakbérként befizetniük, maximum ötven dollárt.

A utahi Elsőként Lakhatás program eredményeit idén tavasszal hozták nyilvánosságra. 2005-ben az államban 1932 hajléktalant regisztráltak, akik életvitelszerűen éltek az utcákon. 2015-re a számuk 178-ra csökkent, ami 91 százalékos csökkenést jelent. Ezek az emberek voltak azok, akik az államban élő hajléktalanok számának ugyan csak a tíz százalékát tettét ki, mégis a szociális kiadások felét rájuk kellett költeni.

hajlek1

Hajléktalan férfi Amerikában, Washingtonban - Forrás: Flickr / Daniel Lobo CC-BY 2.0

Mindezek mellett ráadásul a költségek valóban, számottevően csökkentek. Pendleton az NBC News-nak azt nyilatkozta, hogy az állam korábban 19 ezer dollárt költött átlagosan egy évben egy hajléktalan emberre (beleértve az egészségügyi és a fogvatartási költségeket is). A program keretében azonban az államnak mindössze 7800 dollárjába kerül ugyanaz az ember, lakással és a hozzá tartozó szociális munkás fizetésével együtt. “Sokkal emberségesebb és olcsóbb” – mondta Pendleton.

Magyarországon csak kicsiben csinálják

Magyarországon állami szinten egyelőre nem működik hasonló program. Sőt, a legtöbb hajléktalan élőhelyéül szolgáló Budapest vezetése épphogy az utcai ellátások bővítésére adott pénzt az elmúlt években, például új hajléktalanszállókat építettek. Eközben pedig rendeletekben tiltották meg a hajléktalanoknak, hogy életvitelszerűen bizonyos közterületen tartózkodhassanak.

Civil szervezetek és önkormányzatok összefogásával viszont indultak már Elsőként lakhatást! programok Kőbányán, Újpesten és Budafok-Tétényben. A Város Mindenkié jogvédő szervezet szerint az egyik első program megvalósítása Kőbányán indult, 2013. március 28-án két hajléktalan pár költözött üresen álló szociális bérlakásokba. Ők előtte saját építésű kunyhóban éltek egy kőbányai erdős területen. A lakásokat a Város Mindenkié és a Szociális Építőtábor Egyesület önkéntesei több segítő szervezettel összefogva és a leendő lakók segítségével újították fel.

Idén a Habitat for Humanity szervezésében indult újra Elsőként Lakhatást! program. Tíz hajléktalan család költözhet felújított önkormányzati bérlakásba 2015-16-ban Kőbányán és Újpesten.

via Abcúg

Ha szimpatikus a kezdeményezés, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
900 ezres kórházi számlát kapott a Miskolcon szült nigériai anyuka, napok alatt egymilliót dobtak neki össze az adakozók
A geológusnak készülő Mary ösztöndíjjal érkezett, de egy veszélyeztetett terhesség mindent felborított. A császármetszés utáni komplikációk miatt most a hazajutásuk is a magyarok jó szívén múlik.


Pillanatok alatt összedobtak egymillió forintot az adakozók annak a nigériai egyetemista lánynak, akinek egy miskolci kórházban kellett világra hoznia a kisfiát. A szülés utáni komplikációk miatt az anyának 900 ezer forintos számlát kellene kifizetnie, a gyűjtésből azonban már nemcsak erre, de a hazaútra is futhatja – számolt be róla hétfő esti adásában az RTL Híradó.

Arukwe Chinazaekpere Mary tavaly érkezett ösztöndíjjal a Miskolci Egyetemre. A geológus végzettségű nő már várandós volt, de úgy tervezte, időben hazautazik Nigériába a szülésre. A drámai fordulat akkor következett be, amikor kiderült, hogy veszélyeztetett terhes, így nem szállhatott repülőre.

„Szeptember közepén megvettem a jegyet a hazaútra, de kiderült, hogy veszélyeztetett terhes vagyok, így nem utazhattam” – mesélte a kismama, akit ezt követően egy egyházi szervezet, a Miskolc–Selyemrét Római Katolikus Plébánia fogadott be.

Kisfia, Jason végül január 28-án, császármetszéssel született meg a miskolci megyei kórházban. A beavatkozás után azonban komplikációk léptek fel, Mary többször is vérátömlesztést kapott. A baba jól van, de az anya még gyenge. A kórházi ellátásért – a kórház méltányossága mellett is – közel 900 ezer forintot kellene fizetnie, mivel nem volt magyar társadalombiztosítása. A helyi sajtó szerint a császármetszés díja önmagában 482 500 forint, a baba ellátása pedig további 150 ezer forintba került, ehhez jönnek még a gyógyszerek és a kezelések költségei.

A horribilis összeg miatt a miskolci Supersum Alapítvány gyűjtést indított. Az alapítvány elnöke szerint egy külföldi diáknak szinte lehetetlen küldetés a magyar TB-rendszerbe való bekerülés.

„A nemzetközi hallgatóknak a TAJ-kártya igényléséhez visszamenőleg 25 hónap társadalombiztosítást kellene megfizetniük. Ez egyszeri 3 millió 750 ezer forintos összeg, és havonta is 150 ezer forint lenne a TB-költségük. Ez olyan tetemes teher, amit egy nigériai hallgató, akinek nincs gazdag családi háttere, nem tud kifizetni”

– magyarázta Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Alapítvány elnöke.

A civil összefogás azonban rendkívül sikeresnek bizonyult: a gyűjtés néhány nap alatt elérte az egymillió forintot.

„Csodálatos ez a támogatás. Nem számítottam rá, hogy ennyien segítenek, ezért különösen hálás vagyok” – mondta meghatottan a kismama.

Az alapítvány most abban bízik, hogy a kórházi számla kifizetése után az adományokból Mary és a kis Jason hazautazására is jut majd pénz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Húsz éve találkoztak a Szigeten, most felforgatja az internetet a szőke lány után a francia férfi
Ludo a Redditen vallotta be, mekkora hibát vétett, amikor nem kérte el a Szigeten megismert lány elérhetőségét. Most egyetlen városnév, Pozsony maradt a reménye.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 20.



Húsz évvel egy romantikus Sziget-éjszaka után az interneten keresi egy francia férfi azt a titokzatos szőke lányt, akivel egyetlen koncert erejéig hozta össze a sors. A Ludo nevű férfi történetét a Blikk szúrta ki, aki egy online felhívásban kéri a közösség segítségét, de hangsúlyozza: nem a múltat akarja újraéleszteni, csupán szeretné tudni, hogy a lány jól van-e.

„2005 augusztusában, a budapesti Sziget fesztivál első napján, pont a Ska-P koncert elején találkoztunk”

– idézte fel Ludo a húsz évvel ezelőtti pillanatot.

A férfi leírása szerint a lány különleges jelenség volt a tömegben. „Egy gyönyörű szőke lány voltál, akkoriban 16-18 év közötti, világos (valószínűleg kék) szemekkel. Azon kevés lány egyike voltál, akik elég őrültek voltak ahhoz, hogy tömegben maradjanak, és hirtelen a karjaimba borultál... Tali volt a neved, vagy valami nagyon hasonló, talán a Natália beceneve?” – írta. Az együtt töltött este alatt nevettek, táncoltak, még egy tányér tésztán is megosztoztak. Ludo azt is felidézte, hogy a lány nem tudta rendesen kiejteni a nevét, és Youdónak szólította, amit ő kifejezetten elbűvölőnek talált.

Azonban a reggel elhozta a búcsút, és egy olyan döntést, amit a férfi azóta is bán. Amikor a lánynak indulnia kellett, megkérdezte Ludót, vele tart-e, de ő nemet mondott.

„Mire rájöttem, mekkora ostoba hibát követtem el, te már elmentél... és esélyünk sem volt megosztani egymással az elérhetőségeinket. Megbántam, hogy nem kérdeztem meg az e-mail-címedet, a címedet, vagy akár a vezetékneved”

– vallotta be.

Ludo húsz év távlatából is tisztában van vele, hogy az élet mindenkit megváltoztatott, és a célja nem egy régi románc felmelegítése. „20 év után mindannyian más emberek vagyunk, más élettel. A legtöbb esetben én is kerülöm a nosztalgiát. Ebben az esetben azonban nem arról van szó, hogy bármit is újraélesszek, vagy reménykedjek. Csak őszintén örülnék, ha azt hallanám, jól van, talán férjnél van, gyerekekkel, egyedülálló, bármi – feltéve, hogy boldog és egészséges. Szó szerint csak így tudna csalódást okozni: ha valami rossz történt volna vele.”

A keresésben egyetlen halvány nyom segíthet: a férfi úgy emlékszik, a beszélgetéseik során egyetlen városnév merült fel, mégpedig Pozsony, ezért elképzelhető, hogy a lány Szlovákiából érkezett. A 2005-ös Sziget Fesztiválon egyébként olyan nevek vonzották a tömeget, mint Natalia Imbruglia, a Tankcsapda, a Kispál és a borz, illetve a Korn, de Ludo számára az este a Ska-P koncertjén megismert lánnyal vált felejthetetlenné, akit most égen-földön keres.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad” – egyre többeknek tetszik Rónai Egon ötlete
Rónai Egont láthatóan megrázta Fenyő Miklós halála, akivel még közös terveik voltak. A riporter egyetlen mondata lavinát indított el, amire a rajongók egy még merészebb ötlettel tromfoltak rá.


„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban!” – Rónai Egon, Prima Primissima díjas riporter és műsorvezető felvetése vasárnap lavinát indított: a rajongók sorra állnak az ötlet mellé, miután Fenyő Miklós tegnap hajnalban, január 31-én, 78 évesen elhunyt.

A felvetés személyes gyászból és közös munkákból táplálkozik, a riportert láthatóan megrázta a magyar rock and roll királyának halála. Rónai Egon vasárnap délutáni bejegyzésében arról írt, még nem tért magához.

„Úgy volt, hogy folytatjuk a beszélgetéseket. Hogy folytatja a könyvet, legalább négy, de lehet, hogy öt kötetben. Meg persze úgy volt, hogy lesz még új zene, koncert, hogy még van idő. Most írják az okosok, hogy “csak” rock and roll. Az minden popzene alapja, abból bújt elő a sok jó és a sok vacak, amit az elmúlt 70 évben hallgattunk! Úgy tudta, ismerte, értette, mint itthon senki más. Ezeket az alapokat díszítette remek (helyenként zseniálisan szellemes) szövegekkel, sodró lendülettel, rengeteg romantikával.” Bejegyzését azzal zárta:

„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad.”

A személyes sorok közösségi visszhangra találtak, valóságos hozzászólásözön indult el a poszt alatt. „A legszebb megemlékezés lenne Mikiről, ha valóban létre jönne a Fenyő Miklós-sétány a Szent István parkban!” – írta egy hölgy. Mások még tovább is mentek: „A Szent István parkban a Fenyő Miklós sétányon egy padon ülő Fenyő Miklós szobor is megilletné őt így bárki mellé ülhetne. Remélem, hogy az is meglesz!”

A helyszínválasztás nem véletlen, Fenyő kötődése a környékhez közismert. A Hungária együttes legendás frontembere ízig-vérig angyalföldi volt, és több dalában is megénekelte a XIII. kerületet, így nem csoda, hogy Rónai Egon riporter ötlete nyomán éppen a Szent István parkban neveznének el róla sétányt - írta a Blikk.

Az utolsó nyilvános beszélgetést éppen Rónai Egon készítette vele még decemberben a budapesti Akvárium Klubban, ahol Fenyő Miklós telt ház előtt, a könyvbemutatóján még tele volt tervekkel: az életrajzán dolgozott, és fürdött a szeretetben. A decemberi tervek azonban Fenyő Miklós halálával örökre tervek maradtak, a kezdeményezés viszont most közösségi és intézményi döntések elé kerülhet.

Egy közterület elnevezéséhez önkormányzati kezdeményezés és jóváhagyás szükséges, a rajongók támogatása pedig erős jelzés lehet a döntéshozók felé. A kommentelők által felvetett szoborjavaslat külön eljárást, tervezést és finanszírozást igényelne. A közösségi emlékezet formálása mindenesetre megkezdődött. Egy esetleges sétány és szobor a rajongók gyászát közös térben alakíthatná emlékezéssé, Rónai Egon mondata pedig – „Lesz még Fenyő Miklós sétány…” – a közösségi akarat mottójává válhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Szívszorító posztban búcsúzott Egressy Mátyástól az egyik tanára: Együtt lehetett vele tanulni az életet
A megható sorokban a pedagógus felidézi a fiú humorát, segítőkészségét és azt is, milyen volt a kapcsolatuk. Elárulta azt is, mit mondott volna neki búcsúzóul a kitűnő érettségije után.


Megható posztban emlékezett meg a napok óta eltűntként keresett Egressy Mátyásról az irodalomtanára. Szerette volna leírni, ki volt „a mi, sokunk Matyija”, mert szerinte akik találkozhattak vele, mind mind kincseket őriznek belőle.

A bejegyzést Kosztolányi Dezső Halotti beszédének soraival kezdte:

„Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.”

A tanár mutatott egy fotót Mátyás utolsó, irodalomból beadott házi dolgozatáról, amit egy héttel korábban, határidő előtt hozott be, még mielőtt befejezték volna az anyagot. Hozzáteszi, innentől Kafka Átváltozása is örökre rá fogja emlékeztetni.

Bár a diák a hátsó padban ült, ami a tanár szerint látszólag passzív hely, Mátyás mégis mindig követte az órákat.

„Láttam, tudtam, éppen lelkisegélyszolgálatot tart (mikor nem azt tartott?!), de minden kérdésemre tudta a választ... gondolkodva, megértve. Szerettem a gondolkodását, hogy tudott felfedezni, elmélyülni minden kérdésben... legyen az biológia, kémia vagy történelem”

– fogalmazott a pedagógus, aki a fiú humorát is méltatta, mondván, szerényen és érdek nélkül viszonyult mindenhez, ezért sokat lehetett vele együtt nevetni.

A tanár a sors legdrámaibb fintorának nevezi, hogy Mátyás sosem volt egyedül.

„Mindig barátok, évfolyamtársak, testvérek, edzőtársak vették körül. Szerettem figyelni a kapcsolódásait, annyira látszott, hogy mindenkinek tud adni, mindenki hozzá fordul... tanulmányilag, emberileg...”

A bejegyzésből kiderül, hogy több személyes kapcsolatuk is volt: a fiú élsportolóként, a sok edzés mellett is eljárt színházba, a testvére pedig az ő lányának lett iskolatársa. Miután Mátyás megszerezte a jogosítványát, a pedagógus hozzá fordult tanácsért, hogy kinél kezdjen el felnőtt fejjel vezetni tanulni. Úgy gondolta, az a tanító, aki a fiúnál bevált, neki is jó lesz, és így is lett.

„Együtt lehetett vele tanulni... az életet. A kapcsolódást. Az odafigyelést. A szorgalmat. A becsületet. Elmondtam volna ezt a kitűnő érettségije után, zsebében az olasz egyetemi felvételivel... de már nem tudom”

– írta a pedagógus.

Búcsúzó posztját szintén Kosztolányi-idézetekkel és személyes üzenettel zárta:

„Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.”

„ Megtiszteltetés volt Veled! Csak remélni tudom, hogy tudod!”

A rendőrség továbbra is eltűnt személyként keresi a 18 éves Egressy Mátyást, aki január 17-én hajnalban távozott a belvárosi Ötkert szórakozóhelyről, de otthonába nem érkezett meg. A nyomozás közben felmerült egy dunai hajó kamerájának felvétele, amelyen az látszik, hogy vasárnap reggel egy ember a Lánchídról a vízbe esik. Szerdán már azt közölte a rendőrség, hogy a Dunán is kutatnak Mátyás után. Később pedig a család az MTK Park Teniszklubon keresztül kiadott közleményében azt közölte, „nagy valószínűséggel” a fiú lehetett az, aki a Dunába zuhant a Lánchídról, de a rendőrségi eljárás lezárultáig eltűntként tartják nyilván.

A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, ahová a fiú járt, gyertyagyújtással emlékeztek, és fekete zászlót tűztek ki az épület homlokzatára. Az intézmény és sportklub, ahová Egressy Mátyás teniszezni járt, pszichológiai támogatást szervezett az érintetteknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk