hirdetés

SZTÁRVILÁG

Így élte meg Károly herceg a koronavírus-fertőzést: először szólalt meg azóta

Mint mondja, szerencséjére, nála csak enyhe tünetek jelentkeztek, de többször is megemlíti az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 01.

hirdetés

A múlt héten mi is megírtuk, hogy a 71 éves brit trónörökös, Károly herceg elkapta a koronavírust.

Most egy videóban beszélt betegségéről, az egészségügyi dolgozók iránti hálájáról és azokról, akik súlyosabb állapotba kerültek a betegség miatt.

„Nemrég én is átestem a koronavíruson, szerencsére viszonylag gyenge tüneteim voltak, ezzel pedig a betegség másik oldalán találtam magam. Még mindig tartom a távolságot és az önkéntes házi karantént. Ahogy mind láthatjuk, ez egy nagyon furcsa, stresszes időszak, többek között azért, mert nem tudunk együtt lenni a családunkkal és nem láthatjuk a barátainkat”

- mondta Károly. Hozzátette: feleségével együtt nagyon sokat gondolnak azokra, akik ezekben a nehéz időben egyedül kényszerülnek szembenézni a nehézségekkel, mert elvesztették szeretteiket. Megemlítette azokat is, akik emberfeletti küzdelemben dolgoznak a koronavírus terjedése ellen. Külön kiemelte az egészségügyi szolgálatban dolgozó önkénteseket is.

hirdetés

Kiemelte, hogy a briteknek nemzetként olyan egészségi, üzleti és jóléti kihívásokkal szembenézniük, amilyenre nagyon rég nem volt példa.

„Egyszer véget fog ez érni. Addig tartsuk egymásban a reményt, és vigyázzunk magunkra, a családunkra és egymásra!”

- fejezte be mondandóját a wales-i herceg.

A message from The Prince of Wales

As Patron of Age UK, The Prince of Wales shares a message on the Coronavirus pandemic and its effect on the older members of the community.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Torres Danit megkeresték az X-Faktortól, hátha érdekli őt a műsor

Az énekes megmutatta, mit írt neki az egyik stábtag.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 15.

hirdetés

Meglepő dologról számolt be Torres Dani a Facebook-oldalán: megkeresték az X-Faktortól abban a reményben, hogy az énekest érdekli a műsor.

"Tényleg szokták mondani, hogy jól kerázgatok, lehet el kéne gondolkodnom rajta"

- viccelődött Dani, aki meg is mutatta az X-Faktor egyik stábtagjától érkező üzenetet egy képernyőfelvételen.

A dolog azért megmosolyogtató, mert Torres Dani éppen egy tehetségkutató, a rivális kereskedelmi csatornán, a TV2 Megasztár című műsorában vált ismertté. A második évadban szerepelt, ahol negyedik lett, ezzel országos ismertséget szerzett magának. A műsor után saját együttest alapított Torres Dani és a Veni Styx néven, két évvel később azonban feloszlottak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés

Harmadik gyermekét várja Tápai Szabina és Kucsera Gábor

A baba nyáron érkezik majd.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 14.

hirdetés

Bővül Tápai Szabina és Kucsera Gábor családja, ugyanis

hamarosan érkezik a harmadik gyermekük.

Az örömhírt a Story Magazin címlapján jelentették be - szúrta ki a 24.hu.

A baba nemét egyelőre nem tudják. Viszont már van egy hétéves fiuk, Beni és két éve született meg kislányuk, Milla, így egyetlen kívánságuk, hogy harmadik gyermekük egészséges legyen.

A magazin címlapján már jól látható Szabina szépen gömbölyödő pocakja is. A pár harmadik gyermeke nyáron érkezik majd.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Schobert Norbi magánnyomozókat fogadott, hogy leszámoljon a családját ócsárló kommentelőkkel

A fitneszguru százmilliókra perelné azokat, akik gúnyt űznek belőle és a családjából a közösségi médiában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 14.

hirdetés

Schobert Norbi százmilliókra perelné azokat, akik gúnyt űznek belőle és a családjából a közösségi médiában, ehhez pedig magánnyomozót is fogadott - írja a Blikk.

"Eddig tűrtem, de elég volt! Nem tűröm tovább, hogy a családunkat gyalázzák és a termékeimet válogatott hazugságokkal rossz színben tüntessék fel. 2021 a rettentő megtorlás és válaszcsapás éve lesz"

- mondta a lapnak a fitneszguru.

Norbi a lapnak azt is elmesélte: voltak, akik áttúrták a szemetest az otthonuknál, hogy kiderítsék, miket esznek és aztán kiposztolták. "De a termékeimbe is tettek kukacot, úgy fényképezték le" - tette hozzá Norbi.

"Én rendszeresen gnómnak, törpének vagyok beállítva, Réka lapos seggű, a gyerekeinknek a képességeit és kinézetét pocskondiázzák. Messze túlmentek a szabad véleménynyilvánítás határán, amit egy közszereplőnek el kell tűrnie, de a szerzői jogokat is megsértették a képeink és tartalmaink engedély nélküli felhasználásával"

- dühöngött a fitneszguru.

Schobert Norbi szerint most eljött a visszavágás ideje. A fitneszguru a lapnak elmondta, hogy feljelentést tett az ügyben, ezt pedig egy komoly jogi és kutatómunka előzte meg. Norbi ugyanis azt meséli: több mint egy éven keresztül gyűjtöttek anyagot a beadványhoz két magánnyomozóval és három ügyvéddel. A fitneszgurut ócsárló felhasználókat pedig IP-cím alapján azonosítják.

hirdetés
"Büntető- és polgári peres eljárásra is számíthatnak, százmilliókat fognak nekem fizetni!"

- fogalmazott Schobert Norbi.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Megszületett Dombóvári István kisfia

„Azt hiszem, egész életemben erre a találkozásra vártam” – írta a nagy bejelentés mellé.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 16.

hirdetés

Tavaly nyáron a nyilvánosságot távol tartva megnősült, most pedig apuka lett Dombóvári István, a Dumaszínház humoristája.

Dombi tavaly elvállalta gyerekkorának színhelye, Jászkarajenő művelődési házának igazgatását, így a friss apuka nagyrészt csendes vidéki életet él. A Facebookon fia érkezéséről - egy cuki fotó kíséretében - csak ennyit írt:

„Azt hiszem, egész életemben erre a találkozásra vártam. Isten hozott drága kisfiam!”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: