Ifj. Schóbert Norbi és Lengyel Johanna nyerte A Nagy Duettet – így gratuláltak Rubint Rékáék
Könnyek, katarzis és győzelem: a szombat esti A Nagy Duett-fináléban Lengyel Johanna és ifj. Schóbert Norbert párosa állt a dobogó tetejére. A második helyen Vastag Csaba és felesége, Domján Evelin végzett.
A döntőben a párosok két-két produkcióval léptek színpadra. A későbbi győztesek egy ABBA-egyveleggel pörgették fel a hangulatot, míg Tolvai Reni és Lakatos Laci a Szépség és a Szörnyeteg betétdalával, majd egy kőkemény rock-produkcióval mutatták meg, mennyire sokoldalúak. Az est egyik legemlékezetesebb pillanata Kovács Áron és Gesztesi Panka nevéhez fűződött, amikor Panka légtornászként, méterekkel a föld felett énekelte el a Million Dreams című dalt.
A négy párosból kettő, Tolvai Reni és Lakatos Laci, valamint Kovács Áron és Gesztesi Panka búcsúzott a versenytől. A végső győzelemért így Lengyel Johanna és ifj. Schobert Norbert, valamint Vastag Csaba és Domján Evelin küzdhetett meg. A nézők szavazatai alapján végül a fiatal páros diadalmaskodott.
A győzelem után ifj. Schóbert Norbi szülei, akik élőben követték a döntőt, a közösségi médiában is azonnal elbüszkélkedtek fiuk sikerével. Rubint Réka a közösségi oldalán fejezte ki örömét: „Nincsenek rá szavak, hogy mennyire büszke vagyok rátok, drága Johi és Norbi! Megnyertétek A Nagy Duettet! Csodálatosak vagytok!!! Köszönjük Nektek a rengeteg szavazatot drága Alakreformosok, drága Johi és Norbi rajongók! Tele van a szívünk hálával és köszönettel.”
Férje, Schóbert Norbert egy még személyesebb bejegyzést tett közzé, amelyben a győzelmet felesége gyógyulásához kötötte.
A páros győzelméhez vezető út nem volt feszültségmentes. Lengyel Johanna korábban elárulta, egy korábbi tapasztalata miatt eleinte tartott a Norbival való közös szerepléstől, mert félt az esetleges összeboronálási pletykáktól.
Ifj. Schobert Norbert a műsor alatt is a családjára fókuszált, emiatt döntött úgy a párjával, hogy egyelőre elhalasztják az összeköltözést.
via Blikk