Idősek otthonában él Kovács László volt külügyminiszter
Idősotthonba költözött Kovács László, több szocialista kormány egykori külügyminisztere - tudta meg a Blikk.
Kovács László otthona a főváros egy csendes, nyugodt, zöldövezeti részén fekszik, az egykori pártelnök kiemelt ellátásban részesül. Egy egyágyas, fürdőszobás apartman az övé, ahol szinte szállodai körülmények között élhet: a liftes épületnek csodálatos, ősfás parkja van, napi háromszori étkezést biztosítanak számára, takarítják a szobáját, mosnak, vasalnak rá, de igény szerint be is vásárolnak neki - írja a Blikk.
Az intézmény tájékoztatója szerint több millió forintot kell fizetni itt egy lakásért (ami nem örökölhető), és ehhez jön még havonta körülbelül 160 ezer forint térítési költség. Emellett egyéb szolgáltatásokhoz is hozzájuthat a bentlakó, de ez már pluszpénzbe kerül:
Kovács László első felesége 2013-ban bekövetkezett halála után két évvel újra nősült. Első házasságából, 1977-ben egy lánya, új párjától pedig az esküvőjük előtt egy kisfia született.
Kovács a Horn- és a Medgyessy-kormányok idején vitte a külügyi tárcát. 2004-ben az első Gyurcsány-kormány idején mondott le, majd az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa lett. 2014-ig politizált aktívan, bár állítása szerint tanácsait ezután is megfogadták a pártban.