HÍREK
A Rovatból

Idén is „Európa legnagyobb tűzijátékát” tervezi augusztus 20-ra a kormány

Mintegy 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel 4,3 kilométer hosszan a Margit híd és a Petőfi híd között. Az államalapítás ünnepéhez négynapos programsorozat is kapcsolódik majd.


Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vezetésével megalakult az augusztus 20-ai Szent István-napi programsorozat biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs - erről Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszélt a csütörtöki kormányinfón.

Az operatív törzs csütörtökön már meg is tartotta az első ülését.

Kovács Zoltán az ülés után elmondta, az elmúlt években nemcsak az állami ünnepek, hanem a magyarországi világrendezvények is bebizonyították: rutinos, felkészült szervezői tudás áll rendelkezésre, amely garantálja, hogy mindenki zavartalanul és biztonságban ünnepelhesse Magyarország születésnapját.

Emlékeztetett: a kormány az elmúlt 12 évben kialakította azt a módszertant és eljárásrendet, amellyel az augusztus 20-i rendezvénysorozatot magas színvonalon és a legnagyobb biztonsággal szervezhetik meg. Az operatív törzsben minden olyan szervezet, intézmény képviselteti magát, amelynek a Szent István-napi programokkal dolga van. A következő másfél hónapban az érintettek folytatják munkájukat.

Az operatív törzs vezetője azt mondta: az előkészületek rendben folynak.

Az államalapítás ünnepéhez idén is négynapos programsorozat kapcsolódik. A látogatókat augusztus 18-21. között mintegy 20 programhelyszínen több száz programelemmel várják. Köztük - mint fogalmazott - "Európa legnagyobb tűzijátékával", amely bemutatja az ezeréves magyar állam történelmének jelentős momentumait, a nemzeti identitás fontosabb elemeit.

A tűzijáték során uszályokról és pontonokról mintegy 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel 4,3 kilométer hosszan a Margit híd és a Petőfi híd között. Emellett a tavalyihoz képest kétszer annyi, hatszáz drón is hozzájárul majd a látványhoz

- emelte ki Kovács Zoltán.

Idén sem maradnak el a hagyományos állami programok sem: a tisztavatás, a légiparádé, a zászlófelvonás és a Szent Korona-látogatás, miként az egyházi események, az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet sem. Ezek mellett sok egyéb kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget, "igazi fesztiválhangulatot ígérnek" a szervezők a Szent István-napi programsorozaton.

A részletes programkínálat és egyéb információ ezen a folyamatosan frissülő weboldalon található.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tóth Gabi is megérkezett – fotókon a Békemenetre gyülekező tömeg
Az énekesnő mellett több más híresség is jelezte részvételét. A tömeg 11 órakor indul a Margit hídtól a Kossuth térre, ahol egy órakor Orbán Viktor mond beszédet.


Délelőtt 9 órától elkezdtek gyülekezni a budapesti Elvis Presley téren azok, akik részt vesznek a csütörtöki Békemeneten. Fotósunk helyszíni képein látszik, sokan magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld ruhadarabokkal, kiegészítőkkel érkeztek. Egy-egy csoport településtáblát is hozott magával.

Több híresség is jelezte részvételét a Békemeneten, Tóth Gabi már meg is érkezett a párjával, Papp Máté Bencével.

A tömeg 11 órakor indul, a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalon vonulnak majd. Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fotók: Káosz a Margit hídon – felmentek a hídra a Békemenet résztvevői, miközben még járnak a villamosok és a buszok
Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Elvileg csak 11 órakor kellett volna indulniuk.


Ahogy már a helyszínről beszámoltunk róla, délelőtt 9 órától elkezdtek gyülekezni a budapesti Elvis Presley téren azok, akik részt vesznek a csütörtöki Békemeneten. A képeken látszik, sokan magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld ruhadarabokkal, kiegészítőkkel érkeztek. Egy-egy csoport településtáblát is hozott magával.

A menet a tervek szerint 11 órakor indul, a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalon vonulnak majd. Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.

Tudósítóink helyszíni beszámolója szerint nagy a káosz a Margit hídon és környékén, az emberek nem igazán tudják, merre menjenek, és mit csináljanak.

A tömeg már felment a hídra, a tömegközlekedést viszont még nem állították le. Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Ezekben a percekben felváltva nyitnak utat az emberek között a villamosoknak és a buszoknak a hídon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy egy lyukas zászlót tett ki Hatvanpusztán a kerítésre: Orbán lépésről-lépésre Putyin forgatókönyvét másolja
A független politikus szerint „a mostani ellenzék még nem jött rá, hogy ha nem tiszták a választások feltételei, akkor sokkal nehezebb győzni és sokkal nagyobb az esélye egy mégoly korrupt és aljas hatalomnak a maradásra.”


Az ellenzék a Hősök terén gyűlik össze csütörtökön, Hadházy Ákos két ok miatt mégis Hatvanpusztán kezdte a napot. A független képviselő Facebook-videójában beszélt arról, hogy szerinte itt lehet legjobban emlékeztetni arra, hogy amit ma Orbán a Kossuth téren hadovál, annak a valódi lényege egy mondatban foglalható össze: mindent meg akar tenni, hogy a választások után végre végleg ideköltözhessen és nyugodtan élvezhesse Pusztaverszáj eszement luxusát. A képviselő a kerítésre helyezett egy lyukas magyar zászlót is.

„Idén sincsen Hatvanpusztánál jobb helyszín megemlékezni az 56-os hősökre, ha azt akarjuk megmutatni, hogy ők NEM ezt a rendszert akarták, NEM egy ilyen országért adták az életüket”

– fogalmazott Hadházy, majd így folytatta:

„Akkor diktatúrában éltünk. De ma sem demokráciában, hanem egy hibrid rezsimben, ún. választási önkényuralomban kell elzavarni a korrupt rendszert. A társadalmi-gazdasági rendszer akkor is és ma is ugyanaz volt Magyarországon és Oroszországban. Akkor szocializmus, ma néhány kivételezett oligarchának eszement, felfoghatatlan gazdagságot, egy szűk rétegnek jólétet, de a legszélesebb rétegnek reménytelen lecsúszást kínáló korruptokrácia. A politikai rendszer azonban MOST még más: ott MÁR diktatúra, itt MÉG "csak" választási önkönyéruralom.

De ennek nem örülhetünk, ha tudjuk, hogy Putyin is így kezdett, másrészt

Orbán több más hibrid rezsimhez hasonlóan lépésről-lépésre Putyin forgatókönyvét másolja”

– fogalmazott a politikus.

„Végül egy fontos kérdés: kinek volt nehezebb dolga ? Az akkori , vagy a mai ellenzéknek? A válasz egyrészt egyértelmű, hiszen egy diktatúrával szemben az 56-os hősöknek az életüket kellett adniuk. Másrészt viszont egy dologban könnyebb dolguk volt: nem volt kérdés számukra, hogy nem bízhatnak abban, hogy választáson győzhetik le a rendszert.

A mostani ellenzék még nem jött rá, hogy ha nem tiszták a választások feltételei, akkor sokkal nehezebb győzni és sokkal nagyobb az esélye egy mégoly korrupt és aljas hatalomnak a maradásra.

Vagy ha erre rájött, arra már nem, hogy kellően sokan és kellően elszántan meg lehet változtatni a játékszabályokat. Most az ellenzék újra úgy döntött, hogy a piszkos játékszabályok ellenére próbál választást nyerni. Erre most több az esély, mint 2014-ben, 18-ban, vagy 2022-ben volt. Nem kell az életünket adni, de nagyon - nagyon sok embernek kell nagyon nyíltan vállalni a meggyőződését és nagyon-nagyon sokat dolgozni” – mondta Hadházy Ákos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor TikTok-videójában Szabó Zsófi, Vasvári Vivien és Kucsera Gábor is a Békemenetre hív
Szabó Zsófi azt üzente: „ha eddig nem gondolkodtál azon, hogy ott legyél a Békemeneten, akkor most gondold át”. De feltűnik a Tények műsorvezetője, Gönczi Gábor is.


Több híresség is szerepel Orbán Viktor egyik új TikTok-videójában, amely arra buzdítja a nézőket, hogy vegyenek részt a csütörtöki Békemeneten.

Vasvári Vivien, Szabó Zsófi, Gönczi Gábor, Cooky, Kucsera Gábor és Muri Enikő egymás után mondanak egy-egy rövid szöveget,

ezeket:

„Ha eddig nem gondolkodtál azon, hogy ott legyél a Békemeneten, akkor most gondold át. A béke, az összeköt bennünket.”

„Holnap ott leszek a Békemeneten, ti is legyetek ott, jó?

„Én biztos, hogy ott leszek.”

„Holnap találkozunk a Kossuth téren.”

„Várunk mindenkit sok szeretettel a Békemenetre, hogy együtt emlékezhessünk meg az '56-os hősökről.”

„Állj ki te is a békéért!

„Gyertek! Ott találkozunk!”

@viktor_a_tiktokon Békemenet. Október 23. Ott találkozunk! ?? #orbanviktor #békemenet #VasváriVivien #KucseraGábor #SzabóZsófi ♬ eredeti hang - Viktor a TikTokon


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk