SPORT

Idén is elmarad a Forma-1 Japán Nagydíj a koronavírus miatt

Zsinórban másodszorra nem rendeznek versenyt a legendás szuzukai pályán.


Törtölték a Forma-1 2021-es versenynaptárából a Japán Nagydíjat - közölte a Sky Sports. A Szuzukában rendezendő futam így egymást követő második évben marad el a Covid-helyzet miatt.

A verseny promótere és a sportág vezetői közös tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy nem biztonságos megtartani az október 8. és 10. közötti futamot a jelenlegi járványhelyzetben.

A Forma-1 idén 23 futamosra tervezte a szezonját, és ugyan több verseny is elmaradt, Japánon kívül pedig már Szingapúr és Ausztrália is bejelentette, hogy nem fogják megtartani őszre tervezett futamaikat, esetleges "beugró" pályákkal még összejöhet az előzetesen eltervezett szám. A - várhatóan - végleges 2021-es versenynaptárat a következő napokban tervezi kihirdetni a Forma-1 vezetősége.

A döntést valószínűleg a legnagyobb szomorúsággal a Honda vette tudomásul, a motorszállító ugyanis év végén távozik a sportágból, és partnercsapatuk, a Red Bull idei formáját nézve minden esélyük meglett volna, hogy győzelemmel búcsúzzanak hazai pályájuktól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
12 éves korában meghalt Fricsi Dóri szekszárdi kosárlabdázó
Fricsi Dóri áprilisban ünnepelte születésnapját. A klub elnöke közölte a hírt, és vasárnap estére megemlékezést hirdettek a sportcsarnoknál található emlékfánál.


A várost és a sportközösséget is mélyen megrázta a hír: elhunyt Fricsi Dóri, a TARR KSC Szekszárd fiatal kosárlabdázója, írja a Blikk.

A tehetséges kislány áprilisban ünnepelte 12. születésnapját. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra.

A klub ügyvezető elnöke, Szabó Gergő a közösségi oldalán búcsúzott tőle:

„Tudjuk, hogy rengetegen aggódtatok, szurkoltatok, imádkoztatok Fricsi Dóri felépüléséért. Sajnálatos módon a szakszerű orvosi ellátás ellenére klubunk fiatal játékosának szervezete tegnap feladta a harcot. Tragikus ezt kimondani, de Dóri csatlakozott az égiek kosárcsapatához.

Klubunk holnap (08.10.) este 8 órakor megemlékezést tart a Szekszárd Városi Sportcsarnoknál található Drazsen Petrovics emlékfánál. Dóri egy cserfes, mindig vidám személyiség volt, a társaságának középpontja, ezért a családjának kérése az, hogy aki teheti, színes ruhában jelenjen meg, így emlékezzünk közösen gyertyagyújtás mellett egy olyan kivételes sportolónkra, aki közösségünkből rendkívüli módon fog hiányozni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Meghalt Jónyer Istvánné Németh Mária
A 78 évesen elhunyt sportoló élete az asztalitenisz körül forgott, és a veterán mezőnyben is szép sikereket ért el.


Hetvennyolc éves korában meghalt Jónyer István volt felesége, Jónyer Istvánné Németh Mária – szúrta ki a gyászhírt a Blikk a Magyar Asztalitenisz Szövetség hivatalos honlapján.

Jónyer Istvánné életének része volt az asztalitenisz. A legnagyobb sikereit a veterán mezőnyben érte el.

2015-ben Tampere városában rendezett Európa-bajnokságon megnyerte a női egyest a 65+ korosztályban.

Négy évvel később Budapesten az Európa-bajnokságon is dobogóra állhatott, bronzérmes lett. Világbajnoki érmet is szerzett, 2017-ben Helsingborgban női párosban lett harmadik.

A szövetség néhány órával korábban még a világhírű férjet,  Jónyer Istvánt köszöntötte 75. születésnapja alkalmából. A négyszeres világbajnok asztaliteniszező a Nemzet Sportolója címet is viseli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Megúszták – Lenyűgöző képeken az idei Balaton-átúszás, amit gyönyörű időben teljesítettek
Teljesen ideális körülmények fogadták a rossz idő miatt kétszer már elhalasztott sportesemény résztvevőit. A győztes alig több mint egy óra alatt teljesítette az 5,2 kilométeres távot.


Több mint tízezer résztvevővel rendezték meg szombaton a 43. Lidl Balaton-átúszást.

A szervezők délutáni, MTI-nek eljuttatott közleménye kiemelte: a korábbi kétszeri halasztást követően napsütéses időben, 24 fokos, tükörsima vízben teljesítette a szépszámú résztvevő az 5,2 kilométeres teljes távot és a 2,6 kilométeres féltávot, amelyek mellett SUP-os átkelésre is volt lehetőség.

A teljes távon a hagyományos, tehát segédeszköz nélkül úszók közül a győztes a nyíltvíziúszó-válogatott Barabás Imre lett, aki 2022-ben már nyert Balaton-átúszást. Ezúttal 1 óra 2 perc 49 másodperces idővel ért célba. A leggyorsabban Lengyeltóti Bence búvárúszó, a búvárúszó válogatott tagja ért át Révfülöpről Balatonboglárra 1 óra 1 perc 3 másodperc alatt.

Teljesítette a távot mások mellett Késely Ajna és Kis Gergő Szabolcs Európa-bajnok úszók, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint az ultramaratoni futásban világcsúcstartó Bérces Edit. A célba érkezők között volt például Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete.

A klasszikus táv legidősebb férfi teljesítője 84, a legidősebb női úszó pedig 79 éves volt. A féltávot egy 83 esztendős nő és egy 81 éves férfi is teljesítette, míg a SUP-osok között egy 79 éves férfi és egy 71 esztendős nő volt a legidősebb.

„A két halasztás után egy ilyen napról álmodtunk. A Balaton ma a legszebb arcát mutatta és a résztvevők türelmét, kitartását egy felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg. Hatalmas büszkeség látni ennyi mosolygós arcot a célban, ez a nap minden várakozást felülmúlt” – mondta el Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Az ideivel együtt 1979 óta már több mint 243 634-en teljesítették a klasszikus távot, összesen 1,27 millió kilométert úszva a Balatonban.

A képekre kattintva galéria nyílik:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Meghalt Káposzta Benő
A korábbi válogatott labdarúgó 83 éves korában hunyt el. Az Újpest játékosa 19-szer szerepelt a válogatottban is.


Hétfőn 83 éves korában elhunyt Káposzta Benő korábbi válogatott labdarúgó, írja az MTI.

Az Újpest FC honlapjának keddi beszámolója szerint a klub saját halottjának tekinti az egykori kiváló védőt.

Káposzta a Budapesti Gyárépítők csapatában kezdte pályafutását, majd 1959 nyarán igazolt az Újpesti Dózsához, amelyben teljes profi karrierjét töltötte. A lila-fehéreknél 272 mérkőzésen hét gólt szerzett,

részese volt hat bajnoki címnek és két Magyar Kupa-győzelemnek.

A válogatottban 1964 és 1969 között 19 találkozón kapott lehetőséget, alapembere volt az 1966-os, angliai világbajnokságon negyeddöntőig jutott nemzeti együttesnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: