KÉK HÍREK
A Rovatból

Nagy változásokat jelentett be Hosszú Katinka

Az úszónő szakmai és magánéleti válságáról is nyilatkozott. Kihagyja az idei országos bajnokságot.


A molcsapat.hu oldalnak adott interjút Hosszú Katinka, amelyben több dolgot is bejelentett. A legfontosabb, hogy továbbra is férje, Shane Tusup irányításával folytatja az edzéseit.

"Az biztos, hogy Shane-nel folytatjuk a közös munkát, és az is, hogy az idén mindenképpen változtatunk a felkészülési meneten. Ez már most megtörtént az ismert okok miatt" – nyilatkozta, hozzátéve: még nem véglegesítették a teljes évet, folyamatosan beszélgetnek arról, mit és hogyan lenne a legjobb csinálni ebben a helyzetben, miután szakítottak.

A március 28-31. közötti országos bajnokságot viszont kihagyja, mivel arra jutottak, hogy ez most nem fér bele.

Az úszónő kitért szakmai és magánéleti válságára is: elmondta, különleges helyzet az övé, mert bár válság előfordulhat más ember életében is, de általában csak egy területet szokott érinteni, vagy a magánéletet, vagy a szakmait. Egyszerre a kettő elég ritkán fordul elő, de vele most ez történt.

"Nem volt mibe kapaszkodnom. Jó lett volna, ha legalább az egyik terület menekülőt jelenthet, ha például ki tudom úszni magamból a problémákat, de addig, amíg az ember bizonytalan, és önmaga sem tudja, mit szeretne, nyilván nem akar mással edzeni"

– magyarázta. Céljaival kapcsolatban elmondta, a tokiói olimpia továbbra is nagyon fontos neki, az idei Európa-bajnokságban viszont annyira nem biztos.

"Van már tizenhárom Európa-bajnoki aranyam, mi legyen a cél, megszerezni a tizennegyediket? Ez azért, valljuk be, nem jelent olyan erős motivációt" – mondta, hozzátéve: annál is inkább igaz ez, mivel az emberek elvárják tőle a győzelmet, és nagyon kevesen gondolják át, hogy ezért a 14. aranyért is mennyit kell küzdenie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Megölték azt a hajléktalant, akinek 7 millió forintnyi kártérítést akart átadni ügyvédje
Holtan találták meg azt a hajléktalant, akit korábban gyilkossággal vádoltak. A férfi korábban 819 napig volt a rácsok mögött.


Előbb hazatért Romániába az a budapesti férfi, akit korábban felmentettek a gyilkossági vád alól, majd 2025. október 3-án holtan találtak Brassó közelében egy elhagyatott házban – számolt be róla az RTL Híradó. A hatóságok emberölés miatt nyomoznak.

Az ügyvédekhez a nagynéni fotót küldött a román halotti bizonyítványról, majd az adatokat ellenőrizték a román nyilvántartásban. Balogh Csilla Tünde ügyvéd így fogalmazott: „Védencem nagynénje tájékoztatott, hogy sajnálatos körülmények között 2025. október 3-án elhunyt, és erre tekintettel ellenőriztem a román nyilvántartást.”

„Ezzel összefüggésben emberölés bűntette miatt büntetőeljárás van folyamatban”

– mondta Balogh Csilla ügyvéd.

A férfinak 5,7 millió forint kártérítést ítéltek meg, ami a késedelmi kamatokkal együtt már valamivel több mint 7 millió forintra hízott, mire az összeg az ügyvédi letétbe került.

Információk szerint a férfi fia Svédországban él, novemberben hazamegy Romániába; akkor indulhat a hagyatéki eljárás, amelynek végén hozzájuthat a pénzhez.

„Felmentették az ellene emelt vádak alól, emiatt a 819 napnyi letartóztatás alaptalannak bizonyult.

A Magyar Állammal szemben ügyfelem polgári pert kezdeményezett” – közölte Kós Krisztián, ügyvéd.

A történet előzménye: a férfit azzal vádolták, hogy 2017 decemberében megölte akkori párját, egy 43 éves nőt. A bíróság végül jogerősen felmentette; „A vádlottat az ellene emberölés bűntette, a Btk. 160. szakasz első bekezdés, második bekezdés d) pontja miatt emelt vád alól felmenti” – hangzott el egy 2020 decemberi felvételen.

A nagynéni telefonon ezt mondta: „Nagyon zavart, rossz állapotban volt, amikor beállított. Azt mesélte, hogy először a családját kereste meg, de onnan eljött. Befogadtam. Amikor nálam lakott, állandóan a budapesti börtönről beszélt. Rémálmai voltak, sokszor felriadt, és azt kiabálta, hogy megtámadták.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elszabadult egy Bizmut Mátészalkán, 4 kilométert száguldott és 3 váltót letarolt, mielőtt megállt
A Mávinform vasárnap közölte az ügy részleteit, miután a motorkocsi Nyírcsaholynál megállt. A hajnali késések után pótlóbusz járt, 7:30-ra újraindult a forgalom.


Hajnali 2 órakor Mátészalkán egy műszaki hiba miatt leállított Bz motorkocsi önmagátül elindult. Az eset során három váltót megrongált, majd mintegy 4 kilométer után Nyírcsaholy közelében megállt.

„Éjjel 2 órakor eddig tisztázatlan körülmények között Mátészalka állomásról egy műszaki hiba miatt szombaton leállított Bz motorkocsi elindult, 3 váltót megrongálva kigurult az állomásról és mintegy 4 kilométer megtétele után Nyírcsaholy közelében megállt”

közölte a Mávinform vasárnap.

A hajnali járatok az incidenst követően késtek. Egy darabig pótlóbusz közlekedett az érintett szakaszon. Reggel fél nyolcra újraindult a forgalom Mátészalka és Tiborszállás között. Az eset körülményei egyelőre tisztázatlanok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó részletek derültek ki az ausztriai balesetről: egy ötgyermekes családapa is az áldozatok között van
A rendőrség szerint egy dél-stájer sofőr előzés közben, ittasan ült a volánnál. Az áldozatok Ausztriába ingáztak a jobb megélhetés reményében.


Szombat hajnalban tragédia történt az ausztriai A9-es autópályán: egy ittas sofőr előzés közben hátulról belerohant egy magyar rendszámú autóba. A kocsi a brutális ütközéstől lángra kapott, a benne ülők nem tudtak kijutni.

Az osztrák rendőrség szerint a gázoló egy dél-stájerországi férfi. A hatóságok a helyszínen elvették a jogosítványát, és most kórházban ápolják.

Az áldozatok Baranya megyéből származtak:

egyikük Királyegyházán élt, a másik pedig Tésenyből indult munkába, ötgyermekes édesapa volt. Mindketten Ausztriába ingáztak, hogy eltartsák a családjukat

– írja a Bama.hu.

A megyei lap olvasói szerint az egyik férfi korábban a Szentlőrinci SE, az NB II-ben szereplő csapat, játékosa volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb megrázó részletek az ausztriai balesetről: egy hónapja kérte meg gyerekkori szerelme kezét József
A két magyar férfi szombat hajnalban szenvedett baleset Ausztriában, amikor egy háturlól érkező autó beléjük rohant.


Ahogyan lapunk is beszámolt róla, halálos autóbaleset történt Ausztria A9-es autópályáján szombat hajnalban. Fél 2 körül egy hátulról érkező autó belerohant egy dél felé tartó magyar kocsiba, ami az ütközés után kigyulladt.

A balesetben a vétlen autó sofőrje és utasa meghalt. Az egyikőjük az ötgyermekes József, és Dominik, NB II-es futballista – írja a Blikk. A vétkes sofőr egy dél-stájerországi férfi volt, aki ittasan vezetett. Könnyebb sérülésekkel kórházban fekszik, a rendőrök a helyszínen elvették a jogosítványát. Az áldozatokat csak fél nap után tudták azonosítani.

József Tésenyből ingázott, három hónapja dolgozott Ausztriában egy villanyszerelő vállalkozásnál. Menyasszonya és öt gyermeke várták haza. Tizennégyen szorongtak egy kétszobás házban, ezért egy közeli, leromlott állapotú ingatlant szemelt ki 1–1,5 millió forintért, az adásvételt napokon belül aláírták volna. Egy hónapja kérte meg élettársa kezét, 16 éves koruk óta voltak együtt.

„Józsi a szerelménél mindvégig kitartott, de korábbi munkahelyein nemigen maradt meg 1–2 hónapnál tovább. Dolgozott az önkormányzatnál és a dohánygyárban is. Azt mondják, előfordult, hogy elfelejtett bemenni. Most viszont Ausztriában biztosan a pénz is sokkal jobb volt, ő pedig megbecsülte a munkáját. Távol a családjától nem is lett volna miért ellinkeskedni a munkát.

Nagyon sokat dolgozott, 2–3 hetente járt csak haza a családjához, biztosan most is úton volt hozzájuk”

mondta egy utcabeli a Blikknek.

A faluban mindenkit megrázott a tragédia, Józsefet gyerekkorától ismerték. Sokan a „legendás szerelemről” beszélnek, ami a családi nehézségek ellenére is kitartott.

„Én drága testvérem, a jó isten vigyázzon rád odafent, nagyon szeretlek téged, Isten nyugosztaljon” – búcsúzott tőle a húga a közösségi oldalán. Dominiktól korábbi csapattársai megemlékezéssel búcsúztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk