Hosszú Katinka jól kiszúrhat Tusuppal - ha akar
A háromszoros olimpiai bajnok úszó és az amerikai Shane Tusup minden anyagi és egyéb feltételben megegyezett a válásról, ám egyvalamivel még nem számoltak.
Hosszú Katinka, miután 2024-ben betölti 35. életévét, jogosult lesz az állami életjáradékra: a Rióban megszerzett három arany- és egy ezüstérme után havonta majdnem 800 ezer forint jár majd neki. Emellett megnevezhet egy vagy akár több edzőt, aki vagy akik hozzá hasonlóan olimpiai járadékban részesülhetnek.
Az eddigi gyakorlat szerint az olimpiai bajnokok általában trénerüket szokták megjelölni - Katinka esetében ez Shane Tusup lenne. Az úszó megteheti azt is, hogy az edzői járadékot egy az egyben az amerikainak adja, de akár négy szakember között is eloszthatja. És semmi sem kötelezi, hogy a listán Tusup neve is szerepeljen. Az összeg 388 ezer forint.
Hosszú Katinka és Shane Tusup kapcsolata 2017 novemberében romlott meg, az úszónő pedig 2018 februárjában adta be a válópert. Első tárgyalásuk márciusban lett volna, de ezen egyikük sem jelent meg, ügyvédjeiken keresztül azt kérték, hogy szüneteltessék a pert.
A pár megpróbálta rendezni a kapcsolatát, de nem sikerült kibékülniük. Katinka májusban jelentette be, hogy nemcsak a magánéletben, hanem a közös munkájukban is elválnak útjaik.