News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Hosszú Katinka elmesélte, hogy jöttek össze a párjával, akitől legalább három gyereket szeretne

Az úszónő azt is elárulta, hogy már gyerekkorában megtetszett neki Gelencsér Máté.

Link másolása

hirdetés

Először adott közös interjút Hosszú Katinka és párja, Gelencsér Máté, amióta együtt vannak. A Hot magazinnak beszéltek arról, honnan ismerik egymást, hogyan jöttek össze, és a családalapítás is szóba került.

Az úszónő egy éve alkot egy párt Mátéval, de már sokkal régebb óta ismeri a férfit. Régen ugyanis ő is úszott, ennek köszönhetően találkoztak először még gyerekkorukban.

"Amikor én voltam 13-14 éves, akkor ő 16-17. Nekem nagyon tetszett, de ő persze, nem emlékszik rám, én akkor még csak egy rövid hajú kislány voltam”

- mesélte a sportoló.

Ezután viszont a világ két végére kerültek egymástól, hiszen Máté Sydney-be ment tanulni, Katinka pedig Los Angelesbe. A férfi ráadásul sokáig élt külföldön, csak átutazóban járt Magyarországon.

hirdetés

Aztán egy házibulin összefutottak, Máté pedig később ráírt az úszónőre, és találkozóra hívta. Az első randijuk egy közös ebéd volt, ahol nagyon jól érezték magukat egymással.

Bár Katinka bevallotta, hogy zavarta, milyen jól néz ki a férfi.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Megszólalt Olivia Newton-John férje: elárulta, hogy mi volt a színésznő utolsó kívánsága
A gyászoló férj, John Easterling végigkísérte feleségét a rákkal való küzdelemben, most pedig felesége utolsó kívánságát tolmácsolta.

Link másolása

hirdetés

A mellrákban elhunyt énekesnőt, aki a rákellenes küzdelem szimbolikus alakja volt, most az egész világ gyászolja. Először 1992-ben diagnosztizáltak mellrákot nála, később tünetmentessé vált, azonban többször kiújult betegsége. A színésznő férje, John Easterling, először szólalt meg a tragédia óta, hogy elárulja, mi volt a haldokló Olivia Newton-John utolsó kívánsága – szúrta ki a Blikk.

„Olivia több mint 30 éve a győzelmek és a remény szimbóluma, aki megosztotta velünk a mellrákkal kapcsolatos útját. Gyógyító inspirációja és úttörő tapasztalata a növényi gyógyászattal kapcsolatban folytatódik az Olivia Newton-John Alapítványban, amely a növényi gyógyászat és a rák kutatásának szenteli magát. A család azt kéri, hogy az emlékére virágok vásárlása helyett az Olivia Newton-John Alapítványnak adakozzanak”

– mondta John Eaterling.

hirdetés

Az Olivia Newton-John Alapítvány a növényi eredetű gyógyszerek rákellenes harcban való felhasználását vizsgáló kutatásokat segíti világszerte. Céljuk, a növényi alapú készítmények segítségével, a rák kíméletesebb kezelési módjainak kidolgozása. A színésznő erről egykor így vélekedett:

„Az álmom az, hogy megvalósítsuk a rákon túli világot. Őszintén hiszem, hogy meg tudjuk csinálni! ”

A színésznő 73 évesen hunyt el otthonában, miután 30 éven át vívott harcot a mellrákkal. Számos kezelésen esett át, az utóbbi években pedig a növényi alapú kezelések felé fordult. Többek közt az orvosi kannabiszt is kipróbálta, amely szerinte sokat enyhített szenvedésein.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Meghalt Olivia-Newton John
A Grease című musical sztárja 73 éves volt, hosszú ideje küzdött a mellrákkal.

Link másolása

hirdetés

A négyszeres Grammy-díjas angol–ausztrál énekesnő és színésznő hétfő reggel halt meg. Először 1992-ben diagnosztizáltak mellrákot nála, de később tünetmentessé vált. Betegsége 2013-ban újult ki, ekkor ismét legyőzte. 2017-ben azonban harmadszor is rákot diagnosztizáltak nála, ami a gerincére is átterjedt.

"Olivia több mint 30 éve a győzelmek és a remény szimbóluma, aki megosztotta velünk a mellrákkal kapcsolatos útját” – írta Facebook-odalán férje, John Easterling. Hozzátettem felesége békésen halt meg dél-kaliforniai otthonában, családja és barátai körében.

Walesi és német származású, brit születésű, Ausztráliában nevelkedett, az Egyesült Államokban élt Önmagát ausztrálnak vallotta.

Olivia-Newton John leghíresebb szerepe a Grease című musicalben volt, ahol John Travolta párját alakította.

Bár közel harmincévesen csak hosszú hezitálás után vállalta el a szerepet, mondván, nem alakíthat ennyi idősen egy középiskolás lányt, John Travolta végül rábeszélte. Sandy szerepe világhírűvé tette.

Filmes és zenei karrierje még a hatvanas évek közepén kezdődött. 1974-ben ő indult az az Egyesült Királyság színeiben az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ezután Kaliforniába költözött, ahol country-lemezeket adott ki. A Grease sikere után nyitott a pop felé.

hirdetés

Lemezeladásai és a slágerlistán töltött idő alapján ő volt a hetvenes évek legsikeresebb angol nyelvű énekesnője. Legnagyobb slágere a Physical volt. 1981-ben a dal tíz hétig vezette az amerikai slágerlistát. A TMZ szerint ezzel minden rekordot megdöntött a 80-as években.

Olivia-Newton John környezetvédelmi és állatjogi aktivistaként is ismert volt, valamint a rák elleni küzdelem egyik meghatározó arca lett.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Bébiszitterként dolgozik Szandi lánya Amerikában, most kiderült, mennyit keres vele
Egy San Francisco-i családnál dolgozik.

Link másolása

hirdetés

Az egyik legnagyobb álma teljesült Szandi lányának azzal, hogy tavaly az Egyesült Államokba költözött. Bogdán Blanka

egy San Francisco-i családnál dolgozik bébiszitterként,

és ahogy a Blikk kiszúrta, egy podcastben most azt is elmondta mennyit keres.

„Erre bárki rá tud keresni, hogy az au pairek mennyit keresnek. Úgy tudom, ez minden ügynökségnél egy meghatározott minimum. Heti 195 dollár. Ez hirtelen nagyon sokkolóan hangozhat, pláne, hogy San Franciscónál csak New Yorkban drágább az élet, azt hiszem. San Francisco még drágább, mint Los Angeles” – mondta Blanka, aki azt is elárulta, hogy

az ő fizetése is heti 195 dollár, ami körülbelül 75 ezer forintot jelent.

Szandi lánya azt is hozzátette, hogy szerencsére van szabadideje is, a hétvégéken például nem szokott dolgozni.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés
Tóth Vera: Egy ismert ember többet keres, mert olyan dolgokat áldoz fel, amit egy hétköznapi embernek nem kell
Az énekesnő arról is beszélt, hogy fiatalabb korában hedonista volt, ma már bánja, hogy nem osztotta be jobban a pénzét.

Link másolása

hirdetés

Megosztotta gondolatait Palik László YouTube-csatornáján Tóth Vera. Az énekesnő arról beszélt, hogy korábban, a Megasztár első szériájának megnyerése után hedonista életmódot folytatott, amit azóta kissé megbánt.

„Nagyon hülye voltam, hogy fiatal koromban nem figyeltem jobban, mert azért egy saját ingatlan jó lenne. Most már ez egyre távolabb kerül tőlem ez a kérdés, annyira drága.

Én az átlagnál jobban keresek, és ez nem hencegés. Egy ismert ember nyilván többet keres, nem az, hogy többet visz a vásárra, de olyan dolgokat áldoz fel, amit egy hétköznapi embernek nem kell”

– idézi a 24.hu Vera szavait. Az énekesnő hozzátette: „Elég nagy hedonista voltam fiatal koromban, ezt egy picit mérsékeltem volna, ezen változtattam volna. Voltak időszakok, amikor lenullázódtam, nem az én hibámból, hanem elmentek mellőlem menedzserek, akkor újra kellett épülni. Én döntöttem tíz éve: hogy ezeket a falusi félplayback haknikat eldobom magamtól.

Ha megnézzük Rúzsa Magdi életét: ha úgy döntök, már az elején offolom ezeket és csak élő koncerteket adok – ami abban az időszakban baromi nehéz volt – ezekre jobban odafigyeltem volna”

A teljes beszélgetés Tóth Verával

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: