SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Horváth Gréta: Meghurcoltak nőként és emberileg is

Az influenszer nagy napján a családja is mellette állt, miközben bemutatta női közösségét és új termékcsaládját. Gréta szerint most érzi először igazán nőnek magát.
F. O. - szmo.hu
2025. május 04.



Horváth Gréta az Absolotus női közösség eseményén mesélt arról, hogyan változott meg az élete az elmúlt évek során. A rendezvényre elkísérte a családja is: ott voltak a szülei, a nagymamája, a kisfia, Filip, valamint a párja, Zoltán is. Utóbbit most először mutatta meg a nyilvánosság előtt, írta a Story magazin.

A rendezvény napján az influenszer-üzletasszony meglepően nyugodtnak érezte magát. „Idefelé jövet nem ismertem magamra. Kérdeztem, ’Gréta, mi a furcsa benned?’ Régen izgultam, hisztiztem volna, vert volna a szívem. Most végtelen nyugalom van bennem.”

Úgy fogalmazott, hogy

már nem az a lány, akit az Ázsia Expresszben láthattak a nézők.

Átélte a válását, ami nagyon megviselte, de úgy érzi, ezek a tapasztalatok is kellettek ahhoz, hogy azzá a nővé váljon, aki ma. „Valahogy a Jóisten vagy az egész univerzum tett arról, hogy legyen mit mesélnem… De például a válásomat sem kudarcnak fogom fel. Pedig akkor a padlóra kerültem. Hanem sokkal inkább egyfajta tanításnak” – mondta. Hozzátette, hogy mindig is volt egy belső hangja, amit azonban sokáig hagyott, hogy mások elnyomjanak. „A nézők, vagy azok, akik újságot fogyasztanak, pontosan tudják, mennyire kemény időszak van mögöttem. Meghurcoltak nőként és emberileg is.

Azt hittem, nem lesz kiút…

És ezt kimondani ilyen fiatalon, hogy azt éreztem, kiszállok, szerintem nagyon kemény – hiszen van egy most tizenegy éves kisfiam.”

Azt is elmondta, hogy a családjára mindig számíthatott. Az édesapja gyakran figyelmeztette, hogy túl jóhiszemű. „Mondta, ’te mindig mindenkinek segítesz, most már álljál le!’, vagy hogy elég ebből a ’terézanyaságból’. Erre azt válaszoltam, hogy én abban hiszek, hogyha adok, akkor azt előbb vagy utóbb visszakapom az élettől.”

Gréta arról is beszélt, hogy jelenlegi párja, Zoltán – aki már a vőlegénye – támogatja őt mindenben, és mellette egészen másként éli meg a nőiességét.

„Teljesen máshogy élem meg a nőiességemet a párom – aki már a vőlegényem – mellett.

Új dimenziókat nyitott meg. A házimunkát én végzem, de én szívesen mosok, főzök, takarítok, – kivéve a hajtogatást – nevette el magát. – Nekünk, nőknek van ez a teremtőerőnk, hogy képesek vagyunk a házból otthont varázsolni, az alapanyagokból ebédet, vacsorát. És ebben a párom maximálisan támogat. Soha nem éltem még ennyire harmonikusan! Kaptam magam mellé egy olyan megbízható, kiszámítható férfit, akire mindig is vágytam” – mondta mosolyogva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Oprah-nak vallott a Coldplay-koncerten lebukott nő: egyetlen mondattal menthette volna meg a főnöke, de inkább hagyta tönkremenni
Kristin Cabot, a hírhedt csókkamera-felvétel női főszereplője, megtörte a csendet a megaláztatásról. Elárulta, volt főnöke egy egyszerű nyilatkozattal megmenthette volna, de a férfi inkább hallgatott.


Egyetlen, időben kimondott mondattal megakadályozhatta volna a karrierjüket és magánéletüket tönkretevő botrányt a Coldplay-koncerten lebukott volt főnöke – állítja Kristin Cabot, a hírhedt „csókkamera”-felvétel női főszereplője. Az egykori HR-igazgató nemrég Oprah Winfrey podcastjában beszélt arról, hogy a férfi hallgatása miatt lett belőle bűnbak, miközben szerinte egy egyszerű nyilatkozat tisztázhatta volna a helyzetet. „Rám maradt a felelősség, és engem támadtak emiatt, míg ő hallgatott – ez nem olyan tulajdonság, amit egy barátban, partnerben vagy főnökben keresek, ezért nincs köztünk kapcsolat” – mondta a nő, aki szerint mindent megváltoztatott volna, ha a férfi kiáll a nyilvánosság elé.

„Az egész ügy menetét megváltoztatta volna, ha kiadott volna egy nyilatkozatot, amelyben azt mondja: »A koncert idején a feleségemmel külön éltünk.« Ahogyan a férjem is tette. De nem tette, így továbbra is házasságrombolónak neveztek”

– hangzott el az El País által is szemlézett interjúban.

A botrány tavaly július 16-án robbant ki a Coldplay bostoni koncertjén, a Gillette Stadionban. A kivetítőn futó „csókkamera” a VIP-páholyban mutatta az Astronomer nevű techcég vezérigazgatóját, Andy Byront és a cég HR-vezetőjét, Kristin Cabotot, amint éppen ölelkeznek. A jelenetet a zenekar frontembere, Chris Martin is kommentálta a színpadról, a felvételt pedig egy Grace Springer nevű néző feltöltötte a TikTokra, ahol az órák alatt vírusszerűen terjedni kezdett.

A nyilvános felháborodás gyorsan elérte a céget is: Byront először fizetett szabadságra küldték, majd július 19-én lemondott a vezérigazgatói posztról. Néhány nappal később Cabot is távozott a cégtől. A botrány a magánéletüket sem kímélte: Cabot és férje nem sokkal később válókeresetet nyújtottak be.

Az Astronomer a cégimázs helyreállítása érdekében egy bizarr PR-húzással Gwyneth Paltrow-t, Chris Martin exfeleségét kérte fel egy videóhoz, amelyben „ideiglenes szóvivőként” próbálta humorral kezelni a helyzetet. Cabot ezt a lépést is bírálta az Oprah-nak adott interjúban.

A nő most arról beszélt, hogy a koncert idején mindketten külön éltek a házastársuktól, és a pletykákkal ellentétben nem volt köztük szerelmi viszony, sem szexuális kapcsolat. Állítása szerint a nyilvános megszégyenítés aránytalanul őt sújtotta: a legerősebb támadásokat más nőktől kapta, és a botrány óta hiába keres, nem talál munkát. Ezzel szemben volt főnöke, Andy Byron a történtek óta nem adott ki személyes nyilatkozatot, bár nevében több hamis közlemény is keringett az interneten. Cabot szerint a férfi karrierje ennek ellenére gyorsan rendeződött, és számos állásajánlatot kapott. Az ügy rávilágított a közösségi média korának veszélyeire, a magánszféra határainak elmosódására és a munkahelyi kapcsolatok etikai kérdéseire is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Négy évig katonák voltak, most százezres tömeg előtt robbantott a BTS Szöulban
A BTS tagjai letették a fegyvert, és a rajongók hatalmas örömmel fogadták őket a Gvanghvamun téren. A visszatérésük azonban nem áll meg itt, egy egymilliárd dolláros világturnéra indulnak.


Négy év szünet után visszatért a BTS, és egyből letarolta Szöult. A K-pop csapat mögött álló cég, a HYBE számításai szerint nagyjából 104 ezer ember nézte meg a Gvanghvamun téren a visszatérő koncertet – írja a BBC. Az eseményt a Netflix élőben közvetítette világszerte.

A koncertre 22 ezer ingyenes jegyet osztottak ki, a többi néző a lekordonozott részen kívül, a kihelyezett kivetítőkről nézhette a műsort. A HYBE által közölt 104 ezres becslés a teljes teret és a kivetítők környékét is magában foglalja, míg a hivatalos, lezárt zónába 22 ezer regisztrált néző jutott be. A hatóságok előzetesen ennél is nagyobb, akár 260 ezer fős tömegmozgással számoltak a tágabb belvárosban a nap folyamán.

A BTS utoljára 2022 októberében adott koncertet. A produkció azért ment szünetre, mert a csapat hét tagja sorban teljesítette a Dél-Koreában kötelező katonai szolgálatot.

A nagy visszatérésen főleg a pénteken megjelent új albumról, az Arirangról játszottak, amiből az első napokban közel 4 millió példány kelt el. Az új album címe nem véletlen: a dal egy híres koreai népdalra utal, ami a nemzeti kulturális örökség része.

A csapat nem sokat pihen, áprilisban 82 állomásos turnéra indulnak. A számítások szerint a produkció körülbelül 1 milliárd dolláros bevételt gyűjthet.

A turné nyáron ér majd Európába, a BTS többek között Münchenben, Párizsban és Madridban is fellép. A rajongóknak tehát nem kell sokat várniuk a folytatásra, hiszen a világkörüli turné már áprilisban elstartol, a nyári európai koncertekkel pedig a kontinens közönsége is újra láthatja kedvenceit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Wossala Rozina kitálalt apjáról, az „Öreg Magvetőről”: pénzt és energiát nem sajnálva kutatja fel eltitkolt testvéreit
A híres séf legendás édesapjának mozgalmas múltja miatt a család létszáma máig bizonytalan. Rozina elszánta magát, és a világ végére is elmenne az igazságért.


Nem mindennapi felhívással fordult a nyilvánossághoz Wossala Rozina: a híres séf elhatározta, hogy felkutatja a világban elszórtan élő, eddig ismeretlen testvéreit. Az apropót édesapja, Wossala György 85. születésnapja adta, amelyet a család nemrégiben egy különleges vacsorával ünnepelt meg.

A családi összejövetelen szóba került Wossala György, a sokszoros magyar bajnok, veterán világbajnok és olimpikon vitorlázó mozgalmas múltja is, akiért gyermekei a mai napig rajonganak, noha elmondásuk szerint korábban igazi „rocksztár” életet élt.

Rozina humorosan csak „Öreg Magvetőként” hivatkozik édesapjára, utalva ezzel a család régóta vitatott titkára. A gyerekek számát illetően ugyanis komoly bizonytalanság van, és a család most pontot tenne a találgatások végére.

„A mai napig viták vannak a családban a gyerekek számát illetően. Pont legutóbb mondta az öcsém, hogy szerinte Új-Zélandon van egy testvérünk. Tudomásom szerint Amerikában is van. A fater szeret lebegtetni ezzel kapcsolatban. Hivatalosan öten vagyunk testvérek, de biztosan többen vagyunk. Szeretnénk felkutatni a családunk elágazásait, pénzt és energiát sem sajnálnánk rá. Úgyhogy, ha bárki tud ebben segíteni, szóljon...”

– idézte a séf szavait a story.hu.

Wossala György ma már visszavonultan él a Balaton partján. Teljesen hátat fordított az üzleti életnek, és a fővároshoz sem köti már semmi. Nyugdíjas éveit azonban aktívan tölti: új szenvedélye a kajakozás, amit márciustól novemberig napi rendszerességgel űz, emellett a vitorlázásról sem mondott le, ami évtizedek óta az élete része.

A teljes beszélgetést itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ördög Nóra szerint csúnya hiba csúszott a Séfek séfe fináléjába
A műsorvezető a győztes ünneplése közben érezte, hogy valami nincs rendben, és ezt utólag szóvá is tette. A műsorvezető elárulta, kit hagytak ki méltatlanul a gratulációból a nagy pillanatban.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 21.



Tízmillió forint, három döntős és egy váratlan önkritika: Mikula Patrik nyerte a Séfek Séfe 7. évadát, a finálé után pedig Ördög Nóra ismerte be, hogy hibáztak. Pénteken este dőlt el a TV2 főzőműsorának sorsa, a döntőben Mikula Patrik Marczinek Norbertet és Molnár Dávidot utasította maga mögé, ezzel ő vihette haza a 10 millió forintos fődíjat.

Patrik győzelme egyben az új zsűritag, Tischler Petra diadala is, aki idén Wolf András székét foglalta el a séfek között. A győztes útja a fináléig nem volt zökkenőmentes, a verseny alatt egyszer rosszul lett, mentőt is kellett hívni hozzá, de egy gyors kivizsgálás után folytatni tudta a küzdelmet - írta a Blikk.

A friss bajnok már azt is tudja, mire fordítja a nyereményét, menyasszonyával közös jövőjüket alapozzák meg belőle.

"Lakást vettünk, és ennek a bebútorozására költöm a pénzt. Üresen vásároltuk meg a közös fészket, úgyhogy minden kell bele, jól jön majd ez az összeg.

A menyasszonyommal, Bettivel jól vagyunk, minden rendben, nagyon büszke rám a verseny miatt. Az esküvőre még nem került sor, de tervben van!" – ecsetelte lelkesen Mikula Patrik.

Miközben a stúdió a győztest ünnepelte, a műsorvezetőben, Ördög Nórában hiányérzet maradt, amit utólag a nyilvánosság előtt is szóvá tett. "Jaj, de szerettem idén is... Gratulálok, Mikula Patrik! De neked is, Marczinek Norbert!

Néztem a döntőt, és hiányérzetem maradt, hogy amíg Molnár Dávidot megtapsoltuk mint a harmadik helyezett, a nagy örömködésben az már lemaradt, hogy te milyen szoros és férfias küzdelemben maradtál alul.

Neked is szívből gratulálok! A Séfek Séfe brutális meló volt, de már alig várom, hogy forgassuk megint!" – vallotta be őszintén a műsorvezető, aki szerint a második helyezett nem kapta meg a neki járó elismerést a győzelmi mámorban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk