Horváth Boldi: "Egy nagyon picit vissza fogunk térni a megosztó énünkhöz"
Az együttes tagjai sokáig viccnek gondolták, de mára bebizonyították, hogy véresen komolyan veszik a zenekart. A Kelemen Kabátban új látvánnyal és egy Dér Henivel közös duettel nyitotta meg a Budapest Parkban a szezont, de már készül az új lemez is. Horváth Boldival, a zenekar énekesével beszélgettünk.
– Kevesen tudják, hogy a zenekar története egészen a gimnáziumi éveitekig nyúlik vissza. Hogyan indultatok?
Alapvetően az, amit most Kelemen Kabátbannak hívunk, nyomaiban sem hasonlít ahhoz, ami ott akkor elkezdődött. Ez a gimiben inkább egy baráti viccelődés volt, az utunk kezdete szerintem egyre kevésbé fontos és egyre kevésbé van szerepe abban, amerre most megy a zenekar.
De válaszolva a kérdésedre, pillanatok alatt összedobott vagy internetről leszedett alapokra gyakorlatilag freestyle-oztunk, és megpróbáltunk minél durvább káromkodásokat felmondani. Ezeket megmutogattuk néhány tíz barátunknak és ebben kb. ki is merült ez a felállás.
– A Nyári dallam volt az első olyan szám, amivel szélesebb közönséghez is eljutottatok, a klip forgatásában pedig a Vodafone is segédkezett. Hogy jött ez a lehetőség?
Az egy érdekes projekt volt. A lényeg, hogy volt egy Trash Fesztivál Budapesten, a Roham Magazin fesztiválja. A fesztiválon volt képzőművészet és zene is, több, trash zenével foglalkozó produkció is szerepet, mint amilyenek mi is voltunk akkoriban. Aztán elkezdett egy nagyon szűk, véleményvezéreket is magába foglaló társaságban divattá válni a zenénk. Ennek köszönhetően, teljesen véletlen valaki egy házibuliban DJ-zte ezeket a dalokat, ahol meghallotta egy srác, aki a Vodafone-nál dolgozott, és az volt a feladata, hogy készítsen egy gerillakampányt egy új csomaghoz.
A Nyári dallamot szemelte ki ehhez. Leforgattuk a klipet, ami vírusvideóként kezdett terjedni, és nagyon hamar országosan is ismert lett a Kelemen Kabátban név. Majd a Vodafone pár hét múlva kilépett mögüle, mert a dolog már túlnőtt önmagán és nem tudták abba a mederbe terelni, amibe szerették volna. Így inkább úgy döntöttek, nem folytatják velünk ezt az együttműködést.
– És hogy tudtátok megfogni A nyári dallam sikereit?
Akkor igazából sehogy, sodródtunk az árral, ezen nincs mit szépíteni. Olyan dolgokat vállaltunk el, amiket most már nem tennénk, mert nagyon csábító volt szegény egyetemistaként, hogy relatív sok pénzt lehet ezzel rövid idő alatt keresni. Igazából mindent elvállaltunk, amire felkértek minket, a legaljasabb bulvárműsoroktól kezdve a hakni fellépésekig.
A legelején vicces volt, de egy pár hónap után elkezdett motoszkálni bennünk, hogy alapvetően mi a zenéről másképp gondolkozunk. És alapból pont ehhez a világhoz, amibe éppen ekkor csöppentünk, inkább ironikusan állunk hozzá vagy kifigurázzuk, minthogy bármiféle értékes zenei produktumnak tekintenénk. Igazából ez egy folyamat, ami talán még most is tart.
– Hogyan tudtátok az emberekben is tudatosítani, hogy nem egy poénzenekar vagytok?
Ez az egyik legnehezebb feladata a zenekarnak a mai napig. Az elmúlt években elég nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezt különböző eszközökkel elmondjuk az embereknek.
Az ilyen humorzenekarokkal az a helyzet, hogy az emberek nem mernek mellé állni, nem mernek rajongani érte és eljárni koncertekre, mert félnek attól, hogy ez esetleg ciki lehet. Nagyon sokan alapból el is utasítják, ha egy Nyári dallam szintű dallal találkoznak, meg se hallgatják a többit. Mi ezt elkezdtük szépen lassan átalakítani.
– Ezen az sem változtatott, hogy most már kicsit divat ironikusan szeretni a dolgokat, például egyetemi napokon Kozmixra, Cetlire járni?
Nem gondolom, hogy divat lenne. Az, hogy poénból elmennek valakire néhány egyetemi rendezvényen, az nagyon kevés fellépést jelent egy zenekarnak vagy előadónak. Erre nem lehet felépíteni egy karriert. Ettől függetlenül ez egy külső és üzleti szempontú megközelítés. Viszont a mi változásunk mögött egy sokkal fontosabb dolog áll, mégpedig, hogy belőlünk milyen dalok jönnek.
A zenealkotásra sosem piaci szempontok alapján tekintettünk, és néhány éve ösztönösen megjelentek az érettebb témák a szövegekben és a zenében egyaránt. Ezek a témák most kezdenek eljutni a közönséghez, és kezd valamiféle egységesség kialakulni a zenekar megítélésével kapcsolatban.
– Már a Nyári gyerekek is egy tök más hangzású dal, ahogy a Szívdöglesztő lemez is.
Három lemezünk jelent meg eddig. Ebből csak az első egy teljes „baromállatság” - ez igazából egy válogatás, ami felöleli a 16 évestől 22 éves korunkig írt ösztönös poéndalokat. A második - Maradjatok Gyerekek - volt az első koncepció lemez. Ez a lemez hangzásában és narratívájában is sokkal komolyabb - és lám, ez hozta el azt a sikert, ami megágyazott annak, ahol most a zenekar tart. Annak a lemeznek a nyomán lettek nagy számban élő fellépéseink, és jelentünk meg olyan fórumokon, ahol normális zenekarok szoktak. Felvállaltak olyan nagy rádiók és országos csatornák, amik már nem a poénkodásról szólnak.
A Szívdöglesztő pedig egyrészt ezt erősítette, másrészt egy csomó olyan dal vagy téma volt rajta, amivel egy új közönség számára érdekessé váltunk. A most készülő új lemezünkön egy nagyon picit vissza fogunk térni a megosztó énünkhöz, de nem abban az értelemben, ahogy a Nyári Dallammal tettük. Jobban beszólogatunk, picit karakteresebb, erősebb társadalomkritikai dalok is lesznek, akár politikai (de isten ments, hogy magyar belpolitikai!) tartalmak is meg fognak jelenni.
Hangzásában pedig szerintem egyre inkább kiforrott a zenekar, sikerült létrehozni egy olyan sajátos és felismerhető kelemenes megszólalást, ami mégis sokszínű és érdekes. Főleg koncerteken szembetűnő, de a stúdiófelvételekre is igaz.
– Akkor az új dalok már az új lemez előfutárai?
Így van, novemberben szeretnénk lemezbemutatót tartani. Csepegtettünk már róla dalokat, az első ilyen volt az Indián nyár, aztán a Felkel a város, és most a Dér Henivel közös Félreismertem. Ez kicsit ambivalens helyzet, mert mi nagylemezekben gondolkozunk és fontosnak tartjuk, hogy egyszerre több dalt kapjon a közönség, ők viszont nem szeretnek egy évet várni és hirtelen megkapni egy tucat dalt. Most arra álltunk rá, hogy kb. 10 dal van egy lemezen, amiből 4-5 már korábban megjelenik. Így lesz rajta bőven újdonság, de addig sem kell új Kelemenek nélkül élni.
– Mesélnél még a Félreismertemről?
A tesómmal (Horváth Gáspár szintén a csapat tagja, zenei producere - a szerk.) mindig tartunk egy alkotótábort, ahol megmutogatjuk egymásnak, hogy az elmúlt években ki milyen zenei és szövegötleteket írt. Ilyenkor összeütköztetjük és összepasszintjuk őket, így születnek a dalok. Tesómnak korábbról volt egy ötlete, egy ’70-es évekbeli, LGT-s zongora riff, ami nekem nagyon megtetszett. Ebből a demóból mindkettőnknek egy picit feszült, vitatkozós, mégis felszabadult hangulat ugrott be, és nagyon hamar, kb. egy órán belül felvázoltuk, hogy miről szól majd a dal, és hogy ez egy fiú-lány duett lesz.
Ez után elkezdtünk gondolkodni, hogy kivel szeretnénk megcsinálni, és nagyon adta magát, hogy Dér Henivel. A hangkaraktere és a zenei arculata is nagyon passzolt a dalhoz. Szerencsére elvállalta.
– Ez hogy működik: a zenekarban te döntesz a szövegről, tesód pedig a zenéről, vagy közösen a többiekkel?
Inkább az előbbi. Most pont van egy nagyon friss munkamódszer, ami évek alatt alakult ki, és azt gondoljuk róla, hogy ez a legjobb. Először megírjuk a dal demóját és a dalszöveget Gazsival, majd ezt áteresztjük a zenekaron.
Meghallgatjuk, hogy szól élőben, jól tud-e működni majd koncerteken, ötletelünk a zenészekkel. Ha a szerkezet és az egyéb apró részletek összeállnak, akkor a folyamat végén jönnek a felvételek, és a végleges hangszerelés, keverés. Így sokkal egységesebbek - zenekarosabbak - lesznek a dalok, mondhatni egyből színpadra íródnak.
– Anno írtatok a tesóddal több promó dalt a Bisztrónak is. Ma is vállaltok még ilyen jellegű felkéréseket?
Most azt hiszem, éppen nincs ilyen közös projekt, de mindenképpen csinálunk külön-külön különböző alkalmazott zenei feladatokat. Ő a három aktív saját szerelemprojektje (Jumo Daddy, Kelemen, Irie Maffia) mellett ráadásul nagyon sokat. Alapítottunk egy kiadót kb. egy évvel ezelőtt, és nem titkolt szándékunk, hogy magyar előadóknak, énekeseknek írjunk dalokat és dalszövegeket csomagban. Ez már folyamatban is van, elkezdtük felvenni a kapcsolatot több előadóval is.
– Te is és testvéred is alapvetően hosszú éveken keresztül tanultatok komolyzenét. Hogyan fordultatok végül a pop felé?
A komolyzene egy szigorú és kemény, versenysporthoz hasonló világ. Nem igazán passzolt a személyiségünkhöz, ettől függetlenül nagyon komoly alapokat adott. Ezzel szemben a könnyűzenében felszabadultan lehet tombolni a színpadon irgalmatlan hangerővel szóló pop-rock zenére. Én a cselló után egyből, kb. még azon a héten kerestem magamnak egy könnyűzenekart. Akkoriban jamaicai és mindenféle fekete gyökerű zenéknek a mámorában éltünk, és találtam magamnak egy reggae-zenekart (Riddim Colony), amiben aztán két évig zenéltem.
– És a csellót végleg a hátad mögött hagytad?
Igen, végleg. Az egy nagyon más világ, én nem vagyok annyira fegyelmezett, amennyire ahhoz kellene, hogy valaki sikeres karriert építsen egy komolyzenei hangszeren.
– Zenész családból származol. A kisfiadnak is javasolnád később ezt a pályát?
Abszolút, mindenképpen. Elég sokat énekelget annak ellenére, hogy másfél éves, úgyhogy még az is lehet, hogy valami átragad rá ebből. Általában abból jó szokott kisülni, ha apáról fiúra szállva ugyanazzal foglalkozik a család - én nagyon szeretem az ilyen családokat, és valamennyire irigylem is őket. A mi családunkban én második generációs zenész vagyok, mert az apukám hangmérnök-zenész, de az ő szülei orvosok, tehát ott nagy váltás történt. De vannak olyan családok, mint például a Szepsy család, akik 16. generáció óta foglalkoznak borral. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy bármiféle nyomást gyakorolok rá, hogy ezt csinálja, de semmiképpen sem tiltom tőle.
– Mostanában mintha sok zenekar küzdene azzal, hogyan mozgassa meg a közönségét annál jobban, mint hogy megosztanak egy facebookos játékot - de úgy fest, nektek ez könnyedén megy. A Forintos Farsanggal, de a Felkel a város közönség által beküldött jeleneteivel is sikeresen mozgattátok meg a rajongóitokat. Mi a titok?
Egyszerűen személyünkből adódóan mindig is törekedtünk arra, hogy egyfajta baráti kapcsolatot ápoljunk a közönségünkkel. Ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan bratyizunk vagy együtt iszunk reggelig, de nem is jellemez minket „sztárkultusz”. Ezt szerintem egyrészt lehet is érezni a velünk való találkozáskor, de a social media-kommunikációnkban is megjelenik. És ezért azt látjuk, hogy amikor interaktív ötletünk van, akkor valahogy közelinek érzik magukhoz az emberek, és mernek küldeni ilyen dolgokat. Egyébként mi is meglepődtünk kicsit, amikor a Felkel A Város klipjéhez százas nagyságrendben érkeztek felvételek.
A Forintos Farsang egy picit más történet, ott elég komoly nyeremények voltak, valószínűleg ez annak is köszönhető. De ott is meglepődtünk, hogy milyen mennyiségű és mennyire profi jelmezekben jöttek az emberek. Egészen elképesztő volt az a kreativitás és hozzáállás, amit hozzáadtak a bulihoz. Az biztos, hogy Forintos Farsang lesz jövőre is.
