HÍREK
A Rovatból

Hont András válaszolt Magyar Péternek: Köszönd meg a feleségednek, hogy szabadlábon vagy

A publicista az Átlátszóra írt egy cikket a Diákhitelközpont egykori kényes pénzügyeiről, innen szabadult el a pokol.
Malinovszki András - szmo.hu
2024. október 02.



Ahogy arról korábban írtunk, keményen beszólt Hont Andrásnak Magyar Péter, miután a publicista hozzájutott egy 2021-es KEHI-jelentéshez, amely súlyos kifogásokat emel a Diákhitel Központ (DHK) egyes szerződéseivel kapcsolatban – itt dolgozott korábban Magyar. A politikus azt írta: Hont és kolléganője „annyira nem volt lánglelkű, hogy az elődöm idején kötött szerződésekre, vagy a rogáni százmilliós szerződésekre vonatkozó megállapításokat is közkinccsé tegye”.

Az újságíró nem maradt adós a válasszal. Nem kevésbé indulatos Facebook-posztjában az „Idefigyelj, pupák” megszólítás után egy hasonlattal indít: „Kezd ahhoz hasonlítani, amit játszol, mint amikor a gyerek megy haza a bizonyítvánnyal, már az ajtóban áll, tudja, hogy pillanatokon belül az apjánál lesz, mégis kitart amellett, hogy színjeles. Csak te még ezt is túltolod, amikor az öreg már látja, hogy hatból buktattak, te még akkor is darálod, hogy de, hát, az mind ötös. Amikor már kinn van a KEHI-jelentés a megállapításokkal, még akkor is hajtogatod, hogy a hivatal megállapítás nélkül zárta le a vizsgálatot.”

Ezután részben Magyar Péter szavazótáborába is beleáll: „Én ezzel nem tudok mit kezdeni, személyiségzavarokkal nem foglalkozom, de az amúgy is beteg magyar nyilvánosság miatt a tényeket és a józanészt ne likvidáljuk már teljesen. Mivel a hosszabb szövegek értelmezése, ahogy látom, gondot okoz, ezért berakom csak a szösszenetedet és az azt cáfoló részeket. Sajnos lerajzolni nem lehet, és óvodai jelekkel sem tudok kommunikálni, de remélem, hogy az O1g-hőbörgésen edződött követőid nem épültek le annyira, hogy ne tudják értelmezni.”

Ezután hat pontban sérelmezi a vele kapcsolatos állításokat:

  • 1. Fölhánytorgatod, hogy Dezső Andráshoz hasonlóan jogellenesen szereztünk meg, és hoztunk nyilvánosságra egy dokumentumot. Valószínűleg elegánsabb lett volna, ha valamelyik hozzátartozónkkal folytatott beszélgetést rögzítjük titokban, és tesszük közzé, de nem stílusunk. A lapok viszont már csak így dolgoznak: ilyen-olyan forrásokból információkhoz, dokumentumokhoz jutnak, azután, ha a közérdek így diktálja, lehozzák. Például, amikor a trafikmutyit hoztuk nyilvánosságra a hvg-ben, akkor mérlegeltük, hogy Hadházy frakcióülésen rögzített felvételeinél a kétségtelen titkossága vagy a közvélemény tájékoztatása nyom többet a latban. Utóbbinál maradtunk. Helyesen. Ellenben, mondjuk, azzal, ha valaki puszta magánérdekből, saját érvényesülése érdekében áldozza föl a gyerekei anyját.
  • 2. Az Átlátszó cikke ismerteti a jelentés teljes tartalmát. Remélem, hogy nyilvánosságra tud kerülni maga a dokumentum is. Újdonságot nem fog tartalmazni, nem fogsz örülni neki.
  • 3. Oltári, hogy van képed arra hivatkozni, hogy nem tettek ellened feljelentést, miközben azzal házalsz a tévelygő ellenzéki tömegeknél, hogy a NER-ben védik egymást, mindenki mindent megúszik. Védtek téged, az a helyzet. Miután egyszerre volt pitiáner és hajmeresztő az ügyködésed, gondolom, nem akartak tovább kockáztatni. Nem véletlenül raktak a későbbiekben olyan helyekre, ahol már nem hozhattál egyszemélyben döntéseket. Azonban egy miniszter házastársa ellen vélhetően nem akartak eljárást indítani. Köszönd meg a feleségednek, hogy szabadlábon vagy. Ja, már megköszönted.
  • 4. A Földön az utolsó vagy, akivel megvitatnám, hogy mi számít valódi munkahelynek, de a hvg-től az átlátszón át az atv-ig, azt hiszem, sokan fölszisszennek arra, hogy te merészeled kétségbe vonni munkahelyük igaziságát.
  • 5. A Századvégről és a Nézőpontról én már akkor írtam, amikor te azt listázgattad, hogy a brüsszeli magyar képviseletnél ki lájkol kormányellenes tartalmakat.
  • 6. Mindezzel együtt nagyon örülök, hogy a Diákhitel központnál eltussolt ügyeid és az én gyalázásom ismét remek alkalmat jelentettek, hogy posztolj egy képet MAGADRÓL.

A két egó harca itt még nem ért véget. Magyar Péter kommentben azt írta: „Továbbra is nevetséges vagy, az egész itt lájkoló fidesz frakcióval együtt. Inkább arról beszélj, hogy melyik kormányzati haverod adta át a titkos jelentést, amiben egyébként semmi nem szerepel a lényegről természetesen. Tudod, Rogán haverod százmilliós (összességében százmilliárdos) mutyijáról… Szerinted a KEHI elnöke vagy a kormány ezek szerint bűncselekményekhez asszisztált, amikor nem tett feljelentést?! Segítek, nem.

A KEHI politikai megrendelésre végzett egy azonnali, be nem jelentett vizsgálatot, mint anno a Norvég Alapnál (amiből még talán te is kaptál néhány fillért az esti sörözésedre). És készítettek politika zsarolásra egy jelentést.

De még egyszer mondom, a haverod már feljelentést tett, feleslegesen vergődsz itt. Menj esetleg az ATV-be, hátha ott ki tudod sírni magad az Öt-ben és tiltsd le szokás szerint a kommenteket.

Gondolom az Átlátszónál örülnek, hogy lassan mindenki ott hagyja őket miattad. Te persze eközben jól elvagy a fideszes haverjaiddal.”

És Hont Andrásnak még erre is volt energiája válaszolni: „annyira szívesen válaszolnék, ha volna mire. Eljutottál a kergeségnek és az önimádatnak abba a fázisába, amikor már egyszerűen értelmetlenségeket zagyválsz. A kusza szövegedből kihámozható állításokra pedig:

Rogánnal húsz éve nem találkoztam, a KEHI bizony bűncselekményekhez asszisztált, a norvég alaptól sem kaptam pénzt, sörözős képeket te raksz ki magadról, én még csak telefonokat sem dobáltam soha, és elég jól elkommentelgetsz itt.”

Itt tartunk október 2-a estéjén, és vajon hol van még a vége?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat racionalizálásáról.


Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Qubitnek adott interjújában arról beszélt, hogy az első száz napban a kormányzat célja a pedagógusok és az iskolai légkör megnyugtatása. „Azt remélem, hogy egy kicsit megnyugodnak a pedagógusok, és ettől kicsit nyugodtabb lesz az iskolai hangulat is. Tényleg azt gondolom, hogy ez nagyon fontos” – fogalmazott a tárcavezető.

Ennek érdekében több, azonnali hatállyal bevezetendő intézkedést is bejelentett.

„Például a kompetenciamérés-cunamit leállítjuk, a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét megszüntetjük. Minden, ami túl sok adminisztrációval jár, azon változtatunk, és a sztrájkjogokat visszaállítjuk” – sorolta Lannert.

A tanárok mindennapi munkáját érintő könnyítések mellett a kormány az oktatás egyik legfontosabb eszközéhez, a tankönyvekhez is hozzányúl. A miniszter lépéseket ígért a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé, és jelezte, hogy felülvizsgálják a korábbi kormánytól megörökölt, áprilisban kötött szerződést, amelyet az állami tankönyvellátó, a KELLO írt alá.

A Nemzeti alaptanterv átalakítása hosszabb folyamat lesz, de az új irány már körvonalazódik: az új tartalmak integráltabban jelennének meg. Lannert Judit szerint be kellene emelni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket és a médiaműveltséget is.

A miniszter a tanítási módszerek rugalmasságát is szorgalmazza, példaként említette, hogy a kis alsósok, ha elfáradnak, kimehessenek az udvarra játszani, vagy akár az erdőben is lehessen órát tartani.

A helyi szintű rugalmasság megteremtéséhez azonban a központi irányítás átalakítása is szükséges. A miniszter bejelentette a Klebelsberg Központ és a tankerületek teljes átvilágítását, ami akár azonnali személyi következményekkel is járhat.

Az állami fenntartású intézményrendszer átvilágításával párhuzamosan a kormány az egyházi iskolák helyzetét is napirendre tűzi, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek, a miniszter ezzel összefüggésben fogalmazott úgy: „az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára”.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

„Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

„Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat része, Győrfi Pál pedig a mentőszolgálat kötelékében marad.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 09.



Új korszak kezdődött az Országos Mentőszolgálat kommunikációjában: kedden bejelentették, hogy hosszú évek után már nem Győrfi Pál a szervezet szóvivője. A feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt vette át, miközben Győrfi a szervezet kötelékében marad. A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató hozta meg, a lépést pedig a szervezet megújulási folyamatának fontos állomásaként kommunikálták – írta az Index.

„Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli” – közölte a szervezet a hivatalos oldalán.

A közleményben kitértek a leköszönő szóvivőre is, akinek megköszönték az eddigi munkáját, és jelezték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad.

Győrfi Pál is üzent a nyilvánosságnak, bemutatva utódját.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – búcsúzott a pozíciótól.

Az új szóvivő, Szűcs Brigitta komoly szakmai háttérrel érkezik a pozícióba. 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott a mentőszolgálathoz. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett.

A terepmunka mellett a háttérfeladatokból is kivette a részét: a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogadott, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és a bajtársak továbbképzését is támogatta. Szakmai elhivatottságát mutatja, hogy idén a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

„Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

„A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk