SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Herczeg Zoltán: Egyre mélyül a meggyőződésem, hogy itt egy jól megtervezett, agyafúrt konspiráció zajlik

A divattervezőt két éve kapták el a rendőrök, ekkor találtak nála marihuánát és kokaint. Csütörtökön volt az ügyének az újabb tárgyalása, erről írt a Facebook-oldalán.


Egyre mélyül a meggyőződésem, hogy itt egy jó előre megtervezett, agyafúrt konspiráció zajlik - írta Herczeg Zoltán a Facebook-oldalán pénteken, egy nappal az újabb tárgyalása utána. A divattervező azt is hozzátette: nyugodt és tiszta a lelkiismerete.

A divattervezőt 2022 októberében kapták el a rendőrök, ekkor találtak nála marihuánát és kokaint, ami után fél évet volt letartóztatásban, majd négy hónapot házi őrizetben volt. Később kiderült, hogy

az ügyészség 2 év 8 hónap letöltendő börtönt kért rá,

illetve 3 millió forint szakértői díjat is meg kellene fizetnie.

Herczeg ügyében csütörtökön volt az újabb tárgyalás, a bíróságon ezúttal a divattervező barátját és az ügy elsőrendű vádlottját, F. Józsefet hallgatták meg. Herczeg Zoltán őt nevezte meg a kábítószerdílerének, a férfi azonban a divatmogult tartja terjesztőnek.

A tárgyalás másnapján Herczeg azt írta a Facebook-oldalán:

„Szívből köszönöm a rengeteg érdeklődést, jókívánságot, támogatást, szolidaritást, amit tőletek kaptam, ott lengett az energiája körülöttem a tegnapi 5 és fél órás, monstre tárgyaláson. Kellett egy nap, míg feldolgozom és kipihenem ennek fáradtságait, tanulságait. Ezért nem értetek el tegnap. Meg, mert azonnal dolgozni mentem. Nem tudok és nem is szeretnék egyesével válaszolgatni, üzengetni, visszahívni, mert nincs ennyi idő, ezért itt adom közre: "mi volt Zoli?".

Egyre mélyül a meggyőződésem, hogy itt egy jó előre megtervezett, agyafúrt konspiráció zajlik, annyira sok és egyre több a "megmagyarázhatatlan" "véletlen" és "életszerűtlenség", hogy ilyen egyszerűen nincs.

Ha nem velem történik meg, lehet, el se hiszem. Én pedig bután és sután belesétáltam a csapdába. Ezt elismerem. Balek voltam. Ennyi és nem több. A tárgyaláson tapasztalt, ellenoldali, viszolyogtató fölényesség és határtalan magabiztosság lett a másik egyértelmű oka erősödő gyanúmnak, ill. az általuk becitált alakok, akik szintén ellenem hazudnak.

Akik azonban mindkettőnket régóta ismernek, jól tudják, mi az igazság. A valóság pedig az, hogy csak Isten volt ott jelen rajtunk kivűl, ő az egyetlen tanúm, aki pontosan tudja, mi és hogyan történt a "szegény, elesett, tisztességes vállalkozó" és közöttem. Egy hiteles tanú, nekem a legtöbb. Így az én lelkiismeretem tökéletesen tiszta, nyugodt vagyok, az égi törvényszék előtt megbocsátást és feloldozást is nyertem, ui. keményen, sőt túlzóan megbűnhődtem érte. A földi erők azonban gonoszak, hatalmasak és kitartóak, itt is meg kell még küzdenem, és meg is fogok ezzel a lelki erővel és támasszal a hátam mögött. Nem adom fel. A tegnapi rutintalanságomat idővel pótolom, azt hiszem, sajnos lesz időm belejönni, és gyorsan tanulok. Kiváló mestereim lettek tegnap.

A propaganda és a bulvár klikkvadászatában nem veszek részt, ezeket negligálom a gyalázkodó kommentcunamival együtt, nem érdekel mit gondolnak az emberek, nem rám tartozik mások gondolata, azzal számoljon el mindenki maga. Csak úgy, mint a régi, "közös barátok", akik nyomásra térfelet választottak. Szívük joga. Sok sikert kívánok nekik az életben, bár ezzel a választással nem lesz könnyű és vidám, és köszönöm az eddigi önfeledt, boldog időket, még ha azok utóbb hamisnak is bizonyultak. Hála a Magasságosnak, elegen maradtatok hozzám lojálisak, hűek, szeretők, nem ártott a durva rostálás, ezért is csak hálás lehetek.

Végül álljon itt két tudósítás, melyet korrekt, profi újságírók alkottak, akik legalább megpróbálnak átlátni a szitán, még ha az beismerem, irtó sűrű is. Ez egy viszonylag egyszerűből sz@rrá bonyolított ügy jól megfontolt szándékkal.

Köszönöm mindannyiótoknak a megtisztelő figyelmet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szandi lánya titokban férjhez ment Las Vegasban - egy fotót is posztolt az első hitvesi csókról
Blanka és brazil párja néhány hónap után döntöttek a házasság mellett. Az esküvőről csak egyetlen fotó árulkodik, amit Blanka osztott meg az Instagramon.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A nyilvánosság kizárásával mondta ki a boldogító igent Las Vegasban Bogdán Blanka, azaz Szandi lánya, vette észre a Blikk. A 25 éves nő tavaly nyáron egy esküvőn mutatta be először a párját, egy brazil származású férfit, akivel azóta együtt élnek Seattle-ben.

A kapcsolat gyorsan komolyra fordult, Ricardo ugyanis néhány hónap után megkérte Blanka kezét. Az eljegyzés februárban történt, a gyűrű kiválasztásában pedig Szandi is részt vett. Ezt követően jegyesfotózáson is jártak, ahol Blanka már fehér ruhát viselt.

Az énekesnő örömmel figyelte lánya boldogságát, hiszen mindig is hasonló, őszinte szerelemre vágyott számára. A házasságkötésre végül titokban került sor Las Vegasban, amiről Blanka a 24 óráig látható Instagram-sztorijában számolt be.

A közösségi oldalán egyetlen szóval kommentálta a történteket:

„Oops”.

A fotón egy szív alakú boltív alatt csókolóznak a férjével, Blanka pedig egy nyárias, rövid menyasszonyi ruhában öleli át a párját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Üzleti ebéden” – magyar pornósztár szpottolta Orbán Viktort egy étteremben
Kiara Lord épp ott ebédelt a minap, ahol a miniszterelnök is, aki ráadásul pont mögötte ült. A felnőttfilmesről lőttek is egy fotót, háttérben Orbánnal.


„Üzleti ebéden” – írta az egy napig elérhető Instagram-történetében megosztott fotóhoz Kiara Lord, felnőttfilmes színésznő.

A hátterében pedig feltűnik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is

– szúrta ki a 444.

A fotó egy budai étteremben, az Ida Bistróban készült, amely közvetlenül szemben van a Felix nevű luxusétteremmel, amit gyakran emlegetnek a NER egyik kedvenceként.

A pornósztár által megosztott fotón Orbán Viktorral szemben egy férfi ül, aki a tükörből visszanézve a 444 szerint Panyi Miklós lehet. Panyi a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, akivel a lap információ szerint Orbán rendszeresen találkozik, hogy ideológiai kérdésekben kikérje a „fiatalok” véleményét is.

Kiara Lord egyébként a a Farm VIP című reality ötödik évadából is ismerős lehet, felnőttfilmes karrierjével pedig a műsor után sem hagyott fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Babát vár az ATV két műsorvezetője, pocakos fotóval tudatták az örömhírt
Gulyás Eszter és Somos András 12 éve él boldog párkapcsolatban, most pedig kisfiuk érkezésére, sőt esküvőre is készülnek.


Egy közös pocakos fotóval jelentette be az ATV két műsorvezetője, hogy kisbabát várnak.

Gulyás Eszter és Somos András 12 éve él boldog párkapcsolatban, számos boldog pillanatot megéltek már együtt, most pedig kisfiuk érkezésére készülnek.

„Úgy tervezem, hogy októberig dolgozom. Nagyon rendesek az ATV-ben a kollégáim és a főnökeim, mert már nem küldenek külső helyszínre riportokra, főleg ebben a hőségben. Óvnak, vigyáznak rám. Egy ideje híradót vezetek, ami az én állapotomban, illetve majd a baba születése után kimondottan mamabarát munka”

– mondta a 38 éves Eszter.

A pár már nagyon készül, egyedül a babaszoba kialakítása még hátra van a pici érkezéséig.

De nem ez az egyetlen nagy dolog az életükben, ugyanis esküvőre is készülnek majd.

„Mindig arra vágytam, hogy a gyerekem ott legyen az esküvőmön, szeretném, ha ő is megélhetné ezt velünk. Tizenkét éve élünk együtt, pár éve mondtam Andrisnak, hogy amikor majd megkéri a kezem, a kisfiunkkal együtt jöjjön be hozzám a szobába, hogy ő adhassa át a karikagyűrűt”

– tette hozzá a kismama.

Eszter még egyetemistaként került az ATV-hez, az akkor 52 éves András pedig már akkor lenyűgözte.

„A képernyőn keresztül az első perctől kezdve szerelmes voltam belé, az álmom volt, hogy a gyakornoka lehessek. Sőt, anyának azt mondtam, nekem csak ő lehet majd a férjem, a gyerekem édesapja. (...)

Amikor bekerültem a televízióba, Andrisnak volt barátnője, így nőként rám sem nézett, csak kolléganőként. Én annyira szenvedélyesen szerettem a munkám, hogy a hét minden napján dolgoztam reggeltől estig. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Nagyon szerelmes voltam, így kemény időszak volt az nekem, de kivártam, amíg szabad lesz a szíve. 2013-ban végre beteljesült az álmom, egy pár lehettünk. Nemsokára a másik álmom is megvalósulhat, megszületik a fiunk, utána jöhet az esküvő, a lakodalom”

– mondta a Best magazinnak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pataky Attila Azahriah-ról: Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen
Az Edda frontembere szerint az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Ráadásul a zenéje sem jó.


Pataky Attila keményen beleszállt Azahriah-ba, aki nemrég azzal a kijelentésével keveredett botrányba, miszerint már csak a visszamaradott véglények szavaznak a Fideszre.

„Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen! Amikor legutóbb brutális stílusban a diktatúráról és a szabadság fogalmáról halandzsázott a színpadon, már akkor látszott, hogy vagy ennyire ostoba, vagy olyannyira morálisan elsüllyedt ember, aki menetel a vég felé”

– mondta a Borsnak az Edda frontembere, aki úgy látja, az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Pataky azt mondja, Azahriah nem tanulta meg történelemórán, hogy mi a különbség szabadság és diktatúra között. Szerinte az, hogy az énekes három stadiont megtölt, szabadon beszélhet, „drogba és a halálba” taszíthatja a fiatalokat, és közben 800 millió forintot kereshet, azt mutatja, hogy nincs itt semmilyen diktatúra.

„Diktatúrában te nemhogy stadiont nem játszhatnál, hanem öt méterrel a föld alatt, egy cellában félholtra verve várnád, hogy fel tudj kelni a földről. Ez a diktatúra! Öcsi, neked fogalmad sincs, mekkora szabadságban élsz, amiért ezrek ontották a vérüket! Állj meg, haver! A pénzeddel és a saját életeddel azt teszel, amit akarsz, de hagyd békén a fiatalokat!”

– mondta Pataky.

Az énekes arról is beszélt, hogy ha mindez nem tetszik Azahriah-nak, akkor „a Gyurcsány és Magyar Péter mesterekre hallgatva irány Nyugat, a szabadság világába, ahol várnak a migránsok és bigámok”.

Patakynak Azahriah zenéjéről sem volt jó véleménye. Azt mondta, sosem ájult el tőle, mert érthetetlen halandzsa. Szerinte Azahriah keveri az arabot a cigányzenével, hol angolul, hol magyarul énekel, és ezek a témák nem odavalók, sőt sehova. Úgy látja, nem kell receptet adni a fiataloknak arra, hogyan térjenek le a jó útról, még akkor sem, ha Nyugatról ezt tolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET: