Berki Mazsi a román származású énekesnővel, Giulia Anghelescuval állt ringbe a Hell Boxing Kings vasárnapi negyeddöntőjén, női könnyűsúly kategóriában. A mérkőzés ugyanakkor elég rövidre sikerül, konkrétan alig, hogy elkezdődött, a bíró már is lefújta.
A 40 éves Anghelescu az állára kapott egy ütést Mazsitól az első másodpercekben, mire a román énekesnő könnyek között a kötelekhez ment, és fejét rázva jelezte, hogy nem kívánja folytatni a küzdelmet.
Berki Mazsi így néhány másodperc után, az első menetben technikai KO-val győzött.
Hiába a gyors győzelem, Berki Mazsi sem tűnt túl boldognak. A meccs utáni interjúban ugyanis arról beszélt, hogy ellenfele azt mondta neki: még soha életében nem kapott ütést.
„Próbáltam úgy bokszolni, hogy egy kicsit vigyázzak rá”
– fogalmazott Mazsi, aki azt is hozzátette: reméli, hogy a következő meccseken azért megmutathatja, mennyi mindent tanult az elmúlt hónapok során a kemény edzéseknek köszönhetően.
Berki Mazsi a román származású énekesnővel, Giulia Anghelescuval állt ringbe a Hell Boxing Kings vasárnapi negyeddöntőjén, női könnyűsúly kategóriában. A mérkőzés ugyanakkor elég rövidre sikerül, konkrétan alig, hogy elkezdődött, a bíró már is lefújta.
A 40 éves Anghelescu az állára kapott egy ütést Mazsitól az első másodpercekben, mire a román énekesnő könnyek között a kötelekhez ment, és fejét rázva jelezte, hogy nem kívánja folytatni a küzdelmet.
Berki Mazsi így néhány másodperc után, az első menetben technikai KO-val győzött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vastag Csaba felesége, Domján Evelin nemrég Instagram-történetében tartott egy kérdezz-feleleket. Egy követője arra volt kíváncsi, milyen nyelveken beszél.
Evelin válaszában elárulta, hogy anyanyelve mellett angolul, héberül és beásul is tud.
„Angol, héber, beás, magyar”
– írta, majd mind a négy nyelven jó estét kívánt a kérdezőnek.
Domján Evelin a Nyerő Páros 2023-as évadában szerepelt. Legutóbb tavaly nyáron reagált azokra a kritikákra, amelyeket azután kapott, hogy elmesélte, először járt színházban.
Vastag Csaba felesége, Domján Evelin nemrég Instagram-történetében tartott egy kérdezz-feleleket. Egy követője arra volt kíváncsi, milyen nyelveken beszél.
Evelin válaszában elárulta, hogy anyanyelve mellett angolul, héberül és beásul is tud.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejes Tamás elkérte az egyik eladó számát a Kincsvadászokban, mert megtetszett neki, ahogy „tekergette magát”
A Tankcsapda dobosa egyébként 60 ezer forintért jutott hozzá egy antik bojlerhez. Ugyanakkor kijárt magának egy kedvezményt egy esetleges amerikaiautó-vásárláshoz is.
A Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás nemcsak a zenében, hanem az üzleti életben is otthonosan mozog. Több vállalkozás tulajdonosa, hatalmas hangszergyűjteménye van, és értékes műtárgyakkal is büszkélkedhet. A TV2 Kincsvadászok című műsorában gyakran tesz merész ajánlatokat, de ha nem lát fantáziát egy tárgyban, inkább kiszáll a licitből.
A csütörtöki adásban egy különleges eladóval találkozott. Bródán Zsanett egy régi rézbojlert vitt a műkereskedők elé, amely a '20-as évekből származik. A nő 60 ezer forintot szeretett volna kapni érte, de mivel a bojler használati funkcióját elvesztette, a legtöbben nem érdeklődtek iránta.
Fejes azonban nem hagyta annyiban a dolgot. „Én próbálom megmenteni ezt a tárgyat, mert szimpatikus vagy nekem, csak nem tudom, hogy ezt hova lőttétek be, úgyhogy harmincezret mondok rá. Ha meg nem tetszik, akkor elküldesz a…” – mondta az üzletkötés közben. Az eladó azonban nem fogadta el az ajánlatot, mire Fejest elkezdték győzködni a társai, hogy duplázza meg az összeget.
A dobos hosszasan gondolkodott.
„De nagy! Kültérre félek, balesetveszélyes, fölborul, összetörik… Olyan sok mindent kell nézni! De szívesen segítenék neked, olyan kedvesen tekergeted itt magad. Nem tudom, hogy mit csináljak”
– tette hozzá. Végül, miután észrevette Zsanett tetoválásait, mégis rábólintott az üzletre, és 60 ezer forintért megvette a bojlert.
A vásárlás után még egy plusz kérés is elhangzott Fejes részéről. „Nem tudom, mit csinálok vele. Majd add meg a számod, és hívlak, ha nem tudom eladni” – mondta az eladónak, akitől még egy potenciális későbbi vásárláshoz is kapott némi kedvezményt.
A Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás nemcsak a zenében, hanem az üzleti életben is otthonosan mozog. Több vállalkozás tulajdonosa, hatalmas hangszergyűjteménye van, és értékes műtárgyakkal is büszkélkedhet. A TV2 Kincsvadászok című műsorában gyakran tesz merész ajánlatokat, de ha nem lát fantáziát egy tárgyban, inkább kiszáll a licitből.
A csütörtöki adásban egy különleges eladóval találkozott. Bródán Zsanett egy régi rézbojlert vitt a műkereskedők elé, amely a '20-as évekből származik. A nő 60 ezer forintot szeretett volna kapni érte, de mivel a bojler használati funkcióját elvesztette, a legtöbben nem érdeklődtek iránta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasvári Vivien nemrég egy kérdezz-felelek során elárulta, hogy mindhárom gyermekét természetes úton szülte, és a negyedik babáját is így tervezi világra hozni. Hangsúlyozta, hogy a császármetszés nála csak komplikáció esetén jöhet szóba, és hisz a természetes szülés előnyeiben.
Ezek a kijelentések nem maradtak visszhang nélkül. Czutor-Kilián Zsanett, aki három gyermekét császármetszéssel hozta világra, egy 9 perces videóban reagált Vasvári szavaira. Elmondta, hogy bár szerette volna természetes úton megszülni gyermekeit, komplikációk miatt mindháromszor a császármetszés mellett kellett dönteni. Hangsúlyozta, hogy közszereplőként felelősségünk van abban, mit és hogyan mondunk, és fontos lenne elkerülni a természetes szülés és a császármetszés közötti ellentét szítását.
„Szerintem több nőtársam nevében is nyilatkozom, amikor azt mondom: nagyon jó lenne már, hogy ha békén hagynánk ezt a természetes úton vagy császárral szülés ellentétet, mert mind a két esetben az a lényeg, hogy egészséges anya és baba jöjjön ki abból a kórházból”
– mondta Zsanett.
Vasvári Vivien később tisztázta álláspontját egy Instagram-történetben. Kiemelte, hogy nem ítéli el azokat, akik császármetszéssel szülnek, és ha orvosi okból szükséges, az a helyes döntés.
"Tisztázzunk valamit… Amit leírtam, az nem arról szólt, hogy aki császárral szül, az nem anya, vagy kevesebbet szenvedett volna az anyaságért. Pontosan leírtam, hogy ha orvosi okból szükséges a császár, akkor az a helyes döntés."
„Hiszek a természetes szülésben, és abban, hogy ha egy nőnek lehetősége van rá, akkor érdemes megpróbálni. Ez az én véleményem” – írta.
Hozzátette, hogy senkit nem nézett le, és aki mást lát bele a szavaiba, az félreérti vagy szándékosan kiforgatja azokat. Posztja végén jelezte, hogy utoljára reagál a témában őt ért támadásokra.
„Egyébként szívesen azt a plusz ezer követőt, meg azt a pár cikket, amit emiatt kaptál” – zárta sorait egy kacsintós emoji kíséretében.
Czutor-Kilián Zsanett a videójában részletesen beszélt saját szülésélményeiről is. Elmondta, hogy első terhessége 40. hetében, egy vizsgálaton derült ki, hogy a babának a lehető leghamarabb meg kell születnie.
„Egyáltalán nem volt biztos, hogy jó vége lesz ennek az egésznek. Megbeszéltem az orvosommal, és konkrét tervem volt arról, hogy szeretnék szülni. És annyira összetörtem, de a gyorsaság miatt nem volt időm ezt megélni és kiengedni magamból. Én nem erre készültem, hanem természetes szülésre”
– idézte fel az édesanya.
Hozzátette, hogy első fia születése után vádolta magát, amiért nem tudta őt természetesen világra hozni, erről szakértővel is beszélt akkoriban. „Ez egy trauma volt” – tette hozzá.
Második terhességénél megpróbálta volna a természetes szülést, de kiderült, hogy óriási kockázatot vállalnának vele. Harmadszorra pedig szintén nem volt lehetősége dönteni, terhességi toxémia és magas vérnyomása miatt. Ma már büszke a testére, és úgy érzi, mindhárom szülése után gyorsan felépült.
Vasvári Vivien a negyedik terhességét illetően elmondta, hogy bár korábban könnyen viselte a várandósságot, most komoly derékfájdalmakkal küzd.
„A derekam annyira fáj, hogy sikítva ülök le, vagy állok fel a székről” – osztotta meg követőivel. Ennek ellenére továbbra is kitart a természetes szülés mellett, és bízik abban, hogy minden rendben lesz a baba érkezésekor.
Javítások:
Vasvári Vivien nemrég egy kérdezz-felelek során elárulta, hogy mindhárom gyermekét természetes úton szülte, és a negyedik babáját is így tervezi világra hozni. Hangsúlyozta, hogy a császármetszés nála csak komplikáció esetén jöhet szóba, és hisz a természetes szülés előnyeiben.
Ezek a kijelentések nem maradtak visszhang nélkül. Czutor-Kilián Zsanett, aki három gyermekét császármetszéssel hozta világra, egy 9 perces videóban reagált Vasvári szavaira. Elmondta, hogy bár szerette volna természetes úton megszülni gyermekeit, komplikációk miatt mindháromszor a császármetszés mellett kellett dönteni. Hangsúlyozta, hogy közszereplőként felelősségünk van abban, mit és hogyan mondunk, és fontos lenne elkerülni a természetes szülés és a császármetszés közötti ellentét szítását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Havas Henrik teljesen kiakadt a Honvédkórházra: Az operált térdemmel csak fél óra után tudtam leülni
A tévés hosszú, panaszos posztjában számolt be róla, mit kellett átélnie az állami egészségügyi intézményben. Arra jutott, hogy legközelebb mindenképp a magánszolgáltatást veszi igénybe.
Havas Henrik a napokban a Honvédkórházban járt, és felháborították az ott tapasztalt állapotok. A 75 éves újságíró úgy döntött, hogy legközelebb inkább magánrendelőt választ, miután több mint másfél órát kellett várakoznia az időpontja ellenére.
Havas közösségi oldalán számolt be arról, milyen élményben volt része a Honvédkórházban. Szentendrei otthonából utazott Budapestre, ahol a térdműtétje utáni vizsgálatra kapott időpontot. 10 óra 20 percre hívták, de végül csak délben végzett.
A váró annyira zsúfolt volt, hogy operált térdével fél óráig nem tudott leülni.
„10 óra 20-ra szerzett időpontot a Honvédkórházba. (Ágnes: «Még decemberben!») A Rippl Rónai utcai bejárat után balról éppen kihajtott egy autó, beálltam a helyére. Gyanúsan üres volt az a néhány méter, kiszálltam, visszaballagtam a táblához, láttam, hogy az utcának ez az oldala 40 méteren át a mentőknek van fenntartva” – írta a Facebook-oldalán.
A parkolási nehézségek után végül sikerült bejutnia a kórházba, ahol rögtön szembesült a tömeggel. A bejárat előtt egy férfi és egy nő két kisgyerekkel maszk nélkül sietett be az épületbe, a biztonsági őr figyelmeztetése ellenére. Havas szerint mások sem viseltek maszkot, a biztonsági szolgálat adott nekik egyet.
„Mellettem egy házaspár ácsorgott, nekik sem volt maszkjuk, úgy, mint nekem, a biztonsági őr adott nekünk egyet-egyet. Mielőtt a házaspár férfi tagja felvette volna a maszkot, jól érthetően azt mondta, hogy: «Ezek a büdös cig.nyok...»”
– írta a tévés, hozzátéve, hogy elgondolkodott azon, milyen jövő vár a két kisgyerekre.
A várakozás hosszúra nyúlt, a mellette ülő férfi már fél 9 óta ott volt. Havas Henrik végül délben végzett a vizsgálaton, ahol egy fiatal orvos és a főorvos is udvariasan és szakszerűen bánt vele.
„El kell még mennem egy MRI-vizsgálatra, Ágnessel úgy döntöttünk, hogy a magánszektorra szavazunk” – zárta bejegyzését. Hozzátette: „Így utólag elgondolkodtató, hogy a beszélgetőtársamat Szobról, jómagamat Szentendréről küldtek a Honvédkórházba, ahol hétfő délelőtt akkora a zsúfoltság, hogy az operált térdemmel csak fél óra után tudtam leülni. Nem hiszem, hogy erről az orvosok tehetnének”.