József gazda könnyek között búcsúzott Böbétől a Házasodna a gazda pénteki adásában, míg Gergő gazda ugyancsak nehéz szívvel küldte haza Anitát.
Böbe meglepetésbulival és énekléssel várta haza József gazdát, aki azonban egy másik feleségjelöltjével, Timivel kezdett el táncolni.
„Az lett a vége az egész meglepetésbulinak, hogy én énekeltem, József pedig a két lánnyal táncolt, tehát gyakorlatilag fordítva sült el a dolog” – mondta Böbe, aki két saját dalát is előadta a gazdának, de szerinte József ezt nem értékelte eléggé.
Másnap reggel a gazda félrehívta Böbét, majd hazaküldte a nőt. Közben József elsírta magát, mert elmondása szerint úgy érezte, ezzel a döntéssel kiszakít egy darabot a szívéből. Böbe azt mondta, nagyot csalódott Józsefben, mert szerinte nem adott neki elég esélyt arra, hogy bizonyítson.
A műsorban Gergő gazda is hazaküldött egy feleségjelöltet, Anitát. A nehéz szívvel meghozott döntését azzal indokolta, hogy inkább olyan lányokkal szeretne ismerkedni, akikkel már kicsit előrébb tart a kapcsolata.
József gazda könnyek között búcsúzott Böbétől a Házasodna a gazda pénteki adásában, míg Gergő gazda ugyancsak nehéz szívvel küldte haza Anitát.
Böbe meglepetésbulival és énekléssel várta haza József gazdát, aki azonban egy másik feleségjelöltjével, Timivel kezdett el táncolni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fenyő Miklós utolsó interjújában elmondta, miért nem kapott Kossuth-díjat
A legendás énekes élete végéig hű maradt elveihez, és a legnagyobb állami elismerés sem tudta volna megingatni. Kiderült, milyen feltétellel fogadta volna el a díjat.
„Ha a rock and roll vezet minden helyzetben, amibe csak kerülsz, akkor mindig őszinte leszel, komoly, és soha nem leszel komor” – mondta Fenyő Miklós, a Hungária legendás frontembere, akinek halála után különös súlyt kapnak az Akvárium Klubban elhangzott utolsó nyilvános mondatai. A 78 éves korában elhunyt énekes január közepén került kórházba tüdőgyulladással, és bár úgy tűnt, felépül, a betegség végül legyőzte őt.
A beszélgetés során a rock and roll életszemléletéről is vallott, amely szerinte az emberi kapcsolatokat is gördülékennyé teszi. Persze a lazaság és őszinteség az állami elismerések tekintetében nem feltétlenül jelent előnyt. Szóba került az egyetlen díj is, amelyet pályafutása során nem kapott meg: a Kossuth-díj. Fenyő Miklós egyértelművé tette, hogy ez nem bántja.
„Ezt a díjat ki kell érdemelni. Az, hogy én megérdemlem-e, vagy nem, az valószínűleg nem vitatható, mert úgy gondolom, ha kapnék, akkor olyan nagyon sokan nem vitatnák el tőlem. De az, hogy nem tudom kiérdemelni, az azért van, mert nem akarom kiérdemelni. Annyit nem ér”
Hozzátette, ha mégis felajánlanák neki, csak egy feltétellel fogadná el: ha az indoklással, amit mellé kap, minden szavával egyet tud érteni.
„Ha abban az indoklásban egy olyan szó is van, amivel nem értek egyet, én azt nem fogadom el. Ennyit erről.”
A témát végül a rá jellemző lazasággal zárta le: „Megnyugtatok mindenkit, ez a veszély minket nem fenyeget.”
– írta a 24.hu az Akvárium Klub által közzétett Rónai-interjú alapján, melyet itt tudtok megtekinteni:
„Ha a rock and roll vezet minden helyzetben, amibe csak kerülsz, akkor mindig őszinte leszel, komoly, és soha nem leszel komor” – mondta Fenyő Miklós, a Hungária legendás frontembere, akinek halála után különös súlyt kapnak az Akvárium Klubban elhangzott utolsó nyilvános mondatai. A 78 éves korában elhunyt énekes január közepén került kórházba tüdőgyulladással, és bár úgy tűnt, felépül, a betegség végül legyőzte őt.
A beszélgetés során a rock and roll életszemléletéről is vallott, amely szerinte az emberi kapcsolatokat is gördülékennyé teszi. Persze a lazaság és őszinteség az állami elismerések tekintetében nem feltétlenül jelent előnyt. Szóba került az egyetlen díj is, amelyet pályafutása során nem kapott meg: a Kossuth-díj. Fenyő Miklós egyértelművé tette, hogy ez nem bántja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A menedzser a nagy Fenyő Miklós–Szikora Róbert kibékülésen dolgozott, Hungária-koncertről álmodott
Környei Attila menedzser azon dolgozott, hogy Fenyő Miklós és Szikora Róbert újra együtt lépjen színpadra. A 78 éves zenész halálával a legendás Hungária-koncert álma örökre szertefoszlott.
Hetvennyolc éves korában, január 31-én hajnalban elhunyt Fenyő Miklós, a magyar rock and roll királya. Fenyő már életében legendává vált, halálával pedig egy korszak zárult le a hazai könnyűzenében.
A zenész január közepén került tüdőgyulladással kórházba, szervezete szombat hajnalban adta fel a harcot – írta a Blikk. Bár a menedzsment korábban lassú javulásról számolt be, a színfalak mögött már sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Környei Attila menedzser elmondása szerint január elején még a februárban induló koncertturnéról egyeztettek.
„Csakhogy Miki közben kórházba került. S amikor már egy hete benn volt, az orvosok jelezték, hogy mondjuk le a fellépéseit a közeljövőben, mert a felépüléséhez hosszú hónapok kellenek. Ekkor már lehetett sejteni, hogy nagy a baj”
– mondta a menedzser.
A kórházi kezelést megelőzően Fenyő még elementáris formában állt színpadra. „December végén olyan koncertet adott az Erkel Színházban, amely úgy zárult, hogy a nézők tíz percig felállva tapsolták” – emlékezett vissza Környei Attila.
Környei, az R-GO egykori zenésze nagyjából tíz éve csatlakozott Fenyőhöz menedzserként, munkakapcsolatuk pedig idővel barátsággá mélyült. „Hihetetlen energia lakozott benne, szinte vágyta a közönség szeretetét és közelségét” – mondta Környei, akinek volt egy dédelgetett terve, ami már sosem valósulhat meg. „Döbbenetes, hogy egy ilyen karizmájú zenész nincs többé, hogy Hungária-koncert sem lesz már, pedig mennyit dolgoztam azon, hogy Miki és Szikora Robi újra együtt lépjen színpadra! Egyelőre felfogni sem tudom Miki halálát és azt, hogy véget ért a közös utunk!”
Zsoldos Dedy, a Hungária egykori tagja nevelőapjaként tekintett Fenyő Miklósra. „Mindössze 20 éves voltam, még tanultam, amikor édesapám, Zsoldos Imre és Fenyő Miki valahol találkozott és rólam beszélgettek. Miki látott zenélni és azt szerette volna, ha csatlakozom a Hungáriához. Ez 1982-ben történt, és az én drága édesapám rábólintott és engedélyezte, hogy a fiából is jampi legyen.” Zsoldos Dedy szerint Fenyő pótolhatatlan. „Sokszor mondják valakire, hogy pótolhatatlan, de ez Mikivel kapcsolatban tökéletesen igaz: soha többé nem lesz ilyen karizmatikus, meghatározó, stílusteremtő ember a hazai könnyűzenében.” Hozzátette, küldetésüknek tekintik az életmű továbbvitelét. „S nekem, nekünk, egykori zenésztársaknak innentől kezdve az a küldetésünk, hogy tovább vigyük a legendás és halhatatlan Fenyő Miklós életművét.”
Várkonyi Attilát, azaz DJ Dominique-ot barátság fűzte Fenyő Miklóshoz. Kapcsolatuk a 90-es évek közepén kezdődött, amikor ő volt a Hungária népstadionbeli koncertjének házigazdája. A lemezlovas szerint Fenyőnek nem sokkal a halála előtt még rengeteg terve volt. „Novemberben együtt turnéztunk Angliában és léptünk fel hatalmas sikerrel az ottani magyarok előtt. Órákig beszélgettünk, s itt van előttem, ahogy lelkesen mondja: Attikám, annyi dalom van még a fiókban, annyi tervem van még az életben…” – idézte fel Várkonyi, aki egy ausztráliai fellépés ötletét is felvetette a zenésznek. „Amikor ezt elmeséltem neki, ő nevetve válaszolta: Atti, ha elintézed, hogy a repülő kétóránként leszáll valahol és én cigizhetek meg pihenhetek egy jót, akkor mehetünk…”
Hetvennyolc éves korában, január 31-én hajnalban elhunyt Fenyő Miklós, a magyar rock and roll királya. Fenyő már életében legendává vált, halálával pedig egy korszak zárult le a hazai könnyűzenében.
A zenész január közepén került tüdőgyulladással kórházba, szervezete szombat hajnalban adta fel a harcot – írta a Blikk. Bár a menedzsment korábban lassú javulásról számolt be, a színfalak mögött már sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Környei Attila menedzser elmondása szerint január elején még a februárban induló koncertturnéról egyeztettek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Az orvosok mondták, hogy nem hiszik el” – „Csoda” történt Horváth Éva lábával, pedig már műteni akarták
A műsorvezető a legrosszabbtól tartott, miután a balesete után elfertőződött a sebe. A csontja mégis műtét nélkül forrt össze, de a küzdelem egy váratlan akadály miatt még nem ért véget.
Horváth Éva a Facebookon-oldalán jelentette be az örömhírt, amire 14 hónapja várt: műtét nélkül összeforrt a lábcsontja. A modell-műsorvezető egy rövid videóban számolt be a fejleményekről, amit a baleseti osztályon tett kontrollvizsgálat is megerősített. Elmondása szerint a röntgeneredmény láttán még az orvosok is megdöbbentek.
„Egy év, két hónap kellett ahhoz, hogy összeforrjon a lábam. (...) Az orvosok mondták, hogy nem hiszik el, mert műtétre voltam beírva. Ezt nem mondtam nektek sem, mert az én fejemben ez nem született meg, hogy én műtőbe fogok menni”
– idézte fel a kórházban történteket.
A felépülés hosszú és fájdalmas volt, de a műtét végül elkerülhetővé vált. Horváth Éva szerint a gyógyuláshoz nagyban hozzájárultak a vitaminkúrák, egy speciális, a lábán viselt szerkezet és a safe laser kezelés is. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mentálisan is rendkívül erősnek kellett maradnia az elmúlt 14 hónapban.
Bár a csont már teljesen meggyógyult, a rehabilitáció még nem ért véget. A lábán még mindig rajta van a rögzítő szerkezet, mivel a talpa összezsugorodott, és egyelőre nem tud teljesen rendesen ráállni.
„Ha meg tudtam csinálni, hogy egy csont összeforrt, akkor egy kis ín már nem okoz problémát”
– fogalmazott bizakodóan a jövőbeli feladatokról.
Horváth Éva 2024 novemberében szenvedett robogóbalesetet Balin, ami nyílt lábszár- és bokatöréssel járt. A seb elfertőződött, ami miatt hónapokig tartó, elhúzódó kezelésekre volt szükség, és egy időben az amputáció lehetősége is felmerült. A gyógyulás során tavaly tavasszal a csípőlapátjából ültettek be egy körülbelül ötcentis darabot a lábszárcsontjába, hogy pótolják a baktérium miatt elhalt szakaszt. A fertőzés leküzdését és a csontgyógyulást hiperbár oxigénterápiával is segítették az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban.
A mostani pozitív fordulat után a következő időszak a talpában összehúzódott ín kezeléséről és a gyógytornáról szól majd, hogy újra teljes súllyal tudjon a lábára állni. Ahogy a bejegyzésében is jelezte: „Vannak még feladataim”.
Horváth Éva a Facebookon-oldalán jelentette be az örömhírt, amire 14 hónapja várt: műtét nélkül összeforrt a lábcsontja. A modell-műsorvezető egy rövid videóban számolt be a fejleményekről, amit a baleseti osztályon tett kontrollvizsgálat is megerősített. Elmondása szerint a röntgeneredmény láttán még az orvosok is megdöbbentek.
„Egy év, két hónap kellett ahhoz, hogy összeforrjon a lábam. (...) Az orvosok mondták, hogy nem hiszik el, mert műtétre voltam beírva. Ezt nem mondtam nektek sem, mert az én fejemben ez nem született meg, hogy én műtőbe fogok menni”
– idézte fel a kórházban történteket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia: alig 10 hónaposan meghalt Snoop Dogg unokája
A koraszülött csecsemő tíz hónapot töltött kórházban, 20 nappal ezelőtt vihették haza a szülei. A szomorú hírt a rapper lánya jelentette be, azt a baba halálának okát azonban nem közölte.
Alig húsz nappal azután, hogy tíz hónapnyi kórházi küzdelem után hazatérhetett, elhunyt Snoop Dogg 10 hónapos unokája, Codi Dreaux.
A tragikus hírt a rapper lánya, Cori Broadus jelentette be január 31-én az Instagramon. A kislány január 26-án, hétfőn halt meg, a halál pontos okát a család egyelőre nem hozta nyilvánosságra
Codi élete a kezdetektől fogva küzdelem volt. A csecsemő tavaly februárban, a terhesség 25. hetében, vagyis mintegy három hónappal a kiírt időpont előtt született meg, miután édesanyjánál,
Corinál a terhességi mérgezés egy súlyos, HELLP-szindrómának nevezett formája lépett fel. Az orvosok sürgősségi császármetszéssel segítették világra a babát, aki ezután tíz hónapot töltött az újszülött intenzív osztályon, és január 6-án térhetett haza.
A szülők szívszorító üzenetekben búcsúztak kislányuktól.
„Hétfőn elvesztettem életem szerelmét. Az én Codim” – írta összetörten az Instagram-sztorijában Cori Broadus.
A kislány édesapja, Wayne Deuce szintén a közösségi médiában gyászolt:
„A legszomorúbb vagyok, mióta elhagytál, Codi Dreaux. De tudom, hogy békében vagy. Apa mindig szeretni fog.”
Cori egy másik bejegyzésben a tragédia felfoghatatlanságát hangsúlyozta: „20 nappal később?! Rosszul vagyok” – utalt arra, milyen kevés időt tölthettek együtt otthon.
A gyászoló nagyapa, Snoop Dogg egy szavak nélküli poszttal reagált: egy családi fotót tett közzé, mellette egy imádkozó kéz és egy csillogó szív emojival, kifejezve támogatását a lánya felé.
A családot nem először éri hasonló, felfoghatatlan tragédia: 2019-ben Snoop Dogg másik fia, Corde Broadus veszítette el újszülött kisfiát, Kai Love-ot, aki mindössze 10 napot élt.