Harry Styles megírta minden ruhaboltnak a tökéletes háttérzenéjét – Jóindulattal is közepes a Kiss All The Time. Disco, Occasionally
Harry Styles karrierjében szokatlanul a hosszú csendek, ezért különösen feltűnő volt, hogy az elmúlt években szinte teljesen eltűnt a popkulturális radarokról. A brit énekes negyedik szólóalbuma, a Kiss All the Time. Disco, Occasionally. 2026 márciusában jelent meg, csaknem négy évvel az előző nagylemeze után – ami egy olyan előadónál, aki a 2010-es évek végén és a 2020-as évek elejét, már-már Taylor Swift-i magasságokban dominálta, meglepően szokatlan volt.
Ezt pedig az elképesztően maratoni, közel két évig tartó Love on Tour követte, amely 2021-ben indult és csak 2023 nyarán ért véget, gyakorlatilag folyamatos turnézásba kényszerítve az énekest.
A turné lezárása után Styles látványosan visszavett a nyilvános szereplésekből. A 2023-as zárókoncert után alig jelent meg új zenei anyag, közösségi felületein is csak ritkán szólalt meg, és hosszú ideig inkább az a kérdés foglalkoztatta a rajongókat és a popipart, hogy hol bukkan éppen fel egy random olasz kisvárosi futása során, vagy pedig mennyire sikerül beleolvadni a “civil életbe” egy ekkora világsztárnak.
A tényleges visszatérést azonban csak 2026 elejére halogatta. A rejtélyes, és szinte villámgyors kampányt a korábban megjelent Aperture-ral jelentette be, hogy március első péntekén ismét róla szól majd a zenei lakossági felhám: a Kiss all the time. Disco Occasionally. - jön, és utat tör majd magának, beleivódik a Harry univerzum magasztos kánonjába. De hogy ezt hogyan teszi? A lehető legrosszabbul.
Az új lemez ezektől teljesen eltekint, és bár valamilyen szinten belenyúlik a 80-as 90-es évek diszkó/szintipop témáiba, de ez az élmény maximum arra elég, hogy azt érezzük, hogy egy tetszőlegesen megnevezett ruhaüzletben vásárolgatunk egy tetszőlegesen megnevezett plázában.
Igazán kiemelkedő dalok sincsenek, persze beszélhetünk a stílusnak megfelelő bassline-okról, amik akár a Dance No More-ban és egyéb számokban fellelhetőek, de ezt sokkal inkább egy stílusgyakorlatnak tekinthetjük, mintsem egy giga-éra következő fejezetének.
Persze ez valahol lehet dicséretes is, hogy Harry beleunt a celebéletbe, neki ide a Dürer Kertet, meg a niche európai klubokat, ugyanakkor nagyon agresszív fanatizmus szükségeltetik ahhoz, hogy ezt a lemezt történetesen “nagyokhoz méltónak” nevezzük.
Úgyhogy felmerül ennek a paradoxona, hogy kinek is írnak lemezeket a nagy hírességek, amelyekre a brit karakterek (khm. Alex Turner RENGETEGSZER) elég egyöntetű választ adnak.
Harry Stylest korábban azért is támadták, ami miatt a turnézást inkább egyes városokba költözésre váltotta, hogy aztán a rajongótábor zarándokoljon, komikusan magas árú koncertjegyekért. Az, hogy egy ilyen lemezért az átlagos 120 ezer forintos jegyeket (erős szerencsével lehet, csak 45 ezer, de ez ritka) drágálljuk, azt nyugodtan vehetjük biztosra.
A Kiss All the Time. Disco, Occasionally tehát nem stadionokra íródott, ami viszont az előadó önmagának lábon lövése. Noha ez az elvetemült rajongókat semmiben nem fogja gátolni, tekintve, hogy van az a nagyság, ahol a rajongó addig magyarázza magának, hogy “ez márpedig akkor is a kedvence”, ameddig meg nem győződik róla. Harry Styles pedig bizonyosan ekkora.

