SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Harry herceg az apjáról: „Már nem is válaszol a hívásaimra, úgy érzem, cserben hagyott”



Arról is beszélt, hogy édesapjával és a bátyjával nem túl jó a viszonya. Amikor Kanadában éltek, kétszer beszélt Károly herceggel, aki arra kérte a fiát, hogy foglalja írásba a terveit. Harry ezt meg is tette, apja pedig ezután már nem válaszolt a hívásaira. Szerinte azért, mert ő a saját kezébe vette az életét a családja érdekében.

"Úgy érzem, cserben hagyott, mert ő is hasonlón ment keresztül, tudja, milyen a fájdalom, [ezzel Diana hercegné halálára utalt - a szerk.] Archie pedig az unokája. Ugyanakkor mindig szeretni fogom őt, de sok minden történt, sok minden fáj. Az egyik legfontosabb dolgom az lesz, hogy megpróbáljam helyreállítani a kapcsolatunkat"

- ígérte a herceg.

Vilmos herceggel kapcsolatban már sokkal szűkszavúbb volt, szerinte nincs is sok mondanivaló a viszonyukról.

"Szeretem Vilmost, hiszen a testvérem, sok mindenen mentünk már keresztül. De teljesen külön utakon járunk" - mondta, hozzátéve, hogy most nagy a távolság köztük (nem csak fizikai értelemben), de reméli, hogy "az idő majd meggyógyít mindent".

Harry arról is beszélt, hogy a királyi család már egyáltalán nem támogatja őket pénzügyileg, csak néhai édesanyja örökségének köszönhetően tudott elszakadni az uralkodói élettől. Azt is mondta, hogy a Netflixszel és a Spotifyjal kötött szerződés "sosem volt a tervük része", de kellett a streaming szolgáltatóktól kapott pénz ahhoz, hogy kifizessék a biztonsági embereiket.

Sussex hercege és hercegnéje 2020 márciusában mondtak le királyi feladataikról, és jelenleg Kaliforniában élnek. Harry és Meghan távozását a királyi családból egy év után kellett volna felülvizsgálni. A Buckingham-palota már február 19-én megerősítette, hogy a pár nem tér vissza a királyi feladatokhoz, és Harry lemond tiszteletbeli katonai címeiről. Ez hivatalossá és véglegessé tette a házaspár elválását a királyi családtól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiara Lord kiakadt A Nagy Ő-ben: Más lányokkal való "közös kefélés" már nem fér bele neki
Kiara Lord a kamerák előtt fakadt ki, miután Stohl András más nőkkel is intim közelségbe került. A drámai döntés után a desszertet már kettesben folytatták.


Felrobbant a bomba A Nagy Ő legutóbbi, január 27-i adásában, ahol Stohl András egy lovas programmal egybekötött csoportos randin próbálta megismerni a szívéért küzdő hölgyeket. A hangulat azonban hamar feszültté vált, amikor a színész egy ló tisztítása közben több nővel is túlságosan közvetlen, „tapizós” helyzetbe került - írta a Tények.hu.

A jelenet leginkább Kiara Lordnál verte ki a biztosítékot, aki nem is rejtette véka alá a véleményét. A felnőttfilmes a kamerák előtt fakadt ki a látottak miatt.

„A más lányokkal való közös kefélés az volt az a pont, ami nekem már nem annyira tetszett ezen a randin”

– hangsúlyozta Kiara, aki önmagát kifejezetten birtokló típusnak tartja. „Nagyon territoriális nőnek tartom magam, ezért nehezen viselem ezt, úgyhogy egyáltalán nem volt kedvemre való” – tette hozzá.

Kiara Lord harciassága nem teljesen új keletű, hiszen már a műsor indulása előtt nyilatkozott arról, hogy egy komoly kapcsolatért hajlandó lenne háttérbe szorítani a karrierjét is.

Úgy tűnik, a territóriumharc mostantól még élesebbé válik, a rózsákért folyó küzdelem pedig egyre személyesebb hangot üt meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Az utóbbi időben nem volt önmaga...” - Megtörte a csendet Jákli Mónika édesanyja
Jákli Mónika gyászoló édesanyja a csütörtöki temetés előtt beszélt lánya belső vívódásairól. Az anya szerint a lányát nyomasztotta valami az elmúlt időszakban.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 28.



Megtörte a csendet Jákli Mónika gyászoló édesanyja. A mindössze 31 esztendős influenszer és modell váratlan halála az egész országot sokként érte, miközben a család a csütörtöki temetésre készül. Az édesanya, Maya Jákliová most egy szlovák lapnak beszélt lánya utolsó, nehéz időszakáról.

Könnyek között idézte fel, hogy

Mónika az utóbbi időben nem volt önmaga, és bár kívülről nyugodtnak tűnt, belül komoly félelmek gyötörték.

„Azt mondta, fáradt. Nem fizikailag, hanem mentálisan. Úgy érezte, hatalmas nyomás nehezedik rá” – emlékezett vissza az anya. A legmegdöbbentőbb, hogy

Mónika a halála előtt elárult egy titkot, amely hónapok óta nyomasztotta.

„Nem volt hajlandó nyilvánosan beszélni róla, de úgy érzem, ez kulcsszerepet játszott az életében” – tette hozzá az édesanya, aki szerint a család bár próbált segíteni, nem látták a baj valódi mélységét. „Azt hittük, csak átmeneti időszak, de most már tudom, hogy minden apró jel számított volna.”

Mint ismert, Mónika január 21-én hajnalban, a Nagymegyer és Alsócsallóköz közötti úton szenvedett halálos balesetet, amikor autója lesodródott az útról és egy fának csapódott. Az illetékes hatóságok közúti balesetként vizsgálják az ügyet, és eddig nem merült fel más személy jogellenes magatartásának gyanúja. A rendőrség ugyanakkor arra kérte a nyilvánosságot, hogy ne terjesszenek a nyomozást nem segítő találgatásokat a közösségi médiában.

Jákli Mónikát január 29-én, csütörtökön 11 órakor helyezik örök nyugalomra az alistáli temetőben.

Via Borsonline


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Ő furcsa hangú Szabinája nyilatkozott gyermeke édesapjáról: Akit egyszer én kirakok, az számomra halott
Dancsi Szabina, A Nagy Ő versenyzője, megalázó helyzetbe került, amikor párja egy idősebb nővel csalta meg. Az ex most, a hírnévvel visszatért volna, de a nő válasza mindenkit meglepett.


„Amikor kiderült, hogy megcsalt, azonnal lezártam mindent. Kidobtam, vagy ahogy én mondom, kivittem a szemetet” – jelentette ki határozottan Dancsi Szabina,

A Nagy Ő 35 éves influenszere, aki most először beszélt nyíltan arról a fájdalmas időszakról, amikor kisfia édesapja hűtlen volt hozzá.

A férfi egy idősebb nővel lépett félre, amit Szabina különösen megalázónak élt meg. A megcsalás akkor történt, amikor közös gyermekük még egészen kicsi volt.

Princess Szabina, aki a műsorban pozitív személyiségével és jellegzetesen magas hangjával tűnt ki, a közösségi médiában „cursed.princess” néven ismert, és a civil életben pedagógiai asszisztensként dolgozik. Bár Stohl András a január 27-i adásban elküldte a műsorból, a nő továbbra is a rá jellemző optimizmussal néz a jövőbe, ahogy korábban fogalmazott:

„Feltámadtam a hamvaimból, mint egy pink főnix”.

A történet azonban nem ért véget a szakítással, az anyuka elmondása szerint exe később, amikor látta, hogy az ismertsége növekszik, megpróbált visszatérni az életébe, de Szabina hajthatatlan volt.

„Most akart visszajönni, amikor látta, hogy híres lettem, de sajnálom, ez a vonat már elment. Akit egyszer én kirakok, az számomra halott. Soha nem kaphat vissza”

hangsúlyozta a Borsnak. Ma már az élete középpontjában a kisfia áll, akivel rendkívül szoros a kapcsolata. A közös programok, mint a kártyázás, társasozás, biciklizés vagy éppen a padelezés, mindennapjaik részét képezik. „Nagyon jó a kapcsolatom a kisfiammal. Ő élvezi, hogy most csak én vagyok neki” – mesélte.

Szabina környezetéből is sok támogatást kap, régi ismerősök, szomszédok és még a kisfia volt óvónője is üzent neki, hogy kifejezzék elismerésüket. „Ez emberfüggő: ha valakin nem uralkodik el a féltékenység, az egyszerűen imád engem” – jegyezte meg. Bár élete teljesnek tűnik, a szerelem még hiányzik belőle.

„Sajnos, egy olyan hercegnő vagyok, akinek még nincs hercege. Várom a legjobbat, a legcukibbat, aki a tenyerén hordoz, és megad mindent, amire szükségem van. Teljes az életem, csak a szerelem hiányzik”

– mondta, majd azt is elárulta, milyen lenne számára az ideális társ. „Nem olyan vagyok, aki megül a kanapén. Fontos, hogy közös programjaink legyenek: sétáljunk, utazzunk, repüljünk, hegyet másszunk, és ha kell, még a hétfejű sárkányt is legyőzze.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Arra keltem, hogy ordítottam a fájdalomtól” – Rékasi Zsigmondot mentővel vitték kórházba
Détár Enikő és Rékasi Károly fia azt hitte, vakbélgyulladása van, ezért hívtak hozzá mentőt a szülei. A kórházban kiderült, hogy veseköve van, Zsigmond pedig fájdalmas döntést hozott.


„Arra keltem, hogy gyakorlatilag ordítottam a fájdalomtól” – mesélte Rékasi Zsigmond, aki múlt pénteken, január 23-án mentővel került a Kútvölgyi Sürgősségi Osztályra. A 24 éves vállalkozónál 7–8 milliméteres vesekövet állapítottak meg, a beavatkozást azonban egyelőre halasztja, bízik benne, hogy a kő magától távozik.

A fiatalember a Blikknek elmondta, a heves jobb oldali, háti és hasi fájdalom miatt először a legrosszabbra gondolt.

„Attól tartottam, hogy esetleg eldurrant a vakbelem, vagy más szervem van begyulladva, aminél szintén nagy a lehet kockázat.”

Először a telki háziorvosánál, majd Budakeszin próbált segítséget kérni, de sikertelenül. Miután szülei rászóltak, hogy ne kockáztasson tovább az autóvezetéssel, édesanyjánál, Budakeszin várták a mentőt. A diagnózis gyanúja végül egy drámai pillanatban merült fel. Mialatt a mentő úton volt, a mosdóban azzal szembesült, hogy véres a vizelete.

„Ember ennek még nem örült ennyire, ugyanis ezen a ponton esett le, hogy vesekövem van, nem pedig vakbélgyulladásom. Felkiáltottam az örömtől, hogy hála az égnek, már tudom, hogy mi a bajom”

– idézte fel.

A kórházban kiderült, hogy egy 7–8 milliméter átmérőjű kő okozza a panaszokat. Bár felajánlották az eltávolítását, Rékasi a várakozás mellett döntött.

„Megpróbálom megszülni, mert a hideg ráz ki a kórházaktól, bármilyen beavatkozástól… Várok inkább, hátha sikerül úgy megoldani, hogy a lehető legtermészetesebb úton jöjjön ki, de ez egy elég fájdalmas procedúra”

– magyarázta, hozzátéve, hogy a kapott ellátással és a személyzettel maximálisan elégedett volt.

A történtekről tegnap, január 28-án a közösségi oldalán is beszámolt, ahol köszönetet mondott az ellátásért. „Hatalmas köszönettel tartozom a mentősöknek, és a Kútvölgyi Sürgősségi Osztály minden dolgozójának... Gondoltam én, férfiból vagyunk, ha fáj, akkor fáj, kikiabáljuk magunkból, aztán megyünk tovább. De a szakemberek gondoskodtak róla, hogy ne is lehessen nagyobb bajom” – írta posztjában, amelyre

édesapja, Rékasi Károly is reagált: „nagyon jó, hogy eljutottál a kórházba, ahol figyelmes és törődő ellátásban részesültél.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk