Hajós András a válásáról: A gyerekeink kellettek hozzá, hogy vége legyen
Hajós András hosszú hallgatás után kimondta, miért futott zátonyra a házassága – és azt is, kik mondták ki az utolsó szót: a saját gyerekei. A zenész-tévés Lékai-Kiss Ramónának vallott a TV2 Titkok Ramónával legújabb adásában, amely január 12-én, hétfőn déltől látható a TV2 Play-en.
A tévés házasságának 2015-ben lett vége, ezt követően egy nála 20 évvel fiatalabb nő mellett találta meg a boldogságot. Volt feleségével azóta jó viszonyt ápol, sőt, elmondása szerint bizonyos szempontból jobb is lett a kapcsolatuk, mint előtte. A válás okairól sokáig nem beszélt, most azonban elárulta, hogy a rossz kommunikációs minták vezettek a szakításhoz.
Én sokáig mindent engedtem, és engedtem magam – szerintem túlságosan is – leszidni meg leuralni, aztán viszont teljesen indokolatlanul törtem ki túlzóan. Még azt is mondhatom, hogy szerintem az, hogy a házasságunk végül nem sikerült, nagyon nagy mértékben ennek köszönhető” – vallotta be Hajós, aki a felelősséget is magára vállalta.
A Blikk szemléje szerint a beszélgetés során azt is elmondta, hogy bár a kapcsolatuk már nem működött, a végső lökést a gyerekeik adták meg a váláshoz.
– magyarázta.
Hajós bevallotta, hogy ő volt az, aki eltávolodott. „Ellöktem, talán ezt is lehet mondani, ellöktem őt, mint feleséget. Ő sokkal tisztességesebben és sokkal hosszasabban ragaszkodott volna hozzám, és kezdte volna újra és újra.” A döntés végül felszabadítóan hatott rá.
A mostani jó viszonyt egy humoros történettel is illusztrálta. „Beülnek a gyerekeink a kocsiba, vagy megyünk valahova közösen – mert sok programot csinálunk közösen –, és a fiam látványosan indít egy stoppert. Mondom, mit csinálsz? Azt mondja, hát, olyan másfél órát szoktatok kibírni. Nézem, és ha már nagyon közeledik, akkor kiszállok.”