„Most láttam először sírni” – Nádai Anikó és Hajmásy Péter őszintén beszélt az életmentő műtétről
Hat héttel az életmentő nyitott szívműtétje után már otthon lábadozik Nádai Anikó vőlegénye, Hajmásy Péter. A korábban aktív sportoló komoly kardiológiai problémákkal küzdött: a már ismert szívritmuszavara mellett aortatágulatot is találtak a szívében, ami elkerülhetetlenné tette a beavatkozást.
A műtét öt és fél órán át tartott, ami érthetően megviselte a családot.
– mesélte Nádai Anikó. A feszült várakozás után az orvos hívása hozott megkönnyebbülést, de egyben egy döbbenetes információt is.
Úgyhogy ennél jobb dolog nem történhetett, túl vagyunk rajta” – mondta a műsorvezető az RTL-nek.
A beavatkozás utáni első találkozás rendkívül érzelmesre sikerült.
„Egyből elkezdtem sírni, nem tudom, mi váltotta ki. Bejött, elkezdtem sírni, mindenem fájt, ötszáz cső, nem kaptam levegőt sem. Mondtam, hogy menjen ki, és akkor kiment. Éreztem, hogy valahogy abba kell hagyni, mert nem lesz jó, hogy ott nézi, ahogy sírok órákig” – emlékezett vissza a nehéz pillanatokra. Anikó számára is megrendítő volt a jelenet: „Most először láttam sírni” – tette hozzá.
„Hatodik hete, hogy megműtöttek, és három hete, hogy – hál' Istennek – már itthon vagyok. Napról napra erősödöm, napról napra jobban érzem magam, de még kicsit gyenge vagyok, ám ez ezzel jár, nincs probléma” – mondta állapotáról. A lábadozás alatt mindenben menyasszonyára támaszkodik.
– árulta el, hozzátéve, hogy februárig szeretné visszanyerni az erejét.
Az aortatágulat rendkívül veszélyes állapot, mivel az érfal meggyengülése miatt fennáll a megrepedés kockázata, ami életveszélyes belső vérzést okozhat. Az időben elvégzett nyitott szívműtét ezért életmentő beavatkozásnak számít. A felépülés több hetet, sőt, hónapot is igénybe vehet, ami alatt a páciensnek szigorúan kerülnie kell a fizikai megterhelést, így az autóvezetést is.
Via Blikk