Hajdú Péter: Jelen pillanatban nem látok jobb alternatívát Orbán Viktornál
Hajdú Péter volt a Telex Most jövök című műsorának vendége. A beszélgetés során többször is kitértek arra, hogy a műsorvezető-producernek milyen kapcsolata van a politikával, azon belül is a kormánypárttal.
Arra a kérdésre, hogy a Varga Judit-interjú változtatott-e valamit a reputációján, úgy válaszolt: „összességében nem, de nagyon sokan kikiáltottak fideszesnek. Jó megfigyelők, eddig sem tagadtam, hogy a Fidesszel szimpatizálok”.
- fogalmazott Hajdú, aki arról is beszélt, hogy a fideszességet felülírta az életében Medgyessy Péter megjelenése, valamint az ő nevelt lányával, Hajdú egykori élettársával, Tornóczky Anitával való kapcsolata.
A műsorvezető- producer azt mondta, Medgyessyvel egyébként nagyon sok mindenben egyetértett, a mai napig fontos számára a véleménye, sokat szoktak beszélgetni, elképesztően tiszteli.
- mondta.
Arra a kérdésre, hogy ma is menőnek számít-e, ha valaki a kormánypártokkal szimpatizál, azt mondta: „nem számít ma menőnek fideszesnek lenni, de nem gondolnám, hogy tiszásnak lenni menő”.
Hajdú arra is kitért, hogy nem mindenben ért egyet a kormánypárttal, például a melegekkel kapcsolatos dolgokban sem.
- fogalmazott.
Az interjú során szóba került a Varga Judittal készült interjú is.
Hajdú elárulta, hogy Varga Judit a műsor felvétele előtt jelezte neki, hogy vannak sms-ei Magyar Pétertől, mire ő azt mondta, hogy nem szeretné ezeket bemutatni. Arra a kérdésre, hogy miért nem akarta, azt válaszolta, hogy „mert nem akartam lemenni kutyába, nem akartam ehhez a Mónika show-hoz asszisztálni”.
Azt is elmondta, hogy utólag azt gondolja, jól járt el ebben az interjúban, és tanult is belőle, de ma már úgy látja, jobb lett volna feltenni politikai kérdéseket is.
– jegyezte meg, és hozzátette: „Az én televíziós és médiakarrieremnek egy nagyon komoly és erős mérföldköve volt. De nem gondolom, hogy hibáztam, nem gondolom, hogy ez az interjú szervilis lett volna, viszont pró és kontra kaptam hideget és meleget is érte”.