KULT
A Rovatból

Ha Gáspár Laci dalt ír a mentoráltjának, az szinte sosem végződik jól – ilyen volt az X-Faktor 1. élő showja

Soha nem látott színvonalúra sikerült az X-Faktor maratoni, 5 órán át tartó első élő show-ja. A műsor végén viszont sajnos igazi favoritok estek ki.


Keresztpromócióval indult az X-Faktor maratoni, 5 óra hosszú adása. A két műsorvezető, Miller Dávid és Pápai Joci helyett Puskás-Dallos Peti és Istenes Bence érkezett, a Csillag születik műsorvezetői – de a Most Wanted műsorban látható narancssárga rabruhában. Dávidékat ezalatt szintén rabruhát viselő hölgyek tartották fogva. Bence finoman be szólt Jocinak is:

„Az összes szövegedet elmondtuk erre az estére”.

Tény és való, hogy Joci sokszor csetlik-botlik a műsorvezetői szerepben, és nem a jó értelemben.

Bencééknek még a Kalandra falt és a Kész átverést is sikerült promotálni, mielőtt Joci behívta a Most Wantedes "rendőrtársát", Frohner Fecót, hogy vezesse el a szökött fegyenceket. De a renitens páros még mindig nem távozott, inkább leültek a továbbjutást érő székekre, hogy rendre beleszóljanak a dolgok menetébe.

Végre, ha nehezen is, de elkezdődhetett a műsor, ám ez sem ment zökkenőmentesen, mert a műsorvezetők kicsit összeakadtak a bejátszóval. Hogy a bejátszás nem indult el időben, vagy Dávid volt túl gyors, azt nem tudni, mindenesetre furcsán sikerült ez a pillanat.

Na de ne akadjunk fel egy kis bakin, a lónak is négy lába van, igaz, ő nem vezet műsort a kereskedelmi médiában. Legfeljebb a köztévén.

Mint emlékezhetünk, idén rendhagyó módon 13 versenyző jutott be az élő show-ba, mivel Tóth Andi négy versenyzővel távozhatott a székes körből. A csatorna úgy döntött, ennek ellenére nem fognak többen kiesni a szokásos négynél, hanem 9-en mehetnek tovább a második adásba.

A szabályok annyiban maradtak a régiek, hogy van összesen négy szék, amire a mentorok leültethetik azt, aki arra érdemes. Aki az adás legvégén széken ül, az automatikusan tovább jut. A többiek a veszélyzónába kerülnek, közülük egy valakit még megmenthetnek a mentorok, négy énekesnek viszont véget ér az X-Faktor.

Végre megérkezett a négy mentor is. Megszokhattuk, hogy ilyenkor kötelező megdicsérni a hölgy mentor külsejét, ez most sem maradt el. Bár igaz, ami igaz, nekem is feltűnt, még pedig azért, mert a műsor történetében eddig az volt a trend, hogy a női zsűritagot az élő műsorra a legelképesztőbb ruha és hajkölteményekbe erőltették, Andi ezzel szemben kifejezetten szolid, már-már konzervatív külsővel jelent meg.

Már amennyire konzervatív tud lenni valaki összetetovált karral, de az összkép tényleg nagyon decens lett.

20 perc kellett ahhoz, hogy eljussunk az első fellépőig. Milán csapatából a CFL (Connected For Life) rap duo lépett elsőként színpadra. Saját számot adtak elő, klasszikus rap stílusban. A srácok elmondták a kisvideóban, hogy nagyon egymásra találtak Milánnal, és biztosak benne, hogy sokat fognak együtt dolgozni a jövőben is.

A mentorokat lenyűgöztek a produkció. Egyedül azt kritizálták, hogy túl sok minden történt a színpadon, ezért sokszor nem az előadókat figyelték, hanem a körítést. De nem volt kérdés, hogy négy igent kapnak és leülhetnek.

Jocinak sikerült "CLF"-et mondania. Nem hibáztatom, én is rendszeresen elrontom. Persze a kollégái azonnal lecsaptak a bakira. Joci azzal vágta ki magát, hogy "akkor legyen CLS", utalva a Mercedes osztályra.

Majka versenyzője, Varga Imi következett.

A mentor próbálta afelé terelni a pártfogoltját, hogy ne rekedjen meg saját műfajában, feltéve, hogy nagyszínpadra vágyik és nem akarja beérni annyival, hogy több lagziba fogják hívni fellépőnek.

Teddy Swims The Door című dalát adta elő. Profi előadást kaptunk, és a mentorokat is meggyőzte. Laci igazolva látta azt a döntést, hogy Imi Majka csapatába kerüljön. Neki és Andinak is tetszett, hogy Imi kilépett a saját stílusából. Milánnak viszont kis diszkomfort érzése volt emiatt. Neki is járt a négy igen.

Gáspár Laci versenyzője, az energia bomba Nazira következett. Ő az a hölgy, aki miatt Laci végül lemondott Patai Annától. Nagyon vidám, nagyon energikus, miközben – mint oly sok romának – neki is nehéz sors jutott. De mint elmondta, erőt ad neki, hogy a műsor jóvoltából lehetőséget kap, hogy jobb életet biztosítson a kislányának, mint amilyen neki jutott.

Kovács Erzsi Hosszú az a nap című slágerét énekelte. Sajnos most voltak intonációs problémák, és a feldolgozás kicsit túlburjánzóra sikerült, bár ez utóbbi nyilván nem Nazira hibája. Valkusz Milán elmondta, hogy voltak hibák, de szerinte Nazira egy "bolondgomba" – bármit is jelentsen –, és lehengerlő a jelenléte. Az biztos, hogy szívesen végig táncolnék egy Nazira koncertet, és ez a lényeg.

Majka Balotellihez hasonlította a lányt: őt azért választották ki tizenegyes rúgásra, mert nem görcsölt azon, hogy sikerül-e berúgnia vagy nem, hanem egyszerűen odament és berúgta.

Laci vállalta, hogy Oliver Wolffal közösen talán kicsit túllőttek a célon, és túl igényesen dolgozták fel a dalt, amitől túl nehéz lett. De szerinte Nazira megugrotta.

Istenes Márkó következett, Tóth Andi piros székes versenyzője. Márkó kétségtelenül nagy showman, de szerintem rossz dalt választott neki Andi. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a Nem vagyok teljesen őrült című slágert.

De ahhoz, hogy ezt jól elő tudja valaki adni, ahhoz kell egy olyan erőteljes személyiség is, mint amilyen Koós János volt. Máskülönben csak modoros lesz.

Márkó idézte Andi mondását: „Annyira legyél őrült, amennyire tiszták és tökéletesek a hangok, és amennyire tökéletes a koreográfia." Ezt falvédőre lehetne írni, de azért Márkónál ez most nem teljesen jött össze. Bár a hangokkal nem volt baj, de az őrültség, a játékosság kevés volt.

Majka szerint az előadás inkább hasonlított egy musical részletre. Laci szemmel láthatóan azt sem tudta, hogy ez egy Koós János sláger. Mindenesetre megszületett az első nem az est folyamán. Laci nem akart széket adni a produkcióra, de a másik három mentor mást gondolt, ezért Márkó leülhetett.

Valkusz Milán versenyzője, Kollár Dea nagyon nagy fába vágta a fejét, és sajnos beletört.

Cserháti Zsuzsa Hamu és gyémántját próbálta saját stílusára alakítani. Eleve nem gondolom, hogy ez egy olyan dal lenne, amit ki kellene könnyíteni, akkor működik, ha valaki mindenféle csilliviliség nélkül, eszköztelenül, de jól elénekli.

Dea hangilag sem tudta mindig hozni, amit kell, de ami még nagyobb baj, nem volt ott mögötte mind az az élettapasztalat, fájdalom, amit Cserháti bele tudott vinni. Talán ezért hiányzott az erő, amit Andi is szóvá tett.

Már majdnem leírtam, hogy Dea talán túl fiatal ahhoz, hogy ezt el tudja énekelni, de aztán eszembe jutott, hogy Tóth Verának 19 évesen sikerült.

Laci úgy gondolta, ez egy olyan nagyéneklős dal, amiben már zavaró, ha csúszkálás van. "Kicsit gyermekded éneklés volt." Magam sem mondhattam volna szebben. Előzőleg szerintem senki nem fogadott volna erre, de Dea nem kapott széket.

Maradtunk a Milán csapatnál. Balla Béla sem aprózta el a feladatot, Máté Péter Hazám című dalával érkezett. Megijedtem, hogy ugyanaz történik majd, mint Dea esetében. Ráadásul ebből a számból is van egy emlékezetes tehetségkutatós feldolgozás Oláh Ibolya jóvoltából, aki aztán a koncertjein is előszeretettel elénekelte. Szóval magasra került az a bizonyos léc. Szerencsére Béla rácáfolt az aggodalmaimra. Jogosan kapott széket. Mivel immár mind a négy széken ült valaki – és szerencsére már nem Istenes Bencéék –, a nézők szavazatai alapján a CFL felállt.

A Tonix Honix az évad egyik nagy favoritja. Majka rapperei most sem okoztak csalódást. Az egyetlen problémám velük, hogy tolmácsra van szükségem hozzájuk. Kisebbik fiam hasonló korú, mint ők, ezért próbálok up to date maradni a fiatalok szlengjével, de a 14 éves srácok olyan szavakat használnak, amiket leírni sem tudok.

Balla Béla nem örülhetett sokáig a védettségnek, a srácok ültek le a helyére.

Valószínűleg nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy Patai Annát nagyon vártam. Nem vezetett számára egyenes út az élő show-ba, hiszen a székes feladatnál kétszer sem tudott tökéleteset alkotni, hogy aztán az utolsó párbajban leénekelje a csillagokat.

Kicsit érdekes látni, hogy Andi hogyan anyáskodik Anna felett annak ellenére, hogy a két hölgy egykorú, ráadásul kettejük közül Anna az, aki valóban anyuka már. Érdekesen tudnak alakulni ezek az élethelyzetek. Az Oscar Winning Tears (Raye) nem könnyű dal, de Anna tökéletesen megoldotta. Legalábbis szerintem, mert a mentorok közül többen úgy gondolták, az elején, az énekelt rappes résznél döcögött az előadás. Én ezt nem érzékeltem, akkor sem, amikor cikkírás közben visszanéztem a produkciót.

A lényeg, hogy Anna leülhetett Márkó helyére, ami szerintem jó döntés volt a közönség részéről.

Farkas Ancsa Majka dalával érkezett. A mentor eredetileg Pápai Jocinak írta, aki nem kérte. Pápai Joci viszont erre egyáltalán nem emlékszik. Szóval kicsit nehéz felfejteni, hogy is volt ez pontosan.

Lacinak tetszett, hogy Ancsa magára alakította a dalt annak ellenére, hogy nem neki készült. Milán a hangot és a kisugárzást emelte ki, Andi pedig azt, hogy most látta Ancsit először csajszisnak, ami nagyon jót tett neki.

Ő is négy igent kapott, ezért a két Anna helyet cserélt.

Az idei év különleges abból a szempontból, hogy Laci először hozott magával az élő adásba rappert Lil' Davis személyében.

Ezen a ponton meg kell jegyeznem, nem emlékszem ennyire erős első élő adásra az X-Faktor történetéből. Voltak, akik a többiekhez képest gyengébben teljesítettek, de nem láttam és hallottam olyan szintű bénázást, amik ilyenkor ki szoktak jönni. Ezt tükrözi, hogy majdnem mindenkit leültettek a mentorok még akkor is, ha ezzel éppen a saját versenyzőiket sodorják veszélybe.

Farkas Ancsi adta át a helyét a rappernek.

Lilyz, aki egyebek mellett Pogány Induló vokalistája, emlékezetes produkciót nyújtott a székes körben, amikor egy Aretha Franklin slágert adott elő egyszál gitárral. Lacit annyira inspirálta, hogy dalt írt neki, aminek a duett változata fel is került azóta a netre, de a versenyben a zenészlány egyedül adta elő a dalt.

Az utóbbi években az X-Faktorban megszoktuk, hogy a mentorok dalszerzőként is segítik pártfogoltjaikat. De Laci érzésem szerint rendszeresen túlbecsüli magát ezen a téren. Még emlékszem, amikor néhány évvel ezelőtt Anti bácsi Bródy János slágerekkel beénekelte magát az élő show-ba, ahol Laci rögtön ráerőltette a saját szerzeményét. Csak hát Laci minden tehetséges és erénye ellenére sem Bródy János. Anti bácsi ki is esett.

A felvezető videóban Laci szerényen megállapította, hogy ritka nagy slágert írt, nem is szívesen adja oda másnak.

Természetesen lehet, hogy valóban sláger lesz, de a Hang a sötétben nem egy nagy truváj, bár a zenéje kellemes, a szövege banális közhelygyűjtemény. (Bocs, Laci.)

Az vitathatatlan ugyanakkor, hogy Lilyz rendkívül tehetséges előadó, a kisugárzása is nagyon jó, ezért megérdemelten ülhetett le Lil' Davis helyére.

Mohácsi Anettet is nagyon vártuk már, hiszen hatalmasakat énekelt, és ha nincs a szabálymódosítás, könnyen lehet, hogy kilökte volna Patai Annát a versenyből.

Anett 2021-ben a mentorházból esett ki, és ahogy Tóth Andi igen találóan mondja, egy afroamerikai énekesnő veszett el benne.

Reméltem, hogy nagyon jó lesz, de sajnos csalódást okozott. Pedig az It's Raining Men nekivaló lett volna, de alulintonált is volt, bizonytalan is, szóval felsült.

A mentorok is szomorúak voltak, de nem tudtak széket adni neki.

Elérkeztünk az utolsó produkcióhoz is. Belano robbant be a színpadra, és hirtelen elfelejtettem, hogy már elmúlt éjfél és mindjárt leragad a szemem az álmosságtól. Pedig mint tudjátok, a rapp nem igazán az én műfajom, de úgy éreztem, Belanóból simán végignéznék egy teljes showt.

A mentorok álla nagyobbat koppant a padlón, mint Kunhalmi Ágnes a stúdióajtón.

Majka egyenesen odáig ment, hogy az X-Faktor történetének legjobb rapp előadásának nevezte a látottakat. Ez a srác már most igazi sztáralkat.

Milán Kazinczy babérjaira törve nyelvújítóként lépett fel és megalkotta a "gengszterizmus" és "illegalizmus" szavakat, amiknek a jelentését még mindig keressük.

Mindenesetre nem volt kérdés, hogy Belano leül, így Lilyz volt az, aki az utolsó pillanatban a veszélyzónába került. A négy biztos továbbjutó a Tonix Honix, Imi, Nazira és Belano lett.

Már csak azt kellett eldönteni, hogy kik esnek ki, illetve ki lesz az, akit a mentorok megmentenek. Utóbbi kicsit másként zajlott, mint ahogy megszoktuk hasonló műsorokban. Nem az történt ugyanis, hogy Andiék az utolsó ötből választhattak. Dávidék miután felsorolták a biztos tovább jutókat, elárulták, kik állnak a 8.-9. helyen. Ez Lil' Davis és a CFL duó volt, így a mentorok kettöjük között választhattak.

Mindez azt is jelenti, hogy a "maradék" három versenyző automatikusan kiesett. Anettől, Lilz-től és Deától tehát el kellett búcsúzni. A mentorok nem tudtak dönteni, Lil' Davis és a CFL is két-két szavazatot kapott, ezért végül itt is a közönség szavazata döntött Miló versenyzői javára.

Kicsit sutára sikerült ez a lebonyolítás. Míg máskor feszült, drámai pillanat, amikor kiderül, kik estek ki, a hölgyek távozása teljesen zárójelbe került, mivel a figyelem a rapperek közti választásra irányult. Így érzésem szerint Anették nem is kapták meg azt a méltó búcsút és figyelmet, amit megérdemeltek volna.

A kiesők sem voltak borzasztóan rosszak, a tehetségük vitathatatlan, és voltak olyan évadok, ahol simán mentek volna tovább akár még több adáson keresztül. De idén ez itt és most kevés volt, nagyon erősre sikerült az első adás. Reméljük, hogy nem roppannak össze a versenyzők a folyamatos terhelés alatt sem, és hétről hétre hasonlóan színvonalas produkciókat láthatunk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Justin Timberlake 45 lett, de most inkább annak örül, hogy ezt az elmúlt két évet valahogy túlélte
A turné lement, a bíróság is megvolt, a pletykák is pörögnek: Timberlake születésnapjára minden összejött.


Ma tölti be 45. életévét Justin Timberlake, de az ünneplés helyett a popzene egyik legnagyobb sztárja inkább annak örülhet, hogy megúszta az elmúlt egy-két év eseményeit: egy titkolt, súlyos betegséggel tolt végig egy világkörüli turnét, miközben a törvénnyel is meggyűlt a baja. A házasságáról szóló pletykákról nem is beszélve.

A bíróság előtt végül felelősséget vállalt tettéért, és egy erős üzenettel zárta le azt az ügyet.

„Még ha csak egy italt ittál is, ne ülj a volán mögé. Annyi más lehetőség van” – mondta a bíróságon, miután elismerte bűnösségét. A rajongókat leginkább a tavaly júliusi bejelentése kavarta fel, amikor egy Instagram-posztban vallott arról, hogy Lyme-kórral diagnosztizálták, ami a két éven át tartó Forget Tomorrow World Tour alatt végig megnehezítette az életét.

A betegség tünetei, köztük a komoly idegi fájdalom, a kimerültség és az általános rosszullét, komolyan rányomták a bélyegét a teljesítményére is, amiért akkoriban kapott is kritikákat. „Ha átélted ezt a betegséget vagy ismersz valakit, aki igen, [akkor] tudod: mentálisan és fizikailag is könyörtelenül megterhelő tud lenni” – írta bejegyzésében. A nehézségek ellenére a turnét végigcsinálta.

„Úgy döntöttem, [hogy] a fellépések öröme sokkal többet ér, mint a testem pillanatnyi stressze. Örülök, hogy folytattam”

– tette hozzá. A turné végül több mint száz fellépéssel, 1,25 millió eladott jeggyel és nagyjából 67,7 milliárd forintnak megfelelő bevétellel zárult.

Egy jogi ügy is beárnyékolta a tavalyi évét. 2024 júniusában a New York-i Hamptonsban állították meg a rendőrök ittas vezetés gyanújával. A szeptemberi bírósági tárgyaláson végül egy enyhébb vádpontban, a csökkent képességű vezetésben vallotta magát bűnösnek.

A vádalku részeként körülbelül 250 ezer forintnak megfelelő bírságot és illetéket kellett fizetnie, emellett 90 napra bevonták a jogosítványát

New York államban, és 25 óra közösségi munkára ítélték. Magyarországon ennél jóval szigorúbb büntetéseket rónak ki ennél lényegesen enyhébb ittas vezetésű ügyekre is.

Zenei fronton az új album, az Everything I Thought It Was a Billboard 200-as listáján a negyedik helyen nyitott. A visszatérést egy különös popkulturális esemény is kísérte: amikor megjelent a Selfish című dala, Britney Spears rajongói egy akció keretében elkezdték vásárolni és streamelni Spears 2011-es, azonos című dalát, ami ennek hatására az iTunes-lista élére ugrott. A zenei visszatérés egyik csúcspontja volt, amikor 2024 márciusában Los Angelesben újra együtt állt színpadra a legendás fiúcsapat, az ’NSYNC.

A közös fellépésen előadták a Paradise című új dalt, de felcsendültek a régi klasszikusok is, mint a Bye Bye Bye.

A nehéz időszakban felesége, Jessica Biel végig mellette állt. Egy januári díjátadón a vörös szőnyegen áradozott férjéről. „Én vagyok az első számú rajongója… Egyszerűen nincs még egy olyan ember, mint ő, aki úgy tud fellépni és énekelni, ahogy ő. Nem érdekel, ha őrültnek néznek – két és fél órán keresztül végigtáncolom a koncertjét… Imádom őt.” Szép ez a nyilatkozat, de nem szabad elfelejtenünk, hogy immár 13 év házassággal a hátuk mögött az év végén nagyon felerősödtek a különköltözésről szóló pletykák, mondván: Jessica komoly terveket valósít meg a karrierjében, és nehezen viseli, hogy Justin csak a régi sikereken kesereg, a múltban ragadt.

A színpadi sikerek mellett Timberlake üzletemberként is aktív. 2022-ben egy nagyjából 33 milliárd forintnak megfelelő összegért eladta dalszerzői katalógusát egy befektetési alapnak. Emellett társtulajdonosa a Nashville-ben működő Twelve Thirty Club nevű, több szintes étteremnek és zenei klubnak, amelynek terjeszkedését is tervezik: Austinban egy közel 10 milliárd forintos beruházással nyitnak új egységet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: