SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Ha a Tankcsapdának megfelelt, Majka Úrnak miért nem?” – Visszakövetelné a 8 milliós gázsit a fehérgyarmati polgármester

Majka szerint nem voltak meg az alapvető technikai feltételek. A polgármester azt mondja, nem érti, még a vodkát és a kesudiót is bekészítették.


Ahogy azt mi is megírtuk, elmaradt Majka Fehérgyarmatra meghirdetett koncertje. Az okokról a rapper a közösségi oldalán írt, részletesen kifejtve, hogy a technikai körülmények nem feleltek meg, és bár megpróbálták megoldani, végül nem sikerült a koncertet megtartani.

A Blikk kérdésére Majka elmondta, hogy

"Összességében nagyon amatőr volt minden, se a hangosítás, se a színpad mérete nem stimmelt. Nem tudtuk volna biztonsággal felhúzni a LED-falat, de főleg a hangtechnikával akadtak alapvető problémák. Nyíregyházáról tudtak volna plusz hangfalakat hozatni, de ezek nem érkeztek meg időben. Az már csak hab volt a tortán, hogy a backstage nem volt elkerítve, de ez volt a legkisebb problémánk".

Végül Curtis lépett fel Majkáék helyett.

"Azt kell mondjam, ez egy jó és merész húzás volt a szervezők részéről. Bár tulajdonképpen ha úgy vesszük, én is ott voltam, hisz azon a CD-n, amit Curtis magával visz, én is ott vagyok hangban" – reagált rá a zenész.

A gázsiról a település polgármestere, Dr. Péter Csaba elmodta, hogy:

"Amikor kiderült, hogy Majka nem jön, azonnal összeült egy stáb, megtárgyaltuk, ki ugorhatna be a helyére. Hálásak vagyunk Curtisnek és a többi fellépőnek, Ruszó Tibinek, Hercegnek, DJ Szatmárinak és Szakos Andreának, hogy kihúztak minket a szorult helyzetből".

Szerinte a hangtechnikáért és a színpadtechnikáért felelős cégekkel Majkáék korábban már dolgoztak együtt és akkor nem merült fel probléma.

"Ugyanez a csapat biztosította a technikát a Halott Pénznek, Rúzsa Magdinak és a Tankcsapdának is, ha nekik megfelelt, nem tudom, Majka Úrnak miért nem. A technikusai előre egyeztettek az alvállalkozóinkkal, akik kérték, próbálják ki a technikát, de csak a koncert előtt érkeztek és ránézésre döntöttek, hogy a hangtechnika nem lesz jó, és a színpad sem bírja el a LED-falat. Majka Úr meg sem jelent a helyszínen, pedig még az általa kért kesudiót és vodkát is bekészítettük" – árulta el a városvezető.

"Előre kifizettük a fellépésért kért 8,1 millió forintot, azt természetesen elfogadta az úr, de jelzem, a szerződést átnézik a jogászaink"

- mondta a lapnak, azt is elárulva, hogy jogi útra terelnék az ügyet.

Majka is reagált a polgármester kijelentésére:

"Szégyellje magát! Ha jogi utat akar, miért hívott fel személyesen, hogy esedezve bocsánatot kérjen?!

Lehet, hogy én meg hitelrontásért fogok perelni! Nem igaz, hogy csak a koncert előtt érkeztünk, hiszen nekem már délután öt után jelezték a problémát a technikusaim. Este tízkor kezdődő koncertnél úgy gondolom, ez időben van. Dobálózhat ő a számokkal, de ez a nyolc millió egy bruttó összeg. Minden egyes nagy zenekarnál előre kell utalni legalább két héttel, ebben semmilyen meglepetés nincs"

- mondta a rapper.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
„Szeretnék visszatérni az életbe” – először szólalt meg Sallai Nóra a tragikus autóbalesete óta
A Jóban Rosszban egykori színésznője közel egy évvel ezelőtt szenvedett súlyos autóbalesetet kisfiával. Az 5 éves Bende életét már nem tudták megmenteni, Nóra állapota pedig sokáig kritikus volt.


Tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet Sallai Nóra és ötéves kisfia, amikor egy másik sofőr letarolta őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, sürgősen vérre volt szüksége. Ugyan a kisfiát is kórházba szállították, Bende életét már nem tudták megmenteni, néhány nappal a szörnyű baleset után a kórházban meghalt.

A Jóban Rosszban egykori színésznőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok, sokáig kritikus volt az állapota. Hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd hosszú kezelések követték egymást.

A tragikus baleset óta csak informátorok meséltek arról, hogy éppen hol tart Sallai Nóra kezelése, és hogy van a színésznő. Most azonban ő maga is megszólalt és a story.hu-n keresztül üzent a nyilvánosságnak.

„Szeretnék minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe. Ezt vettem célul. A családom és a barátaim segítenek ezen az úton!”

– fogalmazott Sallai Nóra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Bennem összeomlott minden” – mégsem házasodott össze József gazda és 36 évvel fiatalabb szerelme
A 21 éves egyetemista lány szülei közbeléptek: Patríciát pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja József gazda házából.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



Nemrég még a fellegekben járt József gazda, aki boldogan tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával. A Házasodna a gazda sztárjának azonban darabokra hullott a szíve, ugyanis le kellett fújni a ceremóniát, mivel a 21 éves lányt eltiltották tőle a szülei.

József gazda tavaly egyedüliként kapott második esélyt a Házasodna gazda történetében arra, hogy megtalálja élete párját. Hiába volt meg első látásra a vonzalom a választottja és közte, a forgatások után elárulta, Erika szokásai és elvei nem valók az ő házába, ezért hagyta kisétálni az életéből. A szakítás után Istenre bízta, hogy lesz-e még valaha párkapcsolata. A szerelem akkor kopogtatott be hozzá, amikor nem számított rá. Egy 21 éves, nyíregyházi lányba szeretett bele, akit idén márciusban ismert meg, és a kapcsolatuk olyan gyors ütemben fejlődött, hogy szinte azonnal meg is kérte a kezét.

A debreceni egyetemista és közte lévő 36 év korkülönbség saját bevallása szerint először megijesztette. Mivel komoly szándékai voltak Patríciának, magához költöztette Felsőlajosra. Július elején pedig még arról mesélt, hogy bár Patrícia szülei nem támogatják a frigyet, be akarják bizonyítani, hogy mindent elsöprő szerelem az övék, így kitűzték az esküvőjük dátumát augusztus 29-re.

Pár héttel később azonban váratlan fordulat következett be.

„A szülők nem támogatták a kapcsolatunkat, főleg az anyukája, és történt valami, amit magam sem tudok megemészteni. Júliusban Patríciának még volt egy vizsgája, ami nem sikerült, ezért Debrecenben maradt, majd visszajött hozzám, aztán egyszerűen elvitte az édesanyja. Nem értettem, mi történik, minden dugába dőlt... Azzal a kérdéssel ment el, hogy visszafogadom-e, mondtam neki, el sem engedlek, lezsibbadtam teljesen. Úgy nevelték a szülei, hogy ki tudják rántani alóla a szőnyeget. Ő még nem tud megállni a saját lábán, bizonytalan”

– árulta el a Blikknek az összetört szívű József gazda.

„Pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja, július 8-án egy terepjáróval, emlékszem, pont esett az eső. Bennem összeomlott minden, én akkor nagyot csalódtam benne, úgy éreztem, hogy megszívatott. Utólag jöttem csak rá, hogy vissza akar jönni hozzám. Ha ezt kibírja a kapcsolatunk, akkor mindent túlélünk, és csak megerősít bennünket”

– mondta az RTL sztárja.

„Összetörtem a kudarcba fulladt az esküvő, nagyon rosszul érzem magam. Most várom a fejleményeket, mert látok esélyt arra, hogy visszajön. Hátha megértik a szülei, hogy komolyan akarjuk, vagy pedig át vagyok verve családostól, mindenestől”

– jegyezte meg csalódottan József, aki hozzátette: a rengeteg munka legalább lefoglalja, mert másképp ki sem bírná az őrjítő várakozást és reménykedést.

Az ötgyermekes édesapa úgy gondolja, Patrícia személyében megtalálta a nagy őt, éppen ezért nem akarja elengedni a kezét, de jelenleg tehetetlennek érzi magát. Még hívni sem meri a menyasszonyát, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza, így viszont alig tud róla valamit.

Az elmaradt esküvő ellenére viszont még mindig bízik abban, hogy a kedvese idővel visszatér hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő kijelentést tett Ambrus Attila sztárboxos veresége után: erre készül a Viszkis
Szerinte ellenfele, BSW Matyi nyeri majd a kategóriájukat. A meccs elvesztésével, pedig egy fogadást is elbukott, így mindenképp elmegy majd a rapper egyik koncertjére.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Vasárnap este lépett a ringbe BSW Matyi és Ambrus Attila a Sztárbox idei évadának első adásában. A kezdeti ismerkedést követően a zenész hamar átvette az irányítást: a 35 éves rapper lényegesen többször talált be Attilának, aki azonban végig kitartóan küzdött a ringben. A négy menet után a találkozó győztese egyhangú pontozással BSW Matyi lett, aki ezzel továbbjutott az elődöntőbe.

„Nyilván a srác nem tudott kiütni, pedig két olyan ütést bekaptam, hogy láttam a csillagokat is...”

– mondta a Blikknek Ambrus Attila nem sokkal az összecsapás után.

„Ezt a sorozatot ő fogja megnyerni. Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a Matyi gyereket nem fogják megverni. És sajnos elbuktam a fogadásomat, így el kell mennem a koncertjére is...”

– fogalmazott a Viszkis, akit tapasztalata és kitartása ezúttal nem vezetett sikerre, az élet más területein azonban még várnak rá kihívások.

„Szeretem a zenét, dobolok is. Az a célom, hogy hatvanéves koromra csináljak egy dobzenekart, illetve egy börtönzenekart. Vagyunk egy páran ebben a műfajban... Tanulom a zenét, hetente járok tanárhoz, de el fogok menni Matyi koncertjére is, sőt, még jegyet is veszek rá”

– jelentette ki az 57 éves Ambrus, aki hozzátette: továbbra sincs üresjárat az életében, keramikusként sokat piacozik, önkormányzati rendezvényekre jár, illetve kóstolóval egybekötött csapatépítőket is tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt a szakításáról Harsányi Levente: Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott
A műsorvezető nehéz időszakon van túl: szakítottak a menyasszonyával, és néhány hét leforgása alatt a testvérét is elvesztette.


Harsányi Leventének nehéz hónapok állnak a háta mögött. Pár hete ugyanis szakítottak menyasszonyával, Oberskovszky Larával, később pedig kiderült, hogy egy hónap leforgása alatt elvesztette a bátyját is.

Testvére tragikus hirtelenséggel, két nappal egy sikeres életmentő műtét után hunyt el. „Erre nem lehet felkészülni. Kivéve, ha beteg az ember, de a testvérem nem volt az...két nap alatt ment el” – mondta korábban a Borsnak Harsányi Levente.

Ami a szakítást illeti: az év elején még az esküvő is szóba került. Larát két éve egy partin ismerte meg a műsorvezető, gyorsan egy hullámhosszra kerültek, így még abban az évben meg is kérte a kezét. Közös otthonról és esküvőről álmodtak, de aztán máshogy alakultak a dolgok, és nemrég véget ért a kapcsolatuk.

A műsorvezető most a Borsnak beszélt arról, hogy van a történtek után. Harsányi azt mondja, megtehetné, hogy egy dohos, sötét pincébe zárkózik a szeptemberi napsugarak elől és borús hangulatú Depeche Mode dalokat hallgat, de ez nem jelentene megoldást.

„Én azt gondolom, hogy mindennek oka van, véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de én elhatároztam, hogy nem fogok ebbe belesüppedni. Az élet, ha jó vagy, előbb vagy utóbb visszaigazol téged. Nem túlzok, én most baromi jól vagyok. Rengeteg munkám van, a visszérműtétem is jól sikerült, és most már észreveszem, hogy milyen jó csajok mászkálnak az utcán”

– mondta.

Elárulta, a krízisek nagy részét többnyire egyedül dolgozta fel, egy-két barát maradt mellette, és megválogatja, kihez kapcsolódik. Arról is beszélt, hogy most nem élvez prioritást, hogy új kapcsolatba ugorjon, mert egy nagy szerelem lezárása után őszintén nem tudna újba kezdeni, de nyitott szemmel jár.

„Én eleve nagyon nehezen nyitok, nem könnyű közel kerülni hozzám, ha viszont valakit megszeretek, azt nehezen engedem el. Én hiszek abban, hogy nekem Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott. Ő már mással él, de annak is örülök, hogy nem acsarkodva váltunk el”

– fogalmazott Harsányi Levente.


Link másolása
KÖVESS MINKET: