„Abban bíznak, hogy engem börtönbe lehet dugni” – G.w.M állítja, milliókat hordott exe kapujába, Nagy Melanie viszont azt mondja, hónapok óta nem kap gyerektartást
"Annyit fizetek, mint öt elvált apuka" – fakadt ki Varga Márk, azaz G.w.M, aki szerint volt felesége, Nagy Melanie boszorkányüldözést folytat ellene, miközben az édesanya állítja: hónapok óta nem kap gyerektartást, ezért a hatóságokhoz fordult. A négy éve húzódó konfliktus a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor legújabb felvételén lángolt fel újra, amely péntek estétől érhető el a Frizbi TV YouTube-csatornáján – írta a Blikk.
A rapper úgy érzi, egykori párja minden lehetséges eszközzel igyekszik tönkretenni őt. „Nálam ez a dühös ex, ez a boszorkány nagyon kemény: folyamatosan próbál keresztbe tenni, álhíreket generál és befolyásolni akarja a gyerekeket” – jelentette ki G.w.M, aki szerint a támadások célja a karrierje derékba törése. „Provokálva vagyok, abban bíznak, hogy engem börtönbe lehet dugni, a hírnevemen akkora csorbát lehet ejteni, hogy soha többé nem lesz koncertem” – tette hozzá a zenész. Állítása szerint a viszony annyira elmérgesedett, hogy volt példa fizikai rongálásra is. „Lerugdosták a vadiúj kocsimat, amikor odamentem a gyerekekért” – emlékezett vissza egy esetre, majd elárulta, hogy egy hónappal később tízmillió forintot kértek tőle kölcsön, amire határozott választ adott: „Nem adtam.”
Edina felidézte, hogy Varga Márk már kapcsolatuk elején tisztázta vele a prioritásokat: „Nekem azt mondta Márk, hogy figyelj, itt a két gyerekem, én úgy nevelkedtem, hogy ha ilyen van, nekem kötelességem eltartani a másik családot is.” A feleség úgy tudja, Nagy Melanie korábban 2,4 millió forint körüli gyerektartást követelt, amit ők irreálisnak tartanak.
G.w.M szerint a közvéleménynek fogalma sincs a valós számokról, de ő mindent dokumentál. „De ha én mondanék egy számot, hogy négy év alatt mennyi gyerektartást fizettem, szerintem sok ember összeesne” – vélekedett a rapper, hangsúlyozva, hogy rengeteg készpénzt is átadott. „Olyan támogatást nyújtok, számtalanszor milliókat vittem a kapujába és odaadtam a kezébe” – állította a műsorban.
A történet másik oldalán azonban Nagy Melanie egészen más képet fest a helyzetről. Az édesanya még szeptemberben, a Story magazinnak adott interjújában beszélt arról, hogy volt férje nem teljesíti kötelezettségeit.
Elmondása szerint több állást is vállalnia kell a megélhetésért, amivel a gyermekei is tisztában vannak. „Tudják, hogy miért dolgozom három munkahelyen, hogy milyen helyzetben vagyunk” – mondta a rapper volt felesége. A korábbi sajtóhírek szerint a viták során felmerült már 1,5 millió forintos havi igény és egy 40 milliós közös hitel kérdése is, ami tovább bonyolítja a szövevényes ügyet.