SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Gryllus Dorka véletlenül tudta meg, hogy terhes - 47 évesen már nem számított újabb gyerekre

A színésznő korábban már lemondott a gyermekvállalásról. Most őszintén mesélt arról egy interjúban, hogy miért érzi csodának Áron születését.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. január 23.



Gryllus Dorka volt Kadarkai Endre új, Nőszintén című műsorának első vendége, ahol az anyaságról is megosztott személyes történeteket, vette észre a 24.hu. A színésznő 39 és 47 évesen lett édesanya, két fia édesapja Simon Kornél. Gryllus elmondta, hogy mielőtt megismerte mostani férjét, már lemondott arról, hogy gyereke szülessen, mivel korábbi párja nem vágyott gyerekekre.

„Azt tudtam, hogy nem akarok egyedül lenni ebben a dologban” – mondta Gryllus Dorka, aki azért érzett így, mert látta, mennyire nehéz az egyedüli szülőség. Saját édesanyja nevelte őt és testvérét úgy, hogy az apja, Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője ritkán volt otthon.

Amikor megismerkedett Simon Kornéllal, magától értetődőnek érezte, hogy gyerekük lesz. Kezdetben azonban úgy tűnt, hogy ez nem valósulhat meg, ami nagyon megviselte a színésznőt. „Úgy éreztem, hogy kész, elrontottam az életemet. Elment az idő, és én nem fogtam fel, hogy mi van” – emlékezett vissza.

Első fia, Soma megszületése után nem számított arra, hogy újra anya lesz, ezért Áron érkezése teljes meglepetésként érte. Soma azonban testvért szeretett volna, és gyakran foglalkozott ezzel a gondolattal. Gryllus így mesélt erről: „Nagyon féltem ettől, mert ő állandóan ezzel foglalkozott. Akkor én már egészen biztos voltam benne, hogy ez nem valósul meg.”

Gryllus Dorka annyira nem számított második gyerekre, hogy először fel sem tűnt neki, hogy terhes.

„Kicsit nőtt a hasam, de akkor jött a covid, forgattam egy filmet, ami leállt... Láttam, hogy nő a hasam, és kérdezgettem az edzőmet, hogy ez mi. És akkor egyszer, mikor zuhanyoztam, bejött Korci, és kidülledt szemekkel azt mondta: »Dorcikám, te terhes vagy!«”

– idézte fel nevetve.

A terhesség gyanúját végül egy teszt is megerősítette, így orvoshoz fordult.

„Felhívtam a nőgyógyászomat, és mondtam, hogy csináltam egy tesztet, pozitív lett, de én nem akarok gyereket. Elmentem hozzá, és csodálatos jelenet volt: mindenki tátott szájjal nézte a monitort. Mondta az orvosom, hogy itt van, de inkább ne nézd meg, hogy ha nem akarod. És én mondtam, hogy de, megnézem. Akkor elindult a film, hogy úristen, gyerekünk lesz.”

Bár a színésznő életkora miatt a várandósság több veszélyt is magában hordozott, ő nem aggódott. Szerinte mindössze hat százalék esély van arra, hogy egy 47 éves anya teljesen egészséges gyermeket szüljön, de ők benne voltak ebben a hat százalékban.

„Ez egy csoda, hogy ő itt van, mintha egy másik életet élnék. Ott szaladgál egy ilyen kis tündér minden reggel!” – zárta gondolatait Gryllus Dorka.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Váratlanul elhunyt a Drága örökösök színésznője, a család és a kollégák sem tudják, mi történhetett
Csombor Teréz alig két hete még színpadra lépett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. február 17.



Kollégái és családja is mély döbbenettel fogadta Csombor Teréz halálhírét. A 68 éves színésznő hirtelen hunyt el, a pontos okot egyelőre nem tudni.

A Drága örökösök című sorozatból is ismert színművész alig két hete még színpadra lépett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A teátrum szombaton jelentette be halálát, és közleményükben úgy fogalmaztak, hogy „hirtelen távozott az élők sorából”.

Egyik kollégája szerint Csombor Teréz korábban betegséggel küzdött, de abból néhány éve kigyógyult.

„Az egész színházi világot sokkalta a halála, hiszen február elején még bemutatója volt, és további szerepei az évadra. Időközben őt is ledöntötte az influenzajárvány, ebből lábadozott otthon. Hogy ez okozta-e a tragédiát vagy valami más, még a fia sem tudja. A boncolás után derül ki, mi volt a baj”

– mondta a Blikknek a kolléga.

Csombor Teréz több mint negyven éve volt a kecskeméti színház társulatának tagja, meghatározó alakja volt a teátrumnak. Halála után a kollégái is megrendültek.

„Anélkül, hogy megbeszéltük volna, a másnapi próbára mind feketébe érkeztünk. Le vagyunk sújtva, és milyen kegyetlen az élet”

– tette hozzá a színésznő egyik pályatársa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A családom nélkül nem élnék” – Áttétes daganatos betegséggel küzd a magyar Jason Momoa
Megyeri Balázs élete egyik legnagyobb harcát vívja. Nemrég pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála, már meg is műtötték.


Megyeri Balázs, a világsztár Jason Momoa első számú európai dublőre élete egyik legnagyobb harcát vívja. A kaszkadőr és színész számos hírességgel dolgozott már együtt, emellett reklámfilmekben is szerepelt. Sokan Ecomanként is emlegetik, mivel aktívan részt vesz az állatvédelemben.

Korábban komoly egészségügyi kihívásokkal kellett szembenéznie: a Covid miatt egy időre elveszítette a látását, amelyet öt műtéttel sikerült helyreállítani, és gyerekkora óta szívritmuszavara van. Ezektől eltekintve viszont majd kicsattant az egészségtől, aztán tavaly szokatlan tüneteket tapasztalt magán.

„A tavalyi évben sokszor éreztem magam levertnek, gyengének, amin a pihenés sem segített, sőt, olybá tűnt, attól még fáradtabb vagyok. Nem értettem, hogy a mindig tettre kész energiáim hova tűntek, valamint a több mint 10 éve nem tapasztalt szívritmuszavarom (pitvarfibrilláció) miért lett havi rendszerességű” – mesélte a Blikknek Balázs, aki ezért orvoshoz fordult.

Háziorvosa alapos vizsgálatokat végzett rajta, majd endokrinológushoz küldte, aki rosszindulatú pajzsmirigyrákot diagnosztizált nála, és felfedezett egy gyanús nyirokcsomót is a légcsöve mellett. A mintavétel eredménye igazolta az áttéteket és a daganat terjedését, ezért azonnali műtétet javasoltak.

Február 3-án, a névnapján meg is műtötték, így azt mondja, a nehezén már túl van. Ugyanakkor később elkapott egy vírust, ami nehezebbé teszi a gyógyulását.

„Sajnos, később elkaptam egy vírust vagy fertőzést, aminek köszönhetően belázasodtam és köhögök, valamint a műtéti sebem is begyulladt... Mindez egy kisebb akadály a gyógyulás útjában, de, hála Istennek, jó kezekben vagyok”

– fogalmazott Balázs, aki jelenleg otthon, családja körében lábadozik.

A műtét és a fertőzés miatt egyelőre beszélni sem tud, ezért a Blikk munkatársaival is írásban kommunikált. A teljes gyógyulás érdekében további kezelések várnak rá.

„Ha jobban leszek, vár rám egy izotópos terápia, gyógyszeres kezelés, hogy a többi áttétet is legyőzzük, de ez még a jövő csatája. A szeretteim, a családom nélkül nem élnék, a legsötétebb órákban is fogják a kezem”

– mondta Balázs, aki hangsúlyozta, mennyire fontos a rendszeres szűrővizsgálat.

„Arra, hogy időben sikerült-e elcsípni a betegséget, a többi kezelés után lenne maximálisan hiteles a válasz, ám úgy gondolom, időben voltunk. Nagyon fontos a szűrés, és hogy az ember addig menjen a problémáival, amíg nem kap egyértelmű válaszokat a kérdéseire. Semmilyen panaszt, kellemetlenséget, fájdalmat nem szabad alábecsülni és egy kézlegyintéssel elintézni, mert később sok gondot okozhatnak”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Titkos szerelem, titkos baba? – Az influenszer bevallotta, hogy Elon Musk gyermekét szülte meg néhány hónapja
A 26 éves Ashley St. Clair azt állítja, hogy megszülte Elon Musk 13. gyermekét. A fiatal nő most először beszélt a milliárdossal való kapcsolatáról, amely szerinte az X-en indult üzenetváltással.


Ashley St. Clair az X-en hozta nyilvánosságra, hogy öt hónappal ezelőtt gyermeket szült Elon Musknak, miután bulvárriporterek zaklatták. A hír bombaként robbant, de Musk egyelőre nem kommentálta az állításokat, és a képviselői sem reagáltak a megkeresésekre.

Az influenszer ügynöke azt állította, hogy Musk és St. Clair „egy ideje dolgoznak” a gyermekneveléséről szóló megállapodáson. Arra várnak, hogy Elon Musk nyilvánosan elismerje, hogy ő a gyermek apja, véget vetve ezzel az indokolatlan találgatásoknak.

St. Clair szerint kapcsolatuk egy X-en folytatott beszélgetéssel kezdődött 2023 májusában. „Musk nagyon vicces, okos és földhözragadt volt” – emlékezett vissza a nő, aki a Twitter megvásárlása miatt figyelt fel a férfira. Később a milliárdos egyre többet írt neki, és megkérdezte, hogy jár-e az influenszer Austinban vagy San Franciscóban. A hölgy akkoriban a Babylon Bee-nél dolgozott, és a főnöke egy interjú miatt San Franciscóba küldte, ahol végül találkozott Muskkal. A nő szerint itt indult a románc, amely végül terhességhez és gyermekáldáshoz vezetett.

St. Clair azt is mondta, hogy a terhessége során teljesen elszigetelt volt. „Mindazt, amit korábban csináltam, már nem tudtam megtenni. Azt mondták, hogy ne mondjam el senkinek, mi történt” – fogalmazott. Azt állítja, hogy Musk egyik embere, Jared Birchall azt kérte tőle, hogy a gyermek nevét ne jegyezzék be a születési anyakönyvi kivonatba a magánélet védelme érdekében.

A nő elárulta: már többen is találgattak a gyermekkel kapcsolatban, és előfordult, hogy zaklatták az utcán és az online térben is. Ashley végül azért hozta nyilvánosságra a hírt, mert egy bulvárlap szerinte követni kezdte.

„Ez egy megkönnyebbülés is számomra, mert az életemből majdnem egy évet kénytelen voltam titokban élni. A fiam még soha nem hagyta el a lakást, mert az édesapja félt attól, hogy valaki meglátja”

– mondta az influenszer, aki azt is elárulta, hogy Musk többi gyermekével már találkozott, de az anyjukkal nem. Musk édesanyjával, Maye Muskkal ugyanakkor sok időt töltöttek együtt, de állítása szerint ő sem tudott a terhességről - írta meg a történetet a New York Times.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A 75 éves Vera Wang merész ruhában jelent meg a BAFTA-gálán
Simán letagadhat jó pár évet a divattervező, aki amúgy sem riad vissza az extravagáns ruhakölteményektől.


Február 16-án tartották a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjátadó gáláját. Az eseményen részt vett Vera Wang is. A 75 éves divattervező egy igazán merész ruhadarabban jelent meg.

A szettről az Instagram-oldalán is posztolt. Alul egy hosszabb, de szűk fekete és fehér szoknyát viselt, míg felül csupán egy elég rövid és sokat mutató fekete felsőt.

Íme a ruha hátulról:

A vagány divattervező ezúttal is feltette a lassan védjegyének is mondható napszemüvegét, amit szinte minden alkalommal látni lehet rajta. Na és persze a merész szettektől sem riad vissza. A korát meghazudtoló Wang gyakran jelenik meg hasonlóan merész, sokat mutató ruhakölteményekben.

Íme néhány ezek közül:

A meghökkentő szettek nem számítanak újdonságnak a vörös szőnyegen: Kim Kardashian, Lady Gaga, Zendaya, Ariana Grande is vonult már fel igazán extra darabokban különböző eseményeken. Legutóbb viszont Kanye West felesége választott magának egy olyan "ruhát", amivel nemcsak meglepte a közönséget, de talán még inkább felháborította.


Link másolása
KÖVESS MINKET: