SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Geszti Péter: ByeAlex forradalmár, Molnár Áron meg szavalna az asztalon

Az RTL új tehetségkutatójában Geszti Péter is zsűrizik, és már most megvan a véleménye kollégáiról. Azt is elárulta, miért nem tartja magát forradalmárnak.
F. O. - szmo.hu
2025. június 08.



A Csillag Születik új évadában Geszti Péter is helyet kap a zsűriben, mellette Köllő Babett, ByeAlex és Molnár Áron értékeli majd a versenyzőket. Geszti a napokban elmondta, mit gondol férfi zsűritársairól, és azt is, hogy ő maga miben különbözik tőlük.

A zenész szerint ByeAlex és Molnár Áron is egyfajta forradalmárként működik, még ha egészen más stílusban is.

„Én mindkettőjüket egyfajta forradalmárnak látom, még akkor is, ha gesztusaikban eltérnek.

Alex blazírt őszinteséggel megmondja, amit gondol, aztán ahogy esik, úgy puffan. Áron a zsűrizésben udvariasabb lesz, de őszinte, ahogy a közéleti tevékenységé­ben” – fogalmazott a Storynak.

Azt is hozzátette, hogyan tudná elképzelni őket a 19. századi forradalom közegében. „Szerintem simán beférnének az egykori márciusi ifjak közé, és ott lehet, hogy Áron szavalna hangosan az asztalra ugorva, és Alex lenne az, aki két nyekkenés közben kirendeli az első szíverősítőt a társaságnak a Pilvaxban.”

Geszti saját magát azonban másképp látja. Úgy fogalmazott, hogy ő nem a barikádokon küzd, hanem inkább hidakat épít. „Magamat egyáltalán nem tartom forradalmárnak. Az ifjú szabadságharcosok felszedik az utcaköveket, elhajítják őket, és ott vannak a barikádokon. Én más attitűddel élek,

én lerakni szeretem a köveket, és azon dolgozni, hogy utakat építsünk egymás felé.

Persze kitartóan ragaszkodom a demokratikus alapértékekhez, amik jó ideje kihalni látszottak a valóságból. Rendületlenül hiszek a jogegyenlőségben, a sajtószabadságban, a kisebbségek védelmében, a környezetvédelemben, és képviselem is dalaimban, megszólalásaimban a magam módján. De forradalmár nem vagyok” – mondta a lapnak.

A beszélgetés során arra is kitért, hogyan készül a zsűrizésre. Elárulta, hogy előre végiggondolja majd a helyzeteket, és próbálja felmérni, a többiek mire hogyan reagálnának. Törekszik majd az egyenes és sokszínű megfogalmazásra, de ehhez – mint mondta – előzetesen edzenie kell magát.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hat napon át küzdöttek Farkasházy Tivadar életéért az intenzív osztályon, miközben felesége is 24 órás ellátásra szorul
A humorista életéért napokig küzdöttek a veszprémi kórházban. Közben otthon felesége, Mimi is súlyos állapotba került, akiről Farkasházy mindenáron gondoskodni akart.


Farkasházy Tivadar hat napot töltött a veszprémi kórház intenzív osztályán súlyos tüdőgyulladás miatt. Négynapos, 39 fokos láz után az első orvos nem tartotta szükségesnek az antibiotikumot. Később két másik orvos javasolta volna, de ők nem írhatták fel, az ismerős patikusok pedig nem adhatták ki recept nélkül.

„Rendben, de akkor a szabálytalan halált is tiltsák meg, mert volt némi esélyem rá”

– mondta. Két nap telt el, mire egy röntgen kimutatta a tüdőgyulladást. A laboreredmény a Semmelweis nap miatt késett, de vészhelyzet esetén a labor riadóztat, így egy hatos telefonláncon keresztül egy füredi orvos hívta, hogy mentőt indítana hozzá. Amikor megkérdezte, hogy csak egy tüdőgyulladás miatt-e, azt a választ kapta:

„Nem, egy létfontosságú szerve is bármikor leállhat!”

A mentő hangos és rázós volt, Farkasházy szerint inkább dinnyeszállításra készült, és nem Porschéből vagy Ferrariból alakították át. Úgy gondolja, hogy „egy szülő nőnek nem ajánlanám, mert akkor lehet, hogy egy erdőt kell beírni a gyerek születési helyeként.” Azt javasolja, hogy

„Takács államtitkár naponta ezzel járjon munkába.”

A kórházban először infúzióra kötötték, majd oxigént is kapott.

A Heti hetes egykori sztárja most a Klubrádió YouTube-csatornáján szerepel a Tele van a Hócipőnk című műsorban, amely fél éve fut. Csak egyszer hiányzott, akkor Pankotai Lili helyettesítette. „Azt mondta, hogy vagy nyaralok, vagy megijedtem tőle. Utóbbit kikérem magamnak, nem vagyok rendőrség, előbbi viszont telitalálat volt, mert szó szerint intenzív nyaralás van mögöttem” – fogalmazott a humorista.

Miközben ő az intenzíven feküdt, felesége, Mimi még kétségbeejtőbb helyzetbe került. Ironikusan azt javasolta minden idős házaspárnak, hogy ne legyenek betegek egyszerre, ami náluk sajnos megoldhatatlan.

„Persze reménykedem, s egy biztos, ott az intenzíven izzadva, kétségek között jöttem rá újra, hogy van annál fontosabb is, mint hogy Puzsér Róbert milyen hazugságokat terjeszt állandóan rólam. Fontosabb az egészségem, a fiaim, az unokáim és még fontosabb, hogy Mimire vigyázhassak” – zárta gondolatait Farkasházy Tivadar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Most megdöglesz, balettpatkány” – feljelentették Kajdi Cylát, pedig csak a Macskafogóból idézett
A sztármodellügynök csak poénkodott, mégis a vádlottak padjára került. Egy régi rajzfilmidézet lett a veszte – de végül az egész tárgyalás kabaréba fordult.


Kajdi Csaba a Sláger Reggelben mesélte el, hogy bírósági ügy lett egy kommentjéből, amit a Facebookon írt egy ismerőse bejegyzéséhez. Az illető arról posztolt, hogy egy zsaru megbüntette őt, és fröcsögött, hogy ez mekkora patkány dolog volt. Kajdi csak ennyit írt a kommentbe:

„Most megdöglesz, balettpatkány”.

Ez a mondat végül feljelentéshez vezetett, és Csabát vádlottként idézték be a bíróságra. „Másodrendű vádlott voltam, a bíró rezignált arccal felolvasta a bűncselekményt, amit elkövettem” – mesélte a rádióban.

A tárgyaláson megkérdezték tőle, ő írta-e a kommentet, és miért tette. Kajdi így válaszolt:

„Idéztem a Macskafogóból”.

Elmondta, hogy a rajzfilmben van egy jelenet, ahol az egyik patkány fojtogatja a másikat, és közben ez hangzik el.

„A bíró úgy elkezdett nevetni...” – mesélte nevetve Kajdi, aki szerint az egész helyzet teljesen komikus volt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lebuktatta a csókkamera! Nős vezérigazgató ölelgette a beosztottját a Coldplay-koncerten
A bostoni videó bejárta az internetet, mindenki erről a párról beszél. Az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója és HR főnöke biztosan nem erre számított. A főnök felesége már eltűnt a netről, a férfi profilja is köddé vált.


A Coldplay július 16-án adott koncertet a Boston melletti Foxborough városában. A fellépés egyik pillanata különösen nagy figyelmet kapott:

a csókkamera egy ölelkező párost mutatott a kivetítőn, akikről később kiderült, hogy nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is kapcsolatban állnak egymással.

Chris Martin, az együttes énekese a színpadról így reagált a látottakra: „Ó, mi? Ezeknek vagy viszonyuk van, vagy nagyon félénkek.” Később az előbbi bizonyosodott be.

Az interneten gyorsan terjedni kezdett a felvétel, és az online közösség hamar azonosította a párt. A férfi Andy Byron, az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója, aki nős, és két gyermeke van. A feleségét Megan Kerrigan Byronnak hívják, ő azonban nem szerepel a videón. A nő, akivel a felvételen látható, Kristin Cabot, a vállalat HR-vezetője.

A történet azóta több médiacsatornán is megjelent. Egyes beszámolók volt munkatársakat idéznek, akik szerint Byron kemény főnöknek számít, és emlékeztetnek arra is, hogy amikor Kristin Cabot a céghez érkezett, a vezérigazgató személyesen jelentette be, és méltatta őt.

A videó továbbra is nagy sebességgel terjed a közösségi médiában.

Byron LinkedIn-profilja már nem elérhető, felesége pedig törölte magát a különböző platformokról.

Egyelőre egyik érintett sem szólalt meg nyilvánosan, de a közösségi médiában már megjelent egy állítólagos levél, amelyben Andy Byron bocsánatot kér a feleségétől, a gyermekeitől és a munkatársaitól is.

(via 444)

Íme, a videó, ami bejárta a világot:

ű

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Valóra vált álom: Megszületett Palácsik-Ráthonyi Tímea gyermeke
Hosszú évek küzdelme és rengeteg megpróbáltatás után teljesült Palácsik Tímea álma. A boldog anyuka életet adott kislányának.
F. O. - szmo.hu
2025. július 18.



Valóra vált Palácsik-Ráthonyi Tímea álma: megszületett a kislánya, Hailey. A hírt Kandász Andrea osztotta meg a nézőkkel a Mokka című műsorban, ahol azt is elmondta, hogy az édesanya és a baba is jól vannak. Tímea a szülés előtt néhány órával a kórházból jelentkezett be, kompressziós harisnyában készült a császármetszésre.

Tímea hosszú és nehéz utat járt be, mire elérte, hogy ma már kétgyermekes édesanyának mondhatja magát.

Négy babavesztésen, tizenöt hormonkezelésen és tizenhét műtéten van túl, emlékeztetett a Blikk. Korábban, még Andy Vajnával kötött házassága alatt is vágyott gyermekre, azonban a filmproducer 2019-es halála után úgy tűnt, ez az álom talán már nem teljesülhet. A gyászidőszakot követően új fejezet kezdődött az életében, amikor megismerkedett jelenlegi férjével, Ráthonyi Zoltánnal. A pár számára nem volt kérdés, hogy családot szeretnének.

Tímeának endometriózisa volt, ami több nőgyógyászati műtétet tett szükségessé. Végül a lombikprogram mellett döntöttek, de sok petesejt nem bizonyult életképesnek. Többször is sikerült teherbe esnie, ám ezek a várandósságok vetéléssel végződtek.

„A vetélés iszonyatos fájdalmakkal és görcsökkel járt, nem beszélve a lelki fájdalmakról”

– fogalmazott Tímea. Később méhpolipot is diagnosztizáltak nála, amelyet szintén műtéti úton kellett eltávolítani.

A pár tavaly belevágott a béranyaprogramba, ami végül meghozta a várt eredményt: megszületett első közös gyermekük, Ben. Néhány hónappal később pedig újabb örömhírt osztottak meg: kiderült, hogy Tímea maga is várandós. A baba egy olyan petesejtből fogant meg, amelyet Tímea még 35 éves korában fagyasztott le.

„Ezt a petesejtet Andyval együtt fagyasztottuk le, tehát egy picit ő is itt van velünk”

– mondta Tímea egy műsorban.

A celeb a terhesség utolsó szakaszát Los Angeles-i otthonában töltötte. A Sztár Mamik YouTube-műsorban arról is beszélt, hogy a pocakja a vártnál is nagyobbra nőtt. „Valahogy extra nagy a hasam, nagy a baba is, szerintem a rengeteg vitamintól, amit szedtem. Meg azt mondják, a lombikos babák általában nagyobbak. Nagy lesz, magas, mint Ben, ő is több mint három és fél kilóval született.” Az interjúban arról is mesélt, hogy apás szülést terveznek. „Szeretném, hogyha ott lenne. Úgy néz ki, hogy császár lesz, mert én 42 éves elmúltam” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk