Geszti Péter elárulta, már az alakuló Tisza-kormányból és a Petőfi TV-től is keresték
A Népszavának adott interjút Geszti Péter, aki a NER utáni továbblépés nehézségeiről, a kulturális élet helyzetéről és személyes tapasztalatairól is beszélt.
A zenész elmondta, a választás estéjét barátaival ünnepelve töltötte, és megkönnyebbülést érzett. Szerinte azonban nem lesz egyszerű továbblépni a NER után. Úgy látja, a forrásmegvonások és a pária létbe kényszerítés ellenére a tehetséges alkotók egy része kifejlesztette az immunrendszerét, de sokan elhagyták a pályát vagy az országot.
Személyes érintettségéről azt mondta:
Hozzátette, hogy a kieső jogdíjak és a „láthatatlanság” mellett a piaci cégek is féltek szponzorálni a koncertjeit. Emiatt be is zárták a reklámügynökségüket, amikor állítása szerint 2022-re teljesen megszűnt a verseny ezen a területen. Arról is beszélt, hogy segített már kulturális szereplőknek és civil szervezeteknek is. Példaként említette, hogy nehéz finanszírozni az ARC kiállítást, és az Átrium csapatával is keresték a bevételszerzési lehetőségeket. Szerinte „a mostani választás egyik legszebb része épp az, hogy bebizonyította: a civil bátorság, kiállás, összefogás hihetetlen erő.”
„Nem sértődöttségből, csak ha már eddig kibírtam, folytatom ezt a »szép« hagyományt, amíg fel nem áll egy új, szabad köztévé” – indokolta döntését.
Geszti Péter megérti, ha a kezdeti öröm után sokakban megjelenik a bosszúvágy. Heltai Jenő gettónaplóját idézte fel, párhuzamot vonva a vészkorszak és a mostani helyzet között, de hangsúlyozta, hogy a kettő súlyosságában nem vethető össze. „Fokozatában, súlyosságában semmiképpen, de elméleti hasonlóságában igen” – fogalmazott. Álláspontja szerint mindkét esetben a magyar állam döntései alapján szorult egy társadalmi csoport kisebbségbe és szenvedett el hátrányokat.
Úgy látja, a közszolgáltatások szétesése és az alkalmatlanok károkozása mellett rengeteg autonóm művész ellehetetlenülése történt, amit teljes joggal kérhetnek számon.
Szerinte indulatmentesen kell megnevezni azokat, akik érdemtelenül jutottak előnyökhöz, és párbeszédet kell folytatni a felelősségükről. Ugyanakkor óva intett attól, hogy egy új kánon ismét kirekesztő legyen, és úgy véli, „itt az ideje végre kukába dobni a népi-urbánus törésvonalat is.” Arra a kérdésre, hogy fellépne-e Muri Enikővel egy Puzsér Róbert által szervezett koncerten, azt válaszolta, nem valószínű. Ehelyett egy másik példát hozott fel: egykori mentoráltját, Oláh Gergőt, aki szerinte az utolsó félévben beleállt a NER-propagandába.
Csalódásokról szólva kijelentette, nem nagyon érték, mert szerinte már 1998-2002 között kiderült, hogy „az a művész, aki nem elég tehetséges, az pártállami gondozott tud csak lenni.” Geszti Péter szerint az elmúlt két évtized abszurditása sok lehetőséget adott a humorra, ami a megküzdéshez is kellett, de vannak események, amiken már a humor sem segít, mint például a gyermekbántalmazási ügyek vagy a mélyszegénység tudatos figyelmen kívül hagyása.
A MedSpot Alapítvány kárpátaljai missziójára egy újságíró hívta fel a figyelmét. Először tanácsokkal segítette őket, majd maga is velük tartott. „Azt gondoltam, fontos, ha az ember testközelből, mélységében érez meg abból valamit, ami ott történik, ki kell lépni a komfortzónából” – indokolta. A háromnapos út után még inkább úgy érezte, hogy „az ukránellenes hergelés is kimeríti az immoralitás és abúzus fogalmát.”
Az ukránellenes hangulat kialakításáról azt mondta, ahhoz nem kell különösebb képesség, csak „kegyetlen ridegség” és végtelen pénz.
– magyarázta.
Elmondása szerint Kárpátalján nem tapasztalt ellenérzést a magyarországi magyarokkal szemben, a MedSpot csapatát óriási szeretettel fogadják. Legmegrázóbb élményei között említette a mentális összeomlás szélén álló idős embereket, egy háborúban mindenét elvesztő családot egy 3x3-as szobában, valamint a reggeli ukrán himnuszt, amelyet annyi puskalövés előz meg, ahány áldozata van az adott településnek. „És bevallom, megrázó volt, amikor felhangzott a légiriadó szirénája, amit eddig sosem éltem át” – tette hozzá.
Az útra magával vitte orvosi pályára készülő nagyobbik lányát is, aki a második nap végén azt mondta neki, „hogy még soha életében nem volt ilyen boldog”, mert segíthetett. Geszti számára örökre emlékezetes marad, ahogy lánya és a menekült ukrán gyerekek egymásra találtak és a nyelvi korlátok ellenére is játszottak. „Igenis létezik a szeretetnyelv” – zárta az interjút.
