Gesztesi: „Két lehetőséged van: vagy kiszállsz, vagy harcolsz” – szinkronszínészek közönségtalálkozóján jártunk
A magyar szinkron minőségéről és változásáról legalább annyi vélemény és vita van, mint általában a szinkronizálás szükségességéről, az eredeti hang kontra magyar változat kérdéséről. Ez utóbbiról a Maradjunk szinkronban! című eseményen nem sok szó esett: a beszélgetés közönsége mind a szinkronkedvelők (sokan inkább -rajongók) táborából került ki. Nekik viszont vegyes érzéseik lehettek: jól szórakozhattak a színészek régi időket idéző anekdotáin,
de meghallgathatták a panaszokat, a szakma színvonalromlását okozó nehézségeket is.
Az est moderátora Kelemen Zoltán volt, az Egyesület a Magyar Szinkronért képviseletében. (Lásd: keretes írásunk.) Elsőként arra kérdezett rá, hogy vajon egy alapvetően exhibicionistának tartott szakma képviselőjének milyen érzés a közönségtől távol, egy sötét szobában (manapság már jobbára egyedül) szöveget olvasni egy mikrofonba, ráadásul egy külföldi kolléga "kiszolgálásával". Rajkai Zoltán szerint egy színész alapvetően minden este más ember bőrébe bújik, ilyen szempontból a szinkron sem sokban különbözik. Kerekes József kiemelte: a szinkronizáló színészek általában dolgoznak színházban is, ott megkapják a kívánt figyelmet.
Szó volt arról is, vajon miről ismerszik meg a jó szinkron. Rajkainak erre egy találó magyarázata van: egy közepesen jó "szinkroniparos" korrektül meg tudja csinálni a munkáját. Ha tíz szerepben kell helyt állnia, mindegyikben tudja hozni a szomorú, vidám, csalódott vagy akár dühös figurát. Egy jó szinkronszínész azonban többféleképp tudja ezeket az érzelmeket visszaadni,
annyiféleképp tud dühös, vidám vagy szerelmes lenni, ahány filmben szinkronizál.
Az első szinkronélmények felidézésénél Rajkai a folyamatos fejlődésre helyezte a hangsúlyt. Elmondta, neki legalább tíz év kellett, mire úgy érezte, a megfelelő színvonalon tud szinkronizálni. Kerekes József az idősebb színészkollégákkal való találkozásokat idézte fel: elmondása szerint
pályája kezdetén olyan nagyságokkal dolgozott együtt, akiket alig mert megszólítani, manapság azonban sokszor nem is hivatásos színészek végzik a szinkronmunkát.
A megjelent színészek olyan legendás Kossuth-díjas pályatársakról is megemlékeztek, mint a Jack Nicholson Jokerjét is szinkronizáló Sinkó László, vagy az egészen elképesztő memóriával bíró, gyakran oldalakat fejből szinkronizáló Mádi Szabó Gábor.
Gesztesi Károly elmondta, ma már annak is örül, ha véletlenül találkozik valakivel a stúdiókban. Régen egy jelenet szinkronját többen vették fel, mostanság jobbára egyedül vannak a stúdióban. Ehhez kapcsolódva elmesélt egy vicces anekdotát is: Jockey Ewing legendás szinkronhangja, Kránitz Lajos egy időben keveset járt szinkronba. Visszatérésekor Gesztesi és kollégája, Lippai László azzal fogadták, hogy újabban már egy speciális japán találmányt használnak a szinkronizáláshoz, amin keresztül látják a képernyőre írt szöveget. Ők ketten így rögtönöztek a szöveg elmondásánál, míg idősebb kollégájuk kissé pánikba esett, amiért ő nem kapott a csodaszemüvegből, és így nem látta a képernyőt - ami természetesen vaksötét volt. Az ehhez hasonló élmények hiányoznak neki, hisz így igen kevés lehetőség van arra, hogy más színházakban játszó kollégákkal találkozzon. Igaz, azt is hozzátette, ő már eleve kevesebbet szinkronizál a munkakörülmények és a minőség romlása miatt.
A számos vidám történet és a jó hangulat mellett ugyanis az este egyik fő témája a magyar szinkron nehéz (bár úgy tűnik, talán nem kilátástalan) helyzete volt.
A szinkronmunka romlását több okban látták a jelenlévő szakmabeliek: a 90-es évek végén a kereskedelmi adók megjelenésével ugrásszerűen megnőtt a filmek, sorozatok száma, amit nem követett a szinkronszakma fejlesztése. Egy projektre kevesebb idő jut, és a rohanás sokszor a fordító, a rendező és a színész munkáján is meglátszik. Rajkai Zoltán elmesélt egy esetet, amikor egy II. világháborús dokumentumfilm az időhiány miatt olyan hanyag fordítást kapott, hogy neki,
a szinkronizáló színésznek kellett egy éjszaka alatt átírni szinte a teljes szöveget - természetesen ingyen.
Mivel a sorozat többi része ezek után tökéletes fordítást kapott, a színművész azt is fontosnak tartaná, hogy erős kontroll legyen a szinkronszakmában. Mint megjegyezte: ahogy utcáról beeső embereket nem engednek operálni vagy válóperes ügyet levezetni, úgy a szinkronban is kizárólag biztos szakmai tudással rendelkező szakemberekkel kellene dolgozni. Sajnos a munka mennyisége és az oktatás hiányai miatt ez nem mindig így van. Kerekes József elmondta, régen olyan nagy presztízse volt a szinkronnak, hogy a tv-újságok minden filmnél külön feltüntették a magyar hangokat, míg ma jó, ha ismerős nevekbe botlani a stáblistán.
Míg régen elsődlegesen fontos volt a szinkronizáló színész személye, ma már nem mindig várnak egy adott hangra, ha van más, aki megcsinálja.
