KULT
A Rovatból

Futurisztikus sóbánya, szelfibot, fém Krisztus és fine dining - ilyen Erdély a székelykapun túl

Megnéztük Nyáry Krisztián erdélyi útifilmsorozatának első két részét a Spektrumon.


Október 31-én indult Nyáry Krisztián Erdély, a székelykapun túl című, hatrészes útifilmsorozata a Spektrumon. Az író, irodalomtörténész és kommunikációs szakember, aki korábban már többször járt itt, azzal az elhatározással vette most célba Erdélyt a lányával, Lucával, hogy olyan dolgokat mutasson meg belőle, amik az útikönyvekből kimaradtak. És amik azt bizonyítják, hogy Erdélyt, ez a folyamatosan fejlődő, kulturálisan pezsgő helyet nem csak a múltja miatt érdemes felkeresni, hanem jelene és jövője miatt is.

Azok, akik egy klasszikus erdélyi útifilmre számítanak Csaba királyfi legendájával, korondi edényekkel és medvés történetekkel, csalódni fognak. Ahogy azok is, akik számára egy ilyen sorozat csak akkor lehet jó és értékes, ha az elvesztett területeink feletti nosztalgikus búsongással mutatja be az útikönyvek által kötelezően ajánlott látnivalókat. Nyáryék ugyanis egészen más utat választanak.

Szubjektív szempontok szerint megtervezett, rendhagyó utazásuk célja, hogy szakítva a sztereotípiákkal azt mutassák meg nekünk, milyen a mai Erdély és kik élnek benne most. Elsőre talán esetlegesnek és koncepciótlannak tűnik a helyszínek és megszólaltatottak összeválogatása, de a második epizódra már egyértelmű, hogy éppen ez a lényeg. Mert a régi sóbányában ugyanúgy helye és létjogosultsága van a futurisztikus óriáskeréknek, mint a Google Translate használatának a Vidám temető sírfeliratainak olvasásakor, ahogy az sem szentségtörés, ha előkerül a szelfibot egy 18. századi templom előtt.

Az Erdély, a székelykapun túl nem színes-szagos útifilm akar lenni, amiben népviseletbe öltözött nénik és bácsik mesélnek a magyar nyelv országhatárokon átívelő, összetartó erejéről meg a veszteségekről.

Nem csendül fel a székely himnusz és a csíksomlyói búcsúról sem látunk vágóképeket. Idegenvezetőink azt feltételezik ugyanis, és teljes joggal, hogy azoknak, akik ezt a sorozatot nézik, nem kell elmondaniuk, miért is fontos az, hogy ők most itt vannak. Mert ezt illik tudni.

Kedvcsinálóul azoknak, akik most kapcsolódnak be a sorozatba, összefoglaljuk, mi történt eddig. Az első epizód első állomása a tordai sóbánya. Mint megtudjuk, egészen 1932-ig volt itt bányászat, majd az ötvenes években sajtraktárként funkcionált a hely. A bánya egy többmillió eurós beruházással nyerte el mai funkcióját, jelenleg egy űrállomásra emlékeztető sóterápiás szórakoztatóközpont játszótérrel, minigolfpályával, óriáskerékkel, focipályával, csónakázótóval és konferenciateremmel.

A következő megálló Almásszelistye, ahol egy Európában egyedülálló, meghökkentő ikonokat rejtő, 18. században épült román ortodox templomot látogatnak meg Nyáryék. A gyerekek elől letakart, ismeretlen festő által készített ikonokat az erdélyi kámaszútraként emlegetik.

Egy kolozsvári menő étterem és egy útszéli miccsező után az epizód utolsó állomása Kézdivásárhely. Itt Nyáryék terepjáró buggyba szállnak és azzal közelítik meg a Gordon-tetőn álló 22 méter magas, fémből készült Jézus-kilátót, aminek a fejébe csigalépcső vezet.

A második epizódban elsőként Balánbányára érkezünk, amely Románia egyik legnagyobb rézbányászati központja volt egészen a bánya 2006-os bezárásáig. Azóta sokan elköltöztek innen, így a hely az üresen álló épületeivel most kicsit kísértetvárosszerű.

Itt nőtt fel Nyáryék alkalmi idegenvezetője, Barabási Albert László fizikus és tudós, a modern hálózatelmélet világszerte elismert kutatója, aki Balánbányáról indulva Csíkszeredán, Bukaresten, majd Budapesten át Bostonig jutott.

Nyáryék útjának következő állomása Csíkszereda, ahol Szakács Botond, az Eco Tiny House alapítója betekintést enged gyárába, ahol az egyre népszerűbb, újrahasznosított anyagokból készülő mobilházak készülnek. Csíkszeredáról Kolozsvárra vezet az út, ahol amíg Luca a híres Unitárius Kollégiumban tart slam poetry előadást, Krisztián részt vesz a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten. Cserna-Szabó Andrással csorbalevest főznek Kövi Pál Erdélyi Lakoma újratöltve című könyvének megjelenése apropóján. Egy siklóernyőzést követően az epizód utolsó állomása a szaploncai Vidám temető. A közel 800, kékre festett fejfán az elhunytak humoros, fiktív monológjai olvashatók életükről és halálukról. A temető sírfeliratai a szerző életfilozófiáját mutatják be, ami nem más, mint szembenevetni a halált és hinni a túlvilági életben.

Az egyetlen dolog, ami olykor megtöri a felfedezés felhőtlen öröme miatti lendületet, hogy egy-egy helyszín bemutatásának kicsit PR-szaga van. Értem én, hogy enni is kellett útközben, de a menő kolozsvári étterem vagy az útszéli miccsező indokolatlanul hangsúlyos szerepeltetése nem túl szerencsés, mert az amúgy tök jó sorozatot eltolja a termékelhelyezéses kereskedelmi műsorok irányába és egész egyszerűen kibillenti a nézőt.

És ha már a kibillentésnél tartunk, az első részben Nyáry Luca sem könnyíti meg az egyébként lelkes és elszánt néző dolgát. Míg Krisztián az első perctől nagyon természetesen hozza az utazót, a lány nem találja a helyét a sorozatban. Nem érzi, hogyan adhatná önmagát, miközben mégiscsak szerepet kell játszania. Méghozzá azt, hogy ő most önmagát adja egy tévéműsorban.

Jó hír viszont azoknak, akik esetleg emiatt adnák fel a sorozat követését, hogy Luca a második epizódra egész jól belelazul az utazásba és megtalálja a műfajhoz passzoló hangnemet. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban tartott slam poetry előadása után – ahol az édesanyja elvesztéséről is beszél – pedig már nem lehet nem kedvelni őt.

Az első két epizód után kijelenthetjük, hogy Nyáry Krisztián és a Spektrum szokatlan útifilmjének sikerül teljesítenie, amit ígér. Megmutatja, hogy ez a természeti kincsekben hihetetlenül gazdag, csodálatos kulturális és épített örökséggel bíró terület hogyan alakul és fejlődik folyamatosan ma is. Hogy milyen lehet ma ott élni, milyen emberi történeteket rejt és milyen új vállalkozásoknak ad otthont. Mindenekelőtt pedig bebizonyítja, hogy Erdély ma, a 21. században nagyon is menő hely, ahová érdemes újra és újra ellátogatni.

Az Erdély, a székelykapun túl című, hatrészes ismeretterjesztő sorozat minden vasárnap 17 órakor jelentkezik új epizóddal a Spektrumon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz?
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Drámai pillanatok a Megasztárban: a műsor egyik legerősebb hangja esett ki Herceg Erika szerint
Németh Bea a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig. Most viszont távoznia kellett.


Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők a Megasztár szombati adásába. A tehetségkutatótól ismét búcsúzott egy énekes. Az utolsó pillanatokban már csak Herceg Erika versenyzői voltak veszélyben, az énekesnőt is nagyon megviselték ezek a percek.

A nézők szavazatai alapján végül Németh Bea esett ki.

A versenyző nehezen tudott megszólalni.

„Nem tudom, hogy mit gondoljak. Örülök, hogy eddig is itt lehettem. Köszönöm a lehetőséget, és meglátjuk”

– mondta a 43 éves Bea, aki azt is elárulta, hogy nem csalódott, és aznap már érezte, hogy ez lesz a sorsa.

Herceg Erika ugyanakkor nagyon csalódott volt.

„Én nagyon csalódott vagyok, hogy a Bea távozik, mert szerintem a Megasztár egyik legerősebb hangja távozik most. Tényleg Bea, nincs vége mindennek...neked elkezdődött két hónapja a Megasztár és ez valami nagynak a kezdete...ezt vinni kell tovább, neked nincs vége”

- fogalmazott.

Bea egyébként a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig.

Az este folyamán más izgalmas jelenetek is borzolták a kedélyeket. Már az adás elején kemény véleményt fogalmazott meg Herceg Erika Marics Peti versenyzőjéről, PYFU-ról, mivel nem akarta elénekelni a neki szánt dalt. Kedl Olíviát pedig Curtis és Marics Peti is elhívta bulizni. Több érzelmes pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők. Lengyel Johanna például a két héttel ezelőtt elhunyt nagymamájának énekelte azt a dalt, amivel egyenes ágon továbbjutott a következő fordulóba, és a 17 éves Ádám Attilát is elragadták az érzelmek.

De az este folyamán Herceg Erika is színpadra állt, és előadta saját dalát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Négyen is búcsúztak az X-Faktortól az első élő show-ban
Csavarokban nem volt hiány az idei évad első élő adásában. Még a mentorok is kaptak lehetőséget arra, hogy megmentsenek egy versenyzőt, de végül helyettük is a nézők döntöttek.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 09.



Fergeteges produkciókkal indult el szombat este az X-Faktor 2025 első élő showja, ahol ebben az évadban 13 versenyzőnek kellett meggyőznie a nézőket és a mentorokat, hogy továbbjussanak és menetelhessenek a Finálé felé.

A biztos továbbjutóknak fenntartott székekért hatalmas harc folyt, hiszen a mentorok az adás első szakasza alatt csak arról dönthettek, hogy az ő véleményük szerint kik érdemelnek továbbjutó helyet, de a nézők döntötték el, hogy kik azok, akik ülve is maradhattak.

A 13 produkció után Belano, Nazyra, Varga Imi és a Tonix Honix ültek a továbbjutást jelképező helyeken, azonban ezzel a show még nem ért véget, mert a nézők még 4 versenyzőt továbbjuttathattak a szavazataikkal. Így a továbbjutók táborához még csatlakozhatott Patai Anna, Farkas Ancsi, Istenes Márkó és Balla Béla.

Ekkor következett egy csavar, ugyanis a mentorok fontos feladatot kaptak, mert többségi szavazattal továbbjuttathattak egy versenyzőt a kettő közül, akik a továbbjutók után a legtöbb szavazatot kapták. Ám a mentorok nem tudtak megegyezni arról, hogy kit juttassanak tovább, így végül itt is a nézői szavazatok döntöttek arról, hogy a CFL legyen az, aki csatlakozhat a továbbjutott versenyzők táborához.

Végül

Mohácsi Anett, Lilyz, Kollár Dea és Lil Davis kapta a nézőktől a legkevesebb szavazatot, így számukra véget ért a verseny.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk