SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Fél év a pokolban: Niki Belucci kendőzetlenül beszél a felnőttfilmes időszakáról

Csak fél évre vállalta, mégis majdnem ráment az egész élete: mély depresszióba esett, az öngyilkosságot fontolgatta.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. július 05.



Niki Belucci neve sokak számára a felnőttfilmekből lehet ismerős, de kevesen tudják, hogy mindössze hat hónapot töltött ebben az iparágban. Bár a felnőttfilmes világban töltött röpke hat hónapot maga mögött hagyta, a DJ-vé lett édesanya lelkében mély nyomot hagytak az ottani élmények. Olyannyira megviselte ez a fél év, hogy az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében.

Niki Hajdú Péter Frizbi című műsorában mesélt arról, hogyan került a felnőttfilmek világába:

18 évesen egy fehérneműboltban dolgozott, amikor megkereste egy producer, aki először csak fehérneműs fotókra kérte fel.

A dolog azonban hamarosan többé vált, és a producer aktképeket, majd pornófilmes szerepeket is kínált neki. Niki ekkor még nem gondolta, hogy ennek milyen következményei lesznek.

Pénzért cserébe a lelkét adta

Niki mindössze fél évig akarta vállalni, hogy pénzhez jusson. Ezt az elhatározását tartotta is: hat hónap után egy lakásnyi és egy autónyi pénzzel szállt ki. Azonban az ott töltött időszak súlyosan megviselte a lelkét, és az egyetlen menekülési útvonalat az alkoholban találta meg.

Az időszak annyira megviselte, hogy az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében.

„Rengeteget ittam előtte, hogy ne is emlékezzek az egész szituációra. Vodkát ittam, az egész fél évet végigvodkáztam, úgyhogy nagyon kevés emlékem van szerencsére. Undorodtam magamtól, undorodtam a férfiaktól, és tudtam, hogy nem jó, amit csinálok, de csak a pénzre gondoltam” – vallotta be Niki a műsorban.

A mély depresszió árnyékában

Az időszak annyira megviselte, hogy mély depresszióba esett. „Azon is gondolkodtam, hogy meg kéne ölnöm magam” – osztotta meg érzéseit Niki. Kapcsolata a szüleivel akkoriban nagyon megromlott, és úgy érezte, hogy az egyetlen kiút az otthonról való menekülés és az önálló életkezdés.

A múlt azonban olyannyira kísértette, hogy külső megjelenését is teljesen megváltoztatta az évek során.

„Megcsináltattam az orrom, feltöltettem a számat, a cicimet is megcsináltattam... mondjuk azt a szülés után muszáj volt, mert előtte is volt, csak ki kellett cserélni az implantátumot” – osztotta meg Niki.

Az anyaság útja sem volt könnyű

A gyermekvállalás sem ment egyszerűen: egy születési rendellenesség miatt természetes úton nem lehetett gyereke. Így a párjával a lombikprogram mellett döntöttek. „Sajnos, egy születési rendellenesség miatt természetes úton nem lehet gyerekem, így a lombikot választottuk, és végül a negyedik lombik alatt sikerült Bendegúz” – mesélte Niki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Boráros Gábor elárulta, hogyan közölte a kislányával, hogy meghalt az anyukája
Egy ártatlan játék közben kapta meg a tökéletes lehetőséget a legnehezebb beszélgetésre. Elmondta, hogy anya már az angyalkák között van.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 27.



„Természetesen igen, ott leszek” – erősítette meg Boráros Gábor, hogy részt vesz volt párja, Jákli Mónika csütörtöki búcsúztatásán. A ketrecharcos az RTL-nek adott exkluzív interjúban mesélt arról, hogyan közölte a múlt hétvégén kislányukkal, Zorával édesanyja halálhírét, és arról is beszélt, hogy a tragédia után minden megváltozott. „Most már a teljes apaszerepet be kell tölteni, és be is akarom! Ha kell, akkor ötkor kelek!” – fogalmazott.

Gábor egy gyermekpszichológus tanácsait követve, egy múlt vasárnapi játék közben hozta szóba a témát. Zora egy vízipisztollyal lövöldözött rá, és amikor eltalálta, azt mondta: „Meghaltál, apa, meghaltál!”. Gábor ekkor kérdezett vissza: „Kicsim, tudod, mit jelent az, amikor valaki meghal?”. Elmagyarázta neki, hogy aki meghal, az már soha nem jön vissza, majd elmondta az édesanyjáról szóló igazságot:

„Anya már nem gyógyul meg, nem fogunk vele találkozni, nem fog visszajönni, de hall és lát téged fentről az angyalkák között, onnan figyel téged!”.

A nehéz beszélgetés előtt Gábor egy beltéri ugrálóvárral lepte meg a kislányát, akinek az óvodából hazafelé csak annyit mondott, „hogy várja otthon egy meglepi”.

Jákli Mónika január 21-én hajnalban vesztette életét, amikor autójával fának csapódott a 63-as főúton Nagymegyer és Alistál között. A Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság közlése szerint az esetet közlekedési balesetként kezelik, és eddig nem merült fel más személy jogellenes magatartása.

Jákli Mónikától csütörtökön 11 órakor vesznek végső búcsút az alistáli temető ravatalozójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Boráros Gábor a távoltartási végzésről: Ha tényleg van ilyen, akkor Jákli Mónika volt az, aki a legeslegtöbbször megszegte
Az MMA-harcos Instagram-oldalán reagált az állítólagos távoltartási végzésre. A sportoló volt párja temetésének részleteiről is beszélt, és a „szarkeverés” befejezését kérte.


Instagram-történetben reagált Boráros Gábor azokra a sajtóhírekre, amelyek szerint volt élettársa, a január végén tragikus balesetben elhunyt Jákli Mónika távoltartási végzést kért ellene. Az MMA-harcos tagadja, hogy tudott volna a bírósági döntésről, és azt állítja: ha volt is ilyen végzés, azt a közös gyermekük miatti találkozásokkor mindketten megszegték.

A hírek szerint a Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptemberben rendelt el távoltartási végzést Boráros Gáborral szemben, agresszív, fenyegető üzenetekre hivatkozva – írta a Blikk. Boráros a 24 óráig elérhető Instagram-történetben így fogalmazott:

„A távolságtartást végzést illető hazugságról csak annyit szeretnék mondani, hogy ha volt is ilyen távoltartási végzés, akkor hogy lehet, hogy még most sem tudok róla...

Máig sem jutott el hozzám erről semmilyen értesítés, viszont abban az esetben, ha tényleg van ilyen, vagy volt ilyen, akkor Mónika volt az, aki a legeslegtöbbször megszegte, akárhányszor eljött ide Zoráért, vagy akárhányszor én mentem oda Zoráért, akkor ezt mind a ketten több százszor is megszegtük.”

A sportoló a „sz*rkeverés” befejezését kérte a nyilvánosságtól, mondván, most a gyászra és közös kislányuk, Zora nevelésére koncentrál. Arról is beszélt, hogy vasárnap közölte a három és fél éves gyermekkel, hogy édesanyja többé nem tér haza.

Egy másik történetében a temetésről is szót ejtett, és hangsúlyozta, hogy nem ő dönt arról, ki vehet részt a szertartáson. „Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy nem én döntöm el, és nem is szeretném eldönteni senkinek az esetében, hogy ki az, aki ott lehet, vagy ki az, aki nem lehet ott a temetésen. Ha erre külön engedélyt akartok kérni, vagy bármi hasonló, akkor szerintem inkább a családtagokat kéne erről megkérdezni, ugyanis nekem nem áll sem szándékomban, sem jogomban megmondani, megtiltani valakinek, hogy részt vehet, vagy nem a temetésen.”

Jákli Mónikát csütörtökön délelőtt 11 órakor temetik az alistáli temetőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Úgy láttam, egy kicsit kancsal vagy” – mondta Kiara Lord Stohl Andrásnak, amikor találkoztak A Nagy Ő-ben
Az egykori pornószínésznő meglepő megjegyzéssel nyitott, de már az első adásban mély benyomást tett a színész-műsorvezetőre. De kiderült, hogy Stohl is tud egyet s mást Kiaráról.


A Nagy Ő új évadának első, hétfői adásában 19 hölgy érkezett a villába azért, hogy elnyerje Stohl András szívét. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, több ismert arc, köztük Kiara Lord egykori pornószínésznő is versenybe száll.

A színész-műsorvezető azonnal felismerte a volt felnőttfilmest, akinek a Farm VIP-s szereplését is követte

„A Farmban láttalak. Sok mindent tudok rólad” – kezdte a beszélgetést a színész, mire Kiara visszakérdezett: „És ez vajon jó nekem vagy nem, hogy láttál?”. Stohl válasza egyértelmű volt: „Egyáltalán nem zavar”.

A most már tartalomgyártással foglalkozó nő azt is kendőzetlenül elárulta, hogy nemcsak a színész személye, hanem a szereplési lehetőség is vonzotta a műsorba.

A kezdettől fogva barátságos bemutatkozásuk legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Stohl megölelte Kiarát, aki a fülébe súgta a meglepő megjegyzést a szeméről:

„Csak úgy láttam, hogy egy kicsit kancsal vagy”

– mondta Kiara Lord. A színész erre elárulta, hogy szemtengelyferdülése van, mire a párjelölt rávágta:

„De ez jó!”. Stohl erre visszakérdezett: „Szexi?”, amire egy sokatmondó „Ühüm! Csak nem mertem kimondani” volt a válasz.

Stohl András később Lékai-Kiss Ramónának azt mondta, kemény helyzetben érzi magát Kiara miatt: egyrészt a múltja, másrészt a vegyes motivációi miatt. Hozzátette, hogy a nő egyértelműen érdekli, és szerinte egy férfi hazudik, ha azt mondja, nem érdekli egy ilyen nő.

A vonzalom kölcsönösnek bizonyult, amikor Stohl elsőként hívta el Kiarát egy kerti beszélgetésre. A tartalomgyártó egyenesen közölte, hogy számára a színész-műsorvezető bakancslistás férfi, mire Stohl egy meglepő vallomással állt elő:

„Mindig akartam egy felnőttfilmest, hogy legyen párom. Nyitott vagyok!”.

Mielőtt továbblépett volna, tudatta Kiarával, hogy a műsorban máris van egy pozitív csalódása, mégpedig ő.

A Nagy Ő hétfőn este indult, a villába 19 nő érkezett, hogy meghódítsa Stohl András szívét. A színész az első este máris hazaküldte az egyik párjelöltet, a 21 éves Szabó Rékát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Koncert közben kapott szívinfarktust a Piramis énekese – a buli után azonnal műteni kellett
Az énekes azt hitte, csak a meleg miatt van rosszul, miközben a teste már halálos vészjelzéseket küldött. A drámáról koncertfelvétel is készült, de egyetlen képkocka sem árulja el, mi zajlott valójában.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 27.



Szívinfarktust kapott a színpadon, a hetedik dalnál küzdött az életéért, mégis végigénekelte a koncert egy részét Nemcsók János. A Piramis legendás slágere, az Emelj fel a szívedig közben élte át a legdrámaibb pillanatokat, a fellépés után pedig mentő vitte a Honvédkórházba, ahol azonnal megműtötték. A Manhattan egykori tagja B. Tóth László podcastjában mesélt a 2018-as drámáról, amit a story.hu szemlézett.

A rosszullét a koncert közepe táján kezdődött. „Már úgy a harmadik, negyedik dalnál szerintem elkezdtem nagyon kívánni a vizet. Azért fontos ez, mert általában nagy melegben sem ittam a színpadon… Légszomjam volt, majd elkezdtem nagyon fázni. Először melegem volt, utána fáztam” – idézte fel az énekes, aki a technikusoknak szólt, hogy meleg van, de ők jelezték, hogy megy a légkondi. A valódi krízis a hetedik dalnál jött el.

„Nem tudtam, hogy infarktusom van, csak azt tudtam, hogy a bulit le kell énekelnem, a társaimat és a közönséget nem hagyhatom cserben.”

Rövid időre le is ment a színpadról, de erőt vett magán és visszatért. A koncert végét azonban már nem tudta befejezni.

„Lementem a színpadról, és rögtön vitt a mentő a Honvédba. Egy fantasztikus orvos, dr. Bukov Péter – a mai napig áldom a nevét – megműtött” – mondta Nemcsók, akit az orvosok eleinte megijesztettek. „Ott megijesztettek akkor, hogy bizonyos rész roncsolódott, és nem fogom bírni, de bírom. Semmi probléma. Hegyre fölfelé nem futok.” Az énekes mindezt annak ellenére élte át, hogy elmondása szerint mindig egészségesen élt.

„Soha életemben nem voltam beteg. Soha nem dohányoztam, nem ittam, nem drogoztam, tehát egy egészséges életet élő ember vagyok.”

A drámából a közönség szinte semmit sem érzékelt, sőt, a fellépésről készült koncertfelvételen sincs nyoma a rosszullétnek. Nyemcsok (Nemcsók) János „Csoki” neve az 1991-ben alakult Manhattan együttessel forrt össze, amely Magyarország első fiúegyüttese volt. A csapat tagjai Dobi Sándor, Varga Szabolcs és Vilmányi Gábor voltak. Az infarktus idején a Piramix együttes frontembereként lépett fel, amely a klasszikus Piramis zenekar örökségét vitte tovább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk