SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Nekem ennyi elég volt ebből” – Újabb játékos búcsúzott a Farm VIP-től

Fekete Pákó hívta ki párbajra a szépségkirálynőt, aki ezúttal sem tudott bizonyítani. Tünde szerint a Sárgák között nagyobb volt az összetartás, de a taktikázások már kényelmetlenek voltak számára.
F. O. Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. március 21.



Blága Tünde ismét kiesett a Farm VIP-ből. Fekete Pákó hívta ki őt logikai párbajra, amit Tünde elveszített. Elmondta, hogy amikor visszahívták a játékba, nagyon örült az újabb lehetőségnek, mert szerette volna tovább folytatni, és mindkét csapatot megismerni. Bár a Sárgák között jobban érezte magát, mint a Piros csapatban, mégsem tudott igazán beilleszkedni közéjük. Úgy érezte, hogy a Sárgák között nagyobb volt a csapatszellem, a szeretet, a megértés és az összetartozás, ami a Piros csapatban szerinte hiányzott.

„Mire én odakerültem hozzájuk, már mentek a taktikázások, hogy ki kire rakja majd a lapulevelét, és ezt meg is beszélték egymással, ami már nagyon nem volt komfortos” – mondta el Tünde a Borsnak.

A párbajról is beszélt:

„Egy picit csalódott voltam, hogy nem tudtam kirakni a feladatot, másrészről viszont örültem, hogy véget ért.”

Azt is hozzátette, hogy a többiek elmondása alapján azt gondolta, Pákó a kirakós feladattal nehezen birkózott meg, ezért választotta inkább a logikai párbajt.

Tünde Pumped Gabóról is beszélt a kiesése után. „Gabo tényleg nagyon szimpatikus volt nekem, kedves volt és kiállt mellettem. Ő egy védőpajzs volt nekem, ami ott nagyon imponáló volt.”

Ugyanakkor hozzátette, hogy a való életben nagyon különböző egyéniségek, és egy kapcsolathoz több kellene ennél.

Tünde úgy érzi, hogy a Farm VIP-ben töltött idő alatt rengeteget tanult, főleg saját magáról.

„Viszont nekem ennyi elég volt a farmból, mert már ennyi idő alatt is rengeteg mindent tudtam tanulni, főleg saját magammal kapcsolatban”

– fogalmazott őszintén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sokk a cannes-i filmfesztiválon: Mariska Hargitay mégsem magyar származású
Mariska Hargitay saját dokumentumfilmjében vallotta be a megdöbbentő igazságot. A világsztár csak 30 évesen tudta meg, ki az igazi édesapja.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. május 19.



A cannes-i filmfesztiválon bemutatták Mariska Hargitay dokumentumfilmjét, amely a My Mom, Jayne címet kapta. A Golden Globe-díjas színésznő ebben az alkotásban a saját családjáról mesél.

A Különleges ügyosztály sztárja a filmben elárulja, hogy nem a budapesti születésű Mickey Hargitay a vér szerinti édesapja, ahogy a közvélemény mindeddig tudta. A magyar származású testépítő és színész ugyan felnevelte, de a valódi apja egy olasz énekes, Nelson Sardelli - osztotta meg az Elle.

Mariska Hargitay csak 30 éves korában vette fel a kapcsolatot Sardellivel.

Akkoriban elment az egyik amerikai koncertjére is. Még nem volt biztos benne, hogy meg akarja ismerni, mert odaadóan szerette Mickey Hargitayt, aki saját lányaként szerette.

„Ő volt a mindenem, a példaképem. Annyira szeretett engem, és ezt mindig tudtam” – mondta róla a színésznő.

Érdekes, hogy Mickey Hargitay a halála előtt is tagadta a lánya előtt az igazságot. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy Jayne Mansfield, Mariska édesanyja, a születése előtt viszonyt kezdett az olasz énekessel. Akkor már külön éltek Mickey Hargitayjal, de később kibékültek, és a magyar színésznek kellemetlen lett volna felfedni az igazságot, hogy a gyermeke a Mansfielddel tartott kapcsolati szünet alatt fogant.

Ma már Mariska jó kapcsolatot ápol Nelson Sardellivel is, és megismerkedett annak többi gyermekével. A dokumentumfilmet június 27-én mutatják be az HBO Maxon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Albérletet keres az édesanya - Újra válságban Dudás Miki és Szigligeti Ivett kapcsolata?
Ivett külön keres albérletet a gyerekekkel, Miki nem reagál a részletekre. Egy informátor szerint a baleset után romlott el minden.
F. O. - szmo.hu
2025. május 20.



Noha korábban úgy tűnt, hogy rendeződött a kapcsolat Dudás Miki és Szigligeti Ivett között, most ismét költözésről szólnak a hírek. Ivett egy XVIII. kerületi Facebook-csoportban tett közzé felhívást, amelyben albérletet keres két gyermekével.

A Blikk megkereste a párt az ügy kapcsán. Ivett csak SMS-ben reagált, és közölte, hogy nem kíván nyilatkozni. Dudás Miki röviden válaszolt, és elmondta: „Az egész egy kitaláció, semmi ilyesmiről nincs szó. Az albérletre a felújítás miatt van szükség.”

Arra a kérdésre, hogy Ivett miért egyedül keres új otthont a gyerekekkel, Dudás nem kívánt reagálni.

Egy, a párhoz közel álló ismerős szerint a kapcsolatuk ismét válságba került, és Ivett valóban különköltözik a gyerekekkel. Az informátor szerint Miki nemrég történt balesete volt az utolsó csepp a pohárban.

Korábban úgy tűnt, a tragédia ismét közelebb hozta őket egymáshoz. Dudás Miki édesapjának halála után úgy nyilatkozott, hogy Ivett mindenben támogatta őt: „Rendeződött a kapcsolatunk Ivett-tel, de nem vagyunk teljesen boldogok apukám miatt. Beszéltünk pszichológussal, szerinte ez a gyászidőszak még hosszú évekig elhúzódhat.” A kajakos arról is beszélt, hogy próbálnak kettesben is minőségi időt tölteni: „Tervezzük, hogy majd kettesben is elszökünk, amint lesz rá időnk. Napközben Ivett Milóval volt többet, én Mancival, este pedig, amikor elaludtak, jutott időnk egymásra; ilyenkor megnéztünk egy filmet, és összebújtunk.”

Nemrég egy pestszentlőrinci Facebook-csoportban is megemlítették Dudás Miki nevét.

Egy bejegyzésben azt állították, hogy a sportoló balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről, és cserben hagyta a károsultakat, köztük egy várandós nőt.

A rendőrség megerősítette az esetet. Dudás a történtekre így reagált korábban: „Egy autót valóban összetörtem, mert egy f*szkalap belém tolatott, amikor ki akartam kanyarodni a főútra. Nagyon felidegesített, hogy így rám állt, és még neki állt feljebb. Mutogatott is, úgyhogy valóban elmentem. De terhes nő és taxis... én ilyenekre nem emlékszem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A fiatalabb Schobert Norbi lelép Amerikába – A barátnőjét itthon hagyja az üzleti suliért
Ifj. Schobert Norbi egyedül vág neki az amerikai álomnak, pedig párkapcsolatban él itthon. Nagy üzleti tervei vannak, ezért váltana kontinenst.


Ifj. Schobert Norbi a középiskola befejezése után Amerikába költözne, hogy közgazdasági egyetemen tanuljon tovább, és ott építse fel üzleti karrierjét. A fiatal jelenleg is készül a nagy váltásra: tanulmányi utat tervez Angliába, ahol nyelvvizsgát is szeretne szerezni. Elmondása szerint Arizonában keresnek számára megfelelő egyetemet, mivel ott olyan intézmény is működik, ahol minden diáknak saját mentort biztosítanak.

„Jövőre végzek majd, mert évvesztes vagyok, ráadásul egy ötosztályos suliba járok, amihez tartozott egy nulladik év is. Most, májusban jönnek a kisérettségik, de emellett szeretnék előrehozott vizsgát tenni földrajzból és angolból. Most középszinten tervezem, jövőre pedig már az emelt szint jön. Nyáron megyek Angliába egy háromhetes tanulmányi útra, ahol szeretnék nyelvvizsgát is szerezni (...) Azért fontos ez a nyelvvizsga, mert Amerikában szeretnék majd továbbtanulni” – mondta.

A terveit a szülei is támogatják. Norbit meglepte, hogy ennyire nyitottak a külföldi tanulás gondolatára.

„Nagyon meglepett, hogy anyáék ennyire támogatják ezt a tervet, mert sok szülő ilyenkor inkább visszafogja a gyerekét. De ők hatalmas Amerika-rajongók, sok barátjuk él kint, éppen nemsokára találkozunk egy olyan családdal, akik már régóta ott laknak. Az ő gyerekeik is Magyarországról mentek ki tanulni, szóval tőlük kérünk majd tanácsokat, hogyan érdemes belevágni” – tette hozzá.

Norbi szerint bár szereti a családját, képes lesz arra, hogy külön éljen tőlük. Már volt része hosszabb távollétben is, amikor a Farm VIP műsorban szerepelt.

„Szeretem a családommal tölteni az időt, de viszonylag könnyen el tudok különülni, ha arról van szó. Még nem voltam ennyire hosszú ideig távol tőlük, de amikor a Farm VIP-ben szerepeltem, egy teljes hónapig voltam külön tőlük, szóval akkor kaptam ebből egy kis ízelítőt. Nehéz volt, de úgy érzem, képes leszek lekötni magam az ottani feladatokkal. Lesz mit tennem, és remélem, hogy fokozatosan hozzászokom majd – bár az igazi tapasztalatok nyilván akkor jönnek, ha már ott leszek” – magyarázta.

Külföldi terveiben korábban a párja is szerepelt, azonban a közös kiköltözés végül nem valósul meg. Barátnője, Petra ugyanis németet tanul, így számára nem lenne könnyű érvényesülni egy angol nyelvű közegben.

Jelenleg is távkapcsolatban élnek, kéthetente találkoznak, a jövőben azonban csak az ünnepek alatt tudnak majd együtt lenni.

„Valószínűleg nem tud majd kijönni velem, úgyhogy abban maradtunk, hogy megnézzük, hogyan működne ez távkapcsolatként. Kíváncsiak vagyunk, hogy elég erős-e a kapcsolatunk ahhoz, hogy ezt ketten átvészeljük. Van egy jó példa előttem: az angoltanárom szintén távkapcsolatban élt a párjával egy ideig, és nekik működött. Ő sokat mesélt nekem erről, tényleg egyfajta mentor számomra. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy nekünk is sikerülhet-e, de szerintem igen” – mondta a hot! magazinnak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Egy éve veszítette el férjét, mégis minden róla szól – Az RTL színésznőjének gyásza nem csillapodik
Nagy Enikő a munkába temetkezett, de a fájdalom így is utoléri. Előfordult, hogy vezetés közben kellett megállnia, mert elöntötték az érzelmek.


Nagy Enikő azt mondta, férje halála után a munkába menekült, hogy ne csak Jantyik Csaba elvesztésére gondoljon. Bár szerencsére érkeztek felkérések, mégis voltak olyan percek, amikor a gyász teljesen eluralkodott rajta.

„Sokszor az események hirtelen felbukkantak a gondolataimban; a hangja, az arca… Előfordult, hogy vidékre mentem éppen, és félre kellett állnom az autóval, mert rám törtek az érzelmek, és nem bírtam tovább vezetni” – vallotta be őszintén.

A színésznő továbbra is játszik a Három magas nő című darabban, amit még a férje rendezett. Emellett egy másik előadásban is színpadra áll, ahol korábban Jantyik Csaba volt a partnere.

„A Bástya Színház felújította a Skót mámor című darabot, de más színész játssza az ő szerepét, amiről még Csaba is tudott. Megbeszélték vele, útjára engedte. Nem volt könnyű mást látni a partneremként, de amikor csak a szerepre koncentráltam, az segített” – jegyezte meg Enikő.

A színésznő elmondta, férje halála után számos hivatalos ügyet kellett elintéznie, ami újra és újra szembesítette őt a veszteséggel.

„Ha tetszett, ha nem, mindennap szembejött velem a halála, mert intézni kellett a hagyatéki ügyeket, a közös tulajdont. Ezek száraz, de felkavaró dolgok, viszont egy hivatalban nem lehet ér­zel­mes­ked­ni” – mesélte a hot! magazinnak.

Jantyik Csaba tavaly május 16-án hunyt el, hosszú betegség után, 59 éves korában. Bár sokan bíztak a felépülésében, ő maga felkészült arra, hogy a legrosszabb is megtörténhet.

„Azt mondta, neki az a legfontosabb, hogy velem minden rendben legyen. Úgy gondolom, fentről konstatálja, hogy megyek, vannak munkáim. Ő itt van velem, segít egyengetni az utamat.”

„Szokták mondani, hogy fontos az elengedés, de én nem tudom elengedni őt... a mindennapjaim része”

– jelentette ki Nagy Enikő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: