Ez az utolsó felvétel Ambrus Zoltánról, az Irigy Hónaljmirigy elhunyt tagjáról
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy 53 évesen hosszan tartó súlyos betegség után meghalt Ambrus Zoltán, az Irigy Hónaljmirigy örökös tagja.
A hírt az együttes közölte a Facebook-oldalán. Sipos Péter, az Irigy Hónaljmirigy tagja a TV2 Mokka című műsorában nyilatkozott zenésztársa halálával kapcsolatban. Azt mondta, ő sem tudja pontosan, mi okozta barátja halálát. Sipos Péter pedig azt is elárulta, hogy néhány napja meglátogatta gitárosukat, akkor kissé jobban volt, ám később egy újabb műtét várt rá.
Ambrus Zoltán 2005-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, ami után az évekig tartó rehabilitáció miatt az együttestől is el kellett köszönnie, így már ritkán láthattuk a nyilvánosság előtt. A Blikk most megkereste azt a videót, amiben Ambrus Zoltánt utoljára láthatta a közönség.
Ambrus Zoltán utoljára az Alcohol együttes Mr. Fotel-Rocker című klipjében tűnt fel, ami tavaly augusztusban jelent meg. Akkor a zenekar frontembere, Tóth Sándor azt nyilatkozta, hogy nagyon jól érezték magukat és a zenész is nagyon élvezte a munkát.