SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Ernyey Béla bevallotta: viszonya volt a Playboy-alapító Hugh Hefner egyik barátnőjével

Kollégái komolyan aggódtak az életéért, mert a nagyhatalmú laptulajdonos híresen féltékeny típus volt.


Kollégái már az életéért aggódtak, mikor kiderült, hogy szívtipró hírében álló magyar színész, Ernyey Béla egy nyuszilánnyal jött össze. A külföldön is ismert, jóképű férfiért bomlottak a nők. Egyik kalandja azonban elég veszélyesre sikerült, mert a fiatal színész egy forgatáson egy Playboy-nyuszival jött össze. A hölgy ráadásul a híres nyuszis magazin tulajdonosának, Hugh Hefnernek volt a kedvese.

A régi történetet most az hivatalos Facebook-oldalán mesélte el.

"Playmate of the month, tehát „a hónap nyuszija” lett egy gyönyörű norvég lány, Lillian Müller az amerikai Playboy augusztusi számában, 1975-ben. Egy évvel később az év nyulává választotta ugyanezt a lányt a Playboy nemzetközi olvasótábora. Jó ízlésre vall, hogy végre nem amerikai, hanem európai lány kerül fel a legszebbek listájára – gondoltam magamban anno –

és nem sejtettem, hogy néhány hónap múlva ennek a szexi háziállatnak - egy hús-vér Playboy-nyuszinak - leszek a partnere, a „Rosemaries Tochter” című német filmben"

- írta.

A filmen neves alkotók dolgoztak, többek között Rolf Thiele rendezte, Luggi Waldleitner, a Roxy Film tulajdonosa volt a producer. Az intenzív forgatás Bonn környékén több hétig tartott, és a főszereplő Lillannal a szokottnál kicsit jobban összemelegedtek. Ez szerinte még nem volt meglepő, hiszen más filmkészítéseknél is előfordul, hogy a szerelmes párt játszó szereplők egymás karjaiban kötöttek ki.

"De olyan, hogy emiatt az egyik partner életveszélybe kerüljön – hát ez tudomásom szerint eddig ritkán fordult elő a filmezés történetében.

– Nem félsz, hogy bármikor lepuffanthat téged egy bérgyilkos? – kérdezte egy aggódó, fiatal asszisztens, aki, mint később kiderült, nemcsak az életemet féltette, hanem a film befejezését is" - meséli Ernyey.

Mivel az egymás iránti érzelmeik nem maradtak titokban, a második hét végén már mindenki látta, hogy nem csak a film kedvéért, de a magánéletben is egy párt alkotnak. Egy gond volt csak:

"Rajtam kívül minden stábtag tudta, hogy Lillian már több mint egy éve a Playboy nagyhatalmú tulajdonosával, Hugh Hefnerrel él együtt Los Angelesben, aki mozgalmas szerelmi élete ellenére igencsak féltékeny típus.

És bár gondolom, hogy Hefner keze is jócskán benne volt abban, hogy barátnője egy európai filmben főszerepet kapjon, de azt biztosan nem vette volna jó néven, hogy hálából felszarvazzák. Így a forgatás utolsó napjait igazi rettegésben töltöttem és még jóval később is többször átfutott az agyamon, hogy érdemes lett volna-e ólmot kapni a fejembe néhány kellemes pásztoróráért".

Ám a színésznek most is szerencséje volt, túlélte a kalandot, és mint írja, ennek legfőbb bizonyítéka, hogy „ólommentesen” posztolhatja ki ezt a kis szerelmi szösszenetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rózsa György élet-halál harca a Balatonban - sztrókot kapott, a lánya segített kimenteni a vízből
77 évesen, nyaralás közben érte a baj a legendás tévést, akit a mentők villámgyorsan kórházba szállítottak. A műtétnek köszönhetően maradandó károsodás nélkül élhet tovább.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Rózsa György idén ünnepli pályafutása kezdetének 60. évfordulóját. A 77 éves műsorvezetőnek ma már a család: a lánya, Csilla és ötéves unokája, Ádám jelenti a legnagyobb örömöt. Néhány héttel ezelőtt azonban váratlanul rosszul lett a Balatonban és komoly bajba került.

A család a balatonfenyvesi nyaralójukban pihent és egy délután fürdőzés közben jött a rosszullét. Csilla és a kisfia kimentek a partra, Rózsa György viszont egyedül a vízben maradt.

„Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam” – nyilatkozta a Story magazinnak.

A tévés többször is megpróbált felállni, de minden alkalommal visszaesett, közben vizet nyelt. Végül sikerült odakiáltania a lányának, aki rögtön a vízbe ugrott és segítségért kiáltott, amire már a közelben lévő strandolók is felfigyeltek, és segítettek kihúzni Rózsa Györgyöt a vízből.

A mentők tíz percen belül a helyszínre érkeztek, majd a kaposvári kórházba vitték. A koponya-CT-ből derült ki, hogy tévés híresség enyhe sztrókon esett át. Azonnal megoperálták, stentet ültettek a nyaki verőerébe.

Két napot töltött az intenzív osztályon, majd további kettőt a neurológián. A gyors beavatkozásnak köszönhetően maradandó károsodás nélkül gyógyult fel.

„Jól vagyok, a víztől azonban azóta félek. Idén már biztos nem megyek a Balatonhoz sem. Idáig rendszeresen jártam uszodába, most oda sem merek elmenni. Egyelőre nem lesz úszkálás, marad a zuhanyozás” – vallotta be, hozzátéve, hogy a család is aggódik érte. Csilla például nagyon félti, hiszen az édesanyja korai halála után nagyon bensőséges kapcsolata alakult ki az apjával.

Rózsa György bevallotta: a Balatonban átélt pillanatban átvillant benne, hogy akár véget is érhetett volna az élete, ezért nagyon nagy hálával gondol mindazokra, akik segítettek neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Rosszul lett Valkusz Milán a Valmar szombati koncertjén, kórházba kellett vinni
Az X-Faktor mentorát be kellett vinni a sürgősségire, de mint írja: ott szerencsére „kizártak minden komoly eshetőséget, hál ‘istennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre”.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. augusztus 18.



A Budapest Parkban adott koncertet szombat este a Valmar. Az eseményről a duó mindkét tagja beszámolt az Instagramon. Marics Peti bejegyzéséből kiderült, hogy Valkusz Milán a fellépés után rosszul lett, és a sürgősségin kötött ki.

Az X-Faktor mentora is posztolt a történtekről. Azt írta, elképesztő élmény volt számára a szombati koncert, de az utolsó számnál ájulás közeli állapotba került.

„Térdre kényszerültem, de aztán tudtam folytatni...Amikor lejöttem, éreztem, hogy valami nem oké, és az orvos csapat is látta rajtam. Nem találtak mindent rendben. Bevittek a SOTE-ra, és szépen lassan jól lettem. Kizártak minden komoly eshetőséget, hál ‘istennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre. Innen is szeretném megköszönni mégegyszer, és hálám kifejezni a Budapest Park mentős-orvos csapatának, majd azután a SOTE sürgősségin dolgozó minden léleknek, akik azon voltak, hogy rendben legyek”

- fogalmazott az énekes, aki a közönségnek is hálát mondott, és azt írta, soha nem fogja elfelejteni a reakciójukat, az örömkönnyeket és a különleges pillanatot. Hozzátette, december 28-án a Papp László Sportarénában újra találkoznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: