HÍREK
A Rovatból

Erdő Péter: Nem gondolom, hogy Ferenc pápa politikai üzenetet fog megfogalmazni Magyarországon

A katolikus egyházfő még jóval az ukrajnai háború kitörése előtt döntött a magyarországi útról, ezért sem valószínű a bíboros szerint a politikai üzenet.


„Azt hiszem, hogy felkészültünk az eseményre, persze mindig lehet finomítanivaló” – mondta Erdő Péter bíboros a háromnapos pápalátogatás előkészületeiről a Magyar Nemzetnek. Az esztergom–budapesti érsek elárulta, hogy a legutóbbi vatikáni delegációval már az összes helyszínt végigjárták, egyeztettek az állami hatóságokkal, és részletesen kidolgozták a programot.

„Nem gondolom, hogy Ferenc pápa Magyarországon különlegesen politikai üzenet megfogalmazására készül, bár a szentatya szabadsága teljes. Ő dönti el, hogy miként fogalmazza meg a gondolatait, érzéseit”

– tette hozzá a bíboros. Ennek oka az lehet, hogy a szentatya ezt a látogatást jóval az orosz–ukrán háború kitörése előtt határozta el, így a mostani találkozásnak sem ez a fő témája.

„A szentatya személyes érdeklődése a halmozottan hátrányos helyzetűek, a hajléktalanok felé fordul, velük találkozik is. Ugyanígy témát szolgáltathat az is, hogy Magyarország valamiképpen a nyugati kultúrkör keleti szélén van” – mondta a lapnak Erdő Péter.

A bíboros szerint tízezrek érkeznek majd a vasárnap délelőtti szentmisére a Kossuth térre.

„Megépítették a színpadot, a pápai oltárt, mindig nagyon fontos, hogy ennek teteje is legyen, ezt most is megoldották. Reméljük, nem lesz eső, de néha még a tűző nap is zavaró lehet. A pápai széknek is megvan a helye, és kijelölték az utat, ahol a pápamobil az oltár közelébe ér, és ahol meg is tud fordulni. Megvan a díszvendégek ülőhelye, a többi szektor is készül, és akik nem férnek be, ők kivetítőn követhetik nyomon a szertartást.”

A bíboros emlékeztetett, hogy a pápalátogatás kihirdetése után nem sokkal a püspöki kar elfogadott egy imádság szöveget, amit azóta országszerte minden szentmise után közösen elmondanak.

„Kérjük, hogy Ferenc pápa látogatása szolgálja a hitünk megerősödését, és legyen kegyelmek forrása, és fontos, hogy itthon egymással és a többi népekkel békességben éljünk, Krisztus tanítása szerint. Egy ilyen lelki impulzust várunk, és amiért az ember imádkozik, arra belsőleg rákészül, hiszen azt szeretné. Reménykedem abban, hogy sokak figyelme e célkitűzések felé fordul, és akkor a pápa érkezése valóban nagy lendületet adhat nekünk.”

Arról is beszélt, hogy személy szerint mit vár az egyházfő látogatásától:

„Szeretnénk, hogy jól sikerüljön a szentatya magyarországi apostoli útja, és kegyelmi pillanat legyen a hívő és nem hívő emberek számára.

Nagyon bízom abban is, hogy a pápalátogatásnak marad a lelkekben nyoma,

miként megélhettük ezt az eucharisztikus kongresszus után is, amikor egy sor program bevált és megmaradt, ilyen a Forráspont a fiatalokkal. A Papp László Sportarénába tervezett mostani program is, ahol a szentatya a fiatalokkal találkozik, olyan esemény lehet, amelynek az elemeit meg akarják majd ismételni. Ebben bízom.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Újabb vezetőcsere: Leváltották a Magyar Pétert is védő Készenléti Rendőrség parancsnokát
Markó Attila István rendőr dandártábornok vette át a Készenléti Rendőrség irányítását a belügyminiszter döntése nyomán. Az új parancsnok a BRFK-tól érkezik.


Csütörtökön a belügyminiszter felmentette Tarcsa Csabát, és pénteki hatállyal Markó Attila Istvánt nevezte ki a Készenléti Rendőrség parancsnokának - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

Markó Attila István rendőr dandártábornok eddig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon töltött be rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi pozíciót.

Az új belügyminiszter sorcserét hajt végre a rendőri vezetésben, korábban felmentette Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, helyére Baricska Norbert Tamás rendőr ezredes került, de az Országos Rendőr-főkapitányság élén is változás történt, szerdán iktatták be Mecser Tamás új országos főkapitányt, akiről már egy hete azt pletykálták, hogy ő veheti át az ORFK irányítását.

A Készenléti Rendőrség az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt álló, országos hatáskörű szerv. Feladatai közé tartozik a tömegrendezvények biztosítása, a határőrizeti feladatok támogatása, védett létesítmények őrzése, és alá tartozik a Nemzeti Nyomozó Iroda is, amely a legkomolyabb bűnügyekben nyomoz.

Május 4-én az új miniszterelnök, Magyar Péter bejelentette, hogy személyi védelmét a Terrorelhárítási Központ helyett a jövőben a Készenléti Rendőrség látja el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Civil szervezetek szerint követhetetlenül került 117 milliárd forint a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül a civil szektorhoz
Egy civil koalíció felmérése szerint 117 milliárd forintnyi állami támogatás sorsa átláthatatlan a Nemzeti Együttműködési Alapnál. A 665 szervezet megkérdezésével készült jelentés a politikai befolyást is vizsgálta, a válaszadók többsége szerint a NEA nem pártsemleges.


Tizennégy év alatt 117 milliárd forint került túlnyomórészt átláthatatlan módon a civil szektorhoz a Nemzeti Együttműködési Alapon (NEA) keresztül – ez a legfőbb megállapítása annak a friss felmérésnek, amelyet a Civilek Új Alapon nevű, 12 szervezetet tömörítő koalíció készített. A kezdeményezés azért jött létre, hogy felülvizsgálja az állami alap működését, ehhez országszerte 665 szervezetet kérdeztek meg.

A csütörtökön közzétett jelentés szerint a NEA súlyos politikai befolyás alatt működik.

A támogatások egy része nem tekinthető teljesen pártsemlegesnek – ezzel a megállapítással a válaszadók 58 százaléka, de még a NEA által támogatott szervezetek 52 százaléka is egyetértett.

A politikai befolyás jeleként említik, hogy a NEA Tanács alapító elnöke Csizmadia László, a Békemeneteket szervező CÖF/CÖKA vezetője volt, a legtöbb forrást elnyerő szervezetek többsége pedig egyértelműen a Fideszhez kötődik – írja a 444.hu. A koalíció szerint a működés átláthatóságát az is gyengítette, hogy hosszú ideig nem készült nyilvános, kereshető nyerteslista a döntésekről.

A jelentés ugyanakkor árnyalja is a képet: a megkérdezettek szerint a NEA a magyar civil társadalom alapvető támogatási forrása, a válaszadók 58 százaléka szerint a rendszernek egyaránt vannak pozitív és negatív elemei. Az állami támogatást szerintük meg kell őrizni, de a civil szervezetek valós szükségletei alapján kell átalakítani.

Az elmúlt tíz évben a legtöbb támogatást, 69,4 millió forintot az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület kapta, amelynek alapítója, Kiss András a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójának tagja és a KDNP ifjúsági szervezetének alelnöke.

A NEA a Miniszterelnökség felügyelete alatt álló Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez tartozik. Kulcsszereplői voltak Szalay-Bobrovniczky Vince (címlapkép) a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, és Gulyás Gergely egykori tárcavezető is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordult az eltávolítására irányuló tervek miatt, Magyar Péter szerint ez „szánalom kategória”
Sulyok azt akarja megtudni a testülettől, alkotmányos-e egy olyan módosítás, amely közjogi méltóságok elmozdítására irányul. A miniszterelnök azonnal válaszolt a köztársasági elnök bejelentésére.


Sulyok Tamás köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult. Az államfő az utóbbi hetek politikai nyilatkozatai nyomán lépett, amelyek alapján a Tisza Párt Alaptörvény-módosítással mozdítana el több közjogi méltóságot, köztük őt is a hivatalából. A köztársasági elnök az Alaptörvény „absztrakt értelmezését” kérte az Alkotmánybíróságtól – írja a Telex.

A Sándor-palota közleménye szerint az elnök azt szeretné tisztázni, hogy alkotmányos-e egy olyan alaptörvény-módosítás, amely nem általános szabályokat fektet le, hanem konkrét helyzeteket old meg. Sulyok szerint „az elmúlt hónapokban elhangzott, közjogi méltóságok elmozdítását célzó politikai nyilatkozatok olyan alaptörvény-módosítások lehetőségét is felvetik, amelyek általános jellegű szabályozás helyett egyedi helyzetek rendezésére irányulnak”.

A közlemény szerint „jelen helyzetben tisztázandó alkotmányjogi kérdésként merül fel, hogy az alaptörvény-módosítás fogalmi körébe tartoznak-e az olyan aktusok, amelyek funkciójukat tekintve nem általános, hanem egyedi jellegűek.”

Az államfő a közleményében jelezte, hogy a mostani lépése mellett abban is bízik, hogy az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének, a Velencei Bizottságnak a véleménye is segíti majd a kialakult „alkotmányos konfliktus” rendezését. Sulyok múlt csütörtökön jelentette be, hogy a testülethez fordult, amely szerinte sürgős eljárás keretében vizsgálja a helyzetet.

A bejelentésre Magyar Péter miniszterelnök az államfő Facebook-bejegyzése alatt reagált.

„Ez már tényleg a szánalom kategória - írja a kormányfő, aki szerint „Sulyok Tamás soha nem állt ki a bántalmazott gyerekek, a megtámadott civilek, művészek, bírák vagy újságírók mellett. Soha nem szólalt fel a jogállam rombolása, vagy az ország kifosztása, ellenzéki politikusok titkosszolgálati megfigyelése ellen. De a saját pozíciója és havi hatmilliós fizetése védelmében naponta 5 helyre elfut panaszkodni. Eközben Magyarország legnépszerűtlenebb közszereplője…”

Mint ismert, a Tisza Párt április 12-i, kétharmados választási győzelme után Magyar Péter felszólította Sulyok Tamást a lemondásra. Miután az elnök a május 31-i határidőig nem távozott, a miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány a kétharmados felhatalmazásával módosítani fogja az Alaptörvényt a „jogállam helyreállítása” érdekében.

Egyes alkotmányjogászok szerint a kormány terve jogilag kivitelezhető lehet, mivel éppen a Fidesz által korábban hozott szabályok miatt az Alkotmánybíróság tartalmilag nem vizsgálhatja (!) az Alaptörvény módosítását, csak az elfogadás módját.

A kormány terveit az ellenzékbe szorult Fidesz élesen bírálta, Gulyás Gergely frakcióvezető szerint a Tisza Párt „diktatúrák módszerével” akarja eltávolítani az államfőt, a Sándor-palota elé pedig szimpátiatüntetést szerveztek, amelyet Orbán Viktor is támogatott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Bárki hazaviheti a Nemzeti Hitvallást a hivatalokból, Ruff Bálintnak adtam a Miniszterelnökség példányát
Életbe lépett a kormányhatározat, lekerül a Nemzeti Hitvallás a közintézmények faláról. A Fidesz–KDNP a lépést az alkotmányosság elleni támadásnak nevezte.


Magyar Péter azt írja, hogy

„Mától eltávolításra kerül a közintézményekből a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének egyik szimbóluma, az úgynevezett Nemzeti Hitvallás”

A miniszterelnök hozzátette, a Miniszterelnökségen lévő példányt Ruff Bálintnak ajándékozta, mert szerinte nála jó helyen lesz a nappaliban. A posztot azzal a felhívással zárta, hogy

aki szeretne egy igazi NER-kordokumentumot az unokáinak, az most bármelyik hivatalban leveheti a falról. „Siess, mert gyorsan el fognak fogyni” – tette hozzá.

A bejelentést követően kormány döntése csütörtökön a Magyar Közlönyben is megjelent, hivatalossá téve, hogy a közintézményekből el kell távolítani a táblákat.

Nemzeti Hitvallás a fideszes Alaptörvény bevezető része, az előző kormány tetette ki az ezt ábrázoló képeket a közintézményekben. A volt kormánypártok, a Fidesz és a KDNP ma tiltakoztak a lépés ellen, „alkotmányosság elleni újabb támadásként” értékelve az intézkedést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk