„Én vagyok az egyetlen zsidó, aki pénzt keresett Hitleren” – Mel Brooks 98 éves

Szolgált a második világháborúban, gyerkekorában társai csúfolták alacsony termete miatt, tud dobolni, és több mint 60 film és tévéműsor fűződik a majdnem 100 éves legenda nevéhez.

Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2024. június 28.

98 éves lett korunk egyik legtehetségesebb komikusa, aki nem mellesleg író, producer és rendező is. Mel Brooks Magyarországon leginkább az Űrgolyhók, a Producerek, a (némileg tévesen fordított című) Robin Hood, a fuszeklik fejedelme és a Drakula halott, és élvezi révén ismert, de több mint 70 (!) éves pályafutása során számos más népszerű mozifilmben és vígjátékban találkozhattunk vele.

Íme, néhány érdekesség és tudnivaló a 20. századi komédia egyik legjelentősebb alkotójáról:

Melvin James Brooke néven 1926. június 28-án született.
Apja gdanski lengyel zsidó családból származott, édesanyja Kijevből.
Két éves korában elvesztette édesapját, szegénységben nőtt fel.
14 évesen megtanult dobolni, nem is akárkitől: Buddy Richtől. Kottát olvasni viszont sosem tanult meg annak ellenére, hogy számos dal szerzője.

– Szolgált a második világháborúban, ahol többek között az volt a feladata, hogy taposóaknákat hatástalanítson.

Azon kevesek egyike, akik Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjat is nyertek.
Pályafutását íróként kezdte Sid Caesar Your Shows of Shows című műsorában.
Első feleségével, Florence Baummal 1953-1962 között voltak házasok, három gyermekük született.
A második felesége Anne Bancroft színésznő volt, 1964-től Bancroft 2005-ös haláláig éltek együtt. A fiúk, Max Brooks maga is színész-író.
Azt mondta, felesége az ő Obi-Wanja, mivel ő beszélte rá, hogy az 1967-es Producereket dolgozza át musicallé.

Eric Idle erre másképp emlékszik. Ahogy az általam fordított A mohó gazember naplója című könyvében írja:

„Valamikor a nyolcvanas évek végén felkerestem Mel Brookst Los Angeles-i irodájában. Rendkívül zavarba hozott azzal, hogy térdre ereszkedve jött be, majd a földön hajlongva istenített, munkatársainak mélységes megdöbbenésére. Mel Brooks a lábamnál hevert! Nem tudtam, mit csináljak.

Én voltam az első Python, akivel találkozott, így rám zúdította a Monty Python iránti minden megbecsülését.

Mikor sikerült meggyőznöm, hogy kelljen fel, előadtam jövetelem okát: megkérdeztem, hozzájárul-e, hogy színpadi musicalt készítsek a Producerek című filmjéből.”

Brooksot akkor nem érdekelte a dolog, de 15 évvel később mégis megvalósította a musicalt – igaz, nem Eric Idle-lel.

Brooks híres arról, hogy a filmjeiben előszeretettel gúnyolódik Hitlerrel és a nácikkal. Elmondása szerint az a célja, hogy nevetségessé tegye a nézeteiket, nehogy még egyszer népszerűvé válhassanak. De azt is hozzá tette, hogy a holokauszttal vagy bármilyen attrocitásssal soha nem viccelne. A Producerek kapcsán meg is jegyezte:

„Én vagyok az egyetlen zsidó, aki pénzt keresett Hitleren.”

Az Űrgolyhók forgatása során amikor a Yoda figuráját parodizáló Yoghurtot alakította, a testére kent festéktől súlyos fertőzést kapott.
Az Amerikai Filmintézet által megválasztott 100 legviccesebb filmből hármat is ő rendezett: Fényes nyergek, Producerek, Az ifjú Frankenstein.
A komédiáról így nyilatkozott: „Megvágom az ujjamat. Ez tragédia. Egy pasas beesik egy nyitott csatornanyílásba és meghal. Ez komédia.”

– „Dióhéjban ennyi a rendező módszerem röviden: Megkeresem a negyedik falat, és földig rombolom.”

KÖVESS MINKET:

Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje

A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2025. augusztus 17.

Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.