KULT
A Rovatból

Emma Stone maga Az átok – fájdalmas nézni az emberi kihasználás legdurvább történetét

Az átok egy kacifántos cím. Aki egy jó kis horrorsorozatra számít, az bizony csalódni fog. Vagyis nem feltétlenül. Komplikált a kérdés, hogy mi is ez a lázálom, amit a SkyShowtime előad nekünk. A Ford Fairlane kalandjaiban van egy idézet egy bizonyos sajtreszelőről, ez is hasonló érzés: érdekes, de leginkább fájdalmas.

Link másolása

Mert Az átok nem egyszerű sorozat. Nem csak az értelmezése bonyolult, hogy mit is látunk a képernyőn, de élvezni is borzasztó nehéz, mert kell hozzá egy alaphangulat. Aki ismeri a kellemetlen humort, vagy az angol kifejezést a „cringe”-et, az tudja mire gondolok.

Amikor valami annyira ciki, kellemetlen és rossz, hogy egyszerűen csak nevetni tudunk rajta.

Az átok ennek az életérzésnek a megtestesülése, olyan nézni a sorozatot, mint amikor leszedik az ember fogkövét. Feszengünk a székben, amikor meghalljuk a gép hangját, összerezzenünk és szorongunk. A végén a fogaink furcsák, letisztultak, élesek és simák. A kellemetlen érzést felváltja egy szokatlan, furcsa állapot.

Nos, Az átok pont ilyen. Már itt, az elején le kell szögezni, ez a sorozat nem mindenkinek való.

Teljesen érthető, hogy emiatt a rottentomatoes.com-on, ami a nézői és kritikusi pontszámokat összesíti, a sorozat jelenleg egészen magas, 90% feletti kritikai, és viszonylag alacsony, 30% környékén lévő nézői értékeléssel bír. Ennyire megosztó eredmény nagyon ritkán jön ki. Általában ennek valami politikai, vagy világnézet béli okai vannak, de jelen esetben nem ez a helyzet.

Hiába szatirikus és nagyon erősen reflektál mindennapos kérdésekre, nem emiatt ennyire megosztó, és nehezen nézhető Az átok.

A sorozat készítői egyben a főszereplői is, Benny Safdie és Nathan Fielder. Mindketten írók és színészek, de komikusi vénával is rendelkeznek, ők írták a teljes forgatókönyvet, és Fielder rendezte is az összes részt.

A történet szerint főszereplő párosunk, a viszonylag friss házas Whitney (Emma Stone) és Asher (Nathan Fielder), egy házfelújító reality műsort szeretnének készíteni egy városnegyedről, amiben jelentős ingatlanérdekeltségük van. Az a céljuk, hogy értékesítsék az Új-Mexikói Española területen lévő házaikat. Annyira nem árulja el a titkot a forgatókönyv, hogy még öt rész alatt se derült ki teljesen, hogy ők tényleg nem gondolják gonosznak a módszereiket a területszerzés-értékesítés kérdéskörében, vagy csak ennyire elvakultak, és hisznek a saját hazugságaiknak.

Olyan alantas módszerekkel próbálják felverni az ingatlanjaik árát, hogy munkahelyet teremtenek, melyekről tudják, hogy ideiglenesek, és mégis lelkesítenek embereket.

Vagy egy rákbetegségben szenvedő öreg néni unokájának ígérnek hosszútávú munkát, majd az egészet egy valóságshow-szerű műsorban próbálják eladni. Ennek a shownak a producere és rendezője Dougie (Benny Safdie, a másik alkotó), a harmadik fontos karakter. Hozzá is fűződnek majd emlékezetes pillanatok, de nem fogom részletezni.

Hogyan lehetne leírni spoilerek nélkül miért rossz nézni Az átokot? Az előzetesben is szerepel az a rész, amikor a főszereplőnk a show kedvéért pénzt ad egy parkolóban üdítőket áruló kislánynak. De csak 100 dolláros van nála és annyira fösvény és zsugori, hogy visszakéri a lánytól a pénzt.

Ezt a nagyon kellemetlen és hosszú jelenetet kijátsszák 100%-ig, csúcsra pörgetve ezzel a kellemetlenségeket,

majd azzal tetőzik, hogy megpróbál levenni pénzt egy ATM-ben, hogy kevesebbet tudjon fizetni a lánynak. Ámde a felvételért %-ot kell fizetni a banknak, amit nem akar, és még sorolhatnám, miért húsbavágóan cinikus a jelenet, hogyan folytatódik, de nem teszem, mert mindig van lejjebb...

Az egész széria ilyen – az első 5 rész alapján, ami eddig megjelent. Az igazi átok maga a két karakter személye (és persze a valóságban hozzájuk hasonló egyedek) az emberiségre nézve. Emma Stone zseniális a gazdag családból származó influenszer-kezdeményként, aki mindenképpen azt a képet próbálja festeni magáról, hogy ő a jó és filantróp személy, miközben férjét uralja és Kareneket megszégyenítő fénysebességgel háborodik fel mindenki helyett mindenen.

A férjét alakító Nathan Fielder is hihetetlen jó a kényelmetlen, emberi söpredék, mazochista, papucs, kirakatférj szerepében, aki az após pénzén próbál felkapaszkodni a felsőbb körökhöz, és mint megtudjuk korábbi munkái alapján, ha kell, akár emberek életén át is, de eléri a céljait.

A karakter megtestesítője a „kispénisz” energiának, aki bármit megtesz, hogy bizonyítsa, hogy ő ér valamit. Mi ez, ha nem igazi egzisztenciális, 21. századi horror, fekete humorral fűszerezve? Ezek az emberek piócaként tapadnak rá a társadalomra és szívják mindenki vérét, miközben nekik minden megadatott születési jogon.

Aki kedveli Eric André vagy Tim Robinson munkásságát, az tudja milyen típusú humorra számítson. Annyiban más Az átok, hogy átitatták hatalmas mennyiségű sötét cinizmussal, és annyira húzzák a kellemetlen helyzeteket, hogy igazi csattanó híján azon fogunk mosolyogni, hogy ilyen lehetséges?! Ennyire aljas emberek boldogulnak az életben és sokkal jobban, mint azok, akik megérdemelnék? Márpedig igen, egyszerre szatirikus túlzás és teljesen valós a helyzet, amit lefest Az átok.

Nem viccelek, sorolhatnám az abszurdabbnál, abszurdabb jeleneteket, amik sorra követik egymást. Az egészet egy dokumentarista stílus kíséri, ami még hihetőbbé teszik a helyzeteket.

Nem tudom azt írni, hogy aki kedveli ezt a stílust, az próbálja ki, mert ilyet még nem nagyon láttam. Lehetetlen egy zsánerbe vagy stílusba beskatulyázni a sorozatot. Annyira húsbavágóan kellemetlen és gonosz néha, hogy csak az próbálkozzon vele, aki nyitott az újdonságokra.

Egyértelműen 18+-os korhatár, nem is értem a SkyShowtime-os 12-est, sokszor rossz nézni a szenvedést, nem az erőszakossága, hanem a témája miatt – és persze egy pár apró péniszt is láthatunk. Direkt formabontó, ugyanakkor részletgazdag, árnyalt, ámde az eltúlzott. Az álnok főszereplőkről szóló forgatókönyv felforgatja a nézői elvárásokat, sosem az történik, amire az ember számítana. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy David Lynch-művet néznék, de annál azért jóval könnyebben befogadható és viccesebb.

Emma Stone 2024-ben nem kevés díjat fog bezsebelni a Yorgos Lanthimos-féle Poor Things mellett ezzel a szerepével is.

Csak azok próbálják meg Az átokot, akik nyitottak a szokatlan dolgokra. Másnak nem merem ajánlani. Én magam is szenvedtem rajta néha, de végül megérte. Bármennyire is rossz érzés nézni, az alkotók megérdemlik a nézettséget – pedig a pár példával, amit felhoztam, csak kapargattam Az átok felszínét. A sorozat első öt része megtekinthető a SkyShowtime streaming szolgáltató kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: