SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Először szólalt meg Schobert Norbi üzleti gondjairól: „Cégen belül volt, aki visszaélt a betegségemmel”

Az egykori fitneszguru szeretne mindent rendbe tenni a cége körül. A Covid, sztrókja, az infláció és a rezsiválság is kemény próbatétel elé állította a cégbirodalmat.


Megszólalt a Blikknek Schobert Norbi a cége körüli gondokról. Az egykori fitneszguru minden energiáját a fogyasztó módszerére alapozott, pékséghálózatot, logisztikai vállalkozást, ételkiszállító céget magába foglaló vállalatába ölte. A közel két évtizede mindössze 300 ezer forintból alapított vállalkozásának fénykorában 106 üzlet tartozott a hálózatába: még Szlovákiában is lett Update-bolt. Sőt, a céget a tőzsdén is jegyezték.

Egyre nagyobb forgalom mellett szépen termelt nyereséget is, bár utoljára 2019-ben jelentettek 25 millió forintos pluszt.

A 2021-es évben a nettó árbevétele még meghaladta a 2,31 milliárd forintot, de ekkor már 135 millió forint mínusz volt az adózott eredmény.

Az elmúlt év végén beszállítási problémák voltak, amit logisztikai gondokkal magyarázott. Kisebb helyre költöztek, az Update-birosalom az elmúlt hónapokban a harmadára csökkent: már csak 32 üzlet van nyitva hazánkban, valamint 4 Szlovákiában - írta a lap. Bizonyos termékeket továbbra sem lehet kapni, sok helyen a meglévő raktárkészletet élik fel.

– Szomorú ezt látni, mert fantasztikus rendszer volt, jó ötleteken alapult, és Norbi jó csapatot épített maga köré. Lassú folyamat volt a leépülés, de voltak látható jelek, ritkult az árukészlet, kevesebb termék érkezett. Százmillió forint feletti forgalomkiesést jelenthetett, kérdés, helyreállítható-e még ez a rendszer - értesült egy volt munkatárstól a lap.

A Blikk meg is kereste Schobert Norbit, aki azt mondta, hogy a magán-, de az üzleti életét tekintve is nehéz éveken van túl, de rendbe szeretne tenni mindent:

– Az első csapás a koronavírus járvány volt. Majd jött a sztrókom, és sajnos, cégen belül volt, aki visszaélt a betegségemmel. Majd jött a rezsiválság, az élelmiszerinfláció, ami még tovább csökkentette a boltok számát. Most egy komoly befektető állt a cégem mögé, teljes reorganizáció zajlik.

Eddig kizárólag franchise-rendszerben működtünk, de mostantól lesznek saját boltok is. Rengeteg új termék jön, nem csak Update. Logisztikai váltás is történt. Komoly váltáson megy át a cég, és mindenben benne vagyok, a további részletekről azonban nem beszélhetek - mondta.

Norbi már látja a kiutat ebből a nehéz helyzetből, és szerinte a napokban több, nemrégiben bezárt üzlet is újra kinyit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ókovács Szilveszter üzent Ajsa Lunának a Himnusz-éneklésről: Ön igen fiatal, tanulni fog az esetből – az Erkel Színházba is meghívta az énekesnőt
A Magyar Állami Operaház főigazgatója részletesen elemezte az énekesnő előadásmódját, majd néhány jótanáccsal látta el, bízva abban, hogy a fiatal művész okul belőle.


Ajsa Luna Himnusz-éneklésére Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója is reagált. A közösségi oldalán üzent az énekesnőnek.

A bíráló megjegyzés helyett hosszan értékelte az előadásmódot, szakmai szempontból is megírta a véleményét az éneklésről. Majd kitért arra is, hogy más művészek is próbálták a Himnuszt újraértelmezni. A végén pedig egy gesztust is tett, meghívta a fiatal énekesnőt az Operába.

A bejegyzésében többek között arról írt: „Nézze el nekünk, de Erkel Ferenc fontos számunkra, ő a Himnusz zeneszerzője, és természetesen ugyanolyan fontos Kölcsey Ferenc is, aki pedig a verset írta. Erkel volt a magyar operaélet megteremtője, színházunk első főzeneigazgatója... Ahogy Kölcsey versét is szó szerint, tisztán illik mondani, úgy Erkel zenéje sem ér vagy érdemel kevesebbet”.

Majd tanárként is üzent: „az Ön éneklése intonációban különösen bizonytalan, felfelé és lefelé sem pontos, szó közben levegőt vesz, ahogy az 5-6. sorhoz ér, a felső regiszter erőtlenséget mutat, törik. Az előadás módja – feszessége, ünnepi hangütése, illetve ezek hiánya – értelmetlenné teszi épp ennek a versnek és dallamnak a megidézését, a Himnusz egyszerűen ledobja magáról ezt az előadást” – vélekedett Ókovács.

Emlékeztetett rá, hogy mások is variálták már a zenét:

„Természetesen a zenésznek kreatív joga a variálás. Liszt Ferenc vagy Dohnányi Ernő is megtették ezt, éppenséggel a Himnusszal is, azonban ők a mű poézisét tiszteletben tartva jártak el, szándékuk az alkotás értő továbbemelése volt, illetve népszerűsítése két különböző, de egyaránt internetmentes korban”.

Majd az előadás formájáról is szót ejtett: „Azt húszéves kora számlájára írom, hogy most tanulja meg: a közönségéhez nem úgy kerül közel, ha leül a színpad elejére Himnuszt énekelni, hanem ha kevésszámú, de nemzetünket összeabroncsozó pillanataink erejét megtartja, azt használja...

Ha hibákat ejt benne, pláne illusztris napon, nagyobb nyilvánosság előtt, az megbosszulja magát. De Ön igen fiatal, tanulni fog az esetből, és fontos, hogy mindenki lássa: nem a Himnusz a hibás, Ön pedig okul belőle.”

Végül egy meghívással zárta a bejegyzését az igazgató:

„Szelíd 'penitenciaként' szeretettel várom az Operaházban a szeptemberi nyitóelőadásra, amelyet Himnusszal indítunk, vagy a jövő márciusi Bánk bán-sorozat bármelyik estéjére, hallgassunk együtt Erkelt!”

Az igazgató a posztjához még kommentben hozzátette: „Csak annyit még hozzá: valóban Amerika, a baseball meccsek himnuszéneklésének világa indította ezt a hullámot évtizedekkel ezelőtt. Mindenki nagyot szeretne tekerni rajta, nagyon különbözni akar – hisz művész. Oké. De az alapértésnek, az áhítatnak „ nevezzük most így „ nem szabadna elillannia. A másik pedig:

ez a lány húszéves. Nekem is van ilyen korú gyermekem. Még el sem indult lényegében az életük, a hibáikra kell rámutatni és segíteni, nem pedig lehúzni őket a … süllyesztőbe. Az én szándékom ennyi volt.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritkán látott férjével közös fotót posztolt Krug Emília
Az ATV műsorvezetője ritkán oszt meg magánéleti részleteket, most azonban kivételt tett. A posztban hangsúlyos szerepet kapott a család és a barátság üzenete.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Krug Emília ritkán mutatja meg a magánéletét, most azonban kivételt tett, vette észre a 24.hu. Az ATV műsorvezetője közös képeket osztott meg férjével, Pungor András újságíróval, valamint kollégáival, Gulyás Eszterrel és Somos Andrással, ahogy együtt ünnepelték augusztus 20-át a rakparton.

„Éljen soká a család, a szerelem, a barátság és Magyarország!”

– írta a fotók mellé Krug Emília.

Két évvel ezelőtt a Blikknek mesélte el, hogy egykor ő volt férje főnöke.

„Belpolitikai rovatvezető voltam, ő pedig újságíró. De egyébként el tudtam választani azt, amikor feleség voltam és amikor főnök. Az volt érdekes, hogy utána ez megfordult, mert amikor az ATV-ben dolgoztunk mind a ketten, akkor sokszor ő volt a fülemen szerkesztőként” – mondta akkor a műsorvezető.

A házaspárnak egy kisfia is van. Máté idén tölti be a hatodik életévét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Noszály Sándor: Gyógyszeres kezelés után alakult ki nála a bipoláris zavar, amit később sokáig titkolt
Az egykori teniszklasszis elmesélte, mit élt át, hogyan hatott rá és magánéletére is a betegség, amit szégyellt és nem mert bevallani.


Noszály Sándor az RTL Sztárbox című műsorában vallotta be, hogy bipoláris zavarral küzd. A problémát sokáig titkolta, nemcsak a nyilvánosság, hanem a legközelebbi hozzátartozói előtt is. A válása után szembesült a betegséggel, amelyről a párkapcsolataiban sem mert beszélni.

Végül a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban idézte fel, hogyan kezdődött nála a betegség. 2014-ben vált el, majd 12 napig nem tudott aludni, szíve hevesen dobogott. Ekkor hazautazott, és a János Kórházban antidepresszánsokat kapott. Mint mondta, ez tovább rontott az állapotán, a dopamin és a szerotonin egyensúlya felborult, és

kialakult nála a bipoláris zavar. Amikor visszatért Los Angelesbe, jött az első ámokfutás, és ettől kezdve fél éven át jó állapotban volt, majd fél éven át rosszabb időszak következett.

Elmondta, hogy a mániás szakaszokban maga előtt sem ismerte el a betegséget, szégyellte a helyzetét, és nem szedte rendszeresen a gyógyszereit. A kapcsolataiban is titkolta a problémát, így 11 nehéz év áll mögötte. A boksz után már odáig jutott, hogy értelmetlen bejegyzéseket tett közzé a közösségi oldalakon. Végül azonban kénytelen volt szembenézni a helyzettel, és ebből született meg a Stigma No kezdeményezés.

A magánéletéről is beszélt. Hazatérése után Orsival élt együtt, akivel harmonikus kapcsolatban volt, és két éven át nem jelentkezett nála a betegség. Később azonban lassan újra elhatalmasodott rajta a mánia, majd amikor a szövetséggel utazott, hirtelen mély depresszióba esett. Úgy döntött, repülőre ül, és Los Angelesbe utazik anélkül, hogy szólt volna Orsinak. Egy búcsúlevelet hagyott hátra, bár elmondása szerint nagyon szerette. Mint mondta, a legnagyobb gond az volt, hogy nem merte bevallani neki a betegségét. Ezért indította el a Stigma No podcastet, hogy többé ne kelljen szégyellnie és titkolnia a bipoláris zavart.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dobó Ági gyerekei egész nyáron tanultak, hogy Costa Rica után Magyarországon folytathassák az iskolát
Dobó Ági őszintén írt arról, hogy milyen érzés volt fiait támogatni. Köszönetet mondott a tanároknak és az iskola vezetésének is a támogatásért.


Dobó Ági tavaly ősszel költözött családjával Costa Ricára, ahol fiai, Benedikt és Nataniel folytatták tanulmányaikat. A nyár végén azonban hazatértek Magyarországra, a gyerekeknek pedig vizsgákat kellett tenniük ahhoz, hogy szeptembertől újra bekapcsolódhassanak a hazai tanrendbe.

A modell az Instagramon osztotta meg, hogy a nyár a tanulás jegyében telt. A fiúk minden nap készültek, a táborozásokat is úgy oldották meg, hogy előtte vagy utána különórákon vettek részt. Júniusban Costa Ricában is sikeres vizsgákat tettek, sokszor 90–95 százalék feletti eredményekkel.

Dobó Ági azt írta, hogy számára nem az osztályzatok a legfontosabbak, hanem az, hogy a gyerekek mennyire szorgalmasak és kitartóak voltak. Bár előfordultak viták és nehezebb helyzetek, amikor Benedikt és Nataniel igazságtalannak érezték, hogy egyszerre két iskolát kell elvégezniük, három nyelven és két országban, az édesanya szerint ez sokat adott nekik.

Az Instagram-posztban úgy fogalmazott:

„Az a mondás jutott eszembe, amit anyává válásom idején olvastam, hogy szülőnek lenni azt jelenti, a szíved a testeden kívül dobog. Ez a mondás számomra most nyert igazán értelmet.”

Arról is írt, hogy a vizsgák időszakában ő maga is szorongással, étvágytalansággal és ingerültséggel küzdött. „Úgy izgulni valakiért, hogy tudod, te már az adott szituációban tehetetlen vagy, nincs ráhatásod, egyszerűen sokkoló volt számomra. Nem igazán tudtam helyén kezelni,

ugyanazokkal a tünetekkel küzdöttem, mint minden egyetemi vizsgám előtt, csak most még hatványozottabban. Szorongás, étvágytalanság, hasmenés, ingerültség. Nevezzük vizsgadrukknak, abból a rosszabbik fajtából.”

Hozzátette, hogy a stressz mindig a legtöbbet hozta ki belőle, és bízik benne, hogy ez a fiaira is igaz lesz. Az édesanya külön köszönetet mondott a tanároknak és az iskola vezetésének a támogatásért, és hangsúlyozta, hogy a fiúk egy év Costa Rica-i tanulás után a magyar tanrend szerint is folytathatják a 3. és a 6. osztályt.

Dobó Ágit a közelmúltban a Hal a tortán új évadában is láthatták a nézők.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: