SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Elon Musk megvenné a Coca Colát, hogy visszacsempéssze bele a kokaint

Feltehetőleg viccnek szánta a bejegyzését, de – szokás szerint – felrobbantotta vele a nemrég megvásárolt Twittert.

Link másolása

Néhány nappal azután, hogy Elon Musk 44 milliárd dollárért megvette a Twittert, máris felforgatta a közösségi oldalt egy bejegyzésével. Azt írta:

„Legközelebb a Coca-Colát veszem meg, hogy visszategyem bele a kokaint”.

A tweethez érdemes tudni, hogy Musk nem őrült meg a szokásosnál jobban:

amikor John Stith Pemberton az 1800-as évek végén először gyártott ilyen üdítőitalt, a kokain még legális szernek számított, így a kóla is tartalmazott kokalevelekből származó kivonatot, amit „agypezsdítő üdítőként” értékesítettek.

A kokaint egyébként még a 20-as évek Európájában is használták élénkítőként, többek között Sigmund Freud vagy Kosztolányi Dezső is előszeretettel élt vele.

Musk ugyan szokásához híven nem jelölte emotikonokkal a tweet komolyságát, bár gyanítható, hogy poénnak szánta azt. Ez persze nem gátolta meg a felhasználókat, hogy felrobbantsák a netet. Többek között hozzászólt Lauren Boebert is, aki Joe Biden fiának állítólagos drogfogyasztási szokásaira utalva azt írta: „Hunter szívességet kért tőled?”.

Szinte minden percben érkeznek olyan kommentek, amiben más cégek megvásárlását is javasolják a világ leggazdagabb emberének, például javasolták a Foxot, hogy új évaddal folytatódjon a Firefly című sorozat. Erre Elon Musk reagált is, mint írta: „Egy sci-fi, amiben tényleg van sci-fi, nem lenne rossz”.

Más szerint a History Channelt kellene megvennie, hogy végre történelem legyen a csatornán. Ahogy a Blikk is megjegyzi, mióta a milliárdos feltaláló és vállalkozó kezébe került a közösségi oldal, nagy mozgás tapasztalható a felhasználók számában és társadalmi összetételében: míg jobboldaliak tömegesen kezdik használni, addig baloldali szimpatizánsok inkább elfordulnak tőle.

Ez utóbbira utal például Orbán Balázs fideszes politikus bejegyzése is, aki szerint eddig nem lehetett leírni bizonyos dolgokat a Twitteren. Mint írja:

Most, hogy Elon Musk megvásárolta a Twittert, végre le tudom írni, miben hiszünk: Istenben, Családban, Hazában; és amiben nem hiszünk: világkormány, illegális migráció, genderpolitika.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Justin Bieber felesége terhes, a hetedik hónapban lehet
Az énekes felesége egy olyan poszttal tudatta a gólyahírt az Instagram-oldalán, amin látszik az is, hogy domborodik a hasa.

Link másolása

Gyermeket vár Hailey Bieber modell, Justin Bieber énekes felesége - írta meg a TMZ.

A lap szerint

a Hailey már a hetdik hónapban lehet, vagyis a gyerek még a nyár végéig megszülethet.

A 2022-es Szigeten is fellépett énekes felesége egy olyan poszttal tudatta a gólyahírt az Instagram-oldalán, amin látszik az is, hogy domborodik a hasa.

A bulvársajtó már 2022 végén azt találgatta, hogy Hailey Bieber terhes lehet, de akkor még cáfolták az erről szóló hírt.

via Telex

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megrendítő üzenetet küldött a rákbetegséggel küzdő Tompos Kátya: Úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség
Gyűjtést szerveztek a gyógyulása érdekében. A színésznő most megköszönte a közönségnek az eddigi támogatásokat.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy teljesen megdöbbentő hír érkezett Tompos Kátyáról: a 41 éves énekesnőt azért nem láthatta már két éve a közönség, mert rákkal küzd.

Bár eddig tiszteletben tartották a színésznő kérését, és nem hozták nyilvánosságra a betegségét. Végül azonban úgy döntöttek, hogy a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal együtt gyűjtést szerveznek számára a gyógyulása érdekében, és egy jótékonysági gálát is tartanak május 25-én.

Tompos Kátya közösségi oldalán nemrég közzétettek egy bejegyzést, amiben megköszönték a közönségnek az eddigi támogatásokat.

„Nem találunk szavakat arra, amit alig néhány óra leforgása alatt véghez vittetek. Nincs jobb szó a KÖSZÖNÖMnél, de amikor az összefogás, a TI összefogásotok reményt ad, mégis kevésnek tűnik”

- írták a posztban, majd így folytatták:

„Amikor Kátya néhány barátjával, kollégájával és a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal úgy döntöttünk, hogy belevágunk ebbe az akcióba, azért tettük, mert úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség. Kátya az utolsó pillanatig a nyilvánosság teljes kizárása mellett igyekezett minden lehetőséget megragadva gyógyulni, küzdeni, de egyedül elérte a határait.”

Végül ezzel zárták a bejegyzést:

„Messze még a vége, de köszönjük a reményt és a szeretetet! Hajrá, Kátya!”

A gyűjtésről itt lehet további információt találni!

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szájról olvasó fejtette meg, hogy mit mondott rajongóinak Harry herceg Londonban
A királyi család nem igazán örült látogatásának, de rajongók százai várták a herceget. Némelyikükkel szóba is elegyedett.

Link másolása

A héten látogatott vissza Harry herceg az Egyesült királyságba, és habár a királyi család nem fogadta túl szívélyesen, rajongói örültek látogatásának.

Harry a londoni Szent Pál-székesegyházban vett részt a szerda esti szertartáson, az épület előtt pedig több száz rajongója várta, azt skandálva, hogy „szeretünk, Harry”.

A herceg sokukkal kezet fogott, és volt akivel pár szót is váltott.

A Mirror Jeremy Freeman szájról olvasó szakértőtől kérdezte meg, hogy mit is mondhatott nekik Harry.

„Sziasztok, örülök, hogy találkoztunk. Jó volt látni titeket”

– mondta a herceg a szakértő szerint.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Lemondott a Miss USA és a tini Miss USA szépségverseny győztese is a szervezet toxikus légköre miatt
A 72 éve futó versenysorozat történetében először adták vissza a koronát. A szépségkirálynőknek még azt is megmondták, hogy mit lájkolhatnak az interneten.
Fotó: Instagram - szmo.hu
2024. május 09.


Link másolása

Hét hónap után visszaadta koronáját Noelia Vogt, Miss USA, és UmaSofia Srivastava, tini Miss USA győztes, a mentális egészségükre hivatkozva, írja a New York Post.

Az egész akkor kezdődött, amikor Voigtot még decemberben, egy karácsonyi buli után a szépségversenyeket rendező szervezet, a Miss Universe Organization egy autóban zaklatta, de a kapcsolattartója, akinél panaszt tett, állítólag csak annyit mondott, hogy

„most már közszereplő vagy, szokj hozzá”.

A lemondott szépségkirálynők egyelőre nem részletezték lemondásuk pontos okait, mert jogilag meg van kötve a kezük, de a „toxikus munkahelyi légkörre” hivatkoztak, a részleteket egy hozzájuk közelálló forrás osztotta meg a New York Posttal.

„Noelia minden reggel zaklató e-mailekre ébred a verseny rendezőitől: ne csináld ezt, ne csináld azt, töröld ezt a bejegyzést, ne lájkold azt a bejegyzést. Nem beszélhetsz erről senkinek, titoktartást írtál alá”

– mondta a forrás, hangsúlyozva, hogy ez mikromenedzselés és zaklatás is.

Link másolása
KÖVESS MINKET: