FELFEDEZŐ
A Rovatból

Elképesztő: Kiderült, hogy a féltestvérével járt egy brit nő, egy DNS-tesztből jött rá az igazságra

Édesanyja egy termékenységi klinikán esett teherbe – de az apa nem az volt, akire először gondolt volna.


Victoria Hill 2019-ben döntött úgy, hogy elvégeztet egy DNS-tesztet. Egészségügyi okokból szerette volna megtudni, van-e a családjában valamilyen örökletes betegség. Bár gyerekkora óta úgy érezte, hogy kicsit más, mint a családtagjai, és azt is észrevette, hogy nem hasonlít az apjára, Royra, soha nem gondolta volna, hogy nem ő az édesapja – írja a LadBible.

A 23andMe nevű cégtől rendelte meg a tesztet, 80 fontot fizetett érte. Különösebb jelentőséget nem tulajdonított neki, csak elküldte a mintát. Az édesanyja előtte próbálta lebeszélni róla, és azt mondta:

„Kérlek, ne csináld meg. Ne add el a személyes adataidat egy cégnek.”

Victoria ennek ellenére beadta a tesztet, és még az apjának sem említette meg.

Amikor megérkeztek az eredmények, Victoria meglepődve látta, hogy rengeteg féltestvére van – legutóbbi számítása szerint 25. Először azt hitte, hogy valami hiba történt, és valójában csak távoli rokonokat soroltak be féltestvérként. Ezután azonban több üzenetet is kapott egy Sarah nevű nőtől - mesélte a Daily Mail-nek. Az egyik így szólt:

„Szia, tudom, hogy amit látsz, az megdöbbentő lehet. Ha szeretnél többet tudni, írj nyugodtan.”

Egy másik üzenetben Sarah azt kérdezte, Victoria szülei jártak-e a Yale egyetemhez tartozó klinikára termékenységi kezelésre. Ezen a ponton Victoria teljesen összezavarodott, nem értette, honnan tudhatja ezt egy idegen.

Ezután megkérdezte édesanyját, Maralee-t, hogy ki volt az orvos, aki segített a teherbeesésben. Victoria elmondása szerint édesanyja arca elsápadt, és pánikba esett. Végül bevallotta: nem az apja spermáját használták, hanem egy ismeretlen orvostanhallgatóét, akit a klinika biztosított. A szülők azt az orvosi tanácsot kapták, hogy erről soha ne beszéljenek, és megfogadták, hogy magukkal viszik a titkot a sírba.

Victoria elmondta, hogy

17 éves korában hallott először a mesterséges megtermékenyítésről. Akkor a szülei azt mondták neki, hogy a második gyerek nehezen jött össze, ezért fordultak klinikához, ahol Roy spermáját használták.

Később Sarah azt is elárulta neki, hogy az igazi biológiai apja egy Burton Caldwell nevű termékenységi specialista, aki több páciensénél is a saját spermáját használta. Sarah elmondása szerint minden édesanya ugyanahhoz az orvoshoz fordult segítségért.

Victoria később azt is megtudta, hogy egy korábbi párjának is ez az orvos volt az apja.

„Amikor letettem a telefont, csak ültem némán, teljesen összezavarodva” – emlékezett vissza Victoria, aki ezután szembesítette édesanyját az új információkkal. Elmondása szerint, amikor közölte vele, hogy Caldwell doktor a saját spermáját használta, édesanyja hátrahőkölt, és hevesen rázta a fejét. Maralee nem akarta elhinni, amit hallott, és ehelyett megkérdezte lányát: „Az bánt jobban, hogy soha nem mondtam el neked?”

Victoria végül Roynak is elmondta az igazságot. Bár Roy tudta, hogy nem ő Victoria biológiai apja, nagyon megrázta, amit Caldwell doktor tett.

Maralee három másik pácienssel együtt pert indított az orvos ellen. A vádak között szerepel csalás, megtévesztés és érzelmi károkozás.

Dr. Burton Caldwell 2025 februárjában halt meg, 86 éves korában.

Az ügyben eljáró bíró elrendelte, hogy a Yale egyetem adja ki azokat a dokumentumokat, amelyek Caldwell 1974 és 1984 közötti tevékenységére vonatkoznak.

A Yale New Haven Health szóvivője azt nyilatkozta, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az egyetem érintett lenne az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni
Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az élelemszerzésre kell fordítaniuk, így nem marad erejük párt keresni.


A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.

A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd

A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.

„Ez okozta a valaha dokumentált legkiterjedtebb mérgezést a tengeri emlősök körében. Nehéz idők voltak ezek a bálnák számára” – magyarázta John Ryan, a kutatóintézet biológiai óceanográfusa. „Ha egészen leegyszerűsítjük, ez olyan, mintha éhezve próbálnál énekelni. Minden idejüket az vitte el, hogy élelmet keressenek” – tette hozzá.

„Nem halljuk őket énekelni. Minden energiájukat a keresésre fordítják. Egyszerűen nem marad elég idő.”

A kutatás társszerzője, Kelly Benoit-Bird tengerbiológus szerint a jelenség az egész ökoszisztémára hatással van. „Amikor ilyen nagyon forró éveink és tengeri hőhullámaink vannak, ez több mint pusztán a hőmérséklet. Az egész rendszer megváltozik, és nincs krill. Így azok az állatok, amelyek kizárólag a krillre hagyatkoznak, lényegében pórul járnak” – mondta. „Ha nem találnak élelmet, miközben képesek bejárni egész Észak-Amerika nyugati partvidékét, az valóban nagyon nagy léptékű következmény.”

A tendencia pedig folytatódni látszik, mivel a BBC szerint tavaly nyáron a Csendes-óceánon a valaha mért legmelegebb hőmérsékleteket rögzítették.

A kék bálnák a Földön valaha élt legnagyobb állatok, átlagos testhosszuk 20 és 24 méter között van. Az 1900-as években a bálnavadászat majdnem a kihalás szélére sodorta a fajt, mígnem 1966-ban betiltották a kék bálnák vadászatát. Azóta állományuk növekedésnek indult, de most a klímaváltozás jelent új fenyegetést a számukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET: