Mára biztossá vált: a koronavírus-járvány miatt nem tudják megtartani a Forma-1-es világbajnokság eredetileg áprilisban esedékes Kínai Nagydíját - jelentette be honlapján a Nemzetközi Automobil Szövetség.
Tekintettel az új koronavírus folyamatos terjedésére, a Kínai Népköztársaság Autó- és Motorkerékpár Sportszövetségével (CAMF) és a Sanghaji Sportkormányzattal folytatott folyamatos megbeszélések után a Kínai Nagydíj promótere, a Juss Sports Group hivatalosan kérte, hogy a 2020-as futamot halasszák el
- áll a szövetség közleményében.
Arról egyelőre nincs hír, hogy az igen zsúfolt, idén először 22 futamot tartalmazó versenynaptárban hová tudnák beilleszteni a kínai futamot. Ez részben a vírus terjedésének további ütemétől is függ.
Szintén az FIA jelentette be pár hete, hogy elhalasztják az elektromos formaautózás csúcskategóriája, a Formula E sorozat Sanya városában tartandó nagydíját. Erre március 31-én került volna sor.
Utoljára 2011-ben fordult elő, hogy Forma-1-es futamot törölni kellett a naptárból: akkor az arab tavasz forrongó eseményei miatt maradt el az azévi Bahreini Nagydíj.
Mára biztossá vált: a koronavírus-járvány miatt nem tudják megtartani a Forma-1-es világbajnokság eredetileg áprilisban esedékes Kínai Nagydíját - jelentette be honlapján a Nemzetközi Automobil Szövetség.
Tekintettel az új koronavírus folyamatos terjedésére, a Kínai Népköztársaság Autó- és Motorkerékpár Sportszövetségével (CAMF) és a Sanghaji Sportkormányzattal folytatott folyamatos megbeszélések után a Kínai Nagydíj promótere, a Juss Sports Group hivatalosan kérte, hogy a 2020-as futamot halasszák el
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.
Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).
Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo is magabiztosan üzent Instagram-oldalán a meccs után.
„Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz! Hajrá Portugália!”
– írt egy portugál zászlós emojival kiegészítve a posztban.
Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.
Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük.
A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.
Az immár négypontos magyarok a sikerükkel éppen az örményeket megelőzve jöttek fel a pótselejtezőt jelentő második helyre.
A magyar csapat legközelebb kedden a kvartett favoritja, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban.
Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük.
A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szoboszlai a hosszabbításban harcolta ki a döntetlent Portugália ellen – 2-2-t játszott a válogatott Lisszabonban
Vezetést szereztünk, majd Cristiano Ronaldo fordított. Végül a 92. percben Szoboszlai Dominik pontot mentett, de előtte is volt már esélyünk az egyenlítésre.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.
Bátor kezdésének köszönhetően Szalai Attila fejesgóljával szerzett vezetést a nemzeti együttes. A hazaiak az első félidő derekán az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén, aki közvetlenül a szünet előtt a 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított.
A második félidőben eleinte csak kapufákig jutottak a csapatok, de a hosszabbításban Szoboszlai Dominik egyenlítése pontot mentett a magyaroknak.
A magyar csapat, amely története során továbbra sem tudta felülmúlni Portugáliát, a döntetlennel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, csak immár nem az örmények, hanem az írek előtt.
A magyarok legközelebb november 13-án Örményország vendégeként lépnek pályára, akiket múlt szombaton 2-0-ra vertek a Puskás Ferenc Stadionban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.
Bátor kezdésének köszönhetően Szalai Attila fejesgóljával szerzett vezetést a nemzeti együttes. A hazaiak az első félidő derekán az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén, aki közvetlenül a szünet előtt a 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kós Hubert hatalmas világcsúcsot úszott 200 méter háton
A magyar úszó elképesztő hajrával javította meg az eddigi csúcsot, és pályafutása első világcsúcsát szerezte meg. A rövidpályás Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Torontóban jelentős előnynel győzött.
Kós Hubert világcsúccsal nyerte meg a 200 méteres hátúszást a rövidpályás Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Torontóban. A 22 éves magyar versenyző 1:45.12 perces időeredménnyel csapott célba, ezzel több mint fél másodpercet faragott le az ausztrál Mitchell Larkin 2015-ben felállított, 1:45.63-as csúcsából.
Az olimpiai bajnok Kós a verseny első felében még nem haladt világcsúcsot érő tempóban: száz méternél három tizedmásodperccel volt lemaradva Larkin idejétől. A második százon azonban hatalmas hajrát indított, és jelentős előnnyel utasította maga mögé a rekordot jelző vonalat.
A magyar úszó a legutóbbi Világkupa-állomáson úgy fogalmazott: „lehet, hogy most meg lehet kóstolni a világrekordot.” Torontóban ez sikerült is neki, ráadásul ezzel a győzelemmel sorozatban harmadszor lett első ebben a számban, így elhódította a tripla koronát is.
Ez volt pályafutása első felnőtt világcsúcsa.
Jelenleg Kós Hubert Milák Kristóf mellett a második aktív magyar úszó, aki világcsúcsot tart. Milák 200 méteres pillangóúszásban vezeti az örökranglistát.
Kós a nap utolsó versenyszámában, 100 méter vegyesen is döntőbe jutott. A múlt heti versenyen ezen a távon 50.99-es idővel úszott országos csúcsot, most ezt is tovább javította, és 50.56 másodperces eredménnyel a második helyen végzett.
A torontói állomáson egy másik világcsúcs is született: férfi 100 méter pillangón a kanadai Josh Liendo 47.68 másodperces idővel ért célba, ezzel megdöntötte a svájci Noé Ponti tavaly, a budapesti Duna Arénában elért 47.71-es rekordját.