HÍREK
A Rovatból

Elárverezik a Bognár-cégek vagyonát: eladó rengeteg bor, több száz üveg Ági szörp és egy 2020-as Audi is

A teljes vagyont bő 113 millióért viheti, aki szeretné: a lédig bor literje például csak 90 forint.

Link másolása

Tavaly októberben került felszámolás alá a magyar borászok többségének összesen több százmillió forinttal tartozó kereskedőcég, az IMO, és ugyanekkor indult el a fizetésképtelenségi eljárás a boros cég, a Bognár-Vin ellen is - írta meg a 24.hu.

A lap emlékeztet rá, hogy az LQD Pénzügyi és Gazdasági Szakértő Kft. a múlt héten már harmadszor bocsátotta nyilvános árverésre a Bognár-Vin ingóságait, és korábban 75 százalékkal, majd 50 százalékkal csökkentették a kikiáltási árat.

Ez azt jelenti, hogy féláron, bő 113 millióért viheti a teljes vagyont, aki akarja. Most ott tart az ügy, hogy a lédig bor literjéhez 90, a palackozottéhoz akár 260 forint körüli áron is hozzá lehet jutni.

Az árverésre bocsátott tételek tehát a következők:

- 882 ezer liter lédig borkészletet (157 millió 636 ezer forint),

- 126 574 üveg Lovassy, Bognár és „egyéb” borok (65 millió 671 ezer forint),

- 1475 üveg Ági és „egyéb” szörp (539 078 forint),

- 623 kilogramm borászati segédanyag (3 723 129 forint).

Ezen kívül egy 2020-as Audi SQ8-as járművet is árverésre bocsájtottak, melynek kikiáltási ára 45 millió forint volt első nekifutásra, de legutóbb, április végén már odaadták volna 40,5 millióért is.

Az állami felszámoló egyébként úgy került be a képbe, hogy a kifizetetlen borászok Palkovics László akkori technológiai és ipari miniszter segítségét kérték, és a kormány erre stratégiailag kiemelt jelentőségű csődeljárássá minősítette az IMO ügyét. Korábban erre nem volt példa, de az biztos, hogy ebben az esetben több tucat borásznak maradt adós az IMO.

Az IMO olyan ismert borászatokat nem fizetett ki, mint a Takler Pincészet, a Laposa Birtok, a Bodri Pincészet, a Frittmann Borászat, a Bock Pincészet, a Dobosi és a Gere Pincészet. A 33 károsult borászat fele egyenként több mint tízmillió forintot követel az IMO-tól.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Ilyen volt a tömeg Magyar Péter debreceni nagygyűlésén
Sokan érkeztek a TISZA Párt alelnöke által meghirdetett vasárnap délutáni eseményre, ahol az EP-képviselőjelöltjeik mellett a színpadra lépett Rost Andrea és L. Ritók Nóra is.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. május 05.


Link másolása

Magyar Péter országjáró útja során vasárnap délután Debrecenbe érkezett. A nagygyűlésre sokan érkeztek, az ország különböző pontjairól és még a határon túlról is.

Íme a délutáni események képekben:

Az eseményről mi is beszámoltunk. A TISZA Párt politikusa beszélt többek között az EP-választásokról, az akkumulátorgyárakról, a környezetvédelemről, a gyermeknevelésről is.

A demonstrációról még több cikket ITT olvashatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter SMS-t írt a mentőszolgálat főigazgatójának az állítólagos öngyilkossági kísérletéről szóló OMSZ-jelentés miatt
Az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálódhat, hogy kiderítsék, valós-e a jegyzőkönyv, ki rendelkezhetett vele és hogy jutott el a sajtóhoz.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy nyilvánosságra került egy jegyzőkönyv, amelyet az Országos Mentőszolgálat írt tavaly. A Borsonline szerint Varga Judit ex-igazságügyi miniszter igazat mondott a Hajdú Péternek adott interjújában, ahol arról beszélt, volt férje, Magyar Péter rá akart ijeszteni, és eljátszotta, hogy öngyilkos lett és gyógyszermérgezést szimulált. Mikor a volt feleség meglátta a gyógyszert, kihívta a mentőket.

A jegyzőkönyv megjelenése után Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő felvetette, hogy egy bulvármagazin hogyan „juthatott hozzá” a mentők jelentéséhez. Szerinte biztos, hogy ezt nem lehetett volna nyilvánosságra hozni. A szakember szerint a mentőszolgálat vezetőségének le kell mondania, ha kiderül, hogy tőlük szivárgott ki a dokumentum.

A Mentőszolgálat már vizsgálatot indított, Magyar Péter pedig feljelentést tesz az ügyben - írja az RTL.hu.

Az OMSZ jegyzőkönyve szerint a mentőket nem Varga Judit hívta. A bejelentő nevének helyén az olvasható a vezetéknevet kitakarva az látszik, hogy Dr. Péter. Az esetlapon pedig az olvasható, hogy a mentőket lemondták, mert a „beteg ismeretlen helyre távozott”.

A mentősök szóvivője az RTL Híradó megkeresésére azt válaszolta, hogy „vizsgálat keretében ellenőrzik” az adatkezelés szabályosságát. „A dokumentáció a mentőellátás után, az EESZT rendszerébe kerül (…) ahol a beteg, a törvényes képviselője, vagy másik egészségügyi ellátó is hozzáférhet”.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azt mondta, hogy súlyos adatvédelmi kérdéseket kell tisztázni az ügyben. Péterfalvi Attila közölte, hogy mérlegelik, indítanak-e hivatalból eljárást. Az RTL Híradónak elmondta, vizsgálnák, hogy az adatkezelés az EU-s vagy a magyar jogszabályoknak megfelelő-e. Azt is megnéznék, hogy valós-e a jegyzőkönyvi forma, és ki rendelkezhetett vele, illetve hogy juthatott el a sajtóhoz.

A kiszivárgott jegyzőkönyv miatt Magyar Péter feljelentést. Ezt a mentőszolgálat főigazgatójának is megírta SMS-ben - írja a portál.

"Remélem, hogy a belső vizsgálatot tényleg elrendelték, hogy ez pontosan mi és hogy az én feljelentésem pedig érkezni fog ellenük is és a sajtótermékek ellen is"

– mondta az RTL-nek Magyar Péter.

A politikus azt is kiemelte, hogy szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter nem áll meg: Köszönjük Debrecen! Holnap indulunk tovább
A TISZA Párt politikusa újabb településekre látogat, ahol beszédet mond és kötetlen beszélgetésekre is sor kerül majd. A vasárnapi nagygyűlés után máris elárulta, hol lehet vele találkozni a következő napokban.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. május 05.


Link másolása

Magyar Péter a vasárnapi nagy tömegeket megmozgató debreceni nagygyűlése után máris a következő napra készül. A közösségi oldalán megírta, hogy hol folytatja tovább az országjárást:

"Köszönjük Debrecen!" - írta a posztban.

"Holnap indulunk tovább Hajdú-Bihar megye további településeire. Íme a részletes program:

Hétfő (05.06.):

9:30: Kaba - Szabadság tér - Beszéd & kötetlen beszélgetések

11:30: Berettyóújfalu - Berettyó Kulturális Központ - Beszéd & kötetlen beszélgetések

13:00: Derecske - Templomkert tér 10. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

15:00: Nyírmártonfalva - Lombkoronasétány látogatás

19:00: Hajdúszoboszló - Művelődési ház előtt - Beszéd & kötetlen beszélgetések

Kedd (05.07.):

9:30: Balmazújváros - Művelődési Ház - Beszéd & kötetlen beszélgetések

11:00: Hajdúböszörmény - Baross Gábor tér 2. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

13:30: Hajdúnánás - Köztársaság tér (Fő tér) - Beszéd & kötetlen beszélgetések

Mindenkit várunk szeretettel!"

A vasárnapi rendezvényről készült fotóinkat itt nézheted meg:

A politikus a debreceni beszédében elmondta, hogy már csak öt hét van hátra a június 9-i választásig, amelynek eredménye, reménye szerint, megindítja majd a változásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Menczer Tamás baloldalozott, külföldizett és kétszer azt mondta, hogy bumm
A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.

Link másolása

A Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta Magyar Péterék tevékenységét. Az állami hírügynökség is kimerítően szemlézte Menczer Facebookra feltöltött videóját. Ebben a Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt egy képen kívüli riporternek, hogy amikor volt „az adatkezelési történet, hogy a Bajnai Soros-világhoz kapcsolódó DatAdat áll mögötte”, akkor Magyar Péter azt mondta, hogy ez nem igaz, azt a tájékoztatót csak valakitől kapta.

Ó, hát igen, ahogy az lenni szokott, csak úgy kaptuk valakitől.

Amikor meg kiderült, hogy kitől kapták, kiderült, hogy az is a Bajnainak az üzlettársa, és az ember cégéhez van bejegyezve a Magyar Péter egyesülete is” – mondta Menczer.

Szerinte ugyanebbe a sorba illik, ugyanazok vannak mögötte, akik a Márki-Zay mögött is voltak. Külön megemlítette, hogy „erről a Momentum sokat tudna mesélni, hogy milyen, amikor ezek a külföldi finanszírozók valakit elhajítanak, és beállnak valaki más mögé

– mondta Menczer.

Szerinte eddig is ez történt.

„Külföldi irányítók és baloldali hype. Momentumnál – bumm – beleálltak a földbe. Márki Zay Péternél ugyanaz – bumm – beleállt a földbe. Most épp Magyar Péteren a sor, és jön a következő csalódás

– mondta Menczer Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: