BUDAPEST
A Rovatból

Egyél te is somlói ízű macaront!

A budapesti luxushotel falai között rejtőző Macarooon Concept Store-ban 45 féle macaronból válogathattok.


A Budapest szívében elhelyezkedő, ötcsillagos Kempinski hotelbe látogattunk egy kis macaron-kóstolóra. A májusban nyílt bájos kis boltocskát két meglehetősen jóképű srác üzemelteti, akik örömmel számoltak be nekünk a Macarooon Concept Store kulisszatitkairól.

Belépve a szállodába egy kicsit kellemetlenül éreztük magunkat, ugyanis a szolid cukrászda-fíling helyett fényűző pompa és ragyogás fogadott bennünket. Persze mi mást várjon el az ember egy luxushoteltől? Szerencsére nyomban kiszúrtuk a macaron-üzletet, amelynek dizájnja kissé hajaz a Sugar! cukrászda letisztult, fehér és modern kialakítására. Ez nem is csoda, hiszen a két üzlet szoros együttműködésben áll egymással, a brand, illetve az anyacég pedig teljesen megegyezik.

_DSC0888_DSC0894_DSC0906

Mivel éppen a fénykorát éli Magyarországon ez a remek édesség, nem könnyű kitörni a jobbnál jobb cukrászdák közül, ha macaronnal akarunk hódítani. Túlzások nélkül állíthatjuk, hogy a Concept Store-nak sikerült, hiszen ebben a boltban találhatóak meg Magyarország legkülönlegesebb macaronjai, 45 féle ízváltozatban. Egyébként a Macarooon Concept Store nevében fellelhető három különböző színű „o” betű is a kis süteményhamburgerek sokszínűségre utal.

A macaron tojásfehérje, porcukor, kristálycukor, mandula, illetve ételszínezék felhasználásával készülő édes sütemény. A két korongot általában lekvárral, ganache-krémmel (sűrű, tejszínes-csokoládés massza), vagy vajas töltelékkel ragasztják össze.

A recept Velence környékén keletkezett valamikor a 16. században. Történelmi források szerint XIV. Lajos és Mária Terézia esküvőjén szolgáltak fel először macaront a ceremónia hivatalos desszertjeként. Nem sokkal később egy Ladurée nevű közismert francia cukrász kifejlesztette a tökéletes receptet - így nem csoda, hogy Franciaországot tartják a macaron őshazájának.

Neve az olasz maccarone vagy maccherone szóból ered. A 18. század környékén ezek az elnevezések bármilyen apró, tojásfehérjéből és darált mandulából készülő édességet magukban foglaltak.

_DSC0890_DSC0887_DSC0885

A macaron immáron az egyik leghíresebb francia és/vagy olasz cukrászsüstemény lett, és mára meghódította az egész világot – többek között Magyarországot is.

Az üzlet nagyjából semmi másból nem áll, csak egy gigantikusan nagy és hosszúkás pultból, telis-tele ezekkel az ínycsiklandozó édességekkel. A Kempinski hotel külön kérése volt, hogy néhány – a szálloda profiljába beleillő – exkluzív ízzel örvendeztessék meg a külföldi vendégeket. Így született meg például az instant magyar sütemény-kollekció, amely egyetlen kis macaronba zárja az aranygaluska, a somlói, a madártej, vagy éppen a zserbó zamatát.

Mi az első kettőt kóstoltuk meg: tulajdonképpen egyik sem hasonlít annyira a két sütemény ízére, de a hozzávalók szinte teljesen megegyeznek. Például az aranygaluskás macaront mandulaliszt mellett dióval is megbolondítják, a somlói közepén pedig egy lédús mazsola kelleti magát. Máskülönben mind a kettő nagyon finom volt.

_DSC0898
_DSC0891

Az a kedvencünk a Contept Store-ban, hogy mindig kísérletezik és állandóan változtatja a kínálatát. Például a magyar sütemény-kollekción kívül sütőtökös vagy karamellás macaron-változatok is helyet kaptak a jelenlegi palettán. A választék szezonálisan is cserélődhet, amiről mindig informálják Facebook-oldaluk lájkolóit. Például a tavasz apropóján hamarosan egy-két újfajta gyümölcsös variáció jelenhet meg, a szeptemberben kezdődő Design Hétre pedig különleges olasz ízvilággal készülnek.

Na és milyen macaronokat vehettek még az üzletben? Összeírtunk nektek egy rövid felsorolást a teljesség igénye nélkül: grapefruit, vattacukor, fahéjas pisztácia, rágógumi, nutella (első számú személyes kedvenc), lime, tejeskávé (második számú személyes kedvenc), dupla csoki, eper, gesztenye & amarena-meggy, születésnapi torta, stb…

Egyébként az egyik korábbi cikkünkben (ahol a Sugar! cukrászdáról írtunk) egy jó csókhoz hasonlítottuk azt a pillanatot, amikor a roppanós külső kéreg és a mézes-mázas töltelék egyszerre olvad el a szájunkban. Ne feledjétek, a Concept Store, illetve a Sugar! macaron-kínálata részben megegyezik, a minőség meg egy az egyben ugyanaz.

_DSC0883
_DSC0900

Ha a megvásárolt süteményhamburgereket helyben kívánjátok elfogyasztani, leheveredhettek a bolt mellett elhelyezett bitangmód kényelmes kanapékra is. Ne érezzétek magatokat kínosan, ha irhakabátos vagy márkás öltönyös, sznob tekintetű külföldiek pillantanak vissza rátok. :)

Legvégül pedig arra szeretnénk benneteket buzdítani, hogy látogassatok el a március 20-án (csütörtökön) megrendezendő Macaron Napra, ahol a Concept Store, (és a Sugar! cukrászda) nem csak édes, hanem sós macaronokal is kedveskedik majd nektek. Természetesen idén is írunk beszámolót a rendezvényről.

Ha te is megkóstolnád a somlói ízű macaront, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Malacok között kávézni? Budapesten már ezt is lehet! – a Minipig Caféban jártunk
Megnyílt Európa első malacos kávézója, a Minipig Cafe, ahol tizenhárom apróság társaságában lehet egy kicsit lelassulni. Mi is megnéztük őket.


A Minipig Cafe kávézó kétszintes: az alsó szinten egy hangulatos, dizájnosan kialakított tér fogad, ahol kávékat, üdítőket lehet rendelni, a galérián pedig az állatokkal lehet ismerkedni.

A malacok minnesotai törpemalac és vietnámi csüngőhasú keverékek, és jelenleg tizenhárman vannak.

Már az alsó, kávézó szint is tele van apró malacos utalásokkal, gondosan megkomponált részletekkel. Látszik, hogy nem egy gyorsan összedobott projekt, hanem egy tudatosan felépített élményhelyszín.

A tulajdonos pár egy japán utazás során találkozott hasonló koncepcióval, és mivel Európában sehol sem láttak még ilyet, elhatározták, hogy megcsinálják itthon.

Az ötleten 2023 novembere óta dolgoznak, és most végre megnyitották az ajtókat.

@szeretlekmagyarorszag.hu Mimimalac kávézó nyílt Budapesten! @MiniPig Cafe Budapest ?Paulay Ede utca 2. #budapest #program #minimalac #kavezo #minipig #cafe ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Így juthatsz be te is a malacokhoz

Ahhoz, hogy valaki találkozhasson a malacokkal, először időpontot kell foglalnia. Csak így lehet bejutni, spontán betoppanni nem lehet.

Érkezéskor a vendég először a földszinti kávézótérbe lép, ahol kap egy váltópapucsot, majd kézfertőtlenítés következik, és alá kell írni a házirendet, ami röviden, érthetően összefoglalja a szabályokat. Ezután lehet felmenni a galériára, ahol már várnak a malacok. Egy gondozó végig jelen van és segít eligazodni, megmutatja, hová ülhetsz, és mire figyelj a látogatás során.

Mivel a látogatás ideje alatt minden vendég egy fix helyet kap, a malacok szabadon dönthetnek arról, kivel szeretnének kapcsolatba lépni.

Nem szabad őket felemelni vagy utánuk szaladni. Ők választanak, ők közelednek, amikor kedvük tartja.

A törpemalacok egyébként kifejezetten kíváncsi, barátságos jószágok. Szeretik a simogatást, az emberek közelségét.

A látogatás után visszatérhetsz a kávézótérbe, ahol specialty kávé, teák, sütik és kényelmes fotelek várnak. Itt még jól ki lehet beszélni a fent szerzett élményeket.

Cím: 1061, Paulay Ede u. 2.

Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig 08:00 és 20:00 között

www.minipig.cafe

Fontos szabályok, időpont, jegyárak:

A látogatás csak előzetes online foglalással lehetséges, és előre is kell fizetni.

A jegyárak: felnőtteknek 6.500 Ft/30 perc, gyerekeknek 3.500 Ft/30 perc.

A fenti részre csak to-go pohárban szervírozott italokat lehet felvinni (malacbiztos tetővel).

Fotózni és videózni lehet, de csak vaku nélkül.

A látogatás 30 perces, utána a malacok pihennek mielőtt új csoport érkezik hozzájuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
A legjobb fotók az augusztus 20-i rendezvényekről - kevésbé hivatalos képeken a főváros az ünnepen
Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A tűzijáték előtt érdemes végignézni, milyen is volt a mai augusztus 20-a a fővárosban.

Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Zebrák, Labubu és égbe szökő panelárak a 25 éves ARC kiállításon
Kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat! Mutatjuk a díjnyertes alkotásokat is.


Idén lett 25 éves az ARC közérzeti pályázat és kiállítás sorozata. És hogy mi történt 25 év alatt Magyarországon? A pénteken megnyíló 25. ARC óriásplakát kiállításon szereplő plakátok hol vicces, hol elgondolkodtató módon erre keresik a választ.

Mi is kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat!

“25 év alatt rengeteget lehet tanulni, fejlődni, változni. 25 év alatt 25-ször jobbá lehet tenni a világot. De 25 év alatt hova jutott Magyarország? Ez már az, amire 25 évvel ezelőtt gondoltunk? Vagy csak így adta ki? Lehetett volna jobb is, de csak ez sikerült? Többre nem futotta? Ennyike?”

– áll az idei fő pályázati téma, az „Ennyike?” leírásában. Bár most is lehetett szabadon választott témában pályázni, a kiállítás anyaga alapján minden munka jól rímelt a központi kérdésre is. S bár sok pályázó reagált a közelmúlt politikai botrányaira, a palakátok között sétálva nem tudtam volna megmondani, melyik alkotást nem a fő táma ihlette.

A 25 éves évfordulóra a pályázók több szülinapi plakátot is készítettek az ARC-osoknak. Például szülinapi bringót a plakátok idei témáira.

Már a korábbi években is sok plakát szólt az égbe szökő árakról, idén azonban feltűnően sok pályázat foglalkozott a mindennapi megélhetési gondokkal és az inflációval. A kedvencem az volt, ami egy fagyi árát hasonlította össze egy órányi munkabérrel.

Idén is bőven kapott kritikát a MÁV és az állami egészségügy. A plakátok emlékeztettek arra, hogy 25 év semmi sem változott:

Láttunk a vonatok késését parodizáló palátokat és műtőbe siető csótányokat is.

Kapta az ívet a családbarát politika is. A nők hátrányos helyzete mellett pedig idén sem mentek el szó nélkül a pályázók.

A NER-esek kiváltságos helyzetére, és a korrupcióra is sok plakát reagál. Több ezek közül viccesen, anti-hősnek állította be Orbán Viktort és holdudvarát, de Magyar Péter is megjelent a plakátokon.

...Karácsony Gergely pedig a plakátok között, hiszen idén is a főpolgármester nyitotta meg a kiállítást.

A pályázók nagy számban reflektáltak a közelmúlt politikai botrányaira. A plakátokon megjelent Hatvanpuszta és természetesen a Budapest Pride is.

A mesterséges intelligencia is feltűnt a plakátokon: egyesek viccesen ábrázolták, mások viszont a munkájuk elvesztésének félelmét is belevitték.

Díjazott plakátok

A legjobb alkotásnak járó díjat Gázamalac: Hol van Viktor? című alkotása kapta:

Második helyezett Kiss Bence: A pénzváltó és felesége című képe lett:

A harmadik helyezést Arthofer Márk: Beszavazó show című munkájával:

A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Horváth Krisztián: Tudta? című műve kapta:

A Hammer Agency különdíját Pásztor Dániel: This is fine című pályamunkája nyerte el:

Az Ahang különdíjat Ibos Csaba: Mi című alkotása kapta:

Újbuda különdíját és a Civil szívvel díjat is Mátéfy Lili: Az első szabálysértésem című képe nyerte.

Az alkotások díjazása még nem ér véget. A közönségdíjazott alkotásra te is szavazhatsz a kiállítás végéig a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán.

Nekünk ezek voltak a kedvenceink:

A 25. ARC plakátkiállítást október 12-ig éjjel-nappal, ingyenesen nézheted meg a XI. kerületi Bikás parkban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Október elsején búcsúzik a Gellért fürdő
Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra.


A főváros világszerte ismert fürdőinek és ezek építészeti értékeinek megőrzése érdekében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) több évre szóló fürdőfejlesztési programot dolgozott ki. Ebben kiemelt szerepet kapnak műemléki védettség alatt álló történelmi fürdőink. A komplex felújítási program legmarkánsabb eleme az 1918-ban megnyitott Gellért fürdő.

A rekonstrukció a fürdő teljes bezárásával jár, így a Gellért már csak 2025. szeptember 30-ig fogad vendégeket, majd október 1-jétől ideiglenesen bezárja kapuit.

Miért vált időszerűvé a Gellért rekonstrukciója?

A több mint százéves fürdő legutóbb a hetvenes években esett át teljes felújításon.

Az eltelt ötven év után a leromlott alapinfrastruktúra és a felmerült statikai problémák miatt már elkerülhetetlen az átfogó megújulás, az építészeti, gépészeti és technológiai korszerűsítés.

A Gellért a társaság második legjelentősebb fürdője, így érthető, hogy értékét és jelentőségét tekintve is kiemelkedő a 20 milliárd forintos tervezett beruházási összeg. Ez országos szinten nézve is az egyik legnagyobb fürdőfejlesztésnek számít.

A gyógyfürdők közegéről annyit érdemes megemlíteni, hogy a termálvíz, a gőz, a medencék és terek előírások szerinti tisztítása, ehhez különböző vegyszerek használata igen erős terhelést jelent a berendezésekre, az eszközökre, mindenféle burkolatra és fémtárgyra vagy felületekre, sőt az épületre vagy akár az épület szerkezetére is. Mindezek fel is gyorsítják az állagromlás folyamatát, melyhez hozzájárul a műemléki fürdők iránti élénk érdeklődésből adódó kiemelkedően magas vendégszám is.

A Gellért szerelmesei számára csak az a kérdés, mennyi idő múlva kaphatják vissza kedvenc fürdőjüket

Visszatekintve az 1970-es évekbeli gyakorlatilag teljes felújításra, meglehetősen hosszú időt igényelt a folyamat. 1972-ben a pezsgő- és hullámfürdő hirtelen bezárásával kezdődött, és eltartott egészen 1983-ig, amikor a hullámfürdőt újra élvezhették a vendégek.

A most esedékes felújításhoz az előkészítés már 2023-ban elindult, és lépésről lépésre haladtak előre, míg most ehhez a fontos mérföldkőhöz, a fürdő ideiglenes bezárásához értek. 2025–2026-ban még számos feladat vár rájuk a kivitelezés tényleges megkezdéséig. Ezekhez már a fürdő átmeneti bezárása szükséges.

Meghatározó, sőt talán elsődleges, a történelmi örökség megőrzése érdekében az ikonikus szecessziós fürdő építészeti és művészeti értékeinek restaurálása.

Fenntarthatósági oldalról olyan megoldások szükségesek, melyek lehetővé teszik az energiahatékonyság növelését, a termálvíz és hőhasznosítás modernizálását.

A fókuszban változatlanul a vendégek kiszolgálása áll, és ez a bevétel, az eredményesség alapja is, így kiemelkedő figyelmet kell fordítani a vendégélmény új szintre emelésére új wellness- és élményfunkciók beépítésével, trendkövető (prémium) szolgáltatások bővítésével.

Felmerül a kérdés, mi lesz a Gellért fürdő vendégeivel a munkálatok idején. A hazai és külföldi látogatók jelentős része várhatóan a közelben található Rudas fürdőt választja majd, és bizonyára lesznek, akik a Széchenyi vagy Lukács fürdőt keresik fel.

A beruházás ütemterve alapján a Gellért kivitelezési munkái 2026 utolsó negyedévében kezdődhetnek meg, és várhatóan 2028-ban vehetik újra birtokba a vendégek a megszépült fürdőt.

Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra, és magukkal vinni a Gellért-élményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: